Március 15-e igazán szép ünnep – lehetne. Ha volna némi egyettértés ebben a nemzetben. Ha nem a hatalom demonstrációja, vagy az ellenérzés tüntetése, a nagy magyar széthúzás jelképe lenne immáron másfél évszázada.

Lehet tapsolni vagy ennek, vagy annak a felszólalónak, a szabadság felelősségétől, az egyenlő esélytől és a testvéri összefogástól messze – a haza a haladástól egyre csak távolodik.

Időnként  tudunk lobogni, lelkesedni, talán még harcolni is, csak összefogni  és vállvetve, kitartóan dolgozni a közös ügyért nem – az nem megy a magyarnak. Nemzeti karakter a rövid lelkesedést hosszú apátiával követő lét, amelyet egy furcsa, világfájdalmas tudat határoz meg időtlen idők óta, mióta a sikertelenséget ritkán váltja a siker. Ezért aztán, kollektívan kapaszkodunk egyes emberek, egyedi teljesítményébe (sportolók, Nobel-díjasok), mintha bármi részünk is lenne benne – de nincs.

Ráfogtuk tatárra, törökre, habsburgra, oroszra, zsidóra, most még a vén Európára is, a magunk tehetetlenségének elviselhetetlenségét. Pedig inkább, szembe kéne nézni vele, és megkérdezni saját magunktól: mi, tehetséges magyarok, miért vagyunk ennyire élhetetlenek a Kárpát medencében? Miért csak az országhatáron túl tudjuk levetkőzni a “dögöljön meg a szomszéd tehene” attitűdöt?

Az ünnepek értelme a bibliai kortól,  a közös identitás kiteljesítése – komolyan kell venni, ám  külsőségeinél fontosabb a tartalommal való azonosulás. Magyarországon üzengetésre használják az ünnepet, hogy jól megmondják a másik tábornak, hogy mit gondolnak róla! A hatalom megüzeni engedetlen hűbéreseinek, mire számíthatnak, az alattvalóságot nehezen viselők visszaüzennek: nem oda Buda!  Innen már csak egy lépés az, hogy fegyverrel is egymás torkának essenek, hogy a fülke-forradalmat facebook-forradalommá avanzsálja a káosz.

Talpra magyar! A levegő-taposásból és a lustaságból, az önmagunk valós helyzetének értékelése felé, a megfontolt és racionális cselekvés felé! Forradalmi hevület nélkül, józan ésszel megszervezett együttműködéssel, lépésről-lépesre építve a közös jövőt. Költő ne menjen a csatatérre, értelmetlenül meghalni, tehetséges ember ne meneküljön a Kárpát-medencéből reményteli partok felé, mert mindenkinek azt kellene tennie, itt és most, amihez a legjobban ért. Mindannyiunk hasznára.

Comments Closed