Színekkel kezdtünk, funkcionális rendet teremtettünk.

Színekkel kezdtünk, funkcionális rendet teremtettünk.

Tegnap elhívott egy kedves ismerősöm, hogy segítsek a lakásukban megoldani néhány problémát. A lakás Újlipótvárosban, egy kb. száz éves házban van. A nagymamáról maradt a fiatal párra, akik jó ízléssel, igényesen újították fel úgy, hogy ami csak érték volt a lakásban azt megőrizték.

Régen adtam helyszínen tanácsokat. Bár, azokat a lakásokat, amelyeket az utóbbi időben építek, teljesen berendezem, magamat nem tekintem lakberendezőnek, hanem olyas valakinek, aki újra-funkcionálja a tereket, a kor és a használó igényeire igyekszik adekvát válaszokat adni. A felkérés színekről és formákról szólt – első megközelítésben, azonban csakhamar kiderült, hogy jócskán van funkcionális probléma is, amit meg kellene oldani.

Az eset azért érdekes, mert tökéletesen igazolja az előző részben, a tervező szerepéről szóló bejegyzésben lévő állításokat: nagyon jó ízléssel, odafigyeléssel, nem kevés anyagi áldozattal felújított lakás, ami majdnem tökéletes, csak az a sokéves tapasztalat hiányzik belőle, amit egy kipróbált szakember tud adni. Nagyon remélem, hogy azok a tanácsok is segítenek, amelyeket most, a berendezés-szakaszban adtam, de maradtak olyan problémák, amelyeket nagy valószínűséggel meg lehetett volna oldani akkor, ha az elején, mielőtt bármit csináltak volna a lakással, hozzám fordulnak.

A tanulság miatt írom le az esetet.

A feleség családja lakott  itt, ő az, aki  védelmezte a polgári miliőt, a finom részleteket, amelyek egyébként, szerencsésen jó állapotban vészelték át az időket. A százéves térelosztást csak annyiban változtatták meg, hogy a nappalit összenyitották a hallal, utóbbiból lecsippentettek egy kb. 80 cm-es sávot, ezzel megnagyobbítva a fürdőszobát és az előszobát – tökéletes arányokat értek el, le a kalappal előttük! Stílusban is remekül illeszkedik a méretes fürdőszoba és az előtér a polgári nagyvonalúsághoz, anélkül, hogy túlzásokba esne.

esettanulmány garderobe-ra - előtte...A megnövekedett nappaliból nyílik egy hálószoba, amelyből már korábban leválasztottak egy 110 cm széles, 510 hosszú garderobe-ot, ám a szoba, furcsamód  így vált igazán jó arányúvá.

A gardrobe belső elrendezésében hiányzott a szakmai alapokon nyugvó “merészség”, de ezt, szerencsére, viszonylag egyszerű eszközökkel meg lehetett oldani.

Mivel a hálószoba alapvetően  szimmetrikus elrendezésű, logikus volt, hogy az ággyal szemközti fal is az legyen – formailag.

esettanulmány garderobe-ra - utána...A funkció pedig eleve azt kívánta, hogy ne hosszában, hanem keresztbe tegyük a szekrényeket, mert így a vézna emberek szűkös közlekedője helyett két kellemes teret kapunk arra, hogy öltözködjünk.

A megvalósítás ára még egy ajtó, hiszen a szekrények már megvannak, pont annyi, amennyi kell.

Az eredeti feladatom persze nem ez volt, hanem az IKEA polcok elrendezése az ággyal szemközti falon, és ennek a falnak a színét meghatározni.

A fiatal pár, utóbb értékelte a megváltoztatott garderobe hasznosságát, de maguktól erre nem jöttek rá. Nem azért mert nem elég okosak, vagy nincs eléggé jó ízlésük, hanem mert fel sem merült bennük, hogy egy garderobe lehet más is…

A dupla garderobe - még ajtók nélkül...

A dupla garderobe – még ajtók nélkül…

A már megvásárolt  IKEA polcok is elférnek, bár ezek azok a polcok, amelyekkel nagyon rossz a tapasztalatom. Ezek a konzolos polcok szépek – üresen. Ha például könyveket akar rátenni az ember, akkor egy idő után “lekonyulnak” – a felerősítés bármilyen jónak tűnik, nem elég erős, így ha már megvették, akkor javasoltam egy kicsit macerásabb, de vélhetőleg jobb felerősítési módot. Mivel, szerencsére gipszkarton falról van szó, a karton lebontásával a szerkezetre szerelt erősítéssel, talán meg lehet oldani, hogy  néhány könyvet elbírjon.

Az üveg tolóajtókkal...

Az üveg tolóajtókkal…

Utóbb kiderült, hogy a falat nem kell átfesteni, mert ennek a lakásnak éppen az az erénye, hogy nagyon kevés, de markáns színekkel operál bizonyos tárgyakat illetően, és ehhez a falak halvány, pasztel-krémszíne, a fehér sarokzáró elemmel ragyogó háttér. Ráadásul, a hálószobába vettek egy tüneményes kis fiókos szekrényt, aminek kékbe hajló türkize mögé bármilyen erős színt tenni, vétek lenne – úgy jó, ahogy van. Még a falra akasztott családi képek is jó arányérzékről tanúskodnak.

Az ilyen feladat, amikor a dolgok 95%-a már eldöntött, ott van a helyén, és csupán a hiányzó dolgok színét, formáját kell meghatározni – valójában elég nehéz feladat. Ismerőseim akkor hívtak engem, amikor már jócskán kiveszekedték magukat azon, hogy mi legyen, mégsem tudták eldönteni. Egy jó házasságot is próbára tesz a közös otthon kialakítása, sokszor néztem aggodalommal az ilyen veszekedéseket – a tervező időnként a békebíró szerepét is fel kell vállalja. Fontos, hogy mindkét házastárs úgy érezze – ami született, az legalább annyira az ő akaratát is tükrözi, mint amennyire a másikét.

Amit nem tudtunk megoldani ebben a stádiumban, az most nem igazán jelentős, de az évek előrehaladtával azzá válik: a feleség sehol másutt nem tudja elképzelni az életét, ettől a lakástól megválni nem akar – becsülendő ragaszkodás a nagymamától örökölt családi tulajdon iránt, amit tiszteletben kell tartani. Csakhogy ma egy gyerekszoba van, ami ugyan még egy másik babát is kiszolgál (századfordulás ház jól méretezett szobája), de amikor a még meg nem született gyermek is eléri az iskolás-kort, jó lenne  egy külön szoba. Különösen, ha az egyik lány, a másik fiú. A meglévő szobát szétosztani nem lehet, tehát úgy tűnik, hogy az egyetlen megoldás a terjeszkedés lenne – szomszédos lakást megvásárolni, ha egyáltalán, eladják.

A lakáshoz tartozik egy méretes konyha, amit a valamikori konyha és a cselédszoba összenyitásával alakítottak ki. Nagyon szép, nagy tér egy olyan családnak, amely szeret a konyhában élni.  Ám a beszélgetés során kiderült, hogy a fiatal pár nem ilyen. A kimondott szavakon túl, az a fontossági sorrend, amit maguk határoztak meg, elárulta, hogy nem ez a helyiség, ahol sok időt töltenek. Persze lehet, hogy az évek előrehaladtával, ahogy a gyerekek nőnek, megváltoznak a szokásaik, de az is lehet, hogy 8-10 év múlva célszerű lesz újragondolni a konyhát – nem kellene visszaépíteni a cselédszobát, de itt van az a tér, ami lehetőséget nyújt egy kamasz-gyerekszoba rafinált kialakítására úgy, hogy a család szokásaihoz jobban illeszkedő kompakt konyhának is helyet adjon. Tehát ez az a pont, amit egy szakember előrelátásával, ugyanazon a pénzen, hosszú távra meg lehetett volna oldani az átépítés első szakaszában, kijavítani viszont bizonyos pazarlással jár, hiszen egy konyhabútor nem két fillér, és 8-10 év alatt nem használódik el. Erre mondják, hogy “megfizetik a tanulópénzt”.

 

Comments Closed