A Szimpla Kert a pesti romkocsmák klasszikusa.

Budapest pedig, ha tetszik, ha nem, ma már híresebb a romkocsmáiról, mint a Parlamentről, vagy a dunai panorámájáról.

A romkocsmák még a gazdasági válság közepette is elég jól mennek, adóbevételt jelentenek.

Városélénkítő szerepük vitathatatlan, de éppen ezért, azok számára, akik a környezetükben élnek, számos kellemetlen következménnyel is jár a működésük. Pontosabban, nem annyira a kocsma maga, hanem az onnan kiáramló, randalirozók zaja, mocska.

Látszólag a romkocsmák és a környék lakóinak érdeke ütközik.

Ha jobban megvizsgáljuk a problémát, akkor kiderül, hogy egyáltalán nem erről van szó.

A problémák megvitatására és hatékony megoldására a Szimpla Kertben időről-időre rendeznek összejöveteleket, amelyre a környék lakói és az önkormányzati képviselők mellett meghívnak  szakembereket, más kerületekben, más városokban dolgozó kocsmárosokat.

Volt ilyen az N6N7 fesztivál keretében, ahol a diskurzus az egész Zsidónegyedet érintette, folytatódott az új önkormányzati vezetés részvételével, egy áprilisi kerekasztal-megbeszéléssel, majd május elején, a romkocsmák évtizedes történetével foglalkozó kiállítás és dumapartival.

A romkocsmák multifunkcionális helyek – merőben különböznek a szóösszetételben szereplő kocsmák, korábban ismert formáitól.

Kívülről, a hajnali utcán, csak az alkoholtól átitatott egyedek viselkedése látszik, de aki veszi a fáradtságot, és bemegy egy ilyen helyre a nap különböző óráiban, akkor nagy valószínűséggel megérinti a hely varázsa.

A romkocsma  gyökeres ellentéte az intézményi korlátoltságnak, annak a szürke életnek, amire az átlagban gondolkozó diktatúra szocializálta az embereket Magyarországon.

A Kazinczy és hasonló utcák  fakó lepusztultsága nem izgatta a hivatalt, de még az ottlakók többségét sem. Ám amikor ebbe a poshadt légkörbe befészkelte magát az intellektus, a cselekvőképes változtatni akarás, a művészi hajlam, és persze, ami a legbosszantóbb, hogy ezek a kocsmárosok senkitől nem kértek szívességet, nem akarták eltartatni magukat a közösséggel, mert értéket, és bevételt egyaránt termelnek – na ez aztán kiveri a biztosítékot!

Üzleti vállalkozás, amely gazdaságilag és kultúrálisan is sikeres! Maga az ördög – azok szemében, akik csak a közpénznyelő elitkultúrát ismerik.

Nem a romkocsmákat kell kitiltani, korlátozni a nyitvatartásukat, vagy hermetikusan elzárt „vigalmi negyedekbe” tömöríteni a szórakozást, hanem a városvezetésnek kell alapvetően másként kezelnie a felmerülő városi problémákat.

A Kazinczy utcában botrányosan rossz a közvilágítás, gyalogos közlekedésre alkalmatlanok a járdák, az úttest felét parkoló autók foglalják el, a forgalmi sávban nem ritka a főútvonalak dugóitól menekülő átmenő forgalom, koszos, büdös a közterület, rendőrt mutatóban sem lehet látni.

Vagyis ahhoz, hogy a környék belvárosi jellegéhez méltó viselkedési kultúrát elvárhassunk, elfogadható városi közterületet kellene teremteni. Nincs erre pénz – vágja rá a csípőből tüzelő politikus, aki nem tud rendszerben tervezni. Az elmúlt évtizedek politikusai nem tudtak. Úgy akartak javulást elérni, hogy közben semmi ne változzon. Na ez, nem megy.

Berlinben a romkocsmák a városrehabilitáció motorjai lettek, mert a környék fellendülésével a lakások bérlői kicserélődtek, a magasabb lakbérből több jut a felújításokra és így a környék lassan fizikailag és mentálisan is megújul. Az utcák rendjéről pedig az arra hivatottak gondoskodnak. A dolgok a helyükre kerülnek.

Budapesten nem az a baj, hogy a lakások magántulajdonban vannak, hanem többek közt az, hogy minimális a mobilitás. Ez nem gazdasági, hanem mentális kérdés első sorban. „Itt születtem, itt halok meg, ha fene fenét eszik is.” Ezen a talajon csak a panaszkultúra virágzik. Ellenben, ha a városvezetés úgy kezelné a rábizott területet, mint a „jó gazda”, akkor számtalan megoldási lehetőség kínálkozna. Ezek sorába a csendrendelet nem tartozik.

A kérdés, amit a városvezetés fel kell tegyen elsőként, hogy mit akar elérni?

A városgazdász válasza: legyen a belváros olyan élő szövet, amelyben a különböző élettevékenységek harmonikusan tudnak egymásba kapcsolódni a nap 24 órájában.

Megőrizni, ami érték és hozzá fejleszteni azt ami ma nem jól működik. Ehhez komplex városrendezési és városgazdálkodási programot kell készíteni a lakosság bevonásával, utóbbit önfenntartó rendszerként értelmezve korrekt üzleti tervként is megjeleníteni. Magyarul: a feladat mellé rendelt forrást a jól elvégzett munka kell finanszírozza. A jó működés mintája a természet körforgása.

A problémamegoldó gondolkodás nem abból indul ki, ami rosszul működik, hanem először felvázolja az optimális működés elemeit, majd azt figyelembe véve határozza meg a „hiányzó részleteket”. Igy olyan megoldásokhoz juthatunk, amelyekhez a jelenlegi rossz működés elemzésével aligha.

Esetünkben, a nap 24 órájának különböző intervallumaiban aktiv népesség harmonikus együttélésének szabályait közmegegyezéssel kell kialakítani. Ezek még nem rendeletek, csupán egyfajta városi etika, illemkódex.

Példának okáért, a mediterrán településekben íratlan, de betartott szabály a szieszta – délután 2-4 között nagyon nagy pofátlanság zajongani. Olyannyira, hogy ha valaki egy társasházban felújítja a lakását, akkor ezekben az órákban csak olyan munkát végeznek, ami nem jár zajjal. Figyelmesség, közösségi elvárás, semmi több. Ugyanez vonatkozik arra, hogy például Izraelben pénteken délután és szombaton egész nap, alacsonyabb fordulaton zajlik az élet. Senki nem követeli meg ezt rendőri erőszakkal – koncenzus. Viszont, azt is tudomásulveszik, hogy csütörtök este a mulatozások, házibulik éjszakája, és szombaton késő estig sem éppen csendes  a város.

Van a városnak egy ritmusa, amit mindenki elfogad és ahhoz alkalmazkodik. Ha nincs ilyen, azt pótolni kell, de nem önkormányzati hivatalok íróasztalai mellett, hanem a település közösségével való folyamatos konzultáció keretében. Minél inkább illeszkedik a kor és a hely szelleméhez, annál kreatívabb eszközökkel lehet a közmegegyezésen alapuló városi etikai kódexet megismertetni az idelátogatókkal is. Ebben a romkocsmák „szürkeállománya” tökéletes partner lehet.

A következő lépés, hogy a szabályok közül azok, amelyek betartását a közösség kritikusnak ítéli meg, mondjuk az este 11 utáni zajszint és a köztisztaság, arra a meglévő rendeleteket aktualizálni kell, és a városi etikai kódexhez hasonlóan közzétenni. De ebben az esetben, itt nem állunk meg, mert a kritikus tettek következetes büntetése egyfelöl elrettentéssül szolgál, másfelöl megteremti a rendfenntartás anyagi bázisát.

A korszerű városgazdálkodás mindent költségelemekre bont: ha a belváros rendfenntartása és köztisztasága a fokozott használat következtében külön feladat, akkor ennek a fedezetét is ugyanonnan kell finanszírozni. Ha ehhez, legalábbis kezdetben, fokozott rendőri és köztisztasági kapacitás szükséges, akkor a rendbontókkal kell megfizettetni ezt a költséget. Tehát a kiadás és a bevétel ugyananott jelenik meg. Üres üzlethelyiségekben ki kell alakítani azokat a rend és köztisztasági pontokat, amelyek hálózata ellátja az adott körzetet. A rend helyi őrei ide hozzák be a rendbontókat – utcán üvöltözőket, sarokbavizelőket, stb. – a nap 24 órájában. Innen a megfelelő büntetés kifizetése, és kijózanodott állapotban  szabadulhat az illető. Ha sem maga, sem rokonai nem tudják, vagy nem akarják kifizetni a büntetést, akkor köztisztasági szolgálattal megválthatja a pénzbüntetést. Bizonyos esetekben, amikor valaki odarondít az utcára, például, a dolgot nem úszhatja meg pénzbüntetéssel, csakis néhány órányi utca-takarítással. Legyen az illető magyar, vagy külföldi, a szabály mindenkire vonatkozik.

Az első hónapokban bizonyára nagy lesz a forgalom ezeken a helyeken, de ahogy javulnak a közállapotok, annál kevesebb ilyen őrszobára lesz szükség, beáll egyfajta egyensúly. A finansziális átláthatóság pontosan azért nélkülözhetetlen, mert csak így lehet követni az igényeket. A kezdeti dömping után kevesebb kapacitás is elegendő a szintentartáshoz.

Persze, ez csupán a zaj és tiszatás kérdését oldja meg – ami azért nem semmi, de nem is a teljes siker. A negyed fellendüléséhez nélklözhetetlenek a szintén rendszerelvűen felépített helyi adók, de erről már írtam egy korábbi cikkben.

Comments Closed