Munkaszervezés_16
A fűtőszálak bebetonozása volt a következő lecke, amit elég nehezen abszolvált a kőműves. Kész esztrich-betont akart bedolgozni a harmadik emeleti lakásba, ami egy alvállalkozó segítségét igényelte, de az előre lefixált napon, amikorra a területfoglalási engedélyünk is szólt, a betonos nem jelent meg.
Az egész munka egy hetet csúszott, újraszervezést igényelt és ami még rosszabb volt, hogy az ominózus héten én külföldön voltam, nem lehettem jelen a betonozáskor.
Soha többet ilyet nem teszek!
Hiába megbízható, jó szakember a kőműves, nem lehet magára hagyni! Sokféle munkája közepette csak egy apróságot felejtett el: a betonozás padlószintjét, ami a végleges, burkolt padlószint alatt 2 cm-re kellett volna legyen! Ő pedig a plusz-minusz nullára betonozott!
Amikor a vasárnapi workshop-csoport előtt találkoztam vele a helyszínen, én rosszul lettem, ő kétségbe esett, hogy mindent elrontott…
Ha nem is mindent, de az biztos, hogy komoly nehézséget okozott ezzel.
Két lépcsőt és a rejtett tartályos wc magasságát kell megigazítani, és persze, a galériák alatti tér magassága is csökken.
A jövő héten idehozza a vizvezetékszerelő a wc-csészéket és felpróbáljuk a helyükre, aztán megnézzük, hogy mit lehet csinálni.
A lépcsők magasságát, amiket milliméterre számoltam, az asztalos segítségével, remélem, hogy ki tudjuk javítani, de egy emberi figyelmetlenség számos későbbi problémát és plusz munkát okoz.
De nemcsak, hogy egyedül sosem hagyom a szakikat a terepen, de kész betont sem fogok soha használni az ilyen lakásfelújításokhoz!
A kész betonnal gyorsan lehet dolgozni, de itt nem a gyorsaság, hanem a precíz munka a követelmény, és ezt a „felnyomatott betonnal” nem lehet garantálni.
Napokig depressziósan keringtem a probléma körül, hiszen a többlet-beton fokozza a padlófűtés reakció-tehetetlenségét, vagyis lassabban melegszik fel és lassabban hül le. A fűtés-beállításnál majd ezt is ki kell kísérletezni.
Munkaszervezés_15
Ez a nyolcadik lakás Magyarországon, ahová elektromos padlófűtést terveztem. Az előző hét is jól működik, de szereztem már annyi tapasztalatot az apró kis hibákról, hogy ennél a lakásnál nagyon odafigyeltem arra, hogy minden hibalehetőséget kiküszöböljünk.
A padlófűtés-tervet annyiban módosítottam, hogy három termosztát helyett kettő lesz. Megkaptam a módosított árajánlatot, az előleg-bekérőt, utaltam, tehát kedden reggel a villanyszerelők átvették a dobozokat és jöttek „tekergetni”.
Hogy minél hatékonyabb legyen a munkavégzés, a terv alapján osztottam szét a lakás különöző részeire a letekerendő fűtőszálakat. 10 különböző doboznak kellett lennie, de kiderült, hogy ez nem teljesen így van…
Kiderült számomra, hogy bizony a valamennyire takart felületekre, mint a dobogó, az ágy és a lépcsők alatti részre is magas intenzitású fűtést terveztek, mert a 3.8-as belmagasság miatt ezt tartották indokoltnak…
Csakhogy ez marhaság! Ki a franc akar a plafon alatt, jóval az ember komfortzónája fölött is ugyanolyan hőmérsékletet? A padlófűtés nagyszerűsége éppen az, hogy nem fűti a légtérnek azt a részét, aminek a fűtése teljesen haszontalan! A galériák hőmérséklete alacsonyabb lesz, és pont ez a jó, hiszen ki akar melegben aludni? Annak idején az első lakásnál éppen az volt a célom a padlófűtés alkalmazásával, hogy ne legyen gatyarohasztó meleg a hálóhelyemen!
Ha mégis túl hűvös lenne, például a gyerekszobában, akkor a termosztátot magasabb értékre tesszük és a szabad légtérben melegszik a levegő, de semmiképp nem hasznosul az a hő, amit a dobogó, a lépcsők, vagy az ágy alá terveztek! Teszünk fűtést ezekre a viszonylag zárt helyekre is, mert az első lakás esetében nem tettünk és túl durvának éreztem az átmenetet, de semmi értelme, hogy ezeket a viszonylag zárt helyeket túlfűtsük!
A villanyszerelők már ott voltak a helyszínen, de mégsem hagyhattam, hogy húsz év használatát veszélyeztessük azért, mert a villanyszerelők várnak… az összes dobozt be az autóba, irány az Eurovill, közben telefonon kértem, hogy számolják újra az egészet mire odaérünk. Ez meg is történt, és mire odaértem azzal fogadtak, hogy három dobozt kell kicserélni, és fizessek még 22 ezer forintot… na várjunk csak – kisebb teljesítményért fizessek többet? Igen, mert más fűtőszálra tervezték át, és azok drágábbak…
Na, akkor kezdjük előlről a dolgot: ahhoz, hogy a dobogó alatt ne legyen túlfűtve a padló, ugye kell bizonyos kapacitás/négyzetméter, amit x teljesítményű, y sávszélességű, vagyis z hosszúságú fűtőszálakkal érünk el. Ha 100-ról 80-85-re csökkentjük a padló kapacitását négyzetméterenként, ami kicsit több, mint a fele a szabad területekének, akkor talán nem a „madzag” teljesítményét, hanem a sávok szélességét és ennek következtében a fűtőszálak hosszát is lehet csökkenteni, ugye?
Igen – kaptam a választ.
Akkor tehát ugyanolyan tipusú fűtőszálakból ritkább sávszélességgel lerakott területnek kisebb lesz a kapacitása?
Igen, de akkor, ha túl nagy lesz a távolság a fűtőszálak között, akkor rálépve, érezzük a különbséget… – mondta a szakértő munkatárs…
És ki fog rálépni a padlóra a dobogó alatt? – kérdeztem akkor már egy kicsit emelt hangon, mert azt éreztem, hogy az illető nem gondolta végig a dolgot.
Akkor maradjon ugyanaz a tipusú fűtőszál nagyobb távolsággal? – kérdezett vissza ártatlan szemekkel…
Igen, úgy gondolom, hogy ez lenne a megoldás – mondtam és kivettem a kezéből a fűtőkábel-prospektust, hogy magam találjam már meg azt a hosszúságot, amire ki kellene cserélni a fűtőszálakat. A szakértő utánaszámolt, és csodák csodájára mindannyiszor kijött a négyzetméterre eső csökkentett kapacitás. Tehát a 74 méteres 18T-s DEVIflex-es kábelt 59 méteresre, a 22 métereseket 15 méteresre cseréltük, és ezzel megoldottuk a problémát – visszakaptam közel 20 ezer forintot.
Vagyis, ha nem veszem át az irányítást, akkor két perc alatt negyvenezret veszítek… mert ilyen az építőipar, ezért kell marhára odafigyelni minden apróságra, és bizony, nem elég rábíznunk magunkat a szakértőkre…
Vissza a terepre és újra kiosztottam a dobozokat, majd a dobogóval kezdtük a letekergetést.
Mivel a fűtőszálak alatt 10×10-es betonháló van, nagyon könnyű kiszámolni, hogy egy adott négyzetméteren, x hosszúságú sorokkal milyen szélességben kell letenni a szálakat.
A rögzítést, különösen nagy felületen könnyűvé teszik a rögzítőszalagok, mert az elején kiszámolja az ember, hogy az adott sávszélességhez mondjuk minden 5-ik pöcökbe kell illeszteni, és akkor nem kell méregetni, hanem ütemesen haladhat a munka. Kisebb területen, mint például a fürdőszoba, ez már kevésbé működőképes, de itt is jó arra, hogy nagyjából lerakjuk a madzagokat, és csak amikor a teljes hosszúság lent van, akkor rögzítsük vékony kis gyorsrögzítőkkel a betonvashoz.
Mert a másik nagy kérdés mindig, akkor is, ha kiszámoltuk rendesen, hogy az adott távolságra lerakott kábelek, pont kitöltik a terepet, vagy sem…
Például a nappaliban, szépen haladtunk a sorokkal, amikor kiderült, hogy a lépcsők előtti 80×80-as részre már nem elég… és itt jött az a lehetőség, amit csak ugyanolyan teljesítményű madzagokkal lehet megcsinálni, hogy a dobogó melletti lépcsősor alól, ahová amúgy is intenzívebb tárolást terveztem, felszedtük a madzagok nagy részét – hagytunk egy szálat átvezetésnek, és ezeket a lépcső előtti térbe tekertük át.
Fontos dolog az is, hogy a rögzítő-szalagok ne legyenek túl távol egymástól, véleményem szerint úgy 60 centis távolság az ideális, vagyis a katalógusban ajánlott 1 négyzetméterre 2 méter hosszúság kevés! Inkább vegyünk többet és a bontatlan csomagokat vigyük vissza, mintsem hiányozzon a lerakásnál! A túl távolra helyezett rögzítőszalagok eredményezhetik az „ökörhugyozás”-szerű kábelvonalakat, ami azért is rossz, mert a betonozáskor még elmozdulhatnak a kábelek és vagy túl közel, vagy túl távol kerülnek egymástól. Ezért mi mindenütt gyorskötözőkkel fixáltuk a kábeleket.
Mivel a lakásban a betonozás után építjük a gipszkarton válaszfalakat, papírragasztóval érzékeltettem a jövendő falak helyét a padlón.
A jövendő ajtóknál a tokok rögzítésének helyét hagytuk ki, ugyanakkor az ajtólap alatt készítettünk átmeneti részt, mert ott tényleg érezzük a lábunk alatt, ha kimarad a fűtés.
Végülis, másfél napos idegeskedés és intenzív munka után a fűtőszálak a helyükön, és most már csak az a kérdés, hogy mit lehetne tanulni ebből?
- Nagyon pontos bútorozási tervet kell készíteni ahhoz, hogy jól tudjuk elhelyezni a fűtőszálakat.
- Nem elég a szakértőkre bízni, minden tételt alaposan ellenőrizni kell, mielőtt beépítésre kerül. A katalógust meg lehet kapni és én magam, a jövőben előre pontosan megtervezem a lerakási távolságokat, és ennek alapján a kapacitást – így adom le árajánlatra.
- A területhez szükséges rögzítő szalagok helyét is megtervezem, és aszerint rendelem meg, nem sacpekábé.
- A fűtőszálakat a munka megkezdése előtti napon átveszem, és gondoskodok kis gyorsrögzítőkről, 10 négyzetméterenként egy százas csomaggal számolva – inkább maradjon pár darab, de legyen rendesen lerögzítve.
- A letekergetést nem kell szükségképpen villanyszerelőknek csinálniuk – azt, hogy az egyes darabokat hová kell bekötni, az az ő dolguk, de az a türelemjáték, amivel a madzagokat le kell tekerni, aztán rögzíteni, sokkal inkább figyelmes, fegyelmezett, aprómunka, úgy is mondhatnánk, hogy „női munka”. A villanyszerelők többnyire se nem olyan figyelmesek, se nem olyan türelmesek, a precízségről már nem is beszélve… már bocsánat, de a javítások mindig figyelmetlenség következményei voltak és vitték az időt…
- A letekerketéshez vékony cérna munkáskesztyűt érdemes viselni, mert a horganyzott rögzítőszalagokat ki kell pöckölni, aztán visszanyomni – az ember keze rémesen retkes lesz, az ujjbegy pedig fájni fog estére…
- A munka nagy részét térdelve kell végezni, ehhez pedig célszerű térdvédőt használni, esetleg olyat amit a profi parkettások.
- Hatvannyolc négyzetméter, 10 különböző intenzitású részből álló padlófűtés letekergetése, jó munkaszervezéssel 2 embernek 1 napi munka, feltéve, ha a munkások nemcsak a kezeikett, hanem az eszüket is használják.
- Mivel a villanyszerelők nem igazán nagy lelkesedéssel csinálják ezt, a következő lakásnál, miután a bekötések helyét tisztáztuk, megfelelő munkaruhában magam fogom megcsinálni, mert mint tervező nem keresek annyit egy nap alatt, amennyiért letekerik, és az időm a felügyelet miatt úgyis elmegy vele…
Munkaszervezés_14
Azt hiszem ez az a fázis, amikor az ember felsóhajt: Mikor lesz ebből lakás?!
Haladunk, de még mindig borzalmas állapotok vannak.
A kőművesek nagyon rendesen dolgoztak, péntek délutánra elkészültek a Nikecell, a tükörfólia és a vasháló lerakásával, hogy vasárnap a workshoposok be tudjanak menni.
Ám hétfőn mégsem tudtuk elkezdeni a fűtőszálak letekergetését.
Két okból: az egyik, hogy két hete levelezek a Devi magyar képviseletével, az árajánlatot kétszer módosítottuk, többször beszéltem velük telefonon is.
Az én eredeti elképzelésem szerint 3 termosztáttal oldanánk meg a fűtés-szabályozást.
Az első árajánlatukban 5 termosztát szerepelt – minden helyiségbe raktak egyet.
Erre, szerintem, semmi szükség, és nem csupán azért, mert egy alkalmas termosztát 44 ezer + ÁFA, hanem mert mi értelme van a helyiségeket különböző hőmérsékletűre fűteni?
A fűtőszálak intenzitásával szabályozzuk a fűtött felületeket, de a légtérnek nagyjából azonos hőmérsékletűnek kell lennie a lakásban. A fürdőszobákban van törölközőszárító radiátor, amivel rá lehet segíteni a padlófűtésre, ha ott az átlag hőmérsékletet nem érzi elegendőnek az ember, amikor kiszáll a fürdőkádból vagy a zuhany alól.
Egyedül a gyerekszobában éreztem azt, hogy esetleg magasabb hőmérsékletre kell állítani a padlófűtést, mint a többi helyiségben, mert a gyerekszoba padlófelülete sokkal kisebb, mint a légtere, hiszen a hálóhelyek benyúlnak az előszoba fölé is. Többszöri egyeztetés után maradt a két termosztátos megoldás.
A másik ok az volt, hogy az esztrich-betonozás előtt be kell állítani az épített zuhany padlóösszefolyóját, ehhez ki kellett jöjjön a vízvezetékszerelő, aki kissé megbontotta a szépen leragasztott tükörfóliát és a vashálót. A fűtőszálak lerakása előtt még én magam lefóliázom, leragasztom, mert a zuhanyzó-rész alatt is lesz fűtés, tehát a meleg „elszökését” itt is meg kell akadályozni.
Az összefolyó már a tényleges padlószinten kell legyen, vagyis a betonozásnál nagyon figyelmesen kell itt dolgozni.
Szerdán délután már elmentek a vizesek, a konyhai lefolyót is megigazították, tehát elvileg csütörtökön-pénteken lehetett volna tekergetni. De a villanyszerelők nem tudták beiktatni a számomra kedvező két napot, így csak a munka ünnepe után, kedden kezdik. Vagyis kedden a nap nagy részében ott leszek a helyszínen, hogy minden bizonytalanságot elkerüljünk, és ezt a kritikus munkaszakaszt a lehető legjobban megoldjuk közösen.
A következő részben tehát a padlófűtésről lesz fényképes beszámoló…
Munkaszervezés_13
A reptérről szinte egyenesen a felújítás helyszínére mentem.
Előző nap betonozták a kikönnyített, hő-, és hangszigetelő betont az alapszerelés után. 62 zsákot rendeltem még az elutazásom előtt, amit Húsvét előtt ki is szállítottak, az új kőműves emberei pedig felcuccolták.
Az alapszerelés után megint „termett” vagy 10 zsák sitt (a falvésések nyomán), – amit el kell szállítani – ezeket a mennyiségeket már a kőműves elvisszi a maga kisteherautójával.
Kitakarították a területet, lefóliázták és az ünnep utáni első nap, kedden elkezdtek betonozni. Két óra körül, éppen egy tárgyalás közepén Tel-Avivban, kaptam a telefont az alsó szomszédtól, hogy átnedvesedett a plafon egy csíkban… Azonnal hívtam a kőművest, aki elküldte a fotókat, hogy mennyire igyekeztek elkerülni az átszivárgást…
Még szerencse, hogy az alsó szomszédok igazán megértő emberek, tavaly ők is átélték a saját lakásuk felújításának gyötrelmeit, de éppen ezért, a legkevésbé sem szeretném őket zaklatni hasonló meglepetésekkel. Reméljük, hogy nagyobb területet nem áztatott el, kiszárad és lefestjük, amikor már a festők dolgoznak nálunk.
A kőművesnek is megvolt a maga izgalma a reggeli órákban, még az átszivárgás előtt – mert a homlokzati részen úgy „nyelte az anyagot” a padló, hogy attól féltek – nem lesz elég. A végén még maradt is pár zsák, de legalább egy nap befejezték a betonozást. Nem tudom, hogy mit csináljunk a megmaradt anyaggal, de még mindig jobb, mintha elfogyott volna az utolsó métereknél, és még egy napot kellett volna azzal tölteni, hogy utánrendelni, kiszállíttatni, felcuccolni és bedolgozni.
Szerdán, csütörtökön száradt a könnyűbeton, pénteken terítik le a lépésálló Nikecellt, amit szintén a múlt héten szállítottak ki a burkoló emberei.
A Nikecellre hővisszaverő tükörfóliát terítenek és arra teszik a vashálót – erre tekergetik le a fűtőszálakat, majd a jövő hét folyamán. Aztán jön az esztrich beton réteg.
A fűtőszálak sértetlenségének ellenörzése után, visszajön a lakatos, hogy a fürdőszoba környékének ytongfalaihoz készítsen „alátétet”, illetve a kádas fürdőszoba feletti raktár kialakításához a szerkezet, valamint a most már megtervezett korlátokat is.
Lakás másként _ központi tér
Mivel a konyha manapság a központi tér része, valójában már az előző részben elemeztük ennek a közösségi térnek egy részét. Arra is kitértünk, hogy a térkapcsolat szempontjából előnyös, ha meg tudjuk oldani, hogy a konyhapult „arccal” a nappali felé forduljon, így az is részese a történéseknek, aki éppen az ételt készíti.
A központi tér másik nagyon fontos eleme az étkezőasztal.
Az én, személyes véleményem szerint, sokkal fontosabb, mint az ülőgarnitúra. Ami egyébként szintén sokat változott az elmúlt években.
Illusztrációként egy izraeli építészpár saját lakását hoztam, mégpedig azért, mert tökéletesen tükrözi a központi tér szerkesztésének szabályait és azt is, hogy mennyire „fel is lehet rúgni” ezeket a szabályokat, ha az indokolt.
Amit ebben a térből tökéletesen le lehet venni a korszerű központi térrel kapcsolatban, hogy bensőséges, családias, funkcionális és teljesen egyéni. Ott vannak a hangsúlyok, ahol az adott családtagok azt kijelölik a maguk életformájával.
Itt van például az a „szabály”, hogy lehetőleg az egyes funkciók (konyha, étkező, kanapé-sarok) ne sorolódjanak a térben, hanem egy háromszöget alkossanak, mert az többnyire kellemesebb… itt pedig bizony sorolódik a három rész, mégsincs kellemetlen érzésünk, mert a nagy ablakfelületek nem a láncsor egyik vagy másik végén, hanem azokkal párhuzamosan vannak, mintegy kitágítva a teret oldalirányban.
Egy másik képről pedig az is kiderül, hogy az erkélyajtókkal ellentétes oldalon is kitágul a tér, mert a kanapés részhez közel bevillan a hatalmas tv-képernyő, majd egy oszlop mögött diszkréten meghúzódik a dolgozó, illetve ott van a hálókhoz vezető folyosó.
Érdemes odafigyelni olyan finomságokra is, ahogy az étkező mellett a konyhához közeli ülőkék támlás székek, míg a nappali felé egy pad van… elfogyott a pénzük székeket venni, vagy miről van szó? Persze, hogy direkt így komponálták, hiszen a támlás székek mintegy elválasztják a konyhapulttól, míg a padon lehet mindkét irányban ülni – az asztal felé fordulva, vagy éppen ellenkezőleg: a kanapé felé, vagyis a pad összeköti ezt a kétféle leülős részt!
Az „ülőgarnitúra” is kiment a divatból: a kényelmes, de nem robosztus kanapé mellett könnyed, karfás fotelek, és persze a padra is le lehet ülni úgy, hogy az a „nappali” része.
A TV-nek nem elhanyagolható a szerepe az izraeli lakásokban – a hírek, olykor a rendkívüliek, amelyek bármikor megszakíthatják az élet normális menetét, mint ahogy ezekben a percekben is hallom: Jeruzsálemben a villamoson halálosan megkéseltek egy 21 éves brit egyetemista lányt – a tv nagy, hogy a konyhában dolgozva, vagy az asztal körül ülve is lássák, ha szükséges.
Rendkívül egyszerű, kiegyensúlyozott a geometriája ennek a térnek, nincs benne túl sok figyelemelterelő részlet, így minden egyes tárgy értelmet nyer.
Milyen emberek élhetnek itt?
Az biztos, hogy nem az az elvonulós fajta, ha még a dolgozójuk is a közösségi térre nyílik… Nem hiszem, hogy reprezentálni szerettek volna a nappalijukkal, bár bizonyára fogadnak vendégeket is, de az elrendezés alapjaiban a családtagokat szolgálja.
Nem sokat adnak a formaságokra, de a formákra odafigyelnek…
Szimbiózisban élnek a környezetükkel, de olykor szeretik behúzni a függönyöket…
Nem különösebben nagy a belmagasság, de a rejtett fényekkel sejtelmessé téve növelik a tágasság érzést.
A padlótól a plafonig a falfelületek meleg bézs színűek, semmi rendkívüli, ugyanakkor merészen sötétek a szekrények.
Itt megint ellentmondanak egy általános szabálynak azzal, ahogy a konyha magas elemei kiemelkednek a falsíkból – ez önmagában elég nyomasztó is lehetne a nagy tömegével, csakhogy a dolgozórészen, szinte ugyanaz a tömeg behúzódik a falsíkon belülre, szimmetrikusan a folyosó tengelyére tesznek egy síkban ki-beugráló kompozíciót – gyönyörű!
Bár területileg a konyha majdnem a legnagyobb, a súlypont az étkezőn van – mintegy a lakás abszolút középpontján: a konyha és a nappali között, a terasz és a dolgozó, valamint a privát terekhez vezető folyosó metszésében, amit az egyetlen, nagy pirosas szőnyeg még inkább hangsúlyoz.
Semmi nem különösebben pompázatos ebben a térben – célszerűen egyszerű, még a központi díszítő elem, a lámpa az étkező felett is funkcionális. Láthatóan mindennek van megtervezett helye, ebből fakadóan nincs rumli, könnyű takarítani.
Egészen más életformát tükröz a következő tér, mégis hasonlít abban, hogy nincsenek hermetikusan elválasztva a főzés, az étkezés, és a társas kapcsolatok helyei. Sőt, nagy hangsúlyt kap a külső térrel való intenzív kapcsolat.
A tervezés folyamata_6
a padlófűtés
A padlófűtést nem én tervezem valójában. Elküldtem egy bútorozott tervet az Eurovill-nek, amelyen bejelöltem, hogy hol szeretnék padlófűtést, és milyen intenzitással:
- a beépített bútorok és a kád alatt egyáltalán nem lesz fűtés (kék),
- a dobogó és a lépcsőfeljárók alatti térben ritkábban letekert fűtőszálakkal (sárga),
- a teljes intenzitású fűtés pedig a szabad padlófelületek alatt (piros)
Három termosztátot terveztem, amelyek az egyes térségek fűtését szabályozzák. Az egyik a központi tér, az előszoba, és a kádas fürdőszobának a hőmérsékletét szabályozza, azzal a kitétellel, hogy a fürdőben van még egy törölközőszárító, patronos radiátor, ami szükség esetén rásegít a padlófűtésre, mivel a fűthető alapterület és a légtér aránya itt rosszabb, mint a zuhanyzós fürdőszobában. A másik a hálószoba és a hozzá tartozó fürdőszoba fűtését szabályozza, a harmadik pedig a gyerekszobáét.
Az előszoba bejárathoz közel eső részén, ahol le is lehet majd ülni, felvenni a cipőket, intenzívebb a padlófűtés, mivel itt 3.8-as belmagassággal számolunk, míg azon a részen, ahol csak áthaladunk, legfeljebb kivesszük s cipőket, és 2.05 a belmagasság, megritkítjuk a fűtőszálak távolságát.
A dobogó alatt is lesz fűtés, de nem olyan intenzív, mint a szabad felületeken.
A gelériákon viszont egyáltalán nincs fűtés, mert az „én váram„, ahol a galérián alszom, tökéletes példája annak, hogy semmi szükség a galérián, főként, ha az hálóhely, bárminemű fűtésre. Kis bizonytalság csak a vendéghálóhelyt illetően van bennem, mert az kicsit különválik a központi tértől, bár a nyílást megnagyobbítom, lehet, hogy a „kuckó” hűvösebb lesz. Ha ez a félelmem beigazolódik, akkor a szerkezeti falra készítünk egy falvédőt, ami alá infrapanelt teszünk, és ezzel tudjuk temperálni az alkalmi alvóhelyet.
Ez a sokadik lakás, amit elektromos padlófűtéssel tervezek – minden eddigi, használati tapasztalatomat beépítve igyekszem a lehető legjobbat és a legprecízebbet ide megcsinálni.
Ehhez például, nemcsak kiválasztom, hanem meg is veszem az aszimmetrikus kádat, csinálok rá egy sablont kartonpapírból, és azt fogjuk lekövetni, mert nincs annál rosszabb, mint kilépni a kádból egy olyan részre, ahol hiányoznak a fűtőszálak. Ugyenezen oknál fogva a zuhanyzóban is fűtött lesz a padló.
Másik nagyon fontos tanulsága a korábbi munkáimnak, hogy azon a napon, amikor a szerelők letekerik a fűtőszálakat, ott kell lennem… egész nap, és mindent ellenőrizni, lefényképezni, mielőtt az egészet bebetonozzuk.
A tervezés folyamata_5
az elektromos pontok terve
Sokáig nyűglődtem az elektromos pontok megtervezésével. Először meg kell rajzolni a lakás két szintjét, bebútorozva, majd erre rátenni a dugaljak, a termosztátok, és a kapcsolók helyét – ez a könnyű rész.
A világítás megtervezése a problematikusabb. Már ebben a fázisban tudni kéne, hogy milyen lámpákat akarok a végén. Hiába „látom már a lelki szemeimmel” a kialakuló teret, a világítás annyira fontos, hogy ahhoz már szinte minden részletet kellene ismernem: a bútorok anyagát és színét, a berendezés stílusjegyeit és legfőképpen konkrétan kiválasztani az adott lámpát. Na ez az, ami borzasztó időigényes dolog, mert nekem, megvallom, az internetes lámpavásárlás nem megy. Vettem már lámpát interneten, anno, az én váram építésekor, de nem az igazi – látnom kell, lehetőleg meg is fogdosnom ahhoz, hogy eldöntsem – ezt akarom.
A funkcionális fényeket még nem túl nehéz meghatározni: szekrények belső világítása, amelyek ajtónyitásra kapcsolódnak, vagy a bejárat előtti és utáni mozgásérzékelővel működő lámpák… azokkal „van bajom”, amelyek önmagukban, mint tárgyak esztétikai értékkel bírnak, vagyis a falilámpák és a plafonról lelógóak. Az asztali vagy állólámpáknak csak dugaljat kell biztosítani.
Ismerem a trendeket, vannak olyan lámpák, amik nagyon „menők” manapság – vagyis azokat tuti nem akarom! Egyfelől, minden szakmai fórumon már unalomig láttam őket, másfelől, az én lakásaim egyszerűek, a térkialakításukkal operálnak, nem a benne lévő tárgyak különlegességével.
Viszont szeretem a totál fényt és a visszafogottat is, ezért sokféle fényforrást alakítok ki – az én váramban minden fényt leoltani azt jelenti, hogy az elindulás előtt pár percet ezzel töltök, holott az egész lakás 30 négyzetméter… éppen ezért, most azt kértem a villanyszerelőtől, hogy a két mozgásérzékelővel működő bejárati fény kivételével, egy mozdulattal tudjam lekapcsolni az összes fényforrást – ettől még a dugaljra kapcsolt mozgatható lámpákat bőven elfelejthetem, de majd arra is találunk megoldást, az okos ház kütyükkel.
Talán a legfontosabb az étkezőasztal felett függesztett lámpa, amit a tér különböző magasságú pontjairól láthatunk, ezért hajlok arra, hogy talán nem is egy lámpa kellene legyen, hanem több kisebb kompozíciója. Ez akkor is látványos darab kell legyen, ha végtelenül egyszerű.
Barcelonában fényképeztem ezt a lépcsőt, amit persze nem fogok leutánozni, de nagyon elgondolkodtatott, hogy a világító rugdosó miként lenne megoldható a nappali terében, a galériára vezető lépcső esetében különösen.
Bár korábban már csináltam valami hasonlót, de közel sem ilyen merészet, most viszont úgy gondolom, hogy elég érdekes az első három lépcső és azt következők arányrendszere ahhoz, hogy világítással is hangsúlyozzuk… Ezt össze tudnám kötni a galéria konzolos részét kiemelő LED-vonallal, és amolyan hangulatvilágítást adhatna a térnek.
A szülői hálóban függesztett lámpák lesznek az éjjeli szekrények felett is, és az ablak előtti asztal „fésülködő részénél”.
Az ágyak mellett olyasmi kellene, ami oldalra nem ad fényt, csak lefelé, hogy felkapcsolásuk ne ébressze fel az ágy másik oldalán szunyókálót, viszont a tükör előtt lehet valami „sziporkázó” – kettő helyett akár nyolc…
Funkcionális fény a szoba garderobe-részén lesz, egyfelől a galéria aljába süllyesztett módon, illetve a szekrények nyitásakor belső világításként.
Falilámpák vannak a gyerekszobában a lépcsőforduló hangsúlyos helyén és megérkezésnél a galérián. Itt azt a falmélyedést fogják közre, ahol a gyerekek könyvei lesznek, amiből elalvás előtt olvasnak…
Na igen, TV csak a nappaliban van, a többi helyen más adathordozót használnak…
Falilámpaként olyat kell találjak, ami nemcsak szemből szép, hanem oldalról is…
Az ágyak mellé mobil, csiptetős vagy asztali lámpát teszünk, az alsó szinten funkcionális LED-csíkok – itt a fény, és nem a lámpatest a lényeg.
Bár általában nem szeretem az alacsony belmagasságú részek plafonba süllyeszett lámpáit, itt az előszobában mégis megteszem, hogy kellő fény legyen a cipősszekrényekhez, a falra akasztott biciklinek.
Itt, az alacsony menyezeti fénysornak amolyan orientációs szerepe is van – bevezet a közösségi térbe.
Az előtéri részben, ahol az egyik oldalon a háztartási szekrény, illetve a háromszintes kabáttartó van, a másik részen egy leülős hely a cipősszekrényekkel, csak a galéria magasságában elhelyezett rejtett fény világítja meg a teret, a többi szekrény-belső világítás, nyitásra kapcsolódik és a lényege, hogy a szekrény tartalmát világítsa meg.
A fürdőszobákat sem a ma divatos lábazati fénnyel turingoltam (a konyhapult lábazatában van fénycsik + 0.15), és a wc-n olvasás sem egy támogatott életforma – a mosdó feletti tükör kap fényt, és miután olyan „picik” a fürdők, ez lényegében elég is. A kád felett magasan, és a zuhany mellett, szintén rejtetten a nedvességtől, LED-csik ad némi súroló fényt, és a szekrényt itt is belülről világítjuk.
A konyhában a felső szekrények alatt LED-szalag, a páraelszívó világítása, illetve a félsziget feletti részen a galéria aljában egy 60×60-as LED tálca szolgáltatja a totálfényt. Diszkrét fényként ott a lábazati LED-szalag, hogy a lakás leginkább szutykosodó részén lássuk amit takarítani kell.
Munkaszervezés_12
Megvallom, amikor az áprilisi izraeli repülőjegyemet lefoglaltam, jó fél évvel ezelőtt, nem gondoltam, hogy az építkezés ilyen lassan halad előre. Eredetileg januárban akartam kezdeni, de csak február 13-án kezdődött a villanyóra új helyének kialakításával, majd másnap a bontással. Két hónap elteltével, bár sokminden történt, még mindig nagyon az elején vagyunk…
Az elmúlt héten tehát minden igyekezetem abban merült ki, hogy a távollétem ne akadályozza a haladást. Csütörtökön (2017.04.06) elutaltam az ÖKOCELL árát, amit kedden (2017.04.11-én) fognak kiszállítani, és amit az új, és igazán rendes kőműves emberei felcuccolnak a harmadikra.
Összekapcsoltam az embereimet, hogy egymással is egyeztessenek időpontokat, hogy ne legyen üresjárat, ugyanakkor egymást se zavarják.
Pénteken délben találkoztam a villanyszerelővel, átadtam a terveket (amelyeket nagy keservesen aznap reggel fejeztem be, legalábbis azon a szinten, hogy az alapcsövezést meg lehet csinálni), megbeszéltük, hogy funkcionálisan fogja a biztosítékrendszert kialakitani, nem pedig helyiségenként, külön biztosítékot kap a mozgásérzékelős bejárati lámpa (valójában kettő, mert egy a bejárat előtt, egy pedig az előszobában, hogy ne kelljen keresgélni sötétben a kapcsolót), de a többi világítás mehet egy „csokorba”, míg a fűtés három termosztátra lesz kapcsolva, a elektromos eszközök, mint a tűzhely, hűtő, mikró, boyler, stb. külön-külön biztosítékot kap.
Nem beszéltünk az „okos lakás” követelményeiről, amelyek az elmúlt 10 évben egyre divatosabbak lettek, és persze van értelme, de borzasztó gyorsan változik, fejlődik a technológia – pár éve még egy csomó vezetéket kellett behuzigálni, ma már szinte minden a wifi-n keresztül megy, applikációkkal szabályozhatók bárhonnan a világról.
Egynapos tel-avivi megállóval, tegnapelőtt megérkeztem Nahariára, egy „elég okos” lakásba: A kapu kóddal nyílik, miközben egy hang közli, hogy az ajtó nyitva, fáradj be… a lakás szintén egy kütyüvel nyílik és automatikusan záródik.
Ha ki akarsz menni, akkor nem kulcsokat keresel, hanem megsímogatod a zár kinyúló nyelvét – kimész, és bezárja magától. Csak a kütyüt vidd magaddal, mert különben nem tudsz bejönni.
A hűtő sipol, ha nem csuktad be rendesen, vagy ha túl sokáig keresgélsz benne, a wc-ben reggel égve hagytam a villanyt (kívülről lehet kapcsolgatni), és amikor egy fél óra múlva újra be akartam menni, be volt zárva… még szerencse, hogy van egy másik wc is. Aztán lekapcsoltam a villanyt a wc-ben, kívülről, és pár perc múlva be tudtam menni – már csak kíváncsiskodni, hogy beenged vagy sem.
A technika tombol a lakásban, természetesen van takarító-robot, de még csak a parkolójában láttam diszkréten feltöltődni. A tűzhely majdnem olyan, mint az enyém Pesten, azzal a különbséggel, hogy be kell állítani az időt, amíg működtetni akarod, például három percig főzi a tojást – ha Te el is felejtetted, „ő” nem. Három perc múlva lekapcsol. Nincs kifutott tej, vagy leégett rízs…
De ennél a lakásnál már sokkal okosabbak is vannak: amíg valamit rosszul le nem nyomtam az okos tv-távkapcsolón, és azóta nincs tv- mert mit tudom én, hogy mit vett a lelkére a drága, szóval, amíg volt tv, addig tucatnyi hirdetést láttam az okos lakást propagáló iDigital-ról. 36 havi részletre 157 sekelért már felokosítják az ember otthonát, ami szabályozza a világítást, a hűtést-fűtést, a háztartási gépeket, talán még a férjet is rendre szoktatja (a reklámok szerint legalábbis). A közel félmilliós beruházás három évi részletre bizonyára megéri, mert az elektromos áramban (az izraeli háztartások elektromos áram alapú energiafelhasználók az utóbbi évtizedben) jelentős megtakarítás érhető el, és miután nem kell madzagokat huzigálni, utólag is beépíthető.
Munkaszervezés_11
Miközben a vízvezetékszerelők dolgoztak a lakásban (március 29-31-ig), igyekeztem a következő lépést előkészíteni – az elektromos pontokat megtervezni, hogy közvetlenül a vizesek után a villanyszerelők is elhelyezzék a maguk vezetékeit. Ennek a folyamatnak a nehézségeiről a tervezési folyamat sorozat következő részében térek ki.
A nyugati tájolású központi térbe egy légkondicionálót is beterveztem – ennek külső egységét az udvari részen, a nyílászárók felett szeretném elhelyezni, úgy, mint ahogy az alattam lévő lakás tulajdonosa tette.
Ehhez nekem rendbe kell tennem egy katasztrófális állapotban lévő áthidalót és falszakaszt.
Eddig kiépítettük a csatornarendszer kiszellőztetését (a képen jobb oldalon felmegy egy csatorna, át a falon és felfelé a légudvarban), ami a ház feladata lenne, kiépítettük a szomszéd lakás közvetlen vízellátását biztosító vezetéket, mivel évtizedekkel ezelőtt ezt nem tették meg, így a múlt slamposságának következményeit is nekünk kellett viselnünk, most rendbe tesszük az udvari homlokzat azon részét, amivel valamilyen kapcsolatba kerülünk… és persze az ominózus légudvari faljavítás is az én problémám volt.
Minderről tájékoztattam a közös képviselőt. Nem gondoltam, hogy a klíma külső egysége problémát okozhat, hiszen van már precedens, az alattam lévő lakásé. Meglepetésemre azt a választ kaptam, hogy a külső egységet lehetőleg a tetőre tegyük.
A házunk nem lapostetős, fölöttünk még egy padlás is van, ami ráadásul nem az osztatlan közös tulajdon része, hanem egy cég megvette az önkormányzattól, elvileg bármikor beépítheti, most viszont embertelen kupleráj van fent, el nem tudtam képzelni, hogy lehet ott elvezetni az igen sérülékeny klíma-vezetékeket.
Az udvari szárnyra való kivezetés is elég hosszú, ami csökkenti a rendszer hatékonyságát, de legalább a lakás belső, védett területén, az aljzatban, a falakban megy.
Másnap találkoztam a klíma-szerelővel és végigvettünk minden lehetőséget, felmentünk a padlásra, hogy valamilyen értelmes vonalvezetést találjunk. Műszaki problémák sorába botlottunk: a padlástérben is el kellene vinnünk kb. 5 métert, hogy a cseréptető udvari oldalán kezelhető magasságba kerüljön a klíma külső egysége. A padlás padozatában ezt képtelenség megtenni – senki nem vállalna azért felelősséget, hogy a vezeték nem sérül meg. A középső főfal mentén felfelé haladva pedig kb. 6 méter magasságba kellene vinni függőlegesen a vezetéket – ami a klima működéséhez további műszaki berendezések beépítését igényelné, arról nem is beszélve, hogy maga a szerelés és később a karbantartás is alpinista képességeket igényelne.
A közös képviselő szerint: „Ha a 2-3 emeleten mindenki felvinné, akkor nagyon rendezetten nézne ki a ház egy belső felújítást követően.” – ez roppant tiszteletre méltó szándék, csakhogy a ház felújítása még a földszintig sem jutott el, a bejárat és pincében lévő víz és csatorna-vezetékek egy része került felújításra, rengeteg a tennivaló, amelyek közül a klimák látványa a legkevésbé zavaró elem, szerintem. Ahogy az alattam lévő szomszéd is a saját költségére felújította a lakása bejárata körüli részt, megcsináltatta az udvari ablakpárkányok bádogozását, bár nem az ő dolga lett volna, úgy mi is igyekszünk rendezettebbé tenni a lakás bejárata körüli udvari homlokzatot – a saját igényességünk okán. A klimát is úgy szerelnénk fel, hogy az a legkevésbé zavarja a szomszédokat, egyúttal rendbe tennénk a rémségesen összevésett áthidalót és falat.
A vizesek tehát befejezték a munkát pénteken, a klima kérdése még függőben volt, amikor hétfőn délelőtt a festők végigkaparták a falakat, leszedték a tapétákat, a vakolatot, ami jött, ahogy hozzáértek – tíz zsák sitt – amit el kellett szállítatni, mielőtt a villanyszerelők dolgozni kezdenének.
Csakhogy egy újabb meglepetés ért április 3-án, amikor dél körül bementem a lakásba: ahol a 110-es lefolyó és a nyomás alatti vízvezeték átmegy a szomszédba, a sehová be nem kötött gyenge válaszfal egy része megadta magát – láttam a szomszéd kádjának a lábát… gyorsan kiékeltem a falat, hogy addig is kitartson, amíg a kőműves másnap oda nem jön kijavítani ytonggal.
Tudtam, hogy ez egy vacak fal, ezért eleve úgy terveztem, hogy itt egy előtétfalat húzok ytongból, de ez a fal rosszabb, mint gondoltam.
Ezért az a workshop-résztvevő ötlete, hogy a fürdő felett csökkentsem a légteret és a gyerekszoba galériájáról elérhető tároló-helyet alakítsak ki, most egy újabb funkciót kap: megerősíti ezt a közel négy méter magas válaszfalat, amit meglehetős gondatlansággal építettek anno, amikor a lakást kettéválasztották.
A lakatos tehát vissza kell térjen, de ő már csak azután jön, amikor a felső betonréteg is elkészült, addig pedig még van néhány feladat:
- az elektromos vezetékek védőcsöveit elhelyezni a padlózaton,
- az ÖKOCELL CSEND könnyűbeton terítése a legmagasabb poroszsüveg-boltozati gerenda magasságáig
- erre 4 cm-es EPS 100-as lépésálló Nikecell hőszigetelő kerül,
- majd tükörfólia (hővisszaverődés),
- erre pedig a vasháló, amire rátekergetjük a fűtőszálakat,
- majd bebetonozzuk.
A tervezés folyamata_4
a fürdőszobák és a háztartási helyiség terve
A légudvari falak rendbetételének módja alapvetően befolyásolja a fürdőszobák részleteinek a megtervezését. Amikor kiderült, hogy a külső hőszigetelésre most nem találok kivitelezőt – egyébként a légudvari fal külső részének felújítása a társasház feladata lenne, de erre az elkövetkezendő 20 évben sincs reményem – maradt az a megoldás, hogy belülről növelem meg a falvastagságot.
Ez persze területvesztéssel jár, pont azon a helyen, ahol minden centiméternek jelentősége van. Végül, mégis meghagytam a szülői hálóhoz kapcsolódó fürdőszoba 1 méteres szélességét, és a kádas „gyerek”-fürdő azon részében, ahol a wc van, fennmaradó 85 centiméteres szélességet fogom csökkenteni a légudvari fal mentén 5 cm-es ytong előfalazólappal, ami azt jelenti, hogy a kétoldali csempeborítással a netto szélesség ezen a ponton 75 cm lesz. A 10 cm-esnek jelölt gipszkarton fal valójában egy 7.5 cm-es profilon 2×2 impregnált gipszkartonnal, 12.5 cm lesz, amiből a 80 cm-es teret 1 cm-el csökkenti – a 60 mm-es zártszelvény szélső síkja 1.08 méterre van a középső tartófaltól, ha ehhez illesztem a falszerkezetett.
A facebookon kialakult egy vita arról, hogy mennyi kell legyen a wc minimális szélessége, csakhogy a felhozott sémák egyike sem illeszthető ehhez az esethez, hiszen nem egy különálló wc-kézmosó helyiségről, hanem egy 180×190-es (csempeburkolat után, nettó méretű) fürdőszoba teréhez kapcsolódó 75×100-as nyúlványban van a wc-csésze úgy, hogy két oldalról már semmi nem csökkenti ezt a szélességet. A kiszélesedő tér felé haladva a mosdó mellett lesz egy törölközőszárító, ami 5 cm-re lóg ki a falsíkból, tehát ezen a ponton is van 70 cm áthaladási szélesség, ami nagyobb, mint a 75-ös fürdőszoba-ajtó nettó nyílásszélessége (60 cm). Azt sem szabad elfelejteni, hogy a fürdőben a szanitáris elemek „könyök alatti magasságúak”, vagyis a helyiség térhatását nem akadályozza az elrendezésük, éppen ezért a kényelmet nem csökkenti a viszonylag kicsi padlófelület. A „közép-közlekedős” elrendezés okán, félfordulatokkal elérjük a mosdót, a kádat vagy a wc-t, illetve az ajtó két oldalán a tároló-részeket.
Vagyis, különbséget kell tenni a kicsi és szűkös, vagy a nagy és kényelmes fogalmak között. Egy jó térkihasználású fürdőszoba, szerintem, nem feltétlenül nagy, hanem gondosan elhelyezett szanitáris elemekkel egy viszonylag kis alapterületű fürdő is lehet nagyon kényelmes, nem pedig szűkös.
A szülői hálóhoz kapcsolódó bruttó 100 cm-es szélesség is csökkenni fog az előbb említett tényleges gipszkarton-mérettel és a kétoldali csempeburkolattal, tehát az végső soron netto kb. 94 cm széles lesz.
A ház tűzfalához szerelt rejtett wc-tartályokat szintén 5 cm-es előfalazó ytonggal burkolom a szokásos dupla rétegű impregnált kartonozás helyett, ezért jelöltem 20 cm vastagnak a tartály-részt.
Ha nagy a fürdőszoba, akkor nem szoktam „plafonig” csempézni, de a „saját szabályaimat” is átértékelem az adott hely célszerűség-kritériumai szerint. A kádas fürdőszoba kritikus részén, a légudvari falakat, a teljes belmagasságig (kb. 2.50) burkolom a padlóra is használt spanyol gresslappal (33.3×33.3). (A lakás tényleges belmagassága kb. 3.80, de az egyik workshop-résztvevő okos javaslatát megfogadva ennek a belmagasságnak egy részét a gyerek-háló galériáról megközelíthető térként fogom hasznosítani.)
A kád hosszában a szomszéd lakás vékony falával érintkezne, ezért itt extra módon 15 cm vastag ytong (elő)falazatot fogok kombinálni 7.5 cm vastaggal, ezáltal egyfelől felnövelem a szomszéddal határos falvastagságot, másfelől az egysíkú falfelületet megtöröm egy kis mélyedéssel. Technikailag, ehhez az előfalazáshoz a lakatossal készíttetek zártszelvényből „alátétet”, hogy ne a poroszsüveg-boltozatot, illetve a csatornabekötést terhelje, hanem a szomszédos gerendákra vigyük át a terhet.
A kádat a hozzá tartozó lábakkal és szifonnal veszem meg, de az előlapokat nem szeretem, helyette 5-ös ytonggal aláfalazunk, és burkoljuk. Az íves felületet persze nem könnyű szépen burkolni, de éppen ezért, felkészültem arra, hogy ide egy színben illő másfajta burkolatot teszek. Hogy ne legyen „bemutatótermi” hatású sokféleség, ezért „mászik fel” a padlóburkolat a síma falakra, hogy azon kívül csak ez az íves felület és a kád feletti mélyedés kapjon valami mást, esetleg a mosdó feletti fal nagy tükre kap hasonló szegélyt. Egymagában esetleges lenne, de ha valahol „visszatér”, akkor a praktikum és a szín-forma harmónia kiegyensúlyozottá teheti a fürdőszobát.
A kád mellett egy tároló-szekrény lesz az itt már 2.05 magas plafonig. Vélhetőleg, ezt is gipszkartonból építjük, és a kád felőli részét, valamint a lábazatot burkoljuk. A szekrény ajtaja fából lesz úgy, mint a mosdó melletti rakodópolcos szekrényke. Felette, a mosdó széléig, 150 cm-es hosszban 100 cm-es magasságban tükör – a nagy tükör számomra mindig elengedhetetlen része a fürdőszobáknak, amelyet beépítek a falburkolatba. Ezen a falon 2 méter magasságig lesz burkolat – 3×33.33.3 padlóburkolat kúszik fel a falra + 1 méter tükör, illetve a mosdó és a wc között, a törölközőszárító alatt is, természetesen, 6 sor 33.33-as padlóburkolat. A wc-tartály felett rendszerint nem szoktam burkolni, de tekintettel arra, hogy az egyik oldalon 2.5-ig a másik oldalon 2 méterig lesz burkolat, meg kell gondoljam, hogy ezt miképpen „hidalom át”.
Mindebből, ha valaki összehasonlítja a vízvezetékszerelőnek adott tervvel is, kiderül, hogy a folyamatos tervezés azt jelenti, hogy a koncepció ugyan változatlan, a részletek menet közben csiszolódnak. A kád melletti falmélyedés mérete például azért csökkent, mert a sarokban van a szomszéd lakáshoz átmenő vízvezeték kötése – ha egyszer a szomszéd lakásban is felújítják a rémes ólom vezetékeket, legyen elég falvastagság a kötéshez eljutni úgy, hogy a mi fürdőnk burkolata ne kerüljön veszélybe.
A szülői háló fürdőszobája látszólag roppant egyszerű – nettó 94 x 290-es tér, amelybe a hálószobából nyíló ajtó alig lóg bele, hiszen a 70 cm-es szerkezeti fal szoba felöli síkjára építjük be.
A wc mellett egy létra, amely többnyire törölközőtartó szerepet tölt be, de arra is alkalmas, hogy a légudvari falon lévő, és ennek a fürdőnek a szellőzését biztosító ablakhoz hozzá lehessen férni, megtiszítani, időnként. A funkció adja a formát, és ezt az adottságot viszem tovább a tér anyagainak a kiválasztásában. Például, ha fa létra lesz, akkor lehet, hogy a wc-ülőke is hasonló fából lesz, a mosdó alatti szekrénykével együtt…
A zuhanyzó meglehetősen kényelmes, nem csupán a méretével (netto 95×100), hanem azzal a kis padkával is, amire le lehet ülni, ha az ember meg akarja mosni a lábát. Az ülőke egyébként az előszoba felől cipősszekrény funkciót tölt be. A nappali felé kialakult egy mélyedés, ami arra lesz jó, hogy oda le lehet tenni a tusfürdőt, sampont, egyebeket. A zuhany kétoldalra nyitható üvegfalat kap és a padlószintje 2 cm-el lejjebb lesz, mint a zuhanyzóé, ezzel, valamint a nagy befogadóképességű hosszúkás lefolyóval biztosíthatjuk, hogy a víz semmiképp ne csorogjon ki… tehát, nem egy órmótlan küszöb, hanem a padlószintkülönbség a megoldás.
A zuhanyzós fürdőszoba plafonszintje meglehetősen változó, hiszen lesznek benne 3.8-es belmagasságú részek, és 2.05 magasságúak úgyszintén. A boylereket (2 lesz – egy 80 literes a zuhanyzónak és egy 120 literes a kádas fürdőnek, illetve a konyhai mosogatónak) is el kell „dobozolnom”, persze úgy, hogy azért hozzáférhetők legyenek amikor szerelni kell őket. A vízvezetékszerelőm már ismeri a boylerek elhelyezésével kapcsolatos mániámat.
A tükör itt is fontos szerepet kap a mosdó felett, de őszintén szólva, még nincs kialakult elképzelésem… Ebben a fürdőben a zuhanyzó 2 méter magasságban, körben burkolva lesz, de a többi falat maximálisan a wc-tartály magasságáig akarom burkolni, ezért lehet, hogy a tökröt sem építem be a burkolati síkba, hanem egy keretbe helyezve rakom a falra. De különösebben ez még nem foglalkoztat, annál is inkább, mert most a legsűrgősebb feladatom az elektromos pontok megtervezése.
Munkaszervezés_10
A légudvari falak problémája részben megoldódott. A régi ablakot a kád felől befalazták, a felső, laza részt megerősítve, kiékelve a födémgerendáig egy stabil szerkezetet hoztak létre, majd lebontották az erre merőleges falat addig, amíg a 7 cm-es válaszfaltéglák voltak.
A zártszelvényes falmegerősítést szolgáló vízszintes profil alatt betettek egy áthidalót és kialakították a két, jövendő fürdőszoba-ablak helyét.
A probléma továbbra is a 14 cm-es téglafal-vastagság, amit kívülről nem tudunk szigetelni. Elvileg vannak belülről alkalmazható hőszigetelések is, bár ezt csak végső esetben ajánlják.
Tekintettel arra, hogy a két kritikus falszakasz fürdőszobában van, ahol csempével burkoljuk ezeket a falakat a PROMATECT-tipusú belső hőszigetelés semmiképp nem alkalmazható, tehát az egyetlen lehetőséget abban látom, hogy a falvastagságot növelem a belső tér rovására: egy 5 cm vastagságú ytong téglasort húzunk fel belülről, amit nem egyszerű párazáró réteggel látunk el a belső felületen, hanem a vizes helyiségekben amúgy is szükséges kenhető vízszigeteléssel a burkolás előtt.
Persze itt is van azért egy kis probléma, mert a tégla és az ytong hőátbocsátási tényezője különbözik, ezért ott, ahol a tégla-ytong fal van, a tégla jobban le fog hűlni, de nem akkora a különbség, mint a tégla és a poliuretánhab-jellegű hőszigetelés között, és ez az a kompromisszum, amit még be lehet vállalni akkor, ha a párazárás megoldott, és a két faltipus találkozásának síkjára nem kerülhet pára, ami lecsapódhat. Bár nem könnyű megoldani, de a már meglévő két ablaknyíláson át, az elérhető külső falfelületre igyekszem hőszigetelő vakolatot felvinni, vagy legalább csemperagasztóval egyenletes felületet létrehozni , hogy az eső ne verje a 100 éves csupasz téglát – a régi vakolat, a fotón látható, hogy mennyire szétporladt.
Talán sokak számára érthetetlen, hogy ennyit foglalkozom ezzel a falrésszel, bevállalva az időbeli csúszást és a többletköltségeket, de nekem fontos, hogy ha egy lakást felújítunk, akkor az minden részletében legyen olyan, ami korunk követelményeinek megfelel.
Tegnap elkezdődőtt a víz-csatorna- alapszerelés.
Az első nap a meglévő vezetékek feltárásával indult, és megbeszéltük a helyszínen a terv apró részleteit, illetve, ami a terven nem szerepel – a beépített vízóra helyét.
Végül, a hálószobához tartozó, zuhanyzós fürdőszoba wc-tartálya mellé tesszük, az öblítő nyomólappal egy magasságban. Ez ugyan azzal jár, hogy egy évben egyszer be kell engedjük a leolvasót (a kéthavonta-leolvasást magunk végezzük, interneten jelentjük le), illetve mostanában már elfogadják azt is, ha lefényképezzük a mérőt és kitesszük a kinyomtatott fényképet a bejárati ajtóra az éves leolvasás idején.
Azért tettem ide a beépítő doboz képét, mert az utóbbi időben a facebook-csoportban megjelentek rémes képek arról, hogy egy új fördőszobában milyen alpári módon „oldották meg” a vízóra elhelyezését.
Nos, ez itt kezdődik: meg kell tervezni a helyet, és a vízvezetékszerelő kell beépítse ezt a dobozt, hogy aztán esztétikusan nézzen ki a dolog.
A jobboldali képen egy előszobában elhelyezett vízóra és elzárócsap látható – itt elég alacsonyan van, mert még így sem egy látványelem, de kényelmesen le lehet olvasni. A vízórát a bejövő vezeték közelébe tesszük, ha egy mód van rá, mert különben a nyomás alatti vezetéket el kell vinni a mérőig, aztán onnan minden más helyre, de a döntést semmiképp nem szabad a vízvezetékszerelő kényére-kedvére bízni, még akkor sem, ha olyan tündéri-jó szerelőnk van, mint az enyém, akivel együtt dolgozom már jónéhány éve.
Munkaszervezés_9
Amikor már teljesen elkeseredtem attól, hogy nem találok kőművest, aki megcsinálja a légudvari falat, elmentem a fodrászhoz és levágattam a hajam – ez a nőknek mindig jót tesz. A magam megnyugtatására még megittam két üveg sört is, aztán eldöntöttem, hogy nem idegeskedem tovább – másnap találkoztam azzal a kőművessel, aki tudta, hogy csinálja meg, és ma reggel már ott is volt az embereivel.
Rögtön hívtam a vízvezetékszerelőmet, hogy értesítsem a fejleményről, és megpróbáljuk újraszervezni a munkát, hogy még április első hetében megcsinálhassuk a hőszigetelő, kikönnyített beton-aljzatot. Mintha az elefánt átjutott volna a tű fokán…
Ma délelőtt találkoztam a ház takarító-cégének egyik alkalmazottjával, hogy a pincében megtaláljuk a lakás vízellátását biztosító felszálló vezeték elzárócsapját…nincs ilyen! A teljesen lepusztult pincében nagy nehezen felfedeztem a központi mérőt és az ahhoz tartozó elzárócsapot. Mást nem találtam – egyébként, az egész vezeték, a mérő előtt és után is, elképesztő állapotban van. Gyakorlatilag bármikor széteshet a nyomás alatti vezeték! A következő közgyűlésen be fogom mutatni a fotókat az egyébként önkormányzati tulajdonban lévő pince és a rajta keresztülhaladó vezetékrendszer állapotáról. Abszurdum, hogy nincs felszállóágakként szétválasztva a rendszer, nem lehet lezárni részeket.
Egyébként, az utcai frontról megközelíthető pince sok ablakkal, igazán kiválló adottságú hely, érthetetlen az is, hogy az önkormányzat miért nem adja el valakinek, aki értelmesen tudná hasznosítani.
Tegnap este végre nyugodtan tudtam már tervezni – azóta ütemesen dolgozom fel a restanciámat. Az elmúlt három hétben nagyon rossz hatásfokkal ment a munka, mert a kőműves-hiány pótlására tett igyekezetem teljesen elnyomta a kreatív energiáimat. Tegnap este végre felszabadultam, zenehallgatás mellett újra tudtam tervezni.
A kőműves-keresésnek túl sok tanulsága nincs, hiszen baleset mindenkit érhet, nem lehet rá felkészülni, és nem lehet tartalékban tartani más embereket tavasszal, amikor minden jó szakembernek nagyon sok a munkája.
Kétségtelen, lakásfelújítást, ha lehet, januárban kell elkezdeni, mert ahogy kisüt a tavaszi nap, egyre nehezebb pótolni egy esetlegesen kieső embert. De ma igyekszem megint a dolog pozitív oldalát látni: igaz, találkoztam egy csomó gyenge kőművessel, olyanokkal is, akik játszották a primadonnát, hogy mit miért nem tudnak megcsinálni, elment egy csomó idő, idegeskedés ezzel, de végülis találtam egy jó szakembert, akinek a szaktudása, a hozzáállása és az embersége is az, amit elvárok egy építőiparban dolgozótól. Hakol letová (הכול לטובה) – mindenből ki lehet hozni a jót, mondják a héberek.
Lakás másként _ konyha
A konyha annyira fontos helyiség, hogy már korábban is írtam egy cikket „A lakás lelke” címmel, a konyhák fejlődéstörténetéről, egy konkrét konyhatervvel kapcsolatban is sok elvi megállapítást tettem a „Konyha-kitérő” cikkben, illetve „Az én váram” sorozat 11. része is a konyháról szól – a jelenlegi, sajátomról… de ezek a cikkek 2013-ban íródtak, és bármennyire vállalok minden szavát, most 2017-ben is lehet új dolgokat mondani erről a központi helyiségről, ami tulajdonképpen már nem is külön helyiség, hanem a lakás közösségi terének a része.
Egy középkorú férfi megjegyezte egy ingatlanbefektetőknek tartott rendezvényen, hogy az „amerikai konyha” talán most már kimegy a divatból…
Nem Uram, esze ágában sincs kimenni a divatból, sőt!
Mármint azokban a lakásokban, ahol nem a cseléd tálalja fel az ételt a háziaknak, a nappali tartózkodás tere, az úgynevezett közösségi tér (szemben a privát szférával), arra való, hogy együtt legyünk mi, akik együtt élünk egy lakásban!
Egy fiatal anya szájából hallottam legutóbb, hogy mennyire utálja a jelenlegi lakásukat, mert bármit kell elkészítenie, akár csak a babának valami apróságot, a nappalitól távol eső konyhában száműzöttnek érzi magát.
Az más kérdés, hogy a magyar lakások jelentős hányadában még mindig a „tisztaszoba” elv szerint a konyha valahol jó távol van a nappalitól, és rendszerint még mindig a hagymaszag az indok, pedig ez is már egy rég lejárt lemez.
Akkor nézzük meg, hogy mit érdemes figyelembe venni a korszerű konyha tervezésénél:
Elsődleges szempont a konyha kapcsolata a közösségi tér többi részével, vagyis az, hogy miközben a konyhában dolgozunk, a tekintetünk a nyitott tér felé, a „társaság” felé forduljon.
Két egymással párhuzamos pultrendszer a legideálisabb, amit persze a hely adottságai módosíthatnak némiképp, de alapvetően igaz ez az elrendezés, amikor a magas elemek, mint a hűtő, a sütő-mikró és egyéb tárolószekrények a fal mellett, míg a munkapult nyitott része a térbe fordul,
hatékonyság
organizáció
ergonómia
A párhuzamos elrendezés azért praktikus, mert félfordulatokkal, kevés szaladgálással elérhető szinte minden, még egy viszonylag nagy konyhában is.
Az ilyen, hatékony elrendezést az egyre javuló minőségű vasalatok tették lehetővé: azok a fiókrendszerek, amelyek tekintélyes súlyokat kibirnak, így az alsó szekrényekbe kitűnően lehet organizálni a főzéshez-sütéshez szükséges eszközöket.
Sokkal kevesebb szekrénybe, sokkal jobban el tudunk pakolni, és keresgélni sem kell, mélyen bebújva kotorászni, mert minden kihúzható, minden annyi helyet foglal el a különböző magasságú fiókokban, amennyire szüksége van – nem többet, vagyis nincsenek kihasználatlan terek!
A korábban szokásos L vagy U alakú konyhák ugyan hatalmas munkapultot eredményeztek, de a sarokelemek sosem voltak praktikusan kihasználható szekrények. Viszont jó drágák!
Mára azt is megkérdőjelezzük, hogy valóban kell nekünk a hatalmas munkapult?
Szerintem, nem igazán – nagy konyhapult = nagy rumli lehetősége.
praktikusság
könnyen takaríthatóság
Ha kizárjuk annak lehetőségét, hogy a nagy konyha egyfajta státusz-szimbólum, használható, áttekintehető és könnyen takarítható konyhát szeretnénk, akkor kiderül, hogy egyáltalán nem biztos, hogy hatalmas konyhapultra van szükségünk!
Ellenben a jól szervezettség a konyha minden tároló-rendszerére igaz, nemcsak az eszközökére, hanem az élelmiszertárolásra is.
Persze, nem kell minden lakásban hatalmas hűtőszekrény – egy városi kislakásban a beépített hűtő számtalan, kisebb változata is elegendő lehet, a száraz-élelmiszer tárolására pedig kamraszekrények elképesztően sokféle kombinációban szolgálhatnak minket.
tartósság
időtállóság
A konyhabútoroknak nemcsak különböző stílusa van, hanem a divatja is gyorsan változik – ez egyfelől nagyon jó dolog, mert mindig vannak technikai újdonságok, praktikus fejlesztések, de azért nem kell túlságosan komolyan venni, hiszen egy jól megtervezett és rendesen megépített konyha 20-30 évig működhet anélkül, hogy fel kellene újítani.
Ráadásul a konyhadivatnak is megvannak a maga vadhajtásai, olyan megoldások, amelyek talán nagyon vonzóak egy bútorkiállításon, de a napi gyakorlatban már sokkal kevésbé.
Például a rengeteg nyitott polc a konyhában kifejezetten idegesítő annak, akinek ezt takarítania kell, bár lehet, hogy a fotókon nagyon szimpatikus, változatos képet fest.
A színek és a felületek anyagainak a megválasztása is sokkal inkább annak a függvénye, hogy milyen az egész lakás, vagy legalábbis a központi , nappali tér hangulata – a konyha nem szabad, hogy valami kirívó képződmény legyen benne.
Lehet vad színeket alkalmazni, ha az illik az egész tér kompoziciójába, de éppen azért, mert a nappali terében más bútorok is vannak, az a szemlélet kezd uralkodóvá válni, hogy a konyhabútor „fogja vissza magát”. A tavalyi, milánói bútorkiállításon meglehetősen sok sötét színű konyhabútor jelent meg, amelyeken többnyire fogantyú sincs – egyre jobban hasonlítva egy elegáns nappali bútor képéhez.
Munkaszervezés_8
Ma újabb kőművessel találkoztam – fölöslegesen.
Ha valaki azt hiszi, hogy nem érzem át a megrendelői oldalt, akkor téved: most, amikor tervező és megrendelő is vagyok egyszerre, és egy ostoba focibaleset miatt borul az ütemterv (a kőművesem elfocizta a lábát, ezért most menet közben kell találnom helyettest), mélyen átérzem, hogy milyen bosszantó az, amikor egyik szaki a másik után jön és elmondja, hogy miért nem tudja megcsinálni azt a munkát, amire hívtam.
A mai először kitalált egy mondvacsinált indokot, de valójában arról van szó, hogy miután nem ismerjük egymást, első kanyarban csak a legsürgősebb munkával, a légudvari fal rendbehozásával akarom megbízni. Ha azt rendesen megcsinálja, akkor jöhet a betonozás. Csakhogy a légudvar egy napi munka két embernek, nem lehet érte túl sokat kérni, ezért a legvadabb ötletekkel állnak elő, hogy miért nem.
A „mester”, aki eljött, nyolchónaposterhes-hassal, tuti nem megy föl a létrára, hogy megerősítse a falat, az alkalmazottai pedig nem biztos, hogy tudják, mit, milyen sorrendben kell csinálni. Túl nagy rizikó, túl kevés pénz, bár az árról még nem is esett szó.
Holnap egy régi emberem jön, aki tele van munkával, de még sosem hagyott cserben, amikor segítséget kértem.
A lakatosmunka ma befejeződik – remélem. Dél körül értem oda, pont jókor, hogy megakadályozzak egy durva hibát. Az első három lépcső 15 cm magas, így tudtam elérni, hogy a harmadik lépcső 120 cm széles „pihenője” egyben szék-magasságú, és az étkező egyik oldalán amolyan pad szerepet tölt be. A lakatosmunka nagy részét a műhelyben előregyártották, így a lépcsőket is. Csakhogy elnézték, és a harmadik lépcső már 19 cm magas lett, ezzel mintegy „beásta az első lépcsőt” a még meg nem lévő padlóba. Szerencsére a munkát a galéria-magassággal kezdte, tehát a javítás viszonylag egyszerű volt, az alsó két lépcsőt 4 cm-el fel kellett emelni.
Nem mindegy, hogy mennyire kell visszabontani egy ilyen szerkezetet, ami ráadásul kapcsolatban van a dobogóval is – szóval, viszonylag kis munkával meg lehetett oldani, mert épp, jókor jöttem, és észrevettem azt, amit a lakatos, aki nyakig volt már a munkában, elnézett. Nem hibáztatom, emberek vagyunk, mindegyikünk tévedhet, ezért kell mindig ellenőrizni. A „külső szem” mindig jobban észreveszi, ha valami nem stimmel. Amíg csak a hibát láttuk, és a javítás módját még nem, mindketten kicsit frászban voltunk, mert nem tudtuk, hogy hány óra vagy hány napi munka veszhet kárba ezért a hibáért.
Az építőipar tele van izgalommal…
Mire befejeztem ezt a beszámolót, a lakatos is befejezte a munkát… én nem vártam meg a helyszínen, idekanyarodott a lakásomhoz a kulccsal. Megköszöntem a munkát, kifizettem, kezet fogtunk. Ha valami nem lesz 100% – ő is, mint a többi, sok projekten át velem dolgozó szakember, visszajön, kijavítja. Nem aggódom, hogy nem teszi meg.
L. másként _ háztartási helyiség
A háztartási helyiség nem ismeretlen fogalom Magyarországon, de általában családi házaknál tűnik fel az alaprajzon.
Ugyanakkor a városi, társasházi (régebben lakótelepi) lakásokban még mindig a fürdőszobába tervezik a mosógépet, és a szárítógéppel nem is kalkulálnak.
Pedig a XXI. század második évtizedében ez több, mint hiba!
Számtalan kutatás eredményeképpen tudjuk, hogy a családon belüli munkamegosztás lényeges eleme a háztartások gépesítése – a férfiak részvétele a házimunkákban nő (egy-egy gombot ők is meg tudnak nyomni, ha az ember lánya türelemmel elmagyarázza nekik), illetve ennek a részvételnek és magának a gépesítésnek köszönhetően a dolgozó, hivatásukban sikeres nők túlterheltsége csökken, ami a családi élet, a házastársi kapcsolat, a gyerekekre szánható idő növekedése miatt is kedvező fordulat.
Megjegyzem, hogy amikor konkrét forrást kerestem a háztartás gépesítési foka és a háztartási munka családon belüli megosztása közötti összefüggésre, magyar forrást alig találtam, holott ez évtizedek óta ismert, különösen az amerikai, feminista szakirodalomban.
Ahogy nőtt a háztartások gépesítése, úgy tehette meg egyre több nő, hogy értelmesebb munkát végezzen, mint a mosogatás, vagy a mosás, takarítás.
Ugyanennek a folyamatnak lényeges eleme az elektromos készülékek elterjedése, mert ezek, a maguk elektronikájával minden korábbinál jobban szabályozhatók, időzíthetők, automatizálhatók.
Tehát, amikor a magam részéről, ahol csak tehetem, kihajítom a gázt, mint energiaforrást, és egyre több háztartási munkát elektromos gépekre terelek, az egyre „okosabb lakás” felé teszek lépéseket.
A szárítógépnek a lakás állagmegörzésének szempontjából is igen fontos a szerepe, mert különösen télen, rengeteg lakásban azért nő meg drasztikusan a páratartalom, ennek következtében a lehülő felületeken a páralecsapódás és a penészesedés, mert valahol ott ténfereg egy ruhaszárító állvány, teli, lassan száradó ruhával, aminek egy részét aztán vasalni is kell.
Hová tegyük a vasalódeszkát, a létrát, a porszívót és a felmosóvödröt?
Aki valaha takarított már lakást, az tudja, hogy ezek fontos eszközök, de célszerű tárolásuk sokhelyütt nem megoldott, ebből következően esetlegesen vannak valahol a lakásban.
Sokan azért ragaszkodnak még ma is a kamrához, nem mintha sonkáknak, kolbászoknak és egész télre való befőtteknek kellene a hely, hanem mert oda el lehet súvasztani ezeket a dekorációnak nem alkalmas kellékeket.
A probléma megoldása pedig sokkal inkább egy önálló háztartási helyiség, vagy legalább szekrény, ahová pontosan megtervezzük az összes, lakásfenntartáshoz szükséges kellék adekvát helyét. Tapasztalatból tudom, hogy a legkisebb lakásba is be lehet tervezni akkor, ha szem előtt tartjuk ezt a szempontot.
Munkaszervezés_7
Ma délben, miközben a lakatosok szaporán dolgoztak, megjöttek az új ELMŰ mérők – nappali és „vezérelt” 3 fázis, egyenként 32 amper mindkét mérőn. Kényszerű ebédszünetre mentek a lakatosok, míg elkészült a mérőcsere.
Szépen alakul a galéria szerkezete – a gyerekszoba-háló „szoros kapcsolatban” van a nappali tér galériájával, kiegyensúlyozott terhelés – csak részben a poroszsüveg boltozatú födémgerendákra, sokkal nagyobb részt a környező, teherhordó falakra, főként a középső főfalra. Kifejezetten büszke vagyok erre a tervező-kivitelező közös alkotásra, mert ha minden ilyen hatékonyan működne az építőiparban, akkor a határ tényleg a csillagos ég!
Mivel a légudvar falának a problémájára még mindig nem találtam megnyugtató megoldást, mert ha a fürdőszoba alaprajzának a rovására is oldom meg a falvastagítást, a vakolatlan, rémes állapotú, külső falszakasz további állagromlásával kell számolnom… a villanyszerelőnek is elpanaszoltam, amikor ő a galériára rácsodálkozott… és láss csodát, tudott valakit ajánlani, aki talán meg tudja oldani a külső hőszigetelést. Ahogy hazaértem, felhívtam, és csütörtökön délben már találkozom a vállalkozóval a helyszínen – nem tudom, hogy miért, de most valahogy jó előérzetem van. Csütörtökön meglátjuk, hogy igazam volt ebben, vagy sem.
Tegnap este valaki nagyon beletaposott a szakmai önérzetembe, úgyhogy ma reggel nem tudtam visszafogni magam, leírtam a népszerű lakber-facebook-csoportban, bár tudtam, hogy heves érzelmeket kelt majd:
„Tegnap 56 percet beszéltem egy potenciális megrendelővel telefonon, hogy a végére egészen biztos legyek benne, hogy nem tud annyit fizetni, amennyiért elvállalnám ezt a munkát. Azzal együtt, hogy a felújítás lényegét jelentő problémát már megoldottam, amikor kb. egy hónapja a helyszínen voltam. Azzal együtt, hogy nagyon szép munka lehetne, izgalmas feladat annak minden részlete…
Csakhogy: a megrendelő bevallotta, hogy egy tervből ő nem tudja, hogy milyen lesz a valóságban, de egy variáció neki nem elég, talán neki nem tetszik, miért nem csinálok többet (?), nem tudja, hogy ez egy befektetés, vagy ő akar benne lakni, és ha olyan sok pénzt rákölt a lakásra, milyen biztosíték van arra, hogy talál jó bérlőt?
Az ilyen megrendelő a tervező rémálma, mert olyan, mintha egy süketnek kellene operát komponálni, aki döntésképtelen, de legalább felzabálja az ember minden idejét, mert úgy gondolja, hogy ha fizet, akkor nem a munkám eredményét, hanem engem vett meg, minden szabadidőmmel együtt.
Harminc évnyi munkásságom alatt sok ilyen megrendelőt ismertem, bármilyen érdekes munka is volt, az ilyen megrendelővel totál ráfizetés, és közben rémesen érzi magát az ember, mert percenként változtatja a véleményét, ennek megfelelően a tervet is szeretné, és ha „engedelmes” a tervező, akkor a végén rá sem ismer a saját tervére. Öreg vagyok én már ehhez…
2015-ben volt az utolsó olyan munkám, amit teljes lebonyolítással elvállaltam, és azzal együtt, hogy a feladatot megoldottam, fogcsikorgatva befejeztem, megfogadtam, hogy soha többet!
Egy jó szót, egy köszönömöt sosem kaptam, de egy év múlva úgy mesélte a tulajdonos, mintha az ő érdeme lenne, hogy kiadásokból évi 8%-os a befektetés megtérülése. Persze, az ő pénze, de hogy abból a nyomorult lakásból két vonzót alakítottam ki, az viszont az én érdemem, és semmi mást, csak ennek elismerését vártam volna…
Azért szervezek workshopokat, személyes konzultációkat, azért írok erről, hogy minél több ember legyen tájékozott, mielőtt egy-egy munkát megrendel, nézze meg, hogy kinek adja a megbízást, de hagyja is a szakembert kihozni a legtöbbet a lakásából.
Ezen közben a tervezőket is rávenni arra, hogy fektessenek több munkát abba, hogy megismerjék a megrendelőt, az igényeit, vegyék azt komolyan, de sose legyenek gerinctelen kiszolgálói – van, amikor tudni kell nemet mondani!
Jó eredményt, ami a tervező szakmai reputációját növeli, a megrendelő elégedettségével jár, csak akkor lehet elérni, ha harmonikus az együttműködés a megrendelő és a tervező között. Van amikor ez már az elején látszik, hogy nem fog összejönni – akkor nem szabad elvállalni a munkát, bármennyire fontos is.
Amikor tömegével látok nagyon rossz elosztású lakásokat, akkor a tervezőktől nem tudom elfogadni azt az érvet, hogy a megbízó akarta ezt így – ez alattvalói attitűd, egy jó szakember nem „rajzol meg” olyasmit, ami szakmai elveivel ellentétes! Aki mégis megteszi, az ne higgye magáról, hogy jó tervező – ő csak egy gerinctelen szolga.
Sokan fordulnak hozzám tanácsért – örömmel segítek. Ismerem a saját képességeimet és a magam korlátait is. Szeretném, ha minél több ember élne a saját igényeire szabott jó lakásban, ezért tartom olyan fontosnak a tervezés első fázisát, a funkcionális rendszer kialakítását, és tisztelem mindenki privát izlését – sosem akarom megváltoztatni azt, de elvárom minden megrendelőtől, aki maga is bevallja, hogy nincs semmilyen szakmai ismerete, hogy tisztelje az én szakmaiságomat, vegye komolyan amit javaslok, mert én is komolyan veszem az ő igényeit.”