Látszólag apróság, de valójában szemléletbeli különbség, hogy miként kezdünk hozzá egy előttünk álló probléma megoldásához.

Az egyik módszer – Magyarországon ez az általános gyakorlat -, hogy alapos elemzésbe fognak, a probléma mélységeinek történeti és társadalmi hátterét boncolgatják, majd erről az alapról próbálnak lehetséges megoldásokat felvázolni.

A másik módszer – ez jellemző a gyors és tartós megoldásokat követelő izraeli gyakorlatra, de nem csak ott alkalmazzák -, hogy mindenekelőtt egy ideális működési rendszert tisztáznak, aminek látszólag semmi köze a valóság problémáihoz, majd miután ellenőrizték, hogy a felvázolt rendszer hatékonyan működik, megkeresik a jelen helyzetből az ideálisba vezető út lépéseit.

Az eredményesség próbáján, a tapasztalat szerint, a második módszernek nagyobb az esélye. Ennek az az oka, hogy a problémák megoldási szintje a legritkább esetben van a meglévő helyzet síkján. Többnyire a megoldás éppen akkor jelentkezik, ha el tudunk lendülni a rögvalóságról.

Ahelyett, hogy fejjel lefelé a mocsár sűrűjében keressünk a kivezető utat (az első módszer), fel kellene emelnünk a fejünket, hogy a láthatáron meglássuk azt (második módszer).

Nem kell bizonygatni, hogy a jelenlegi, magyar önkormányzati rendszer rossz. Hogy miért nem működik, a jövő szempontjából érdektelen. A kérdés, ami minket foglalkoztat, hogy miként működne jól?

Milyen rendszer működne jól? Ha így tesszük fel a kérdést, akkor a saját, és a koncepció készítésébe bevont emberek agyában hirtelen kreatív gondolatok tömege jelenik meg – ki lehet próbálni – míg, ha a problémákat boncolgatjuk, akkor a depresszió uralkodik el: megoldhatatlan ennyi gond.

Mindenekelőtt persze, ki kell tűzni a célt.

Aki közeli és kis célokat tűz ki, az jó esetben azokat éri el. Aki mer nagyban gondolkodni, merészet álmodni, új rendszereket kitalálni annak megvan az esélye, hogy ezek valósuljanak meg, de aki rágondolni sem mer, annak 100%, hogy nem következik be alapvető változás a helyzetében.

Mentalitás kérdése megint, hogy melyik utat választja az ember. Kis célok – kis sikerek, kis bukások, vagy nagy célok, amelyek lehetnek bizony nagy bukások is, de ugyanilyen esély van a nagy sikerre is. A kettő között azért van egy lényeges különbség – amig a kis célokat kitűzők sosem érhetik el a ki nem tűzött nagy célokat, a merészek elérhetnek kisebb eredményeket akkor is, ha a kitűzött céljukat nem is. Igaz viszont, hogy a nagy cél eléréséhez nem csak bátorság, hanem rendszerint sokkal több munka, nagyobb következetesség és kitartás is szükséges, amely tulajdonság nem éppen politikusi erény napjainkban.

Az ideális rendszer, ahogy korábban megjegyeztem, csak látszólag független a jelen helyzettől, hiszen természetesen tudjuk az alapproblémát – a magyar településszerkezet elaprózott, a települések 73%-án él a népesség 17%-a, így a XXI. században elvárható szolgáltatások hatékony biztosítása valamilyen, a jelenleginél merőben különböző módszerekkel lehetséges, ha egyáltalán, és a feladatunk éppen az, hogy ezeket a módszereket megtaláljuk.

A megoldáskeresésnek ebben a fázisában még az is felmerülhet, hogy elfogadjuk – ilyen marad a magyar településszerkezet, vagy az erőfeszítések éppen arra vonatkoznak, hogy  meg akarjuk változtatni. Vagyis az életképtelen kisfalvakat, tanyákat magukra hagyjuk, és masszív városfejlesztéssel arra ösztönözzük (kényszerítjük) a lakosait, hogy elhagyják a szülőhelyüket a boldogulásuk érdekében. Anélkül, hogy megelőlegezném a magam válaszát erre a kérdésre, csupán felvetem, hogy ez is olyan kérdés, amit nem szabad megkerülni, hanem nyiltan és őszintén fel kell tenni, majd meg is kell válaszolni!

A sorozat második része nagy vihart kavart azáltal, hogy egy “belső anyagnak” titulált, bár véglegesnek mondott koncepciót mert nyilvánosan kritizálni, amely egyébként hosszan emlegeti a demokráciát és az átláthatóságot. Nekem hideglelésem van minden olyan közügyet tárgyaló irattól, amit elzárt irodákban ülő hivatalnokok raknak össze, ahelyett, hogy a téma felmerülésétől kezdve nyiltan felvállalnák a legkényesebb kérdéseket, és azt, hogy nagyon nehéz megtalálni ezekre a közmegegyezést, de éppen azzal teremtjük meg a reményt, hogy mégis sikerül az érdekeket egy irányba terelni, hogy nyilvánossá tesszük a gondolkodást.

Módszertanilag tehát, a kiindulásunk, hogy miközben tudjuk – a jelenlegi rendszer nem jól működik, azt is tudjuk, hogy van egy alapellentmondás a településszerkezetben, feltesszük a legkényesebb kérdéseket, és nyilt közbeszédben keressük rá a lehetséges válaszokat. A megfelelő kérdések felvetéséhez  ismerni kell a problémákat, de nem azokban kell elmélyedni, hanem a kérdésekre adott lehetséges válaszokból felépíteni egy ideális rendszert. Majd pedig megtervezni az utat a jelenből a jövőbe. Erre vállalkozunk a sorozat következő részeiben, és a lap helyet ad a pro és kontra hozzászólásoknak.

Előző rész: 2

Következő rész: 4  Milyen legyen a magyar településszerkezet ?

A sorozat kezdete: ITT

Comments Closed