Növények nélkül kicsit hideg…

Folytatom az Index-cikk kapcsán érkezett hozzászólásokban felmerült témákat: most arról, hogy mi van a szobanövényekkel?

És mi van a szobanövények lelkével?

És mi van a szobanövények lelkével?

Nálam, többnyire nincsenek, mert a szobanövényekkel valahogy úgy vagyok, mint a lakásban tartott kutyákkal-macskákkal – minek kiragadni őket a természetből és egy lakásba nyomorítani szegényeket? Persze, lehet ezzel a nézettel vitatkozni, de én vállalom. Az előfordul, hogy veszek valamilyen cserepes virágot, de egy idő múlva “kiengedem” a szabadba…

Az állatkerteket ki nem állhatom, soha, semmilyen élvezetet nem találtam abban, hogy megbámuljak rabul tartott lényeket. Számomra a lakásban tartott kutyák és macskák is hasonlóan élnek – az emberi önzés szenvedő alanyai. Nekem senki ne mondja, hogy a kutya kanapéra született, és minden vágya, hogy körülugrálja a gazdáját. Sok kutyás ismerősöm, barátom van, most bizonyára sokat elveszítek közülük ha őszintén megmondom, hogy én fel nem fogom az otthoni állattartás örömét. Mondjuk, az én higiéniai követelményeim sem tennék lehetővé, hogy egy fedél alatt éljek egy akármilyen szobatiszta macskával, vagy hasonlóval.

Falusi ház "zöldbe ágyazva"

Falusi ház “zöldbe ágyazva”

Atyai nagyszüleim falun éltek, hatalmas házban, hatalmas kerttel. Imádtam a kertet – nyáron, rendszerint a teljes szünidőt ott töltöttem, a meggyfával kezdtem és az őszibarackkal fejeztem be – fára mászásban sem voltam lusta, de az egész kert maga volt a felfedezésre váró csoda, minden évben, újra és újra. Tehenek, tyúkok, kacsák, pulykák és libák laktak a második udvarból nyíló lakrészeikben: az istállóban, a tyúkólban és így tovább. (Az első udvar volt a virágos kert.) Volt kutyánk, macskánk – az udvaron. A kutya soha be nem tette a lábát még a verandára sem, a macska minden héten egyszer fél napra bebocsátást nyert, hogy megtalálja azt a pofátlan egeret, ami, ha véletlenül betévedt a kamrába. Mire a nagyszüleim nyugovóra tértek a macska elegánsan kisétált az ajtón…

Tel-Avivban 10 éven át építettem a társasház kertjét, ami a lakásomat körülvette, és nagyobb fájdalom volt ettől a kerttől megválni, mint a lakásomtól.

Fikus benjamin cserépbe nyomorítva

Ficus benjamin cserépbe nyomorítva

Kutatok az emlékezetemben, hogy hol láttam igazán szép szobanövény-kompozíciót, amit helyénvalónak éreztem és a növényeket sem sajnáltam azért, mert senyvednek – lakásban ilyenre nem emlékszem. Balkonon, függőfolyosón, az angol sorházak zsebkendőnyi kertjében, vagy akár tetőkertben már megcsodáltam az oda illő növényeket, de még a szállodák elegáns lobbijaiban sem sokra értékelem a zöld foltokat a sarokban. Az arborétum kicsit más, üvegházakban imádok botorkálni, mint ahogy az üzletek közül is a kedvencem a virágbolt – néha csak bekukkantok, hogy beszippantsam az ottani levegőt. Ugyanezt lakásban elképzelhetetlennek tartom.

Vágott virágot veszek. Nagymamám anno minden pénteken szép margaréta csokrot tett az asztal közepére, amit a saját kertjéből szedett le. Virág a vázában az élet mulandóságára figyelmeztet, arra, hogy milyen szépek lehetünk fiatalon, aztán milyen könyörtelenül megöregszünk és elmúlik felettünk az élet. Szeretem, ha ajándékba virágot hoz valaki. Jobban örülök neki, mint bármi másnak.

A szobanövények általában nem pipacsok és petúniák, amelyek a helyi időjárási viszonyok között boldogan élnek a szabadban. Olyan növények, amelyek másutt sokkal jobban érzik magukat. Nemrég kaptam valakitől egy leandert. Teljesen elérzékenyültem, mert a tel-avivi kertemre emlékeztetett – a szomszédtól elválasztó széle csupa leander, de a következő pillanatban már sajnáltam a cserépbe nyomorított növényt, ráadásul, fogalmam sincs, hogy hová teszem télre, mert, hogy a pincébe nem száműzöm, az biztos.

Fikus benjamin szabadon - fasorba rendeződve

Fckus benjamin szabadon – fasorba rendeződve

A növények esetében is van egy tisztasági problémám. Igaz, a növények legalább nem büdösek, mint az állatok, de a föld, az öntözés, a lehulló levelek, illetve a levelekre rakodó por olyan valami, ami nem teszi lehetővé a lakás tisztaságának azt a fokát, amit a magam számára szükségesnek érzek. Ez nyilván egyéni érzékenység, de amint azt korábban már sokszor leírtam – a lakás az egyéni követelményeknek kell eleget tegyen, sosem valami általános emberinek, ami valójában nincs is.

A kemény vonalak “lágyítására” egy lakáson belül inkább textíliát használok, bár azt is mértékkel: függönyt nem, legalábbis nem az ablak előtt, de párnákat, plédeket, szőnyegeket, kárpitozott bútorokat szívesen.

Aki szereti, akár így is tarthat növényeket...

Aki szereti, akár így is tarthat növényeket…

Végezetül: amikor valaki másnak tervezek lakást, akkor a megrendelő izlésvilágának, szokásainak megfelelően teszem azt – ha kell betervezem a kutyapléd helyét és a macskawc-t, a virágállványt és az akváriumot – a lakásban lakó minden igénye jogos. Nem érdekes, hogy nekem tetszik vagy sem. Legfeljebb nem fotózom le a végén. A tervezői szolgáltatás nem arról szól, hogy nekem tetszik a végeredmény vagy sem – a megrendelő legyen elégedett és boldog abban a lakásban, amit neki terveztem.

Comments Closed