Okosak, fiatalok, széplelkűek. Értelmes életet akarnak. Olyat, ahol helyén van a munka, a család, a közösség, a haza. Minden pátosz nélküli egyszerű dolgokat szeretnének. Azt hallják, hogy az izraeli gazdaság ragyogóan teljesít, ők keményen dolgoznak, mégsem érzik, hogy szárnyalnak a gazdasággal – egyre nehezebb kifizetniük a lakbért, a mindennapi kiadásokat, és nem kérnek elnézést azért, hogy a XXI. században a laptop és az okos telefon is az életük szükséges kelléke.

Nők, a huszas-harmincas éveikben,  iskolázottak, tudják, hogy semmit nem kapnak ingyen, mindenért meg kell küzdeniük. Nem kérnek szívességet, és nem keresnek egy férfit, aki majd megoldja a problémájukat. Maguk kezdenek a leghatározottabban harcolni a jogaikért.

A Rothschild fasori sátortábor-tüntetést egy fiatal nő, Dafni Leif (balról a harmadik) találta ki, de a frontvonalban a második helyen is nő áll: Sztáv Sapir, a “vörös” (középen). Dr Jáel Gazit ( jobbról a negyedik) a szakvizsga előtti orvosokat képviseli, akik sokszor már kisgyerekes szülők és óriási tehertétel számukra a szabadidőt szinte nem ismerő kórházi rendszer. Rona Arobno (bal szélen) negyedéves építészhallgató, aki már önkéntesként dolgozik az élhetőbb Jeruzsálemért, az építőiparban uralkodó himsoviniszta szellemmel találkozik naponta. Méráv Cohen (jobbról a második) szintén a jeruzsálemi önkormányzatnál igyekszik a női vonalat képviselni. Racheli Ázriá (jobbról a harmadik), maga háromgyerekes családanya a kisgyerekes nők érdekeiért munkálkodik – nem lehet többé kifogás az, hogy ha drága a bölcsöde-óvoda, akkor a többgyerekes nő maradjon otthon és ne dolgozzon! Arin Madar (balról a második) egyetemista, közösségépítésről beszél, a legjobb zsidó hagyományról, amelynek korszerű formája lehetővé teszi az egyéni képességek minden korábbinál jobb kibontakoztatását.

A cikk előzménye az Xnet-en megjelent írás, onnan való a csoportos kép is.

Comments Closed