padlófűtés – fűtőszőnyeggel

Hihetetlen! Felhívott a technikus a FŐGÁZ-tól.

Érdemes ordítani a telefonba!

Hétfő reggel 8-10 között kijönnek és leszerelik a gázmérőt! (4 és fél hét a beígért 6 hét helyett)

Eredetileg 8-11-ig kellett volna várni rájuk, de mondtam, hogy én 11-kor adásban leszek, ahhoz legkésőbb fél 11-kor el kell indulnom, tehát a szerelőknek 10-ig meg kell érkezniük ahhoz, hogy a munkát el is tudják végezni (fél óra munka 21561 forintért). Igy, nagy kegyesen megengedték, hogy csak két órát várjak az üres lakásban… és ezt nevezik szolgáltatásnak 2017-ben…

A nap mégis legfontosabb eseménye, hogy a lakatossal – a már elkészült lakatostervvel a kezünkben újramértük, amit kell a megvalósításhoz. Sabati jóhírként kapom az árajánlatot. A lakatos tudja, hogy ő fogja csinálni. Nem kérek több árajánlatot másoktól. Megbízom benne – már vagy a nyolcadik projekt lesz ez, amit vele csináltatok. Ha egyszer úgy érzem, hogy nem lehet megbízni benne, akkor többé nem dolgozom vele – ezt ő is tudja.

Mivel a gépésszel való helyszíni szemle után már megállapítottuk az új padlószintet – 2 cm-el magasabban, mint ahogy az eredetileg volt – a következő hét legfőbb teendője, miközben a lakatosok dolgoznak, hogy rögzítsük a padló rétegrendjét.

Comments Closed