Montreal – Mile End

Családi élmények egy szerethető városrészben – Montreal

Hosszas készülődés, tavaly októberi repülőjegy-vásárlás után, végre Montrealba utaztam a lányomhoz, a két unokámhoz, és persze a vejemhez. A családi fényképekből már sejtettem, hogy maga a lakás, a környék is nagyon izgalmas hely – szakmai szempontból.

A következőkben tehát erről fogok írni.

Mindig szerencsés dolog úgy megismerni egy várost, hogy egy ott élő gardírozza az embert. Bár voltak napok, amikor egyedül mászkáltam, és nagyon izgalmas felfedezéseket tettem, az alaphangulatot mégis az adta, ahogy a családom tagjai viszonyulnak az otthonukhoz – szeretik.

A Mile End azonban nem csak ezért lopta be magát az én szívembe is… Itt is, mint ahogy számomra Tel-Avivban, és Budapest egyes részein, na, meg persze Rómában is, ott van az a városias otthonosság, amitől az ember lánya szívesen lép ki az utcára. Nem tudom konkrét fogalmakkal körülírni, mi az, de érzem a bőrömön.

Nem mondom, hogy Montreal egészére igaz ez, de a Mile End az a hely, ahol én is szívesen élnék – nyáron! A tél rémségeire, a fél évig tartó mínuszokra gondolni sem merek, nemhogy kipróbáljam… ám nyáron nagyon kellemes!

Jellegzetes bejárati rendszer

A Mile End-et távolról, hamarabb ismertem, mint ahogy a lányom megszületett.

Főiskolás koromban, amikor a belvárosok rehabilitációját kezdtem kutatni a hetvenes évek elején, találtam olyan cikket, amely megemlítette a Montreal belső területeire való visszatelepülés kezdeteit. Nem nevezték ezt még dzsentrifikációnak, mint ma, de az előző évtizedek szuburbanizációjával szemben megindult a belváros újrahangolása. Itt is, mint Tel-Avivban, vagy másutt, a szellemi szabadfoglalkozásúak, azok közül is az anyagiakban nem dúskáló művészek nyitottak.

A Mile End házai többnyire a XIX.-XX. század fordulóján épültek, sorházas rendszerben, úgy, hogy rendszerint két-két ház szimmetrikusan helyezkedik el a sorban. Hosszú, keskeny telkeken, három lakószint van, külön bejárattal. A földszintre nem probléma bemenni egyenesen, de ami ennek a beépítésnek a jellegzetessége, az emeletre vezető külső lépcső, és csak a második emeletre vezet egy belső lépcsőház. Néha pár lépcsővel az első emelet alatt indul, máskor az első emeleti lakás bejárata mellett.

Ez a beépítés hozza magával a teraszokat, amelyek az idő során a hátsó homlokzatokon egyre nagyobbakra nőttek. Hiába a hosszú tél, vagy éppen amiatt, a Mile End-iek imádnak a teraszokon élni.

Az első nyilvános fürdő a Mile End-en

Montreal büszke a multi-kultira.

A város helytörténeti múzeumában külön-külön is emléket állítanak a különböző bevándorlási trendeknek. Az alapot a franciák adják, de ma már csak a népesség mintegy 23%-a vallja, hogy anyanyelve a francia.

Vannak itt angolok, írek, skótok, olaszok (10%), spanyolok, jiddisül beszélő haszid zsidók, arabok, dél-kelet-ázsiakiak, kinaiak, afrikaiak, amerikai, fekete rabszolgák utódai, latin-amerikaiak, 56-os magyarok és 2000 utáni magyar cigányok, és persze az indiánok leszármazottai – szóval, igazi nagy „világ bohémjei egyesüljetek” város.

A Mile End szociológia térképe is hasonlóan színes, ámbár a haszid zsidók masszív jelenlétét nem lehet figyelmen kívül hagyni. A művészeken kívül, ők azok, akik a belvárost többre becsülik mint a kertes családi házakat.

A hajdani oroszországi határvidékekről jöttek, a pogromoktól menekülve. Közülük került ki az, aki az első nyilvános fürdőt építtette a Mile Enden : Le bain Schubert. Ma is működik.

A haszidoknak fontos, hogy gyalog megközelíthetők legyenek az életvitelükhöz nélkülözhetetlen szolgáltatások: a boltok, a mikve(a rituális fürdő), a zsinagóga.

Utóbbiból van bőven: nagy, a keresztény templomokkal „vetélkedő” külsejű, kisebbek, és egészen apró imaszobák is.  Nem egyszer üzlethelyiségeket alakítanak át meglehetős esetlegességgel, és a helyi, nem zsidó lakosság elégedetlensége közepette…

De alapvetően békés egymás mellett élés jellemzi a Mile End dzsentrifikálódó népességét.

A legendás St-Viateur Bagel

.

.

.

.

.

.

.

A kávézók, a design-boltok, a bagel-pékségek, a vegan-éttermek, a kelet-ázsiai fagyizó, a szeretett virágos – jó szomszédságban a különböző felekezetű templomokkal, hiszen Montreal jelszava a harmónián alapuló jólét!

Úgy tűnik, nekik sikerül ezt megvalósítani…