A természet megtanulható gyönyörűsége

A természet megtanulható gyönyörűsége

Jom Kipur-i kitérő…

Már bejött az engesztelés napja, a Jom Kipur. Ha vallásos lennék, akkor ma zsinagógába kellene mennem, imádkozni, hogy a jók könyvébe irattassék a nevem, hogy jó életem legyen a tíz  napja kezdődött zsidó új évben. E helyett én írok, olyasmiről, ami, szerintem fontos.

Egy jó ügy érdekében teszem.

Ma bekukkantottam az index-cikk hozzászólásait megnézni, és az egyik adta a témát:

nekem sincsenek millióim arra hogy akár téged, akár mást felkérjek, hogy csinálják meg a lakásomat és költsenek rá akármennyit. A magam erejéből igyekszem folyamatosan szebbé-jobbá tenni. Nincs mögötte sokéves tudás, és tengernyi tapasztalat? Nincs. Viszont magamnál senki nem ismer jobban engem, én tudom a legjobban mi kell nekem. Ennek ellenére, ha lenne miből, biztos megkérnélek, hogy segíts. De nincs, így magad uram, ha szolgád nincsen…”

Bár válaszoltam erre a megjegyzésre ott is, úgy gondolom, hogy a téma sokkal bővebb magyarázatot kíván. Ezért itt most kibővítem azt, és nagyon örülnék, ha az érdekeltek, építészek, tervezők és lakáshasználók alkalmat találnának arra, hogy kibeszéljék ezt a témát, mert úgy gondolom, hogy ez a hozzászólás nagyon nagy problémára hívja fel a figyelmet.

A szakmai tudás, ami a környezetünk jobbításához szükséges lenne, töredéke annak, amibe az “anyag” kerül. Az emberi test össztömegéhez viszonyítva az agyunk elég kicsi, mégsem célszerű kihagyni a buliból – a szellemiségünk emelt ki az állatvilágból, és a töretlen tudásvágy az ami előre viszi az emberiséget. Ezt Teller Ede nagyon szépen fogalmazta meg egy 1998-ban készült interjúban – nem csak a tudományra igaz.

Azok, akik a szakszerű tervezést kihagyják a munkából, azok létrehoznak egy testet, agy nélkül…
Rengeteg munkanélküli építész van, miközben az az általános nézet, hogy a tervezést meg lehet oldani amatőr módon: “magamnál senki nem ismer jobban engem, én tudom a legjobban mi kell nekem” – NEM IGAZ!

kissé szokatlan gyerekszoba... mellesleg, szuper funcionális!

kissé szokatlan gyerekszoba… mellesleg, szuper funcionális!

Egyfelől, az emberek csak nagyon kemény önismereti gyakorlatokkal képesek magukat megismerni, van aki ezért még pszichológushoz is jár, szóval ez egyáltalán nem magától értetődő, de arra sem igaz, hogy valaki fel tudja mérni a saját igényeit. Olyan igényeket esetleg, amelyeket ismer, meg tud fogalmazni (szavakban), de számtalan olyan igénye is lehet, amelynek ismerethiány, vagy tapasztalat hiányában nincs tudatában. Mondok egy egyszerű példát: viccelődtünk azzal, hogy nekünk nem kell mosogatógép, mert beosztjuk magunk között a családban a mosogatást. Nem mintha lett volna pénzünk mosogatógépre, de jó vicc volt, hogy nekünk nem is kell… ám akkor, amikor mégis tudtam venni egy mosogatógépet, akkor felfedeztem magam számára, hogy mennyivel könnyebb a konyhát rendbe tenni, mennyi időt takarítok meg, amit hasznosabb dologra fordíthatok. Ha korábban úgy tettem volna fel a kérdést, hogy miként csökkenthetném a háztartási munkát, amivel a maradék időmben is pénzt kereshetnék, akkor kiderült volna, hogy a mosogatógép nem luxus, hanem jó befektetés. Tehát ilyen egyszerű kérdés esetében sem mindegy, hogy tesszük fel magunknak – egy külső szemlélő rávezethet minket a jó kérdésekre, hogy jó válaszokat kapjunk.

A lakótér kialakítása ennél sokkal bonyolultabb kérdéseket is felvet, amelyekre végképp nem gondolhatunk, ha a tervezés közelében sem voltunk korábban. A tervezés nem ízlés kérdése! Volt olyan megrendelőm, akinek remek ízlése volt, öröm volt vele dolgozni, mert ösztönösen jó tárgyakat választott, amikor már oda kerültünk, de az nem segített volna újraszervezni a lakása tereit!

Az emberek többsége a tapasztalatai alapján tudja, hogy néz ki egy nappali, egy háló, egy fürdő, stb. ha sokhelyütt járt már életében, akkor sokféle ilyesmit látott, abból összeállhat neki egyfajta elképzelés, de akkor sem rendelkezik azzal a szakmai tapasztalattal, amivel egy tervező, vagyis mindig a múltból merít, nem pedig a jövőt alkotja. A tervezés lényege pedig nem a múltbeli dolgok leképezése, hanem az igényekből kiindulva létrehozni valami olyasmit, ami a jövőről szól, és lehet, hogy ilyen formában még nem is létezik.

Konyha - ha valaki így szereti

Konyha – ha valaki így szereti

Amikor lakásokat kezdtem tervezni a megélhetésemért, intenzíven tanulmányozni kezdtem a különböző életformákra tervezett lakások elrendezéseit. Először az emlékeimből kotortam elő apai nagyszüleim falusi portáját, amit két generáción keresztül, tapasztalati úton terveztek és építettek : paraszt – kézműves – kereskedő – nagycsalád. Két generáció egy fedél alatt, sok szoba, veranda, téli és nyári konyha, üzlet, műhely, raktár, kocsibehajtó, virágos udvar, baromfiudvar, istállók, szerszámos-műhely, kút, itató, kacsaúsztató, tyúkólak, magtár, fészer, góré, aztán a gyümölcsös és zöldséges-kert, méhes. Mire én megszülettem már minden kialakult, minden a “helyén volt”. Sosem kellett rendet csinálni, mert a rend a ház lényege volt.

Később, Pesten egy harmincas évekbeli, nagy polgári lakásban is laktam, annak a térszerkezetét is elemeztem, úgy, hogy szinte már láttam ahogy feltálalják az ebédet. Nagyanyámék hatalmas házat vittek, de nem voltak bentlakó cselédeik. A polgári lakás két bejárattal, egy hálószobával, fürdővel, nagy nappalival, ebédlővel és hallal, tulajdonképpen csak egy gyerektelen párnak volt elég, akik kényelméről viszont egy cseléd gondoskodott, a konyha és az ebédlő közötti tálalóból nyíló  parányi szobában lakva, igaz, külön WC-vel.

A háború után sok nyomorult lakás épült, a régi lakások közül túl sokat szabdaltak darabokra ahhoz hogy az én nemzedékem értette volna, hogy a lakás, az életforma annál sokkal bonyolultabb összefüggésben van, mint, hogy minden funkciónak megvan a maga szűkre szabott tere: konyha, fürdő, háló, stb.

Izraelben kezdtem megérteni a lényegi összefüggéseket, éppen azért, mert teljes figyelmemmel afelé fordultam, hogy a lehető legjobbat adjam annak az embernek, aki megbízott a feladattal.

Miután rájöttem arra, hogy egy jó lakás tökéletesen tükrözi az adott lakó életformáját, amit persze a társadalmi, anyagi helyzete, kulturális igényei nagyban meghatároznak, a következő kérdés az volt, hogy milyennek kell lennie annak a térkapcsolatnak, amely az adott tulajdonos szükségleteit maximálisan kielégíti. Hogy ezt kiderítsem,  nagy segítségemre volt az a pár év, amit újságíróként dolgoztam – tudtam kérdezni. Ma már világos számomra, hogy hiába tanultam meg a főiskolán a szükséges műszaki ismereteket, jó lakásokat, amelyekben kényelmesen mozognak a lakóik, csak úgy lehet tervezni, ha kellően ismerem az embert, akinek tervezek, vagy/és képes vagyok felismerni a születendő jövőt.

Ofer Brayer azt mondta, hogy akkor lehet sikeres az ember, ha valós igényeket elégít ki  azzal a szolgáltatással, amit nyújtani tud, vagy képes felkelteni az emberek érdeklődését a szolgáltatás iránt. A lakástervezés a kettő kombinációja. Egyfelől nagyon jól kell ismerni a ma lehetséges igényeket, azokat a megoldásokat, amelyeket a világon kitaláltak már a különböző igényekre, de ennél nem szabad megállni – merni kell kitalálni új dolgokat, felkelteni új igényeket.

Miért ne lehetne egy fürdő ilyen is?

Miért ne lehetne egy fürdő ilyen is?

A romkocsma-eklektika másutt is feltűnt  nyomokban, de amit a pesti srácok csináltak ebből, az merészen egyedivé, fogalommá tette a dolgot. Az ötlet nem bonyolult, de frappáns és párosult egy alaposan felépített logisztikával – nem félnótás borisszák találták ki, azért működik.

Egy lakásnak is alapvetően működnie kell – a tervezés lényege tehát a működőképesség, csak már nem abban a primitív értelemben, hogy a konyha arra való, hogy valaki ott csak ételt készítsen, hanem a szempont az, hogy az ember jól érezze magát miközben ételt készít. Kellemes teret alkotni úgy, hogy az minden izében működőképes az adott funkcióra – ez a lakástervezés, az én szememben.

A tervezés nagyon bonyolult lelki folyamat – nem viccelek! A munkához bele kell látni a megbízó életének legintimebb mozzanataiba, a párkapcsolatba, a gyereknevelésbe. Mint egy színész, aki bele kell bújjon a karakter bőrébe, csak itt nem egy előadás a tét, hanem az, hogy milyen lesz az illető közvetlen környezete az elkövetkezendő években, évtizedekben. A jövendő lakás pedig befolyásolhatja a párkapcsolatát a gyerekeihez való viszonyát, a gyerekei szocializációját.

Mindenki magával hurcolja annak a világnak a képét, amiben felnőtt.

Ismertem olyan, nagyon szegény sorból jött, sikeres embert, aki ormótlan nagy házat építtetett csupa rossz emlékből. Nem érezte jól magát benne, ezért hívott engem, hogy segítsek átalakítani. Miután szisztematikusan feltártuk, hogy honnan ered az a vágy, hogy minden nagy legyen, már egész könnyen eljutottunk a normális arányokhoz és a megoldáshoz.

Ha egy embernek fáj a foga, akkor fogorvoshoz megy – nem kezdi magát kezelni. A környezet-tervezés sem kevésbé fontos szakma, még ha egy rossz lakás nem is okoz fizikai fájdalmat. Ez nem pénz kérdése, hiszen a kivitelezési költséghez képest elenyészően kevés a tervezési díj, arról nem is  beszélve, hogy egy jó tervező megóv attól, hogy egy csomó fölösleges cuccot megvégy. Hányszor láttam az IKEA-ban megtömött kosarakkal álló embereket? Mert olcsó?

lámpák szokatlan helyen, szokatlan anyagból...

lámpák szokatlan helyen, szokatlan anyagból…

Anyám “régimódi” nevelése szerint, mi nem vagyunk olyan gazdagok, hogy olcsó dolgokat vásároljunk!

Minőséget – mértékkel.

Egy mai fiatal, nem szakember helyében mielőtt egy forintot is bármire költenék a lakásomban, felkérnék egy tervezőt. Alaposan kiválasztanám, mint az ember a fogorvosát, nő a maga nőgyógyászát, stb. hiszen ő fog végigkísérni engem azon az úton, ami során kialakul a közvetlen környezetem. Tanácsot ad, megvéd attól, hogy fölöslegesen költekezzem, és ezen közben, magam is megtudok néhány dolgot magamról és a környezethez való korszerű viszonyról… Ha valakinek nincs pénze, akkor még inkább fontos az előre tervezés, a fizikai állapoton túl a pénz elköltésének az ütemezése is. Nagyon sokszor javasoltam azt, hogy miután megtervezzük a végleges állapotot, a megvalósítást osszuk fel részletekre úgy, hogy közben ne legyenek kidobandó átmenetek.

Elsőként azt kell megcsinálni, amit később nem is nagyon látunk, mégis az minden alapja – a beépített, vezetékes rendszerek: villany, víz, csatorna. Lehet a nagymama rozzant bútorai között lakni amíg nem telik jobbra, de akkor is a falban lévő dolgok az elsődlegesek. Ha viszont erre a “láthatatlan” rendszerre költünk a működőképesség érdekében, akkor nem mindegy, hogy azok a vezetékek milyen falakban futnak – ezen a ponton, vagyis a jövőbeni tér kialakításában kell a szakszerű segítség. Nem kell életre szóló szerződést kötni egy építésszel, ha valaki nem látja ennek az értelmét, de kérje ki a tanácsát, mielőtt újraépíti a fürdőszobát – egy vagyont költ anyagokra, miközben lehet, hogy a múlt században tervezett lakás funkcionális rendszere régen elavult, nem szolgálja a mai életformát.

Tervezővel dolgozni nem kiadás, hanem befektetés, ami megtérül abban a környezetben, amiben élsz!

Végül, nem csak az engesztelés napja miatt, térjünk vissza a zsidósághoz, amely az évezredek alatt kialakított egy életformát, amely nagyban hozzájárult az életben-maradáshoz, talán még a sikerességhez is. Mára, úgy tűnik, még a zsidók közül is sokan elfelejtették, a nagy asszimilációs igyekezetben:
Amikor szegények voltak, a régi, pesti zsidónegyedben,  csak a negyeden belül költötték el a pénzüket – a szomszéd üzletben vették amire szükségük volt, és a szomszéd meg náluk rendelte meg, amire neki szüksége volt. Nem “barkácsoltak” maguk, hanem közösségben és szakszerűségben gondolkodtak. Ez vitte előre őket. Mert igy mindenki azzal foglalkozott, amihez a legjobban értett, azt jól csinálta, hatékonyan, és egymásnak adtak megélhetést. A “magam megoldom, bár nem a szakmám” nem viszi előre a világot – mindegy, hogy miről van szó.

Légy kiváló a Magad szakmájában, akkor kereshetsz rendesen, és adj munkát azoknak, akik olyasmit tudnak, amit Te nem!

Comments Closed