Menetelünk…

Tegnap volt a Műemléki Világnap. Kettőkor a Civilek a Palotanegyedért egyesület a Múzeumkertben tartott pikniket. Talán, a változó időjárás miatt, idén kevesebben voltak, akik családostul kipokrócoztak.

A programok jók voltak, éppen úgy mint máskor, de a lelkesedők csoportja megfogyatkozott. Nem a közös célokkal van a baj – mintha nem csak a tavaszi felhők, hanem valami megfoghatatlan búskomorság is rátelepedne a lelkekre.

SMS-t, e-mailt, facebok-üzenetet kapok tiltakozásra, tüntetésre – naponta többet is.

Este megtartották az  Élet menetét, amely a Holokauszt magyar áldozataira való megemlékezés formája immáron kilenc éve. Azt a napot választották, amelyen 1944-ben a Nagy-Magyarország kárpátaljai településein megkezdődött a gettósítás.  Az 1920-as Numerus Clausus után a zsidótörvényeken át, ez volt az a pont, amikor a magyar társadalom többségi támogatással, hivatalosan kitaszította a zsidó származású állampolgárait.

Éveken át úgy tűnt, hogy ebben sikerül egyfajta koncenzust kialakítani. Idén már ez is megtört, mert az Élet menetével párhuzamosan a Terror Házánál és a Dunaparti cipőknél is volt külön-külön megemlékezés. Persze, nem azzal van baj, hogy több a megemlékezés, hanem az, hogy ezek az elkülönülések jelzik – a magyar társadalomban sem a múlttal, sem a jövővel kapcsolatban nincs semmiféle társadalmi megegyezés.

A Holokauszt kapcsán megjelent cikkek  kommentjei még sötétebb képet festenek. A gyűlölet és értetlenség, mintha az Élet menete a zsidók magánügye lenne és nem a magyar társadalom problémája, ami nem oldódott meg azóta sem, sajnos.

Sipka László a délutáni, palotanegyedi sétán, a valamikor itt élő emberekre  hívta fel a figyelmet.

Arra, hogy nem elég nem tenni rosszat – jót kell cselekedni! A körülöttünk lévő világra talán, nem mindig lehetünk kellőképpen hatással, de azt 100%-osan magunk dönthetjük el, hogy adott helyzetben mit cselekszünk.

Ennek jegyében éltek a Sacré Coeur nővérek. Igaz emberek, olykor kevesen, de vannak, még a legnehezebb időkben is.

A nemzet tragédiája, hogy az egyéni teljesítmények nagyon ritkán képesek közösségi erővé fejlődni. A gyűlölködés és az irígység, a fásultság és a közöny ellehetetleníti a hatékony együttműködést. Pedig, az utunkban álló méretes köveket egyenként aligha görgethetjük el – össze kell fogjunk, hogy haladjuk.