Zöldi Anna  cikke , a Bécsi utcai projekttel kapcsolatban,  utal a kommunikáció szerepére, de a téma önmagában is figyelemre méltó. A projekt sorsának alakulása tükrében, és a városi köztérrel kapcsolatos döntések változását kísérve is.

Ez a projekt ugyanis, hiába épülne magántulajdonban lévő telkeken, a köztérre gyakorolt hatása okán közügy.

A történet röviden, annak, aki nem ismerné:

Csipak Péter ingatlancége, miután a Deák Ferenc utcát átkeresztelte Fashion Street-re,  a Bécsi utca 5 épületét kívánta lebontani egy laza mozdulattal, hogy ott egy “Új Városközpont” elnevezésű gigaplázát építsen. Üzlettársa az izraeli Yuli Ofer cége, aki jelentős szerepet vállalt a magyar plázaépítésekben.

– Bár a budapestiek eddig igen béketűrők voltak  az ingatlan-“fejlesztés” hasonló attrakcióival kapcsolatban, ez olyan durva lépés volt sokak szemében, hogy elindult egy, főként szakmai indíttatású ellenzéki mozgolódás.

– Az V.kerület,  főépítésztől (Cselovszki  Zoltán) a polgármesterig (Rogán Antal) a projektet támogatta. Cselovszki egyébként laza “rokoni” kapcsolatban van Csipak Péterrel – gyerekeik féltestvérek.

– A projekt mellé állt a Szeretem Budapestet mozgalom elindítója, Bojár Iván András is, aki építészeti magazinját PR-felületként is bevetette az ügy érdekében. Az elvi engedélyezést megelőző tervzsüriben még olyan  városvédő figurák is támogatták a projektet, mint Ráday Mihály – utóbb, vélhetőleg maga is rájött, hogy mekkora hiba volt egész munkásságának monitinjét elherdálni egy “Zeppelinért”.

– Az ellenzék soraiban a Magyar Urbanisztikai Társaság részéről vezető szerepet vállalt Dr Schneller István, volt főépítész. Civil szervezetek, építészek, városvédő honpolgárok, bloggerek és fórumozók mellett egyes szakújságírók is egyértelműen állást foglaltak a látványplakátokon  reprezentált tervek ellen, igy az építészfórum alapító főszerkesztője Pásztor Erika Katalina, valamint  Osskó Judit építész-újságíró, neves  tv-s személyiség.

– A 75 éves Norman Foster mester nevével eladott épület ugyanis  egy urbanisztikai-építészeti erőszak a városon.

– Miután a projekt megkapta az elvi engedélyt a kerülettől, a figyelem a főváros és a műemlékvédelmi hatóság állásfoglalására terelődött. Tarlós István főpolgármester építészeti tanácsadói és a KÖH új elnöknője  Dr. Tamási Judit véleménye sorsfordító lehet. Eleddig az elnöknő karakán elutasítása megakadályozta a bontási engedély kiadását, és úgy tűnik, hogy a főpolgármester csapata sem támogatja a projektet ebben a formában. A tanácsadó testületet azonban, vélhetőleg már befolyásolta valamennyire a civil ellenszegülés mértéke.

A történet kommunikációs szempontból azzal indult, hogy egy olyan ingatlanbefektető állt elő a durva ötlettel, aki bizonyos elismerést vívott ki egy korábbi belvárosi akciójával. Bár a Deák Ferenc utcai rehabilitáció üzletileg-építészetileg sikeresnek mondható, az utca “átnevezése” olyan koloniális szemléletet tükröz, amely a Bécsi utcai projektben teljesedik ki igazán. Az “Új Városközpont” elnevezés nem csak ötlettelen, hanem egyben megalázó is egy olyan városban, ahol a történelmi fejlődés már produkált egy elég nívós városközpontot, méghozzá ott, ahol az “új” akar teret nyerni. Ha ugyanezzel az elnevezéssel mondjuk a Csepel szigeten, a puszta mezőn akarna valaki építeni – senki nem ütközne meg rajta, de a Bécsi utcában az egyszeri pestiből is kiváltja az ellenszenvet.

Bár a programban igyekeztek elterelni a figyelmet a plázáról,  sokkal inkább esett szó a tetőkertről, a szállodáról, az irodákról  azért nem kellett nagy képzelőerő, hogy mi adja a projekt magját. Valószínűleg az elterelést szolgálta az is, hogy az izraeli  befektetőtársról sokáig nem esett szó.

Nyerő ötletnek tűnhetett a beruházók szemében Norman Foster irodájának felkérése, csak azzal nem számoltak, hogy a Belvárosba nyomuló sztárépítészekből már eddig is éppen elege volt a magyar szakmának és a közvéleménynek – senki nem ájult el a nagy névtől, különösen a produkciót látva. A lekezelő építészi nyilatkozat, a maga birodalmi felsőbbségével csak hab volt a tortán.

Bármilyen jószándék vezette is a kerületi polgármestert és a főépítészt, személyes pártfogásuk csak ártott – tudniuk kellett volna, hogy ebben az országban semmit nem szeretnek, amit felülről tuszkolnak… A Hunvald-, és a Hagyó-történet után pedig a saját érdekükben is távol kellett volna tartaniuk magukat. Az elmúlt húsz évben gyanúsan gazdagodó politikusi elit miatt, aki ma hosszú távra tervezi karrierjét, ajánlatos a közérdek védelmezőjeként fellépnie, nem pedig a tőkések pártfogójaként ringbe szállnia.

Ráday Mihály története még furcsább – lehet, hogy a beruházók részéről fegyvertényként kezelték  a városvédők atyjának szavazatát a zsűriben, ez a közvéleményben azonnal úgy fogalmazódott meg, hogy itt valami nagy disznóság készül…

Bojár Iván András kortárs építészet iránti rajongásával semmi baj nem lett volna, ha ő maga nem viselne túl sok kalapot ehhez…

A projekt támogatóinak kommunikációja a felsőbbrendűség tudatával telített mind a mai napig, és ez még akkor is rossz módszer, ha az ügy maga a közérdekkel egybe esik – ráadásul erről még szó sincs a projekt mai formájában. Csipak Péter magabiztossága, a bontási engedély elutasítása után, azt jelzi, hogy még mindig nem érti: a pénz hatalma is megtörhet azon, ha az öntudatos választópolgárok összefognak és gyakorolják a törvény és a társadalmi igazságosság adta jogaikat.

A beruházóknak meg kell érteniük, hogy ha csak a maguk feje és érdekei szerint mennek tovább, számíthatnak arra, hogy a lassan erősödő civil ellenállás pénzben is mérhető károkat fog okozni nekik. Egy beruházásban a  hasznot a megvalósítás ideje is befolyásolja – ha az elhúzódik, a tüntetések és a várható tervmódosítások  miatt, akkor a nyereségük is csökkenni fog. Sokkal jobban járnak, ha meghallják azokat a kifogásokat, amelyekkel a “civilek” támadják őket és olyan tervezőkkel dolgoznak, akik kellő alázattal nyúlnak a város szivéhez.


Comments Closed