Munka – mindennekelőtt
Hat évvel ezelőtt még csak 430 orvos dolgozott külföldön, de több ezren kértek már akkor is diplomahonosítást az EU országokba. A helyzet azóta csak fokozódik, és nem csak az orvosokról van szó. Vasfüggöny nélkül nem lehet erőszakkal megtartani az embereket egy olyan országban, ahol a teljesítményt nem értékelik.
Szembe kellene nézni azzal, hogy kiemelkedő képességű emberek tömegei miért hagyták el Magyarországot, és másutt értek el jelentős sikereket az elmúlt majd száz esztendőben. Túl könnyű lenne a nácikra, a kommunistákra, a karvalytőkére, más kontextusban a magyarokat leigázó birodalmakra, törökre, osztrákra, oroszra hivatkozni, vagy elővenni az időtlen bűnbakokat, a zsidókat. Aki hajlandó a tükörbe nézni, annak ajánlom Paul Lendvai könyvét, mint a tréninget megalapozó olvasmányt, de végső soron az önvizsgálatot mindenki maga kell elvégezze. A kormánynak pedig mielőbb ki kell alakítania az értelmes munkára való ösztönzés hatékony rendszerét. Ez nem lehetetlen, másutt is megtették már.
Ha visszatérünk a korfához, amely e sorozat első részében volt látható, nyilvánvaló, hogy az ország végzete nem a születendő gyerekek alacsony száma, hanem az, hogy a munkaképes korú népesség nagy része nem dolgozik! Nem csupán a munkanélküliekről van szó, hanem az idő előtt nyugdíjba vonultakról, a trükkös rokkantnyugdíjasokról, a minimálbérre bejelentettekről, a közszférában ténfergőkről.
Tudom, hogy nem minden rokkantnyugdíjas szélhámos, hogy vannak, akik valóban minimálbérért dolgoznak, és a közszférában is vannak szorgalmasan dolgozók, de esetünkben a számok nem hazudnak – képtelen helyzet, hogy egy népesség 18%-a tarsa el a 100%-ot! Ilyen abszurd helyzet egyenes következménye, hogy lesznek, akik adóelkerüléssel játszanak a túlélésre, mások pedig veszik a kalapjukat. Ez egyre negatívabb sprilába zuhanó folyamat, ha sűrgősen meg nem állítja a jelenlegi kormányzat. Természetesen nem azzal, hogy lezárja a határokat – hiszen ezt már korábban párszor eredménytelenül, eljátszották.
A GYES meghosszabbítása vagy a nők korai nyugdíjazása ezt a helyzetet még tovább rontja – a munka és a teljesítmény átlátható, logikus rendszerét kell újra felállítani, még azon az áron is, ha az alapokig kell visszabontanunk a jelenlegi agyontoldozottat. Egy társadalomnak az adhat jelentős húzóerőt, ha az értelmesen végzett munka teljesítményarányos elismerésben részesül. Mivel ez ma sok esetben nagyon messze van a valóságtól, a helyretételt haladéktalanul el kell végezni. Hogy ezt „boszorkányüldözésnek” tartják az érdekeltek – érdektelen. Az üzenet és az eljárás egyértelmű és nyilvános kell legyen – nincs több mutyi!
A legegyszerűbb ember is jól tudja, hogy állami hivatalok sokasága feleslegesen pazarolja az adófizetők pénzét – a versenyszférába való átirányítás nem egyszerű, és nem is fájdalommentes, de következetesen végig kell vinni. Az átstrukturálást segítheti a mainál sokkal jelentősebb közmunka.
A programok kidolgozása jelentős szellemi és szervező-munkát is igényelne, amely lehetővé tenné az államigazgatásban lévő rejtett munkanélküliség drasztikus csökkentését. A programok mindegyike egy-egy probléma komplex megoldását kell kitűzze – erre példa az aluljárókba telepített policity , amely érinti a köztisztaság, a közmunka, a biztonság és a városi közlekedés jelenlegi helyzetének javítását, de ezeket nem külön-külön, hanem egy összerendezett formában. Hasonló program lehet a podo-kibuc vidéken, amely a munkanélküliséget és az oktatást a korszerűbb otthonteremtéssel hozza összefüggésbe. Rengeteg értelmes munkalehetőség van a környezetbarát építés, az intenzív, rétegigényeket kielégítő, helyi mezőgazdaság, a szintén helyi kézművesség fejlesztésében. Ehhez azonban sok-sok jó minta felmutatására van szükség – a podo-pro.hu ebben is igyekszik kivenni a részét – rajongunk az apró sikertörténetekért!
Egy sikeres közmunka-program-háló sokat javíthat az általános munkamorálon, eszközöket adhat arra is, hogy a ma még biztos „állásra” váró embereket rávegye a vállalkozásra. A kisvállalkozások indítását segítő program a közmunkaprogrammal párhuzamosan történhet, és ezen a téren az állami támogatás legfőbb eleme a bürokratikus akadályok elhárítása, vagyis, az odafigyelés, a nehézségek elemzése és a gyors változtatás képessége.
Magyarországon, ha valami nem megy, akkor azt szeretik a pénzhiánnyal magyarázni, holott a legtöbb esetben a szabályozók életszerűtlensége, a sok értelmetlen papírmunka az, ami lehetetlenné, vagy gazdaságtalanná teszi a vállalkozásokat. Tisztában vagyok azzal, hogy egy évtizedeken át megfélemlített népesség lassan tanulja meg, hogy ha valami nem jó, akkor azt kifogásolja az adott helyen. Pedig ezek nélkül nagyon nehéz jobbá tenni a rendszert. Az állampolgárnak meg kell tanulnia, hogy ha egy hivatal nem működik az elvárható módon, akkor azt bejelentse, és ha látja, hogy hol a hiba, akkor hívja fel arra a figyelmet. Nincsenek kisemberek és az arctalan hatalom – ez az „üzlet” mindannyiunk zsebére megy, mindannyian részvényesek vagyunk, és ha nem tesszük a dolgunkat, akkor a gyerekeink és unokáink jövőjét romboljuk.
Az Önemésztő nemzet cikkel kezdett sorozat a következőkben a nyugdíj-rendszer fokozatos módosításáról szól.
Önemésztő nemzet
Fogy a magyar! Idén már 10 millió alatti a népesség. Kétségbeesett intézkedések a családtámogatás növelésére, a nők mielőbbi nyugdíjbaküldésére, hogy családsegítő nagymamaként funkcionáljanak, növekedjen a gyermekgondozási segély ideje, hátha akkor több gyerek születik… mind-mind a múlt egy szeletének visszaidézése, anélkül, hogy megértenénk a jelen kihívásait.
Alaposabb elemzések is születtek, amelyek a több évtizedes szocializációban találják a bajok gyökerét, de izlésem szerint még mindig túlságosan a nőkre koncentrálnak, holott a kérdés össztársadalmi problémákat érint.
Egy olyan országgal való összevetésen keresztül szeretném a problémát megvilágítani, és a lehetséges megoldásokat felvázolni, ahol a népesség hatvan év alatt megtízszereződött : Izraelben, 1948-ban csupán 600 ezren éltek, 2008-ra ez a szám 6 millió fölé ért – a növekedési tendencia folytatódik. Ezen közben Magyarország nagyjából tartotta a 10 milliós népességszámot, de a csökkenés egyre fenyegetőbb. Látszólag nagyon különböző két országról van szó, de nézetem szerint éppen ez adhat hatékony cselekvési programot.
Magyarországon nem az a probléma, hogy túl kevesen vagyunk, hanem sokkal inkább a népesség korösszetételében és a foglalkoztatási arányokban van a bajok gyökere. Éppen ezért cseppet sem mindegy, hogy milyen eszközökkel igyekszik a kormányzat növelni a születések számát, ezzel szoros összefüggésben van az is, hogy miként alakul az idős-ellátás, és a foglalkoztatás.
Egész egyszerűen arról van szó, hogy ma 1millió 800 ezer ember tartja el a 10 milliós népességet! Éppen ezért az a módszer, ahogy az állam a beszedhető adókat és járulékokat másként csoportosítja – nem hozhat érdemi változást! Az egész szisztémát kell átalakítani, méghozzá sűrgősen, mert a magyar demográfiai adatokat egy szabad világban a népességmozgás is jelentősen befolyásolja, és a jelenlegi rendszer a Magyarországról való elvándorlást ösztönzi.
A tavasszal megválasztott kormány vélhetőleg tisztában van a probléma súlyosságával – erre mutatnak a különböző lépések, amelyek közül a családosok adókedvezménye talán még a legcélravezetőbb, de hiányzik az összhang, a koordinált intézkedésrendszer.
Egy történelmi példával kezdem, természetesen nem azért, hogy minta legyen a mai intézkedések megtételéhez, csupán azért, hogy megértsük, hogy a legnehezebb helyzetekben is van megoldás, főként, ha közben nem csupán a számokat, hanem az azok mögötti embert nézzük.
A csak éppen, hogy megalakult Izrael 600 ezres lakossága nem csupán az életéért küzdött a rájuk támadókkal szemben, amelyben eltemette lakossága 1 százalékát, méghozzá a harcképes(és munkaképes), fiataljaiból, hanem a függetlensége kivívása után szembe kellett néznie az arab országokból és Európából jövő menekültekkel is. Ez a tömeg meghaladta a helyi népesség számát, többnyire nincstelek voltak, köztük az Európából jövő, magasabban kvalifikált népesség idősebb, az arab országokból érkezők között pedig sokgyerekes, de képzetlen felnőttekből álló családok. Az „elosztható nemzeti össztermék” igen alacsony volt, tehát a nyomorból való kilépés két alapvető bázisát kellett megerősíteni – minél több embert munkához juttatni, és a gyerekek oktatását magas szinten megszervezni. Ebből az következett, hogy a Németországból jött professzor is utat épített, ha más munka nem volt rögtön, és a kibucok megsokszorozták a bentlakásos iskoláik nagyságát, hogy minél több gyerek, olyan is, aki egy szót sem tudott héberül, tanulni kezdjen. A kibuci nevelés eredményessége azon is múlt, hogy a szaktanárok mellett úgynevezett gondozók is segítették a munkát – utóbbiak, főleg kezdetben, nem voltak iskolázottak, de nem is az volt a dolguk, hogy a differenciálszámítást magyarázzák el, hanem az, hogy a gyerekek minden problémájukkal hozzájuk fordulhassanak, mint a legjobb szülőkhöz. Igy a nevelés és az oktatás ugyanolyan hangsúlyt kapott – ami roppant fontos volt a legkülönbözőbb helyről, szokásokkal rendelkező gyerekek közösséggé szervezésében. Ehhez járult a korukhoz illő munka, vagyis az, hogy a gyerekek minden nap egy órát dolgoztak is a tanulás mellett. A szülők néhány év alatt, tehetségük szerint, megtalálták a helyüket a munkában, a felnövekvő nemzedék pedig már rendelkezett mindazzal a készséggel, amellyel az új kihívásokra felelni tudott.
Kétségtelen, a hazára lelt zsidók motivációja és a mai, magyar apátia között ég és föld a különbség, de ha tudjuk, akkor ezen is igyekezni kell változtatni – olyan ösztönzőket beépíteni a rendszerbe, amelyek jutalmazzák az aktivitást, és bizony büntetik a nemtörődömséget. Ezért állítom, hogy az adórendszerbe épített kedvezmények jó irányba való elmozdulást jelentenek, még akkor is, ha önmagában ez nem elegendő.
A születésszám emelése önmagában nem lehet cél. Tapasztalat szerint a gyerekszámmal növekvő családi pótlék az alacsonyan kvalifikált, többnyire felnőttként is segélyekre szorulók számát gyarapítja. A mai, magyar helyzetben, a családi pótlék teljes eltörlése lenne célszerű! Viszont mindezt a pénzt, sőt jóval többet is, a gyereknevelésre kellene fordítani – a csecsemőellátástól a középiskoláig. Ez persze sokkal nehezebb, mint kiosztani a pénzt, de az ilyen forrásfelhasználás hatékonyabb és még munkahelyeket is hoz létre.
1. Csecsemőellátó hálózat
– tanácsadás, a megfogantatástól (terhesgondozás, személyi lap, amely nem csupán a várandós egészségi állapotát, hanem szociális helyzetét is felméri, a várható, személyre szóló támogatás megszervezése miatt), Családgondozás – hangsúly a „várandós papán”: a gyerekvállalásba való teljeskörű bevonás. Itt szükséges ugyan szakképzett személyzet, de különös gondot kell fordítani a szakképzettek tehermentesítésére, tehát minden olyan munkát, még a jegyzőkönyvírást is, kevésbé képzettek végezzenek. Éppen ezért ezeknek a tanácsadó központoknak a munkaerőigénye meglehetősen nagy, és azáltal, hogy a szakképzettekkel kevésbé képzettek dolgoznak együtt, erősítik a felnőttképzés motivációját is, azon felül, hogy hatékonyabb maga a munkavégzés is.
– ellátás, szintén a megfogantatástól – az előzőekben elkészült személyi karton alapján az illető szükségleteinek megfelelő vitaminok, egyéb táplálkozáskiegészítők, sőt ruha, élelmiszer, bútor – mindent lehet kapni (de itt le is lehet adni a már szükségtelenné vált tárgyakat), amelyre a gyerekváráshoz, ellátáshoz szüksége lehet az illető családnak. Nem kell hatféle igazolás, huszonötféle helyre rohangálni, egy helyen, kényelmesen, minden megalázó cirkusz nélkül lehet adni és kapni – a cél, hogy minél egészségesebb és boldogabb családokba szülessenek gyerekek.
– helyzetfelmérés, stratégia és a feltételrendszer dinamizmusa – a hálózat működéséséről online-dokumentumok készülnek, azok személyiséget nem sértő adatait, a családokkal közvetlen kapcsolatban lévő személyzet a megfelelő program szerint azonnal átadja statisztikai célra, így online tudjuk, hogy mi a helyzet az országban, és egyes körzetekre lebontva, mit kell tenni. Nem kampányszerűen, hanem minden egyes születendő gyermek esetében valós adatok maradnak a rendszerben, anélkül, hogy fölöslegesen zaklatnánk a családokat. Ezeket az adatokat egy stáb folyamatosan értékeli, és ha devianciát tapasztal, akkor kidolgozza a jobbítás metódusát.
– rugalmas szülési szabadság: a szülő nő és a gyermek apja rugalmasan veheti ki a szülési szabadságot. Nemcsak úgy, hogy egyik vagy a másik, hanem úgy is, hogy a szülést követően egy hónapot mindketten otthon lehetnek! Rendkívül fontos az apa részvétele a családi programban! Tehát összesen hat hónap, amit megoszthat a mama és a papa, de az első hónapban mindketten szülési szabadságon vannak!
– rugalmas bölcsődei rendszer: a GYES nem szolgálja a XXI. századi kiegyensúlyozott családi modelt! Választási lehetőséget kell adni az embereknek, nem pedig azon ügyködni, hogy lehetne minél tovább otthon tartani a nőket! A GYES, mint általában a segély-rendszer azoknak lehet kedvező, akiknek alacsony az iskolai végzettsége és a munkából szerezhető jövedelme. Tudomásul kéne venni, hogy a nők életcéljai között éppen úgy szerepel az értelmes munka, az önmegvalósítás, mint ahogy ez férfiaknál elfogadott . Ezen felül a gyerekvállalás családi program, ha azt szeretnénk, hogy a jövendő generációk testileg és lelkileg is egyészségesebbek legyenek az elődöknél. Ehhez tartozik a rugalmas bölcsődei rendszer, mint a csecsemőellátó hálózat szerves része. A bölcsöde lehet állami, önkormányzati, munkahelyi, kisközösségi szervezésű, vagy magánintézmény. Mindegyiknek ki kell elégíteni bizonyos alapkövetelményeket, de azon túl a szolgáltatás minőségét a rendszeres ellenörzések alkalmával osztályokba sorolják. Ennek alapján kapja az intézmény az állami támogatást (családi pótlék helyett) Ez lehetővé teszi, hogy olyan munkahelyek, amelyeknek fontos, hogy a dolgozóik nyugodtan végezzék a munkájukat, kialakíthatnak bölcsödét, később óvodát is, és azt a munkahely speciális viszonyaihoz igazíthatják. Ehhez megkapják a minőségi, állami normatívát, sőt, az alapítást speciális pályázati rendszerrel is támogathatjuk. Magánkezdeményezésként is létrejöhet családi bölcsöde, óvoda – ehhez a tanácsadó-rendszer ad segítséget, hogy az a család, amely erre vállalkozik, ne fulladjon bele a bürokrácia tengerébe.
– A bölcsödei ellátás ára a jövedelmi viszonyoktól függ – akinek kisebb a jövedelme, annak kevesebb, akinek magasabb, annak többe kerül. Az éves adóbevallás alapján állapítják meg az ellátás díját, ami persze attól is függ, hogy az adott intézmény milyen minőségi kategórába esik. Az államnak természetesen megmarad a kiegyensúlyozó szerepe, de maga a csecsemőellátás hálózata biztos anyagi bázison kell kifejlődjön. Költségvetési meglepetések nélkül, hiszen a gyerekvállalás nem fér bele politikai ciklusokba – jó előre, kiszámítható feltételeket kell teremteni.
– A bölcsőde bizonyos koron túl – kötelező! Egy éves korától, ha egyébként a család saját költségére otthon akarja nevelni a gyermekét és nem kér semmilyen állami támogatást ehhez, amelyet a bölcsödéken keresztül kaphatna, akkor is, egy éves kortól legalább fél napos bölcsödébe kell vigye a gyereket, a hét legalább 4 napján. Ha belátható időn belül le akarjuk küzdeni a társadalmi széttagozódást, akkor erre rendkívül nagy szükség van – nem elég az iskolás kortól odafigyelni arra, hogy egy gyerek miért nem jár iskolába, miért éhes, miért nem tud semmit az alapvető higiéniáról.
Miért jobb a bölcsöde, mint az anyuci otthon? – kérdi az egyszeri férfi… Hiszen ha otthon az asszony, akkor nem csak a gyereket látja el, hanem megfőz, kitakarít, kivasalja az én ingem…
Na, ezért drága Uraim! Mert a XXI. században nem a cselédséget kívánja támogatni az okos állam, hanem azt, hogy minden a leghatékonyabban működjön a társadalomban! Legyen munkája annak, aki munkaképes, és lehetőség szerint a képességei szerinti munka, nem pedig egy soviniszta társadalom archaikus nőképe alapján!
A nők keresete nem csak azért fontos, hogy több jusson a családnak, hanem főként azért, hogy egyetlen nő ne legyen kiszolgáltatott, és ehhez az első lépés az anyagi függetlenség!
Ez a cikk csak egy gondolatsor kezedete – a további lépéseket a következő cikkben olvashatják – Önrehabilitáció címmel.
A XXI.század feminizmusának nőies bája
Ez a írás, több, mint öt évvel ezelőtt született, 2005 március 8-án, a nőnapon. Az akkori „jövendölésből”, sajnos, kevés valósult meg, de mint támpontot, most is igaznak tartom: nőkről, a békéről, Izraelről, Magyarországról. Mert meggyőződésem, hogy ha nem csak mutatóban lennének, kivételesen odajutott nők a politikában, szerte a világon, jobb lenne az életünk. Mindannyiunknak, nem csak a nőknek.
Talán, kellene egy remaket csinálni, hiszen a cikk első változata óta eltelt 10 évben történt egy és más… Sajnos, kevéssé abban az irányban, ahogy reméltem 10 éve, de azért vannak biztató jelenségek… (2015. április 25)
„A XXI. század kezdetétől a nők átveszik a politika irányitását. Először a fejlett, gazdag, nyugati demokráciákban, de hatásuk szélvész gyorsasággal terjed a világ többi részére. A század második felében kiterjed a fundamentalista iszlám országokra, és ezzel a század fő konfliktusa is megoldódik. A nők irányitotta Föld globális felvirágoztatása veszi kezdetét…
A nők több évezredes elnyomása során háborúk pusztitottak, világméretű járványok terjedtek. A harmadik évezred kezdetén a globális problémák már az emberiség létét veszélyeztették. Időközben tarthatatlanná vált a nők bezártsága, a ház körüli tevékenységekre korlátozni őket.
Az ezredfordulóra, a világ technikailag fejlettebb, demokratikus társadalmi berendezkedésű részén már nagy tömegben voltak szakképzett, magasan kvalifikált nők. Évről-évre gyarapodott a nők által vezetett szervezetek száma, a kisebb vállalkozásokban elért sikerek után mind nagyobb vállalatoknál, konszerneknél bizonyitották képességeiket. Közben az akadémiákon is egyre nagyobb számban voltak az oktatók között, a hallgatók soraiban pedig már hatvan százalék fölé került a nők aránya.
A széles tömegbázis azonban még mindig nem kedvezett eléggé a nők vezetőkké válásának, mert gondolkodásukban is el kellett jutniuk arra a felismerésre, hogy vezető szerepük nem csak maguknak, hanem az egész társadalomnak hasznára válik.
Az évezred első évtizedében már kiderült, hogy az államfők feleségei nem egyszer alkalmasabbak a posztra, mint férjeik.
A sarkalatos változás kezdete az USA 2008 évi elnökválasztása volt, ahol két kiválló képességű nő mérközött meg.
Hillary Clinton ellenfele a republikánus Condoleezza Rice volt.
(Sajnos, nem ez történt, és Obama elnök eddigi működése elég semmitmondó és ellentmondásos…)
Minimális előnnyel a demokrata Hillary győzött, de meglepően szoros együttműködés alakult ki a két vezető politikusnő között. Rice nem indult a 2012-es választáson, Clinton sétagaloppban győzött, és továbbra is szoros kapcsolatban maradt Rice-al, annyira, hogy a 2016-os választásokon leplezetlenül támogatta. 
Rice lett az elnök, úgyszintén két kadenciát töltött a Fehér Házban.
Ez a 16 év viharos változást hozott a világ más részein is.
Az Arafat halála utáni palesztin vezetés képtelen volt gyökeres változást elérni.
Izrael 2005-ben elkezdett egyoldalú elszakadása, a biztositott határ megépitése végre nyugodtabb időt hozott az addig, állandó terrortámadással sújtott országra, a gazdasági élet fellendült, jelentős energiát és pénzt fektettek olyan kutatásokba, amelyekre eddig nem volt mód.
Bárcsak ez történt volna…
Ez a folyamat akkor vált igazán meghatározóvá, amikor Izrael teljesen elszakadt a palesztin területektől, Saron, aki végigvitte az egész keserves folyamatot az utolsó határsorompó átadása után két nappal meghalt szivinfarktusban.
(Majdnem igaz lett, de Saron nem halt meg, hanem kómába esett, ami bizonyos értelemben rosszabb mint a halál – azóta meghalt…)
A 2007-es választásokon jelöltette magát Cipi Livni, aki Saron kormányában igazságügyi miniszterként már bizonyitotta nagyszerű képességeit. A szélsőjobbról indult politikusnő, ahogy a feladatai egyre inkább az egész ország iránti felelősséggel telitődtek, egyre inkább bizonyitotta kiegyensúlyozottságát, okos megfontoltságát. Miközben Ehud Barak és Bibi Natanjahu egymás marták, Cipi Livni, akit pártja nem jelölt, megalakitotta az Okos Béke pártot, ahová mindkét oldal mérsékelt szárnyáról érkeztek, és főként nők, mivel a lista első ötven helyét női nevek fémjelezték.
(A történet majdnem így alakult, de a magas női részvétel helyett régivágású politikusok töltötték meg a Kadima nevezetű pártot, és bár győztek, Cipi Livni nem tudott kormányt alakítani) Igy a győzelem nemcsak Cipi miniszterelnökségét, hanem 50 parlamenti képviselő nőt is hozott, csak az ő pártjából. Mivel, mind a baloldalon, mind a jobboldalon voltak imitt-amott nők, ebben az évben Izraelben, végre a parlament több mint fele, összesen 62 nő lett. Mivel a nők most aztán igazán összefogtak, a kormányban már 90%-os volt a nők aránya. Az ország rakéta sebességű fejlődése előtt immár nem volt akadály.
Ez a forgatókönyv mai szemmel is a lehető legjobb lett volna, de azóta Cipiben is csalódniunk kellett…
A női kormány négy éve alatt a munkanélküliek aránya ezrelékekre csökkent, gyakorlatilag nem létezett, mivel aki bejelentette, hogy nincs munkája, az erre felállitott szuperkomjuterizált 12 fős csoport, az ország különböző pontjain tevékenykedve, napokon belül talált munkát, de addig is, az illetőt beosztották kórházak takaritására,
szemétgyűjtésre, vagy utcaseprésre – senki nem kapott munka nélkül egy vasat sem. (Ezt nem úgy gondoltam, ahogy Magyarországon a fidesz megvalósította a közmunkával…)
A katonai szolgálat kiterjedt az ország minden polgárára, még a mozgássérülteknek is találtak tennivalót. Viszont a bevonulók kétharmada a polgári életben szolgált, ezzel megoldható volt az arabok és a jesivanövendékek alkalmazása is. A legjelentősebb erőket az oktatásra szervezték, igy az általános iskolai tanulók mindegyike kapott napi két óra korrepeticiót, ami már az első év végén érezhető volt a tanulmányi eredményekben. A jesivanövendékek az első évben tanultak az érettségire, vagyis pótolták az addig elmulasztott világi tantárgyakat. A második évben már mint korrepetitorok dolgoztak. A helyi választásokon is viharos győzelmet aratott Cipi Livni Okos párja, igy az addigi két polgármester helyett, a választások után 46 település vezetése került női kézbe. A ciklus végére a városfejlődési mutatók is előjelt változtattak. Az addigi negativ mutatók eltüntek a női vezetés alatt. A következő választásokon már a polgármesterek 82%-a volt nő, mert kiderült, ahol nő vezeti a települést, ott jó lakni.
Palesztinben, az elválasztás után még évekig tombolt a belső harc, a segélyek pedig egyre apadtak. Állam volt, de a munkanélküliség 92%-os, és a gazdasági élet romokban. (Eddig a történet majdnem igaz, különösen a Gázai övezetre vonatkozóan, csak sajnos, a folytatás nem az, amire én számítottam…)
Három iszonyú év elteltével a nők egyszerűen fellázadtak. Titokban összeszedték az összes fegyvert. Az akciót női alapossággal szervezték, és ki más, mint az izraeli miniszterelnöknő és társnői segítettek. Ugyanakkor élelmiszert, vetőmagokat, háztartási eszközöket, gépeket küldtek a palesztin nőknek, és országos gyűjtést rendeztek minden, az élethez szükséges feltétel megteremtésére. Kiderült, nemcsak a meglévő fegyvereket tüntették el a nők, a környező arab országokból becsempészni szándékozott szállitmányok is rendre eltünnek. Ugyanis női mliciák alakultak, akiknek a vezetője a karizmatikus erejű, de korábban félreállitott Hanan Asrawi volt, aki megegyezett az európaiakkal, hogy minden egyes leadott fegyver helyett iskolák épitéséhez szükséges eszközöket kapnak. A helyzet politikai válsággá éleződött, Machmud Abbaz lemondott Hanan Asrawi javára a miniszterelnökségről, és a teljes kormány követte. Palesztin ezen a napon nyerte el valóban a függyetlenséget. Hanan Asrawi, aki szenvedélyes ellenfele volt az izraeli kormányoknak, Cipi Livnivel remek kapcsolatot teremtett. Európai, amerikai, sőt izraeli hitellel egymás után indultak a nők vezette kisebb vállalkozások, amely iskolákat épitettek , egyiket a másik után. Férfiak voltak a munkások, de a teljes vállaltirányitást nők látták el. Az évszázad közepére Palesztin lett az arab mintaállam, amely olaj nélkül, csak az emberi tudásra és akaratra épitette a gazdaságát. Az egy főre eső nemzeti össztermék ebben a két összegubancolt határú országban meghaladta Japánét, a technikai haladás koncentrált magjává vált a körzet. A század közepén már nem volt szükség megerősitett határokra, a falakat lebontották, és a határt két sor olajfa jelezte.
Irakból Hillary kivonta a csapatokat, mire két kegyetlen év következett. Még az évezred elején elterjedt az internet Iránban, mint a szabad információáramlás eszköze. Bush elnöksége alatt Irakban megindult egy gazdasági fejlődés, amit az ezt követő polgárháború megsemmisített, de a felszin alatt megindult a szervezés. Az iráni siita, női mozgalmak az interneten keresztül támogatták az iraki társnőiket, miközben maguk is szervezkedtek a saját fundamentalista rendszerük ellen.
2010-ben robbant a siita nők lázadása, ami akkora meglepetésként hatott mind Irakban, mind Iránban, hogy fellépni ellene nem próbáltak. Fél év alatt megköttetett a béke, miszerint a térségben továbbra is létezik Irán, Irak és megalakul a független Kurdisztán. (Ez gyakorlatilag megvalósul, csakhogy az ISIS rémségei következtében, az ellenük folytatott hősies harc eredményeként a kurdoknak, végre hazájuk lesz, remélhetőleg)
Az egyezményben az európaiak is részt vállaltak, mert csak azzal vették fel Törökországot az EU-ba, ha területéről leválik a kurdok lakta terület, az új állam Kurdisztán javára. A sivatagban felkelt a vihar és végigsöprött az egész arab, aztán az egész muszlim világon. A szegény muszlim országokban, mint Sziria, Afganisztán, Pakisztán még a 2030-as években gyökeres változás állt be, államirányitási szinten, de a gazdasági fellendülés még váratott, mert Szaud-Arábia minden gazdagságával szabotálni akarta a fundamentalizmustól való elszakadásukat. A század közepén azonban hirtelen elfogyott az olaj, minden különösebb előrejelzés nélkül, eltünt! A dolog annyira hirtelen történt, hogy az országot ellepte a vallásos rettegés – az évtizedekig folytatott terrort bosszulta meg Allah. Ekkora ugyanis elterjedt a Korán békés olvasata, amely tiltja a gyilkolást. A gazdasági csőd csúcspontján palesztin mérnökök felajánlották, hogy napelemekkel teritenek be hatalmas területeket a sivatagban, ez munkalehetőséget adott a szaudiaknak, illetve az energiaexportból némi bevételt is nyertek. A naplemekkel „árnyékolt” sivatagot pedig izraeli módszerrel tették termékennyé, az elektromos árammal tengervizet édesitettek, jelentős területeket tudtak öntözni.
Az egész világon elterjedt a fenntartó fejlesztés elve. Afrika az utolsó pillanatban menekült meg a teljes pusztulástól. A törzsi harcok, az éhség és a járványok, főként az AIDS a század harmincas éveire harmadára csökkentette a lakosságot, hiába pumpáltak ide mindenhonnan segélyeket. A vertigóba esett kontinenset végül a napenergia mentette meg. A technológiailag hallatlanul fejlett közel-keletről indult el a napenergia ipari méretű hasznositása. A fotovoltáris elemek gyátrása itt volt a negyjelentősebb az egész világon, a közös palesztin-izraeli cégek komplex mezőgazdasági termelés-viz-energia- hulladákhasznositási egységeket gyártottak, amelyeket szinte bárhová lehetett telepiteni. Családi gazdaságokat lehetett ezzel létrehozni az elvadult, lepusztult, elnéptelenedett afrikai területeken. A komplex egycsapásra adott korszerű lakhelyet, energiát, mezőgazdasági termelést, a körzetnek leginkább alakalmas ágazatban. Nyomorgó családok 6 és 12 év közötti gyerekeinek a legkorszerűbb számitástechnikával felszerelt bentlakásos iskolát telepitettek először. Közben felmérték, milyen mezőgazdasági termelést célszerű az adott területen kialakitani, milyen ipari tevékenységgel lehet kiegésziteni, illetve a természeti környezetet hogyan lehet rehabilitálni. Az iskolában intenziv képzést kapott kamaszgyerekek lettek a családi gazdaság első vezetői, majd a felnőttképzés is elindult. Egy-egy terület teljes nyomorát hat év alatt tudták felszámolni, úgy, hogy az odatelepitett iskolákat, családi gazdaságokat már a helyiek önállóan el tudták látni, csak a termékértékesités szervezése maradt a telepitő szervezetekre. Keservesen, de a század második felében elindult a kilábalás Afrikában is. Az iskoláztatással, a környezetmegtartó termeléssel és a fogamzásszabályozással, ahol a folyamatot visszaforditották, a lakosság számban nem sokkal nőtt, de életszinvonaluk a század végére elérte az európai országokét, amiről korábban álmodni sem mertek.
Érdekes dolgok történt a közép-kelet európai térségben. A XX. század végén felbomlott szocialista rendszer után megindult a kapitalista gazdasági feljődés, de társadalmi szinten még több, mint 15 évig sarat dagasztottak. Botrányok követték egymást, a régi politikai rendszer, mint valami régi rágógumi, amibe belültek, a fenekére tapadt a politikusoknak, állandóan azzal voltak elfoglalva, hogyan tudnák levakarni a gusztustalan nyomokat. 2004-ben berobbant a magyar politikába egy energiadús, viszonylag fiatal újgazdag. Neki nem volt régi rágógumi odaragadva a gatyájához, be is indult rendesen. Környezete java viszont beletaposott a fékbe, igy aztán nehéz repülni. Kemény srácnak nézett ki, de a kollegalitás megette. Nem kellett volna annyira dédelgetnie egy-két megfáradt, vagy éppen hamar korrumpálódott politikus-társat. Végülis Budapestbe bukott bele. A választásokig sokat tett, de nem eleget, és semmiben nem tudott felmutatni valami konkrét-pozitiv eredményt, amely jellemezheti az irányt.
Mint üzletember tudott kockáztatni és nyerni, de mint miniszterelnök ellágyitotta a szive. Meg nem bizott meg eléggé a nőkben, hiszen amint landolt a miniszterelnöki székbe, kapott egy varázslatos ajánlatot. Budapest szivében be kellett volna vezetni egy forgalomkorlátozási, elektronikus rendszert, amely az első lépés lehetett volna a negyed rehabilitációjában. Egy kicsit fura, megszállott izraeli nő küldte a javaslatot, aki akkor már egy éve rágta a témát, és tankhadosztálynyi energiával tolta előre annak a negyednek az ügyét. Egyrészt, mert az volt a történeti zsidónegyed, másrész, mert a nő harminc évvel azelőtt Pesten tanulta a városgazdálkodást, és az volt a mániája, hogy ott, abban a negyedben meg lehet valósitani a városrehabilitáció legkorszerűbb, öngerjesztő módszerét. Nem akart pénzt, nem akart diszes státuszt, csak egy fejbólitást, egy döntést. De a döntés a nő mellett, egy csomó pártszimpatizánsnak jelentette volna a végét, igy meghátrált. Igazság szerint, nem mérte fel a nő erejét, keménységét. Meg kellett volna beszélnie ezt a feleségével, aki meglehetősen okos és jól értékelni tudó nő volt már akkor is. Az ellenfele a választások előtt rájött, hogy nem lehet a meglévő bábúkkal győzni, be kell vetni a királynőt… A politikában addig járatlan feleségét jelöltette maga helyett… erre, a baloldal teljesen összekeveredett. Minden addigra szépen kidogozott taktikájuk csődöt mondott. A királynő győzőtt. Az csak négy évvel később jutott eszébe emberünknek, hogy a saját feleségét jelöltesse. Négy évvel később az ő, okos felesége győzedelmeskedett…
Közben, még elvesztette a baloldal Budapestet. Fáradt lovat le kell cserélni, de nem öszvérekre, akik nem tudnak száguldani, csak cipekedni. Emberünket majd megütötte a guta, amikor az a fura, mánikus, izraeli nő, magyar állampolgárságát lobogtatva besétált a polgármesteri hivatalba. Árulás! Mit képzel? Ráadásul a független pártja olyan számban delegálhatott, hogy a testületi döntések automata bélyegzőként működtek minden elhatározásán. A nő csak mosolygott – nem kell aggódni, ez nem izraeli megszállás, csak egy kadenciás kiruccanás, gatyába rázni a várost, amit igazán szeret. Amilyen megveszekedett volt az a nő, négy év alatt mindent sinre tett, és tényleg leköszönt. Viszont ottmaradt a nagyon profi stáb, csupa vagány, szakszerűen, jól dolgozó nő, akiket már nem lehet többet kijátszani. Helyettesét tudatosan készitette fel a vezetésre, később ez még egy sor előnnyel járt a városra nézve.
Amikor az izraeli nőt megválasztották polgármesternek, a honfitárs befektetők nagy reményeket fűztek hozzá… annál nagyobb volt a pofáraesés, amikor mindegyikőjüket hazaküldte, hogy inkább Izraelben fektessenek be. Budapest, az ő sivatagi stílusukhoz túl finom porcelán. A mandátum lejártával hazament, de sok ideje nem volt pihenni, mert két hónap múlva megválasztották Tel-Aviv polgármesterének. Onnan már nem tudott csak úgy elmenni. Izraelben akkor már tudták, mire képesek a nők, Tel-Aviv is olyan lett, ahol az emberek szivesen élnek, szivesen utaznak oda nyaralni. (Ezt egy férfi is majdnem tökéletesen megtette – TLV valóban nagyszerű város lett az elmúlt 10 évben, és csak egyre jobb lesz…)
Mintaváros a Földközi-tenger világában. 
A budapesti és a tel-avivi polgármesternő alapitotta 2012-ben a Fallaci városi szövetséget. Az olasz újságiró-irónőről elnevezett szövetség célja az volt, hogy a városrehabilitáció, a városok humanizált vezetésének tapasztalatát átadják más városok polgármester-jelöltnőinek. Ettől kezdve rohamosan növekedtek a női irányitás alatt megújhodó városok Európában, és a világ más részein is. Az első nagy konferenciát Budapesten, a másodikat Tel-Avivban rendezték. 2020-ban Firenzében, Fallaci imádott városában került sor a konferenciára, Oriana, Firenze ragyog, mint régen! cimmel.
A világ okosabb, mértékletesebb, megfontoltabb és sokkal emberibb lett a feminizmus második évszázadában. Amikor a különböző államokban a politikai vezetés elnőiesedett a már régóta impotens ENSZ helyett megalakitották a BUROK nevezetű nemzetközi szervezetet, amelynek egy női nemi szerv lett a szimbóluma.
Attól kezdve, kiki maga céljai szerinti csoportositásban, szeretne nagyon bejutni oda…
(az irás a podo-blogban jelent meg elsőként 2005. március 8-án)
Beillesztések: 2015.04.25