Munkaszervezés_14
Azt hiszem ez az a fázis, amikor az ember felsóhajt: Mikor lesz ebből lakás?!
Haladunk, de még mindig borzalmas állapotok vannak.
A kőművesek nagyon rendesen dolgoztak, péntek délutánra elkészültek a Nikecell, a tükörfólia és a vasháló lerakásával, hogy vasárnap a workshoposok be tudjanak menni.
Ám hétfőn mégsem tudtuk elkezdeni a fűtőszálak letekergetését.
Két okból: az egyik, hogy két hete levelezek a Devi magyar képviseletével, az árajánlatot kétszer módosítottuk, többször beszéltem velük telefonon is.
Az én eredeti elképzelésem szerint 3 termosztáttal oldanánk meg a fűtés-szabályozást.
Az első árajánlatukban 5 termosztát szerepelt – minden helyiségbe raktak egyet.
Erre, szerintem, semmi szükség, és nem csupán azért, mert egy alkalmas termosztát 44 ezer + ÁFA, hanem mert mi értelme van a helyiségeket különböző hőmérsékletűre fűteni?
A fűtőszálak intenzitásával szabályozzuk a fűtött felületeket, de a légtérnek nagyjából azonos hőmérsékletűnek kell lennie a lakásban. A fürdőszobákban van törölközőszárító radiátor, amivel rá lehet segíteni a padlófűtésre, ha ott az átlag hőmérsékletet nem érzi elegendőnek az ember, amikor kiszáll a fürdőkádból vagy a zuhany alól.
Egyedül a gyerekszobában éreztem azt, hogy esetleg magasabb hőmérsékletre kell állítani a padlófűtést, mint a többi helyiségben, mert a gyerekszoba padlófelülete sokkal kisebb, mint a légtere, hiszen a hálóhelyek benyúlnak az előszoba fölé is. Többszöri egyeztetés után maradt a két termosztátos megoldás.
A másik ok az volt, hogy az esztrich-betonozás előtt be kell állítani az épített zuhany padlóösszefolyóját, ehhez ki kellett jöjjön a vízvezetékszerelő, aki kissé megbontotta a szépen leragasztott tükörfóliát és a vashálót. A fűtőszálak lerakása előtt még én magam lefóliázom, leragasztom, mert a zuhanyzó-rész alatt is lesz fűtés, tehát a meleg „elszökését” itt is meg kell akadályozni.
Az összefolyó már a tényleges padlószinten kell legyen, vagyis a betonozásnál nagyon figyelmesen kell itt dolgozni.
Szerdán délután már elmentek a vizesek, a konyhai lefolyót is megigazították, tehát elvileg csütörtökön-pénteken lehetett volna tekergetni. De a villanyszerelők nem tudták beiktatni a számomra kedvező két napot, így csak a munka ünnepe után, kedden kezdik. Vagyis kedden a nap nagy részében ott leszek a helyszínen, hogy minden bizonytalanságot elkerüljünk, és ezt a kritikus munkaszakaszt a lehető legjobban megoldjuk közösen.
A következő részben tehát a padlófűtésről lesz fényképes beszámoló…
Munkaszervezés_13
A reptérről szinte egyenesen a felújítás helyszínére mentem.
Előző nap betonozták a kikönnyített, hő-, és hangszigetelő betont az alapszerelés után. 62 zsákot rendeltem még az elutazásom előtt, amit Húsvét előtt ki is szállítottak, az új kőműves emberei pedig felcuccolták.
Az alapszerelés után megint „termett” vagy 10 zsák sitt (a falvésések nyomán), – amit el kell szállítani – ezeket a mennyiségeket már a kőműves elvisszi a maga kisteherautójával.
Kitakarították a területet, lefóliázták és az ünnep utáni első nap, kedden elkezdtek betonozni. Két óra körül, éppen egy tárgyalás közepén Tel-Avivban, kaptam a telefont az alsó szomszédtól, hogy átnedvesedett a plafon egy csíkban… Azonnal hívtam a kőművest, aki elküldte a fotókat, hogy mennyire igyekeztek elkerülni az átszivárgást…
Még szerencse, hogy az alsó szomszédok igazán megértő emberek, tavaly ők is átélték a saját lakásuk felújításának gyötrelmeit, de éppen ezért, a legkevésbé sem szeretném őket zaklatni hasonló meglepetésekkel. Reméljük, hogy nagyobb területet nem áztatott el, kiszárad és lefestjük, amikor már a festők dolgoznak nálunk.
A kőművesnek is megvolt a maga izgalma a reggeli órákban, még az átszivárgás előtt – mert a homlokzati részen úgy „nyelte az anyagot” a padló, hogy attól féltek – nem lesz elég. A végén még maradt is pár zsák, de legalább egy nap befejezték a betonozást. Nem tudom, hogy mit csináljunk a megmaradt anyaggal, de még mindig jobb, mintha elfogyott volna az utolsó métereknél, és még egy napot kellett volna azzal tölteni, hogy utánrendelni, kiszállíttatni, felcuccolni és bedolgozni.
Szerdán, csütörtökön száradt a könnyűbeton, pénteken terítik le a lépésálló Nikecellt, amit szintén a múlt héten szállítottak ki a burkoló emberei.
A Nikecellre hővisszaverő tükörfóliát terítenek és arra teszik a vashálót – erre tekergetik le a fűtőszálakat, majd a jövő hét folyamán. Aztán jön az esztrich beton réteg.
A fűtőszálak sértetlenségének ellenörzése után, visszajön a lakatos, hogy a fürdőszoba környékének ytongfalaihoz készítsen „alátétet”, illetve a kádas fürdőszoba feletti raktár kialakításához a szerkezet, valamint a most már megtervezett korlátokat is.
Munkaszervezés_12
Megvallom, amikor az áprilisi izraeli repülőjegyemet lefoglaltam, jó fél évvel ezelőtt, nem gondoltam, hogy az építkezés ilyen lassan halad előre. Eredetileg januárban akartam kezdeni, de csak február 13-án kezdődött a villanyóra új helyének kialakításával, majd másnap a bontással. Két hónap elteltével, bár sokminden történt, még mindig nagyon az elején vagyunk…
Az elmúlt héten tehát minden igyekezetem abban merült ki, hogy a távollétem ne akadályozza a haladást. Csütörtökön (2017.04.06) elutaltam az ÖKOCELL árát, amit kedden (2017.04.11-én) fognak kiszállítani, és amit az új, és igazán rendes kőműves emberei felcuccolnak a harmadikra.
Összekapcsoltam az embereimet, hogy egymással is egyeztessenek időpontokat, hogy ne legyen üresjárat, ugyanakkor egymást se zavarják.
Pénteken délben találkoztam a villanyszerelővel, átadtam a terveket (amelyeket nagy keservesen aznap reggel fejeztem be, legalábbis azon a szinten, hogy az alapcsövezést meg lehet csinálni), megbeszéltük, hogy funkcionálisan fogja a biztosítékrendszert kialakitani, nem pedig helyiségenként, külön biztosítékot kap a mozgásérzékelős bejárati lámpa (valójában kettő, mert egy a bejárat előtt, egy pedig az előszobában, hogy ne kelljen keresgélni sötétben a kapcsolót), de a többi világítás mehet egy „csokorba”, míg a fűtés három termosztátra lesz kapcsolva, a elektromos eszközök, mint a tűzhely, hűtő, mikró, boyler, stb. külön-külön biztosítékot kap.
Nem beszéltünk az „okos lakás” követelményeiről, amelyek az elmúlt 10 évben egyre divatosabbak lettek, és persze van értelme, de borzasztó gyorsan változik, fejlődik a technológia – pár éve még egy csomó vezetéket kellett behuzigálni, ma már szinte minden a wifi-n keresztül megy, applikációkkal szabályozhatók bárhonnan a világról.
Egynapos tel-avivi megállóval, tegnapelőtt megérkeztem Nahariára, egy „elég okos” lakásba: A kapu kóddal nyílik, miközben egy hang közli, hogy az ajtó nyitva, fáradj be… a lakás szintén egy kütyüvel nyílik és automatikusan záródik.
Ha ki akarsz menni, akkor nem kulcsokat keresel, hanem megsímogatod a zár kinyúló nyelvét – kimész, és bezárja magától. Csak a kütyüt vidd magaddal, mert különben nem tudsz bejönni.
A hűtő sipol, ha nem csuktad be rendesen, vagy ha túl sokáig keresgélsz benne, a wc-ben reggel égve hagytam a villanyt (kívülről lehet kapcsolgatni), és amikor egy fél óra múlva újra be akartam menni, be volt zárva… még szerencse, hogy van egy másik wc is. Aztán lekapcsoltam a villanyt a wc-ben, kívülről, és pár perc múlva be tudtam menni – már csak kíváncsiskodni, hogy beenged vagy sem.
A technika tombol a lakásban, természetesen van takarító-robot, de még csak a parkolójában láttam diszkréten feltöltődni. A tűzhely majdnem olyan, mint az enyém Pesten, azzal a különbséggel, hogy be kell állítani az időt, amíg működtetni akarod, például három percig főzi a tojást – ha Te el is felejtetted, „ő” nem. Három perc múlva lekapcsol. Nincs kifutott tej, vagy leégett rízs…
De ennél a lakásnál már sokkal okosabbak is vannak: amíg valamit rosszul le nem nyomtam az okos tv-távkapcsolón, és azóta nincs tv- mert mit tudom én, hogy mit vett a lelkére a drága, szóval, amíg volt tv, addig tucatnyi hirdetést láttam az okos lakást propagáló iDigital-ról. 36 havi részletre 157 sekelért már felokosítják az ember otthonát, ami szabályozza a világítást, a hűtést-fűtést, a háztartási gépeket, talán még a férjet is rendre szoktatja (a reklámok szerint legalábbis). A közel félmilliós beruházás három évi részletre bizonyára megéri, mert az elektromos áramban (az izraeli háztartások elektromos áram alapú energiafelhasználók az utóbbi évtizedben) jelentős megtakarítás érhető el, és miután nem kell madzagokat huzigálni, utólag is beépíthető.
Munkaszervezés_11
Miközben a vízvezetékszerelők dolgoztak a lakásban (március 29-31-ig), igyekeztem a következő lépést előkészíteni – az elektromos pontokat megtervezni, hogy közvetlenül a vizesek után a villanyszerelők is elhelyezzék a maguk vezetékeit. Ennek a folyamatnak a nehézségeiről a tervezési folyamat sorozat következő részében térek ki.
A nyugati tájolású központi térbe egy légkondicionálót is beterveztem – ennek külső egységét az udvari részen, a nyílászárók felett szeretném elhelyezni, úgy, mint ahogy az alattam lévő lakás tulajdonosa tette.
Ehhez nekem rendbe kell tennem egy katasztrófális állapotban lévő áthidalót és falszakaszt.
Eddig kiépítettük a csatornarendszer kiszellőztetését (a képen jobb oldalon felmegy egy csatorna, át a falon és felfelé a légudvarban), ami a ház feladata lenne, kiépítettük a szomszéd lakás közvetlen vízellátását biztosító vezetéket, mivel évtizedekkel ezelőtt ezt nem tették meg, így a múlt slamposságának következményeit is nekünk kellett viselnünk, most rendbe tesszük az udvari homlokzat azon részét, amivel valamilyen kapcsolatba kerülünk… és persze az ominózus légudvari faljavítás is az én problémám volt.
Minderről tájékoztattam a közös képviselőt. Nem gondoltam, hogy a klíma külső egysége problémát okozhat, hiszen van már precedens, az alattam lévő lakásé. Meglepetésemre azt a választ kaptam, hogy a külső egységet lehetőleg a tetőre tegyük.
A házunk nem lapostetős, fölöttünk még egy padlás is van, ami ráadásul nem az osztatlan közös tulajdon része, hanem egy cég megvette az önkormányzattól, elvileg bármikor beépítheti, most viszont embertelen kupleráj van fent, el nem tudtam képzelni, hogy lehet ott elvezetni az igen sérülékeny klíma-vezetékeket.
Az udvari szárnyra való kivezetés is elég hosszú, ami csökkenti a rendszer hatékonyságát, de legalább a lakás belső, védett területén, az aljzatban, a falakban megy.
Másnap találkoztam a klíma-szerelővel és végigvettünk minden lehetőséget, felmentünk a padlásra, hogy valamilyen értelmes vonalvezetést találjunk. Műszaki problémák sorába botlottunk: a padlástérben is el kellene vinnünk kb. 5 métert, hogy a cseréptető udvari oldalán kezelhető magasságba kerüljön a klíma külső egysége. A padlás padozatában ezt képtelenség megtenni – senki nem vállalna azért felelősséget, hogy a vezeték nem sérül meg. A középső főfal mentén felfelé haladva pedig kb. 6 méter magasságba kellene vinni függőlegesen a vezetéket – ami a klima működéséhez további műszaki berendezések beépítését igényelné, arról nem is beszélve, hogy maga a szerelés és később a karbantartás is alpinista képességeket igényelne.
A közös képviselő szerint: „Ha a 2-3 emeleten mindenki felvinné, akkor nagyon rendezetten nézne ki a ház egy belső felújítást követően.” – ez roppant tiszteletre méltó szándék, csakhogy a ház felújítása még a földszintig sem jutott el, a bejárat és pincében lévő víz és csatorna-vezetékek egy része került felújításra, rengeteg a tennivaló, amelyek közül a klimák látványa a legkevésbé zavaró elem, szerintem. Ahogy az alattam lévő szomszéd is a saját költségére felújította a lakása bejárata körüli részt, megcsináltatta az udvari ablakpárkányok bádogozását, bár nem az ő dolga lett volna, úgy mi is igyekszünk rendezettebbé tenni a lakás bejárata körüli udvari homlokzatot – a saját igényességünk okán. A klimát is úgy szerelnénk fel, hogy az a legkevésbé zavarja a szomszédokat, egyúttal rendbe tennénk a rémségesen összevésett áthidalót és falat.
A vizesek tehát befejezték a munkát pénteken, a klima kérdése még függőben volt, amikor hétfőn délelőtt a festők végigkaparták a falakat, leszedték a tapétákat, a vakolatot, ami jött, ahogy hozzáértek – tíz zsák sitt – amit el kellett szállítatni, mielőtt a villanyszerelők dolgozni kezdenének.
Csakhogy egy újabb meglepetés ért április 3-án, amikor dél körül bementem a lakásba: ahol a 110-es lefolyó és a nyomás alatti vízvezeték átmegy a szomszédba, a sehová be nem kötött gyenge válaszfal egy része megadta magát – láttam a szomszéd kádjának a lábát… gyorsan kiékeltem a falat, hogy addig is kitartson, amíg a kőműves másnap oda nem jön kijavítani ytonggal.
Tudtam, hogy ez egy vacak fal, ezért eleve úgy terveztem, hogy itt egy előtétfalat húzok ytongból, de ez a fal rosszabb, mint gondoltam.
Ezért az a workshop-résztvevő ötlete, hogy a fürdő felett csökkentsem a légteret és a gyerekszoba galériájáról elérhető tároló-helyet alakítsak ki, most egy újabb funkciót kap: megerősíti ezt a közel négy méter magas válaszfalat, amit meglehetős gondatlansággal építettek anno, amikor a lakást kettéválasztották.
A lakatos tehát vissza kell térjen, de ő már csak azután jön, amikor a felső betonréteg is elkészült, addig pedig még van néhány feladat:
- az elektromos vezetékek védőcsöveit elhelyezni a padlózaton,
- az ÖKOCELL CSEND könnyűbeton terítése a legmagasabb poroszsüveg-boltozati gerenda magasságáig
- erre 4 cm-es EPS 100-as lépésálló Nikecell hőszigetelő kerül,
- majd tükörfólia (hővisszaverődés),
- erre pedig a vasháló, amire rátekergetjük a fűtőszálakat,
- majd bebetonozzuk.
Munkaszervezés_10
A légudvari falak problémája részben megoldódott. A régi ablakot a kád felől befalazták, a felső, laza részt megerősítve, kiékelve a födémgerendáig egy stabil szerkezetet hoztak létre, majd lebontották az erre merőleges falat addig, amíg a 7 cm-es válaszfaltéglák voltak.
A zártszelvényes falmegerősítést szolgáló vízszintes profil alatt betettek egy áthidalót és kialakították a két, jövendő fürdőszoba-ablak helyét.
A probléma továbbra is a 14 cm-es téglafal-vastagság, amit kívülről nem tudunk szigetelni. Elvileg vannak belülről alkalmazható hőszigetelések is, bár ezt csak végső esetben ajánlják.
Tekintettel arra, hogy a két kritikus falszakasz fürdőszobában van, ahol csempével burkoljuk ezeket a falakat a PROMATECT-tipusú belső hőszigetelés semmiképp nem alkalmazható, tehát az egyetlen lehetőséget abban látom, hogy a falvastagságot növelem a belső tér rovására: egy 5 cm vastagságú ytong téglasort húzunk fel belülről, amit nem egyszerű párazáró réteggel látunk el a belső felületen, hanem a vizes helyiségekben amúgy is szükséges kenhető vízszigeteléssel a burkolás előtt.
Persze itt is van azért egy kis probléma, mert a tégla és az ytong hőátbocsátási tényezője különbözik, ezért ott, ahol a tégla-ytong fal van, a tégla jobban le fog hűlni, de nem akkora a különbség, mint a tégla és a poliuretánhab-jellegű hőszigetelés között, és ez az a kompromisszum, amit még be lehet vállalni akkor, ha a párazárás megoldott, és a két faltipus találkozásának síkjára nem kerülhet pára, ami lecsapódhat. Bár nem könnyű megoldani, de a már meglévő két ablaknyíláson át, az elérhető külső falfelületre igyekszem hőszigetelő vakolatot felvinni, vagy legalább csemperagasztóval egyenletes felületet létrehozni , hogy az eső ne verje a 100 éves csupasz téglát – a régi vakolat, a fotón látható, hogy mennyire szétporladt.
Talán sokak számára érthetetlen, hogy ennyit foglalkozom ezzel a falrésszel, bevállalva az időbeli csúszást és a többletköltségeket, de nekem fontos, hogy ha egy lakást felújítunk, akkor az minden részletében legyen olyan, ami korunk követelményeinek megfelel.
Tegnap elkezdődőtt a víz-csatorna- alapszerelés.
Az első nap a meglévő vezetékek feltárásával indult, és megbeszéltük a helyszínen a terv apró részleteit, illetve, ami a terven nem szerepel – a beépített vízóra helyét.
Végül, a hálószobához tartozó, zuhanyzós fürdőszoba wc-tartálya mellé tesszük, az öblítő nyomólappal egy magasságban. Ez ugyan azzal jár, hogy egy évben egyszer be kell engedjük a leolvasót (a kéthavonta-leolvasást magunk végezzük, interneten jelentjük le), illetve mostanában már elfogadják azt is, ha lefényképezzük a mérőt és kitesszük a kinyomtatott fényképet a bejárati ajtóra az éves leolvasás idején.
Azért tettem ide a beépítő doboz képét, mert az utóbbi időben a facebook-csoportban megjelentek rémes képek arról, hogy egy új fördőszobában milyen alpári módon „oldották meg” a vízóra elhelyezését.
Nos, ez itt kezdődik: meg kell tervezni a helyet, és a vízvezetékszerelő kell beépítse ezt a dobozt, hogy aztán esztétikusan nézzen ki a dolog.
A jobboldali képen egy előszobában elhelyezett vízóra és elzárócsap látható – itt elég alacsonyan van, mert még így sem egy látványelem, de kényelmesen le lehet olvasni. A vízórát a bejövő vezeték közelébe tesszük, ha egy mód van rá, mert különben a nyomás alatti vezetéket el kell vinni a mérőig, aztán onnan minden más helyre, de a döntést semmiképp nem szabad a vízvezetékszerelő kényére-kedvére bízni, még akkor sem, ha olyan tündéri-jó szerelőnk van, mint az enyém, akivel együtt dolgozom már jónéhány éve.
Munkaszervezés_9
Amikor már teljesen elkeseredtem attól, hogy nem találok kőművest, aki megcsinálja a légudvari falat, elmentem a fodrászhoz és levágattam a hajam – ez a nőknek mindig jót tesz. A magam megnyugtatására még megittam két üveg sört is, aztán eldöntöttem, hogy nem idegeskedem tovább – másnap találkoztam azzal a kőművessel, aki tudta, hogy csinálja meg, és ma reggel már ott is volt az embereivel.
Rögtön hívtam a vízvezetékszerelőmet, hogy értesítsem a fejleményről, és megpróbáljuk újraszervezni a munkát, hogy még április első hetében megcsinálhassuk a hőszigetelő, kikönnyített beton-aljzatot. Mintha az elefánt átjutott volna a tű fokán…
Ma délelőtt találkoztam a ház takarító-cégének egyik alkalmazottjával, hogy a pincében megtaláljuk a lakás vízellátását biztosító felszálló vezeték elzárócsapját…nincs ilyen! A teljesen lepusztult pincében nagy nehezen felfedeztem a központi mérőt és az ahhoz tartozó elzárócsapot. Mást nem találtam – egyébként, az egész vezeték, a mérő előtt és után is, elképesztő állapotban van. Gyakorlatilag bármikor széteshet a nyomás alatti vezeték! A következő közgyűlésen be fogom mutatni a fotókat az egyébként önkormányzati tulajdonban lévő pince és a rajta keresztülhaladó vezetékrendszer állapotáról. Abszurdum, hogy nincs felszállóágakként szétválasztva a rendszer, nem lehet lezárni részeket.
Egyébként, az utcai frontról megközelíthető pince sok ablakkal, igazán kiválló adottságú hely, érthetetlen az is, hogy az önkormányzat miért nem adja el valakinek, aki értelmesen tudná hasznosítani.
Tegnap este végre nyugodtan tudtam már tervezni – azóta ütemesen dolgozom fel a restanciámat. Az elmúlt három hétben nagyon rossz hatásfokkal ment a munka, mert a kőműves-hiány pótlására tett igyekezetem teljesen elnyomta a kreatív energiáimat. Tegnap este végre felszabadultam, zenehallgatás mellett újra tudtam tervezni.
A kőműves-keresésnek túl sok tanulsága nincs, hiszen baleset mindenkit érhet, nem lehet rá felkészülni, és nem lehet tartalékban tartani más embereket tavasszal, amikor minden jó szakembernek nagyon sok a munkája.
Kétségtelen, lakásfelújítást, ha lehet, januárban kell elkezdeni, mert ahogy kisüt a tavaszi nap, egyre nehezebb pótolni egy esetlegesen kieső embert. De ma igyekszem megint a dolog pozitív oldalát látni: igaz, találkoztam egy csomó gyenge kőművessel, olyanokkal is, akik játszották a primadonnát, hogy mit miért nem tudnak megcsinálni, elment egy csomó idő, idegeskedés ezzel, de végülis találtam egy jó szakembert, akinek a szaktudása, a hozzáállása és az embersége is az, amit elvárok egy építőiparban dolgozótól. Hakol letová (הכול לטובה) – mindenből ki lehet hozni a jót, mondják a héberek.
Munkaszervezés_8
Ma újabb kőművessel találkoztam – fölöslegesen.
Ha valaki azt hiszi, hogy nem érzem át a megrendelői oldalt, akkor téved: most, amikor tervező és megrendelő is vagyok egyszerre, és egy ostoba focibaleset miatt borul az ütemterv (a kőművesem elfocizta a lábát, ezért most menet közben kell találnom helyettest), mélyen átérzem, hogy milyen bosszantó az, amikor egyik szaki a másik után jön és elmondja, hogy miért nem tudja megcsinálni azt a munkát, amire hívtam.
A mai először kitalált egy mondvacsinált indokot, de valójában arról van szó, hogy miután nem ismerjük egymást, első kanyarban csak a legsürgősebb munkával, a légudvari fal rendbehozásával akarom megbízni. Ha azt rendesen megcsinálja, akkor jöhet a betonozás. Csakhogy a légudvar egy napi munka két embernek, nem lehet érte túl sokat kérni, ezért a legvadabb ötletekkel állnak elő, hogy miért nem.
A „mester”, aki eljött, nyolchónaposterhes-hassal, tuti nem megy föl a létrára, hogy megerősítse a falat, az alkalmazottai pedig nem biztos, hogy tudják, mit, milyen sorrendben kell csinálni. Túl nagy rizikó, túl kevés pénz, bár az árról még nem is esett szó.
Holnap egy régi emberem jön, aki tele van munkával, de még sosem hagyott cserben, amikor segítséget kértem.
A lakatosmunka ma befejeződik – remélem. Dél körül értem oda, pont jókor, hogy megakadályozzak egy durva hibát. Az első három lépcső 15 cm magas, így tudtam elérni, hogy a harmadik lépcső 120 cm széles „pihenője” egyben szék-magasságú, és az étkező egyik oldalán amolyan pad szerepet tölt be. A lakatosmunka nagy részét a műhelyben előregyártották, így a lépcsőket is. Csakhogy elnézték, és a harmadik lépcső már 19 cm magas lett, ezzel mintegy „beásta az első lépcsőt” a még meg nem lévő padlóba. Szerencsére a munkát a galéria-magassággal kezdte, tehát a javítás viszonylag egyszerű volt, az alsó két lépcsőt 4 cm-el fel kellett emelni.
Nem mindegy, hogy mennyire kell visszabontani egy ilyen szerkezetet, ami ráadásul kapcsolatban van a dobogóval is – szóval, viszonylag kis munkával meg lehetett oldani, mert épp, jókor jöttem, és észrevettem azt, amit a lakatos, aki nyakig volt már a munkában, elnézett. Nem hibáztatom, emberek vagyunk, mindegyikünk tévedhet, ezért kell mindig ellenőrizni. A „külső szem” mindig jobban észreveszi, ha valami nem stimmel. Amíg csak a hibát láttuk, és a javítás módját még nem, mindketten kicsit frászban voltunk, mert nem tudtuk, hogy hány óra vagy hány napi munka veszhet kárba ezért a hibáért.
Az építőipar tele van izgalommal…
Mire befejeztem ezt a beszámolót, a lakatos is befejezte a munkát… én nem vártam meg a helyszínen, idekanyarodott a lakásomhoz a kulccsal. Megköszöntem a munkát, kifizettem, kezet fogtunk. Ha valami nem lesz 100% – ő is, mint a többi, sok projekten át velem dolgozó szakember, visszajön, kijavítja. Nem aggódom, hogy nem teszi meg.
Munkaszervezés_7
Ma délben, miközben a lakatosok szaporán dolgoztak, megjöttek az új ELMŰ mérők – nappali és „vezérelt” 3 fázis, egyenként 32 amper mindkét mérőn. Kényszerű ebédszünetre mentek a lakatosok, míg elkészült a mérőcsere.
Szépen alakul a galéria szerkezete – a gyerekszoba-háló „szoros kapcsolatban” van a nappali tér galériájával, kiegyensúlyozott terhelés – csak részben a poroszsüveg boltozatú födémgerendákra, sokkal nagyobb részt a környező, teherhordó falakra, főként a középső főfalra. Kifejezetten büszke vagyok erre a tervező-kivitelező közös alkotásra, mert ha minden ilyen hatékonyan működne az építőiparban, akkor a határ tényleg a csillagos ég!
Mivel a légudvar falának a problémájára még mindig nem találtam megnyugtató megoldást, mert ha a fürdőszoba alaprajzának a rovására is oldom meg a falvastagítást, a vakolatlan, rémes állapotú, külső falszakasz további állagromlásával kell számolnom… a villanyszerelőnek is elpanaszoltam, amikor ő a galériára rácsodálkozott… és láss csodát, tudott valakit ajánlani, aki talán meg tudja oldani a külső hőszigetelést. Ahogy hazaértem, felhívtam, és csütörtökön délben már találkozom a vállalkozóval a helyszínen – nem tudom, hogy miért, de most valahogy jó előérzetem van. Csütörtökön meglátjuk, hogy igazam volt ebben, vagy sem.
Tegnap este valaki nagyon beletaposott a szakmai önérzetembe, úgyhogy ma reggel nem tudtam visszafogni magam, leírtam a népszerű lakber-facebook-csoportban, bár tudtam, hogy heves érzelmeket kelt majd:
„Tegnap 56 percet beszéltem egy potenciális megrendelővel telefonon, hogy a végére egészen biztos legyek benne, hogy nem tud annyit fizetni, amennyiért elvállalnám ezt a munkát. Azzal együtt, hogy a felújítás lényegét jelentő problémát már megoldottam, amikor kb. egy hónapja a helyszínen voltam. Azzal együtt, hogy nagyon szép munka lehetne, izgalmas feladat annak minden részlete…
Csakhogy: a megrendelő bevallotta, hogy egy tervből ő nem tudja, hogy milyen lesz a valóságban, de egy variáció neki nem elég, talán neki nem tetszik, miért nem csinálok többet (?), nem tudja, hogy ez egy befektetés, vagy ő akar benne lakni, és ha olyan sok pénzt rákölt a lakásra, milyen biztosíték van arra, hogy talál jó bérlőt?
Az ilyen megrendelő a tervező rémálma, mert olyan, mintha egy süketnek kellene operát komponálni, aki döntésképtelen, de legalább felzabálja az ember minden idejét, mert úgy gondolja, hogy ha fizet, akkor nem a munkám eredményét, hanem engem vett meg, minden szabadidőmmel együtt.
Harminc évnyi munkásságom alatt sok ilyen megrendelőt ismertem, bármilyen érdekes munka is volt, az ilyen megrendelővel totál ráfizetés, és közben rémesen érzi magát az ember, mert percenként változtatja a véleményét, ennek megfelelően a tervet is szeretné, és ha „engedelmes” a tervező, akkor a végén rá sem ismer a saját tervére. Öreg vagyok én már ehhez…
2015-ben volt az utolsó olyan munkám, amit teljes lebonyolítással elvállaltam, és azzal együtt, hogy a feladatot megoldottam, fogcsikorgatva befejeztem, megfogadtam, hogy soha többet!
Egy jó szót, egy köszönömöt sosem kaptam, de egy év múlva úgy mesélte a tulajdonos, mintha az ő érdeme lenne, hogy kiadásokból évi 8%-os a befektetés megtérülése. Persze, az ő pénze, de hogy abból a nyomorult lakásból két vonzót alakítottam ki, az viszont az én érdemem, és semmi mást, csak ennek elismerését vártam volna…
Azért szervezek workshopokat, személyes konzultációkat, azért írok erről, hogy minél több ember legyen tájékozott, mielőtt egy-egy munkát megrendel, nézze meg, hogy kinek adja a megbízást, de hagyja is a szakembert kihozni a legtöbbet a lakásából.
Ezen közben a tervezőket is rávenni arra, hogy fektessenek több munkát abba, hogy megismerjék a megrendelőt, az igényeit, vegyék azt komolyan, de sose legyenek gerinctelen kiszolgálói – van, amikor tudni kell nemet mondani!
Jó eredményt, ami a tervező szakmai reputációját növeli, a megrendelő elégedettségével jár, csak akkor lehet elérni, ha harmonikus az együttműködés a megrendelő és a tervező között. Van amikor ez már az elején látszik, hogy nem fog összejönni – akkor nem szabad elvállalni a munkát, bármennyire fontos is.
Amikor tömegével látok nagyon rossz elosztású lakásokat, akkor a tervezőktől nem tudom elfogadni azt az érvet, hogy a megbízó akarta ezt így – ez alattvalói attitűd, egy jó szakember nem „rajzol meg” olyasmit, ami szakmai elveivel ellentétes! Aki mégis megteszi, az ne higgye magáról, hogy jó tervező – ő csak egy gerinctelen szolga.
Sokan fordulnak hozzám tanácsért – örömmel segítek. Ismerem a saját képességeimet és a magam korlátait is. Szeretném, ha minél több ember élne a saját igényeire szabott jó lakásban, ezért tartom olyan fontosnak a tervezés első fázisát, a funkcionális rendszer kialakítását, és tisztelem mindenki privát izlését – sosem akarom megváltoztatni azt, de elvárom minden megrendelőtől, aki maga is bevallja, hogy nincs semmilyen szakmai ismerete, hogy tisztelje az én szakmaiságomat, vegye komolyan amit javaslok, mert én is komolyan veszem az ő igényeit.”
Munkaszervezés_6
A lakatos csak vasárnapra tudta megszervezni, hogy négy markos legény felcipelje a harmadikra a „vasakat” – a galéria előre leszabott, műhelyben előkészített részeit.
Tíz óra körül érkeztek, és igyekeztek nagyon óvatosan lépkedni, hogy a feljelentgetős szomszéd álmát meg ne zavarják…
Nem jött össze – miután felmondta a leckét, hogy vasárnap nem lehet dolgozni, sikerült megértetni vele, hogy senki nem fog neki a galéria megépítésének, csak felhordják az anyagot.
Ma reggel, a Rádió Bézsből (11:00) mentem a lakásba, és a gyerekszoba galériájának egy része már állt. Egy fotót sikerült csak csinálnom, mert a telefonom közölte velem, hogy a tárhelyem betelt – mielőbb nagytakarítást kell csináljak. Ha metrón utazom, akkor szoktam telefon-memóriát takarítani, de mostanában inkább gyalog járkálok a városban… Na majd holnap, kora reggel odamegyek, mielőtt a munkások jönnének, mert néhány mérést is el kell végezzek – amivel nem akarom feltartani őket.
Nemrég felhívott az a festő-burkoló testvérpár, akik miatt szombaton kiugrottam az ágyból, és közölték, amit már akkor sejtettem, amikor szombaton elváltunk: nem vállalják a légudvari fallal kapcsolatos javítási munkát. Túl macerás. Mivel számítottam rá, hogy ezt a választ kapom, felkészültem a további megoldás-keresésre.
A légudvar falainak külső síkja a társasház gondja kellene legyen, munkaszervezés szempontjából is egyszerre kellene megoldani az összes emeleten, de tisztában vagyok a realitásokkal – még a ház belső udvarának felújítása is több éves program, pedig az igazán látványos. Évtizedek kellenek, amíg a kevésbé szem előtt lévő részletekre is gondolnak. Ha a lehülő felületeket csökkenteni akarom, akkor nekem kell megtalálnom a kivitelezhető megoldást, még akkor is, ha az bizonyos területvesztéssel is jár.
Munkaszervezés_5
A kőműves sérülése most komoly szervezési problémákat okoz, mert a galéria-szerkezet után először a légudvari bontást kellene befejezni és megépíteni az új falat, hőszigetelni a megmaradó részt, kialakítani az ablakok helyét, felhúzni a szerelőfalakat a gépészeti szereléshez. Ez nem olyan munka, amit bárki megcsinálhat. Egy hetem van arra, hogy kitaláljam, ki fogja megcsinálni és megszervezzem a március 20-val kezdődő hétre.
Délután felhívott a kőműves, hogy begipszelték a lábát, négy hétig rá sem állhat… de azután is kérdéses, hogy mikor kezdhet dolgozni. Kereshetek új kőművest, mert négy hétig biztos nem várok rá, bármilyen jó szakember.
Ma reggel – a szombati pihenőnapomnak annyi – találkoztam egy festő-burkoló testvérpárral. Pozitív attitűd volt részükről a pontosság, és ahogy az elvégzendő feladatokat tárgyaltuk, úgy tűnik a szakértelmükben is megbízhatok, de volt valami, amit ki nem állhatok: amikor valaki hosszasan részletezi, hogy mit miért nem lehet megcsinálni… ahelyett, hogy arra nézvést lennének ötletei, hogy mit HOGYAN lehet megoldani. Nyilván, nem a legvonzóbb munka a légudvar falainak rendbe tétele, de azért mégsem megoldhatatlan feladat annak, aki meg akarja csinálni. Hétfőn kapok választ, hogy egyáltalán elvállalják, vagy egy kevésbé macerás munkát csinálnak, másutt… na ilyenektől leszek ideges.
Tegnapelőtt komoly „továbbképzésen” voltam a Devi magyarországi forgalmazójánál az Eurovill termékfelelős, Szabó Csaba irodavezetőnél. Az árajánlathoz ugyan még át kell küldjem neki a módosított tervet, de most végre megértettem, hogy mikor, milyen elektromos padlófűtést érdemes csinálni. Bár erre, majd a workshop 6. alkalmával részletesebben is kitérek, az számomra nyilvánvaló, hogy a fűtőszőnyeg akkor célszerű, ha van egy meglévő fix aljzat, amire már csak a hidegburkolatot teszik rá, viszont akkor, ha „tövig” visszabontjuk a padlót, mint az én esetemben, akkor az esztrich betonba helyezett betonvashálóra szerelt fűtőkábelek a tuti megoldás. Tehát, maradunk a „kiterített cserépkályha” tipusú padlófűtésnél, aminek a „reakcióképessége” lassúbb, de 20 éves garancia van arra, hogy nem kell felszedni a burkolatot egy meghibásodás miatt. Igaz, jó szakembert kell találnom a betonozáshoz is…
Azt hiszem, mielőtt egy újabb felújítási projektbe kezdek, előbb egy kőművesképzőt indítok – tényleg abszurdum, hogy miközben munkanélküliség dúl a magyar ugaron, nem lehet egy olyan szép szakmára, mint az építés, embereket találni…
Hétfőn kezdik összeszerelni a galéria-szerkezetét – lesznek új fényképek a helyszín metamorfórisáról…
Munkaszervezés_4
A bontás utáni héten a terepen nem folyt építés, mert az újramérés eredményeként a terveket elkezdtem átdolgozni.
A koncepció maradt, de ahogy az egyes szakterületek kivitelezőivel találkoztam és megbeszéltük a részleteket, egyre több dolgot lehetett pontosítani.
Még mindig vannak homályos részletek, de szépen haladtunk a technológiai sorban elsődleges lakatos-szerkezet tisztázásában. A lakatos-terv elkészítése előtt és után is találkoztunk a lakatossal a lakásban, az általam rögzített méreteket együtt is ellenőriztük, mert a lakatos-szerkezet nem a legegyszerűbb: dobogó, két lépcsősor, két galéria, ami bizonyos pontokon össze is kapcsolódik.
Ezen a héten, miközben a lakatos a műhelyben dolgozik és készíti elő az egyes elemeket, amiket aztán fel kell hordani a harmadik emeletre és a helyszínen beépíteni – én egyeztetek a Devi szakértőkkel a padlófűtést illetően, mert ez a padló rétegrendjének kritikus eleme. Korábban a hőszigetelés feletti betonvashálóra kapcsoltuk a fűtőszálakat, de most szeretnék egy közvetlenül a burkolat alá helyezett fűtőszőnyeget alkalmazni, amit még nekem is meg kell ismernem alaposabban.
A fűtésrendszer nem csupán a rétegrendet, hanem az elektromos hálózatot alapvetően befolyásolja, ezért az elektromos alapszereléshez még hiányoznak adatok. A vasárnapi workshopon valaki megkérdezte, hogy milyen világítás lesz – hát, bizony még nem nagyon tudom. Az biztos, hogy különféle LED-ek, de, hogy pontosan milyenek és hová, őszintén szólva, még nem tudom. Az ilyen folyamatos tervezésnél a nagyobb dolgokból megyünk a részletek felé…
Közben beszéltem az alsó szomszédommal, és elkértem az ő redőnyösének a koordinátáit – ő is külön redőnyössel dolgozott, nem az ablakosok csinálták neki a redőnyt. Ezt a részletet is még meg kell gondolnom újra… Ha a redőnyös nem azzal kezdi, hogy miért nem lehet megcsinálni, és elfogadható árat ad, akkor talán mégis meg kellene csináltatni – ha viszont lesz redőny, akkor ahhoz elektromos pontot is kell terveznem, tehát ez is egy olyan probléma, amit a jövő hét végéig tisztáznom kell.
Sajnos, a kőműves most beteg – focizás közben lesérült, ezért azok a kőművesmunkák, amelyek haladhatnának, azok is állnak. Nem nagy tragédia, mert most a lakatos-szerkezet elkészítésével és a tervek pontosításával halad a munka, és bízom a kőművesben, hogy amint neki be kell lépnie, jó munkaszervezéssel pótolja a most kiesett időt.
A FŐGÁZ-tól ma kaptam egy levelet – azok után, hogy tegnap leszerelték a mérőt:
„Köszönettel vettük 2017. február 24-én érkezett megkeresését, amellyel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. A(z) ……….sz. alatti felhasználási helyen felszerelt … gyártási számú gázmérő végleges leszerelési folyamatát 2017. február 02-án kérésének megfelelően elindítottuk. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a számla már korábban elkészült és kiegyenlítésre is került Önök által. Illetékes munkatársak hamarosan felveszik a kapcsolatot Önnel a megadott, … telefonszámon. Végül tájékoztatjuk, hogy a megrendelés érvényessége 60 nap, érdemi ügyintézésig szíves türelmét kérjük. Esetleges további kérdésével forduljon bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz!”
Azt hiszem, hogy ezzel az ügyfélszolgálattal van még hová fejlődniük…
A heti programomhoz tartozik még az is, hogy fürdőkádat és két mosdót vegyek… az első fürdőkádamat úgy vettem, hogy a bemutatóteremben szépen beleültem – mivel kényelmes volt, és nem kellett hatalmas mennyiségű vizet engedni belé, megvettem. Sajnos, már nem gyártja az Alföldi azt az aszimmetrikus kádat, ami annyira praktikus és szép, hogy eddig már több projektben is használtam. Később katalógus alapján vettem kádat, amit nagyon megbántam – soha többé nem teszem! Egy sokkal nagyobb, egyenes kád – őrült sok víz kell bele, mégsem kényelmes.
Az aszimmetrikus kádaknál pontosan kell tudni, hogy hová kerül a csaptelep, ezért már az alapszerelés idején ki kell választanom a kádat. A mosdók esetében is jobb, ha ezt a döntést nem halogatjuk – kiválasztani, megvenni, maximum, ha lehet még egyezkedni az eladó céggel, hogy tartsák maguknál addig, amíg biztonsággal tudjuk a lakásban is tárolni.
Ma felhívtam egy új festőt, akivel eddig még nem dolgoztam, de nagyon jó referenciát kaptam. A hét második felében találkozunk a helyszínen, mert a bontás után nyilvánvalóvá vált, hogy a tapéták és festékrétegek sokaságát kell lehántani a falakról.
Munkaszervezés_3
Hihetetlen! Felhívott a technikus a FŐGÁZ-tól.
Érdemes ordítani a telefonba!
Hétfő reggel 8-10 között kijönnek és leszerelik a gázmérőt! (4 és fél hét a beígért 6 hét helyett)
Eredetileg 8-11-ig kellett volna várni rájuk, de mondtam, hogy én 11-kor adásban leszek, ahhoz legkésőbb fél 11-kor el kell indulnom, tehát a szerelőknek 10-ig meg kell érkezniük ahhoz, hogy a munkát el is tudják végezni (fél óra munka 21561 forintért). Igy, nagy kegyesen megengedték, hogy csak két órát várjak az üres lakásban… és ezt nevezik szolgáltatásnak 2017-ben…
A nap mégis legfontosabb eseménye, hogy a lakatossal – a már elkészült lakatostervvel a kezünkben újramértük, amit kell a megvalósításhoz. Sabati jóhírként kapom az árajánlatot. A lakatos tudja, hogy ő fogja csinálni. Nem kérek több árajánlatot másoktól. Megbízom benne – már vagy a nyolcadik projekt lesz ez, amit vele csináltatok. Ha egyszer úgy érzem, hogy nem lehet megbízni benne, akkor többé nem dolgozom vele – ezt ő is tudja.
Mivel a gépésszel való helyszíni szemle után már megállapítottuk az új padlószintet – 2 cm-el magasabban, mint ahogy az eredetileg volt – a következő hét legfőbb teendője, miközben a lakatosok dolgoznak, hogy rögzítsük a padló rétegrendjét.
Munkaszervezés_2
Tegnapelőtt végre megkaptam a FŐGÁZ-tól a gázóra leszerelésének számláját: 21561 forint. Azonnal utaltam, és azóta megint csönd.
A „műveletet” február 2-án kezdtem, amikor bementem a központjukba és személyesen intéztem az összes papírmunkát, ami a gázszolgáltatás megszüntetésével kapcsolatos.
Eltelt egy hét, két hét, semmi. Minden héten telefonáltam, hogy mi van, miért nem küldik a számlát? Hat hét az átfutási idő! Hat hét! Az ember agya elszáll ennyi tehetetlenségen! Évekkel ezelőtt pár nap alatt túl voltunk a számlázáson, és amint befizettem, hívott a technikus, hogy mikor jöhet leszerelni. Most hat hét!
Ismerem az ügymenetet – sokadszor csinálom, mert minden lakásban, amit az utóbbi években felújítottam, kihajítottam a gázt. Kis lakásokban egyértelműen jobb az elektromos padlófűtés. Ez a lakás, a maga 68 négyzetméterével határeset, de miután a szobák frontja nyugati, sok napot kap, a lehülő felületei elég kicsik a teljes területhez képest, maradtam az elektromos padlófűtésnél, felbővítettük az elektromos kapacitást.
Amikor kezdődött a bontás, akkor is felhívtam a FŐGÁZ-t, bontás közben és amikor befejeztük, akkor is. Igen, a legutolsó alkalommal már üvöltöttem a telefonba, hogy milyen szolgáltatást ez? Hat hét – szajkózta az ügyintéző… na, lassan tényleg hat hét lesz, hogy méltóztatnak leszerelni, mert ma volt egy hónapja, hogy elindítottam az ügyet, és a gázóra még mindig ott van a lakásban…
Az ablakosoktól megkaptam az árajánlatot, de vannak bizonyos részletek, amiket tisztázni kell ma velük.
Tervezési kérdés is egyben, hogy az ablakokat redőnnyel vagy anélkül rendeljem.
Én nem szeretem a redőnyöket és az ablakokat takaró függönyöket sem. Utóbbit bármikor lehet pótolni, ha a lakásnak új tulajdonosa lesz egyszer, de a redőnynek kiépített helye van, amit ma már nem holmi gurtnikkal huzigálunk, hanem elektromos rendszerrel működtetjük.
Utóbb kiderült, hogy elég problémás és ebből következően költséges a meglévő helyre új redőnyt szereltetni – csak azért, mert valamikor, esetleg, egy másik tulajdonosnak kellene.
Az utcai homlokzatot tisztelem, restauráljuk a tok vízszintes díszítő elemét, meghagyjuk a redőnysínt, csak letisztitjuk a rozsdától és lefestjük szépen, de redőny nem lesz.
A fürdőszoba-ablakokkal kapcsolatban is van egy kis problémám, mivel azok helye még elég „képlékeny”, és valószínűleg nem éri meg túl kicsi ablakokat rendelni.
Munkaszervezés_1
Előzmények: Felújítás-figyelő és Napló_bontás sorozat, párhuzamos sorozat: a tervezés folyamata.
A terv csupán a gondolat közvetítője. Az újonnan teremtett valósághoz meg kell szervezni a kivitelezést. Ez nem kevésbé fontos munka mint a tervezés vagy a kivitelezés.
A lakásfelújítás nehézsége és gyönyörűsége egyben az, hogy állandó kihívásokat jelent mind a három területen. A tervezésben az a tény, hogy itt centiméter pontossággal kell dolgozni az adott kereten belül, és a hely adottságaiból kell kihozni a maximumot – alázatra tanítja a tervezőt, ezért is lenne hasznos, ha a fiatal építészek először lakásfelújításokkal foglalkoznának.
A kivitelezésnek különleges nehézsége az, hogy minden szakma megjelenik egy kis alapterületen, éppen ezért a munkaszervezés lényege, hogy ne legyenek üresjáratok, de egymást se zavarják a különböző munkacsapatok.
Tudom, hogy hol vannak a koncepcionális terv gyenge pontjai – ahol úgy kell pontosítani, vagy módosítani, hogy ne kerüljünk lehetetlen helyzetbe, ezért még a bontás közepette felhívtam egy megbízható emberemet, hogy ezen a héten vegyük meg a belső ajtókat. A képen látható részlet azt demonstrálja, hogy a jövendő konyha két, párhuzamos pultja között miként kell majd beépíteni a gyerekszobába vezető ajtót úgy, hogy a jobb oldalon is legyen elég hely a konyhaszekrényeknek, sőt egy szerelőfalnak is, hogy a vezetékek vésése során ne kerüljünk át a szomszéd lakásába (igen vékony a két lakás közti fal).
A két traktus között üveges ajtók lesznek, hogy a belső, udvari traktusba is juttassak valamennyi természetes fényt a napos, nyugati tájolású utcai frontról.
Ez a hét tehát azzal kezdődött, hogy miközben pontosítom a tervet, megvettük azokat az elemeket, amelyek a továbbépítéshez hamarosan kellenek. Nem vehetünk meg mindent egyszerre, mert az zavarná a munkát, tehát hétfőn csak az 5 belső ajtót szállítottuk a helyszínre.
Kedden találkoztam a lakatossal – egy majdnem teljesen elkészített 1:25-ös léptékű galériatervvel, amit a helyszínen kielemeztünk, mert a gyakorlati szempontokat az tudja a legjobban hozni, aki dolgozik az anyaggal. Évek óta dolgozom vele, ez a nyolcadik projekt, amit a terveim alapján készít, félszavakból is megértjük egymást, ezzel együtt vagy egy órán át beszéltük meg az összes részletet. Ma be kell fejezzem a részletes tervet, hogy holnap elkészítse az árajánlatát, pénteken felmérje a helyszínt a végleges terv alapján, a jövő héten a műhelyben legyártsa és a helyszínen beépítse a galériát, a dobogó keret-rendszerét.
Ma reggel az ablakos-cég képviselőjével találkozom, aztán a gépész-szerelővel. Egyiknek sem egyszerű a feladata…
Ó Te(k)…
Az utóbbi időben megnéztem néhány, Budapesten épülő lakóház terveit és elborzadtam! Kivételesen nem az áraktól, hanem attól, hogy milyen rémes lakásnak nevezett dobozokat árulnak a Király utcában közel egymilliós négyzetméter-áron, a Bródyban „csak” nyolcszázezerét (négyzetméterenként), de úgyanúgy bűn-rosszak!
Ha eltekintünk attól, hogy aki tervezte, minden bizonnyal diplomás építészmérnök, de nincs különösebb affinitása a lakástervezéshez, meg kell vizsgálnunk, hogy milyen szabályozási környezetben születnek ezek a katasztrófális tervek.
Legutóbb, egy konferencián, a Magyar Építész Kamara egyik alelnöke úgy nyilatkozott, hogy az OTEK-el /253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről/ semmi probléma, de ha mégis, akkor majd a Kamara felterjeszti a jogszabálymódosítást, ha szükséges… ugyanakkor, szakmai körökben a rossz elosztású lakások terveiért régen hangoztatott kifogás az elavult szabályzati előírás.
Egy korábbi cikkben már elemezni kezdtem a wc helye a lakásban esetet, bár az „illemhellyel” még koránt sem végeztünk, ha a fura szabályokat akarjuk kivesézni, de most elhatároztam, hogy rendszeresen „nekimegyek” egy-egy értelmetlen szabálynak, ami megkeseríti a tisztességes, tehetséges tervezők dolgát és ürügyet kínál a kevésbé tehetségeseknek, hogy ne lássanak tovább az orruknál…
Tehát „áskálódásom” motivációja a lakásokkal kapcsolatos szabályok értelmezése, még akkor is, ha időnként feldühítem magam a középületekkel kapcsolatos szabályozáson, és akkor még egy szót sem szóltam (most) a településekkel, a telekbeépítésekkel kapcsolatos szabályokról. Talán egy más alkalomból, azokba is belekötök, de most arra szeretnék fényt deríteni, hogy miért olyan vacakok a most épülő, új társasházi lakások, amelyek, főként a főváros belső területein, általában kis alapterületűek, 40-60 négyzetméteresek.
Azért emelem ki a kislakásokat, mert azok nem egyszerűen kisebb alapterületűek, hanem, szerintem, egy más kategória is!
Anno, gyerekként végigköltöztük a szüleimmel a szocialista lakásépítés tömegtermékeit, az édesanyám ma is egy olyan lakásban él, amit a hatvanas évek közepén építettek. Két szoba, egy nagyobb egy kisebb, előszoba, kamra, konyha, „garderobe”, vagyis átjáró a konyhából a kisebbik szobába és a fürdőbe – 53 négyzetméter boldogság. Még egy kis erkély is tartozik hozzá – amikor odaköltöztünk a fele ekkorából, tényleg nagy öröm volt. Én voltam az elkényeztetett egyke a kis szobában, a szüleim a kihúzható kanapés „nappaliban”.
Két ajtónyi, egy előszobányi távolságra a konyhától, ahol már nem a cselédség dolgozott, mint a polgári lakásokban a háború előtt, hanem az anyám, távol a fotelben olvasó apámtól, sütötte a rántott húst…
Ha veszekedtek, rengeteg ajtót lehetett csapkodni.
A kád fölött a gázboyler, még feljebb a száradó ruha. Automata mosógépnek nem terveztek helyet. Nemrég anyám kidobatta a kádat, zuhanykabint építtetett, és vett egy automata mosógépet.
1966-ban így építettek.
Ma rosszabbak a lakások, még akkor is, ha van helye a mosógépnek (a fürdőszobában, még mindig, nem egy háztartási helyiségben, ahogy illene 2017-ben).
A konyha kétharmada az előszobának, bár az utóbbiban nem fér el egy normális szekrény sem, a szobában tényleg marha fontos a hatalmas kanapé és a tv, viszont normális ágynak nincs helye…
Valóban azt akarjuk, hogy a jövő nemzedékek ilyen rémségekben nőjjenek fel?
Lakás
105. § (1) A lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
b) a főzést, mosogatást és az étkezést,
c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).
(2) A lakószoba a lakás minden olyan közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 m2 hasznos alapterületű helyisége, amely lehetővé teszi az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenységek folytatását – kivéve a jövedelemszerzést szolgáló munkavégzést – és az azokhoz kapcsolódó berendezések elhelyezését.
(3)A 30 m2-t meghaladó hasznos alapterületű lakás legalább egy lakószobája hasznos alapterületének legalább 16 m2-nek kell lennie. Ebbe és a lakószoba (2) bekezdés szerinti alapterületébe nem számítható be a főző és az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös.
(4) A lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.
Ez a jogszabály – és mi az élet? Hogy élünk, hogy szeretnének élni a mai kislakásokban, amiket súlyos milliókért vesznek a fiatal házasok?
A családi élet öröme
Amikor egy család eldönti, hogy házat épít, mindenek előtt a saját életüket kell megtervezni – előre, 25 évre. Nincs átlagcsalád, nem fogok hazudni abban a tekintetben, hogy milyen emberek voltak azok, aki a „mediterrán ház” véleményezésére felkértek, de úgy gondolom, hogy hasonló családok, hasonló vágyak igenis vannak, ezért nem haszontalan, ha az életüket most elemzem.
Igen, faggatóztam, mielőtt a házról mondtam volna véleményt, hiszen egy tervezést is azzal kezdek, legyen az átalakítás vagy új ház, lakás, családi ház, vagy társasház, hogy megtudakolom, kiknek is építjük. Abban a szerencsés helyzetben voltam harminc éven át, hogy a megrendelőimet ismertem, leülhettem velük a lakásukban beszélgetni, megnézhettem, hogy élnek ott, ahol most nem kényelmes nekik, hiszen annál jobbat akarnak.
Rendkívül változatos korú és szokás-kultúrájú emberekkel volt alkalmam dolgozni, és kifejezetten élveztem ezt a „mélyinterjúzást” – aminek aztán, rendszerint az volt az eredménye, hogy sikerült a legtitkosabb vágyaikat is kielégíteni.
Ezeket az ismereteket használtam fel akkor, amikor építési vállalkozónak kellett programtervet készíteni, hiszen egy 30 emeletes lakótornyot nem terveznek „csak úgy meg”, pontosan tudni kell, hogy ki lesz a potenciális vevő, és annak milyen igényeik lehetnek, hogy menet közben ne legyen az a gond, hogy minden lakást alapjaiban át kell tervezni. Egy előrelátó vállalkozó mielőtt az építésznek odaadja a munkát egy magamfajta városgazdásszal megcsináltatja a programtervet, azt a funkcionális vázlatot, amely biztosítja, hogy a lakások eladhatók lesznek.
A magyar család tagjai fiatalok, egy pici babával, de tiszteletet érdemlőn három gyereket szeretnének felnevelni, ami önmagában hatalmas vállalkozás.
Most egy háromszobás lakásban laknak Pest belvárosában, egy újmódi dobozban, elegáns földszinti lobbival, lifttel, széles belső folyosójú házban.
A lakás, minden bizonnyal megfelel az OTEK előírásoknak, ettől még nagyon rossz elrendezésű a konyhája és a közlekedők kivételével minden elég kicsi, a lakás alacsony belmagasságú.
Nyilván szenvednek is ettől valamennyire, hiszen mindketten családi házban nőttek fel, vidéken, ezért is vágynak annyira kijutni a belvárosból és természetes környezetben felnevelni a gyerekeiket. Ennek ők, a dolgozó felnőttek fizetik meg az árát, hiszen a munkába autózniuk kell, ezért természetesen két autóval kell számolni a napi teendők ellátásához (ez már tiszta Amerika).
Amikor a kisgyerek megszületik, még jó darabig szüksége van a szülei közelségére – nemcsak a szoptatásról van szó, hanem az éjszakai felsírás, a betegségek, amikor a szülők fülelnek, hogy rendesen lélegzik a gyerek…
Ilyenkor, eleinte a hálószobába kell betenni egy kiságyat, később ideális, ha a gyerekszoba kellő közelségben van, hiszen a gyerek lassan válik le a szüleiről, hogy aztán tizenvalahány évvel később minél távolabb legyen a maga zajosságával a pihenni vágyó ősöktől. Ha valaki három gyereket akar felnevelni, akkor ez a folyamat háromszor zajlik le.
Éppen ezért nagy tévedés a tervezők részéről, ha egy háromgyerekes családnak három egyforma gyerekszobát terveznek az emeletre, miközben a szülői háló a földszinten van, mert ez ugyan jó lehet, ha kamasz-bulikat rendeznek, de amíg kicsik, kell egy plusz szoba a földszinten is. Persze, nevezhetjük ezt később dolgozónak, vagy vendégszobának, csakhogy ezek a funkciók viszont nem jó, ha túlzott közelségben vannak a szülői hálóhoz, ráadásul, ha vendégszoba, akkor a vendégnek kell egy fürdő is, ami normál körülmények között a mester bedroomhoz tartozó elem lehetne (master bedroom = hálószoba + fürdő + garderobe).
Az amerikai/izraeli sztenderd, hogy ha kétszintes házról van szó, akkor a három gyerekszoba saját fürdővel és a mesterbedroom az emeleten van, ami viszont azt jelenti, hogy egy elég hosszú folyosó köti össze a sok helyiséget. Ezen az izraeli tervezők némelyike úgy javított, hogy a lépcső lenti és fenti terét összenyitotta, vagyis, amikor megérkezünk a felső szintre, lelátunk az alsóra (nappali vagy étkező), és a fenti részt kiszélesítve, egy úgynevezett „családi szobát” hozott létre, amiből ugyan minimum 5 ajtó nyílik, de közben egy nagyszerű játszótér is a kisebb gyerekeknek, számítógépes tanulósarokkal a nagyobbaknak, és így tovább, de mindenképp a gyerekek birodalma. Nagyobb családoknál bizony nagyon áldásos időnként a felnőtt társaságot elválasztani a gyerekseregtől : ha vendégek jönnek, nem ritka, hogy apró gyerekeikkel teszik ezt, éppen ezért a gyerekeknek mindig van egy olyan „szalonjuk”, ahol fogadhatják az ő vendégeiket.
A dolgozó, úgy gondolom, hogy ma már elengedhetetlen része kellene legyen minden lakásnak, az más kérdés, hogy nem feltétlenül egy ajtóval zárható szobában – ez többnyire csak olyan családoknál igény, ahol valaki rendszeresen otthon dolgozik és a koncentrációhoz csendre van szüksége, mint a drámaíró lányomnak, a két kisgyereke mellett… A dolgozó lehet könyvtár is egyben, lehet egy átmeneti tér a nappali szintje és a hálószint között, mint a saját lakásomban, amit a dolgozó köré szerveztem. Ha egy szobát hol erre, hol arra használnak, csecsemőszoba, majd dolgozó vagy vendégszoba, akkor úgy járunk vele, mint a rendkivül „praktikus” mindenre használható háztartási kisgépekkel – valójában egyik funkcióra sem igazán jók. Ráadásul időben ütközhetnek is, mert amikor kisbaba van, lehet, hogy valamelyik anyós szívesen jönne segíteni, és az is lehet, hogy a férj pedig szívesen elmenekülne a vircsaftból, a munkára hivatkozva. Ugyanakkor, ha egy olyan házat építenek a fiatalok, ahol már eleve van három gyerekszoba, és még csak egy vagy két gyerek, akkor minek kell még a kezdeti éveket egy plusz szoba építésével is terhelni?
Ne feledjük, az épülő ház, ha korszerű gépészettel, jó anyagokkal akarjuk megépíteni, zabálja a pénzünk, tehát nem érdemes túl sok négyzetmétert halmozni feleslegesen, nem beszélve arról, hogy azt később takarítani, kifűteni és karbantartani is szükséges. A jó házakban ami fontos az alaposan körülhatárolt funkcióra elkészül, de mindig megmarad a továbbfejlődés lehetősége, olyan tartalék, amit később is hasznosíthatunk, mint például egy nagy belmagasságú nappaliban egy dolgozó-galéria, vagy kijárat a lapos-tetős részen majd kialakítandó masszázsfürdőre…
A kertes házak kapcsolata a külvilággal Magyarországon kettős – egyfelől élvezni szeretnénk a természet közelségét, amikor jó idő van, de télen, hidegben, esőben nem csattogunk egyenesen a szalonba, mint amit egy lépcsőházból nyíló lakás esetén megtehetünk… az előszoba tehát egészen más funkciókat kell felvegyen, mint egy belvárosi lakásban. Sokkal hangsúlyosabb a kabátok és a cipők elhelyezésének igénye, utóbbi levétele-felvétele akkor kényelmes, ha le is lehet ülni az előszobában. Mivel a szülők két autót is használnak majd, esőben igazán jól jön, ha a garázsból egyenesen be lehet jutni az előszobába, és ha már van ilyen kapcsolat, akkor nem árt megtoldani egy rendes kézmosó-wc blokkal, amit a vendégek is használhatnak, de az udvaron játszó gyerekek is, ha úgy adódik.
A családi élet központja a konyha – a nyolcvanas évek elején még azt hittem, hogy az étkező, ma már biztos vagyok abban, hogy az legfőképpen a konyha, és a jövőben egyre inkább az lesz, ha nemcsak a nők sertepertélnek benne, hanem a férfiak is, a gyerekek is élvezetet találnak a főzésben.
A konyha kapcsolata a nappalival és az étkezővel lehet sokféle, de miután viszonylag nagy terekről van szó, jó, ha nem egy vasuti kocsi rendszerben kapcsolódnak – egyvonalban. Tapasztalatom szerint ideális, ha egyfajta háromszöget zárnak be, aminek a befogói találkozásánál lehet a konyha, de az étkező is – szerencsésebb, ha a konyha a „vezérlőpult”, jobban szervezi a teret. Esetünkben ráadásul volt egy olyan kívánság, hogy a nappaliban legyen egy olyan cserépkályha, ami mellé le is lehet ülni (anno: kemencepadka), a konyha irányából be lehet tenni a kenyeret sütni (kemence), és a nappali felöl látni lehet a tüzet (kandalló). Ebből adódóan a konyha és a nappali valamilyen közös fallal kell érintkezzen.
Minden lakásban kell egy háztartási helyiség, minimum a mosógépnek, egy családiháznál pedig ennél összetettebb funkciót is el kell lásson. Ezzel együtt, nem keverném össze a kazánházat és a háztartási helyiséget, vagyis a mosást és a fűtést.
A háztartási helyiségnek jó, ha van kertkapcsolata, hiszen nincs annál jobb, mint a napon, a friss levegőn szárítani a ruhát. Ugyanakkor ez a helyiség is szellőztetés-igényes, a keletkező pára miatt, de még jobb, ha a vasalódeszkát is ott lehet hagyni kinyitva – van annyi hely, és ha már vasalnunk is kell, akkor kell a természetes fény, az ablak, és miután a vasalás marha unalmas meló, de időnként mégis kell csinálni, nem árt oda egy tv- vagy legalább egy dugalj a tabletnek, amin filmeket lehet nézni…
Nagycsaládosoknak olyan háztartási helyiséget terveztem, ahol mindenkinek volt egy névvel ellátott fakkja, és aki kiszedte a szárítógépből vagy a kötélről a tiszta ruhát, az a háztartási helyiségben hajtogatta össze és rakta mindenki fakkjába a sajátját. Innen, még a kisgyerekek is maguk vették ki a tiszta ruháikat, és vitték be a szobájukba, a szekrényükbe. Két előnnyel is járt ez a dolog : az édesanyjuk megtanította őket, hogy lehet rendet tartani, a nagyobbak már egyedül is megcsinálták a hajtogatást, és sosem volt a kanapé sarkában egy halom tiszta ruha arra várva, hogy „valaki” összehajtogassa. A jól kitalált, működő ház arról ismerszik, hogy nem kell rendet rakni, mert mindennek helye van, a takarítás nem egy rémálom, hanem egy megosztható munka, amiben a család minden tagja részt vesz.
A kamra illetve a raktár az utolsó olyan helyiség, ami jó ha van egy családi házban. Mivel a városon kívül ritkábban vannak üzletek, koncentráltabban és nagyobb mennyiségben veszünk élelmiszert, esetleg vidéki rokonoktól is kapunk befőttet, lekvárt, sonkát, kolbászt – ezeknek jól szellőztethető, hűvös helyiség kell. A pince, vagy süllyeszett raktár sem szitokszó a szememben, más kérdés, hogy az adott szabályozási terv mire ad lehetőséget. Ezen túl, nem elhanyagolható a szerszámos-raktár, és ha lehet, akkor nem a kert végében felállított OBI-műanyag, hanem egy olyan, amiben logikusan elhelyezhetők azok a kertészkedéshez szükséges eszközök, amelyek mindenképp kellenek.
Az elkövetkezendő 20-25 évben a gyereknevelés, a gyerekekkel való együttélés a program része, de aztán, amikor a gyerekek felnőnek, fokozatosan kiüresedik a ház. Persze, akkor el is lehet adni, és kisebbet venni a magára maradt, idősödő szülőknek, csakhogy még jó ideig lehet „mozgás” a házban – a legnagyobb elköltözik a barátnőjéhez, de a középső szeretne maradni és idehozni a barátnőjét… Vagy elmennek egyetemre, más városba, más országba, de időnként hazajönnek kipihenni a fáradalmakat a mamánál-papánál… Miképpen tudja felvenni egy ház a változó igényeket?
Ha végül mégis teljesen egyedül maradnak a szülők, akkor bizony kényelmes lehet a földszinti háló, de mit csináljanak a kiüresedett emeleti szinttel? Vagy nyugdíjuk kiegészítéseképpen adják ki valaki idegennek? Miképpen szeparálódhat két család egy házban?
Megint a nagymamámék háza jut eszembe, ami a változó időkben is képes volt mindig optimálisan kiszolgálni őket – talán, ma is meg lehet ezt oldani, egy kis odafigyeléssel…
folytatása következik…
a sorozat kezdete ITT