Herzl-Lilienblum bankmúzeum

Shif-házban rendezték be a Bankmúzeumot

Tel-Aviv első főutcája, a Herzl rehabilitációja folyamatában egy konkrét példán keresztül szeretném bemutatni azt a modellt, amely az egyéni és közösségi érdeket egyszerre szolgálja.

Adva volt egy igencsak lepusztult,  történeti jelentőséggel bíró, erec izraeli eklektikus stílusú épület. A környékén pedig az egyik nagy múltú bank szerette  volna központi tevékenységét összevonni egyetlen épületbe.

Ebből született a Bankmúzeum a Herzl és a Lilienblum utca sarkán, és mellette egy toronyház. A bank teljesen felújította a Shif-házat, kialakított egy városrész-, és bank-történeti részt a földszinten, egy a mai bank-működésről szóló interaktív kiállítást, az első emeleten, amely különösen az iskolás látogatók tájékoztatására szolgál,  a második emeleten pedig  a jövő bankszolgáltatásáról egy izgalmas, játékos  előrejelzést. A múzeumot, teljes egészében, a várostörténeti anyagot is beleértve, a bank, saját költségén hozta létre és működteti. A belépés ingyenes, vezetőt is biztosítanak, ha előre egyeztetik az időpontot.

Bár a bank régóta „végez társadalmi munkát”,  honlapján az alapinformációk sorában hirdeti a közösségért végzett munkája minden részletét,  ebben az esetben mégsem  „szívességet tett” a városnak. A közösség „alku-poziciója” sokkal jobb ennél – az ok: a srófadó.

Tel-Avivban a városháza tervezi, illetve rendeli meg a városrendezési terveket. Nem ötletszerűen változtatnak a beépítésen, egy-egy telek-tulajdonos, vagy befektető kénye kedve szerint, hanem a tervezésnek megvan a maga , társadalmilag ellenörzött folyamata.

Az új stratégiai terv elkészítése, a megfelelő állapotfelmérő és egyeztető munkával majdnem egy évzitizedig tartott.  Ennek során elemezték a kialakult helyzetet, a tendenciákat, amelyeket támogatni vagy elsorvasztani célszerű a közösség szempontjából. Itt sem volt egyszerű eldönteni, hogy hol épüljenek  magas házak, egyáltalán, milyenné alakuljon a korábban 2-3, majd 4-5 szintes belváros horizontja.

A stratégiai tervezés részleteire egy másik cikkben térek majd ki, a konkrét példa szempontjából annyit kell tudni, hogy amikor a városrendezési tervekben a beépítés lehetősége megnő, akkor ezt a többletet keményen megadóztatják.

Kiindulási pont az értéknövekmény 50%-a.  Ha tehát egy kétszintes épület helyén egy nyolcvan emeletes toronyház épül, akkor az új érték majdnem fele a városi kasszát illeti. Ez azért nem pontosan van így, mert ahhoz, hogy egy toronyházat építhessenek, nem egy darab kétszintest bontanak le, hanem  „megtisztítják” a környéket, és ennek során az építészetileg vagy várostörténetileg értékes épületeket fel kell újítani. De mindenképp, a közösségi érdeket képviselő városvezetés elég jó alku-pozicióban van ahhoz, hogy a beruházóval szemben különféle követelményekkel álljon elő. Másrészt, egy bankközpont, vagy  más funkciójú, üzleti érdekeken alapuló ház tulajdonosának is fontos lehet, hogy a környezete hozzá méltó legyen.

A városvezetés szempontjából nem az a legfontosabb, hogy minél több pénzt söpörjön be a kasszába, hanem az, hogy a területén felmerülő problémák hosszú távon, megnyugtató megoldást nyerjenek. A Shif-ház kiürítése, a felújítás megszervezése, majd a múzeum fenntartása nem csupán pénz, hanem foglalkoztatás kérdése is, amit nem szívesen vesz a nyakába a  város.  Sokkal egyszerűbb szigorú követelményeket állítani a beruházóval szemben. Kialakultak tehát a közös érdek-szférák. Kétségtelen, a bank saját tevékenységének reklámjára is felhasználja a múzeumot, de ez, legfeljebb a versenytársait zavarhatja, mert az a tájékoztatás, amit a felső két szinten nyújt, a nagyközönség szempontjából igen hasznos. Még a legegyszerűbb háztartást sem lehet jól működtetni alapvető banki ismeretek hiányában, nem beszélve a vállalkozásokról. Egy izraeli nem „állást” keres, hanem valami, jó kis magánvállalkozást szeretne nyitni, amit aztán egyre nagyobbá tud fejleszteni. Ehhez hitel kell, vagy ahogy itt mondják, „banki kiséret”, éppen ezért már a középiskolás gyerekeket célszerű megtanítani a bankok működésére.