Gazdálkodás a várossal_2
Mélypontról felemelkedés
A mélypontot nem csupán a népességfogyás jellemezte a nyolcvanas években, hanem a cégek elvándorlása is. Tekintettel arra, hogy az arnona mintegy fele a különböző, jövedelemszerzésre alkalmas ingatlanokból származik, a városi költségvetést igencsak érzékenyen érintette, ha egy bővülni képes cég áttette a telephelyét máshová.
Már az ötvenes években megfogalmazódott az a gondolat, hogy kihasználva az Ayalon folyócska völgyét, egy a Tel-Aviv agglomerációt átszelő főforgalmi utat nyissanak, ám ez, csak a hatvanas évek közepén került kormányzati döntésre. A fokozatosan kiépülő, városmagot elkerülő forgalmi út hatására a közvetlen szomszédságában lévő területek kezdtek egyre értékesebbé válni a feltörekvő cégek számára.
Ramat Gan volt az első város, amely számára új perspektívát nyitott az épülő főút. A települést 1921-ben alapították, mint földműves szövetkezeti falut, 1950-ben nyilvánították várossá, amely ipari övezete a későbbi főút mellett kezdett kialakulni.
Ezen a területen alapították az első gyámántcsiszoló műhelyt 1937-ben. Az egyre jelentősebbé váló gyémántkereskedelemnek is lassan ez vált a központjává – 1968-ban itt épült az izraeli Gyémánttőzsde.
A másik város, amely Tel-Aviv egyre nagyobb üzleti versenytársává vált – az 1924-ben alapított Herzliya. Várossá 1960-ban nyilvánították. Ipari övezetében a kezdeti gyárakat lassan felváltották a számítástechnikával foglalkozó üzemek, az ehhez kapcsolódó iroda-komplexumok.
Az izraeli high-tech rohamos fejlődése habzsolta a területeket, és ha Tel-Aviv csak nosztalgiázik arról, hogy ő az ország gazdasági központja, nagyon hamar elveszíthette volna ezt a pozícióját.
év | lakos | zsidók | mások | terület km2 | laksűrűség |
---|---|---|---|---|---|
1914 | 3,600 | – | – | 0.99 | 3.6 |
1925 | 34,000 | – | – | – | – |
1936 | 120,000 | – | – | – | – |
1948 | 248,500 | 244,600 | 3,900 | 25.50 | 9.7 |
1955 | 359,700 | 354,000 | 5,700 | – | – |
1961 | 386,100 | 380,300 | 5,800 | 48.50 | 7.8 |
1972 | 363,800 | 357,400 | 6,400 | 49.60 | 7.3 |
1983 | 327,300 | 317,800 | 9,500 | 50.55 | 6.3 |
1995 | 348,900 | 328,400 | 20,500 | 51.42 | 6.4 |
2006 | 384,400 | 351,800 | 32,600 | 51.42 | 7.5 |
2007 | 390,100 | 356,700 | 33,400 | 51.42 | 7.6 |
2010 | 404,400 | 358,900 | 33,400 | 51.78 | 7.6 |
Tel-Aviv közvetlen körzete (מחוז), amelyekkel szinte összenőtt, 10 városból áll.
város | lakosságszám | terület | alapítás | várossányilvánítás | |
---|---|---|---|---|---|
1 | Tel-Aviv-Jaffo | 404,400 | 51,788 | 1909 | 1921 |
2 | Holon | 184,700 | 18,927 | 1940 | 1950 |
3 | Bne-Brak | 172,000 | 7,343 | 1924 | 1950 |
4 | Ramat-Gan | 148,035 | 13,229 | 1921 | 1950 |
5 | Bat-Yam | 129,100 | 8,167 | 1926 | 1958 |
6 | Herzliya | 84,400 | 21,850 | 1924 | 1960 |
7 | Givataim | 49,800 | 3,246 | 1922 | 1959 |
8 | Ramat Hasaron | 38,200 | 16,792 | 1923 | 2002 |
9 | Or Yehuda | 32,400 | 5,141 | 1949 | 1988 |
10 | Kiryat Ono | 28,400 | 4,112 | 1939 | 1992 |
Ám ehhez az 1,2 millió lakosságú körzethez egy három milliónál nagyobb vonzáskörzet tartozik, ahol nincsenek igazán jelentős távolságok.
Tel-Aviv városvezetése már a nyolcvanas évek elején intenzíven kereste a megoldást, miként tarthatná meg a lakosságát, és nem kevésbé az ország gazdasági életében egyre jelentősebb szerepet játszó cégeket – változó sikerrel. Ez nem a jó szándékon múlott, hiszen akkoriban egy roppant lelkes, ötletekkel teli polgármestere volt a városnak: Shlomo Lahat, akik „Csics”-nek becéztek, és négy kadencián keresztül, csaknem húsz éven át (1974-1993) vezette a várost.
Slomo Lahat minden vágya az volt, hogy Tel-Aviv egyfajta kulturális – turista központ legyen. Presztizs-beruházások sora fűződik a nevéhez, amelyekbe gazdaságilag belefulladt a város, de a „pusztuló város – trenden” alig javított, mert nem volt pénz a szakszerű karbantartásra, a takarításra. A mocskos, dél-tel-avivi utcákon járó helyieket nem vigasztalta, hogy északon megépült az Opera.
„Csics” fáradhatatlan volt a pénzszerzésben – 1977-ben létrehozta a Keren Pituah Tel-Aviv -ot, amely fennállása óta több, mint 600 millió dollárt gyűjtött össze szerte a világon tel-avivi projektek finanszirozására. Csakhogy ez csepp volt a tengerben ahhoz képest, ahogy a polgármester költekezett. Rendszeressé vált, hogy a központi kormányzat kellett kisegítse a várost a csőd-közeli helyzetekből. A projektek egy része nem csak drága volt, hanem funkcionális tévedés is (Delfinárium, Kikar Atarim), azonban „Csics” vitathatatlan érdeme a tengerparti sétány, a Tayelet, aminek az első szakaszát 1982-ben adták át.
Ezt a projektet utódai is folytatták, napjainkig 14 kilométer hosszan nyúlik el a tengerparti szakasz. Jaffó déli részén hatalmas parkkal indul, a tel-avivi kikötő rehabilitációjával pedig a Jarkon folyó két partján elterülő parkba torkollik, majd folytatódik északra – kitartó gyaloglással el lehet jutni Herzliyáig.
A kilencvenes években aztán az Ayalon tel-avivi szakaszán is megélénkült az építkezés. Ebben nem sok része volt a polgármesternek, de a szabad tőkeáramlás kihasználta a lehetőséget, amelyet a főközlekedési út jelentett. A népességfogyást pedig megállította a „nagy orosz aliya”, vagyis a volt Szovjetunió tagállamaiból özönlő bevándorlók.
Slomo Lahat 1993-ban leköszönt, az új polgármester, Roni Milo pedig csak mesélt új projektekről, még tel-avivi metróról is, ám regnálása 5 éve nem hagyott nyomott a városon. 1998-ban választották meg azt a polgármestert, akinek legutóbb, 2013 október végén, negyedszer is bizalmat szavazott a város lakosságának döntő többsége.
A kilencvenes évek népességnövekedése felszínre hozta az elavult lakásállomány problémáit. A város felélte a beépíthető , közművesített területeit. A Jaffóhoz közeli, déli részeken egyre katasztrofálisabb lett a helyzet – öreg, vacak anyagokból épült házak rogyadoztak, lepusztult lakónegyedek, ahonnan a tehetősebbek már régen északabbra költöztek. Ez volt a városon belüli mobilizáció sok évtizedes iránya: délről egyre északabbra. De nem volt sokkal jobb a helyzet a város szívének tartott részen sem, ahol a 2-3 emeletes eklektikus és a bauhaus stílusú épületek váltakoztak. Felújításuk rendre meghaladta az alsóközéposztálybeli tulajdonosok lehetőségeit.
A helyzet javítására elindult egy kulturális alapú rehabilitáció a város legrégebbi lakónegyedében a Neve Tzedekben, a város szívére pedig készítettek egy új rendezési tervet, amely megemelte a beépítési százalékot, ezzel lehetőséget adva a társasházaknak, hogy 1-2 szintet még ráépítsenek a házukra, és az eladott lakásokból fedezzék a ház teljes korszerűsítését. Mindezek az intézkedések azonban még sokáig nem hoztak jelentős változást, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy egészen új alapokra helyezni a várostervezést.
Egy város sorsát óriási mértékben befolyásolja, hogy ki(k) vezetik. Ahogy Enrique Peñalosa Bogotában, Rudy Giuliani New Yorkban, vagy Ken Livingstone Londonban megértette az idő szavát, és megtette azt, amit egy felelős városvezetőnek tennie kell, még akkor is, ha intézkedései népszerűségvesztéssel, esetleg a poziciójának az elvesztésével is járnak, úgy Ron Huldai Tel-Avivban, látta a születendő jövőt.
Huldai számára nyilvánvaló volt már hivatalba lépésekor, hogy bombasztikus középületek helyett a közterületeket kell rendbe tenni és példamutatóan takarítani, valamint, hogy a XXI. századra érvényes stratégia terv nélkül a várost nem lehet fejleszteni. Ezért sokéves munkával, mintegy 600 résztvevő segítségével elkészítették a városprofilt, a jövőképet, majd ebből a cselekvési programokat. A város jó működéséhez az üzleti modellt használták, és nem elégedtek meg azzal, hogy valamit megépítenek, hanem kitalálták a fenntartás anyagi és technikai bázisát.
Az alapos tervezés éveiben (1998-2005) még nem lehetett drasztikus változást észlelni, csupán csak annyit, hogy az évtizedek óta elhanyagolt részeken is némi javulás állt be a szisztematikus takarítás következtében.
Ám, miután elkészült a jövőkép, és vele párhuzamosan nagy ütemben a cselekvési program, illetve a konkrét tervek, fokozatosan „megmozdult a város” és 2010-re szinte teljesen megváltozott a város látképe a tenger felől.
A „nagy döntés” amely hosszan tartó viták során csiszolódott közmegegyezésessé – a magasházak építése volt. A lapos, három-négyszintes városkép, amelyben csak nagy ritkán tűnt fel néhány magasabb épület, „felhőkarcolók” sokaságává vált. A kérdés valójában nem az volt, hogy kell magas házakat építeni vagy sem, hanem az, hogy hol, és eközben miképp lehet megőrizni azt, ami érték a régi, kisvárosi Tel-Avivból.
Huldai nem hagyatkozott adományokra – a város működését biztos gazdasági alapokra helyezte, „megtermelte” azt a pénzt, amit aztán takarításra, karbantartásra, a közterületek rendbe tételére fordított kezdetben, aztán egyre többet az oktatásra, a művelődésre. Ma már Tel-Aviv is annak a 15 izraeli városnak a sorába tartozik, amely nem szorul állami támogatásra, kiegyensúlyozott a gazdálkodása, önmagát képes fejleszteni.
A polgármester nem azt várta, hogy az odalátogató turisták hozzák el az „élhetőbb várost”, hanem a helyi lakosságra koncentrált, mert tudta, hogy az idegenek áradata akkor indul meg igazán, ha a helyiek is szívesen laknak a városban, elégedettek a környezetükkel.
A következőkben: Biztos gazdasági alapok
A sorozat kezdete ITT