dolgozó-rész

A dolgozó-szoba variáció

Ez nem az én világom – megvallom, engem halálra idegesítene egy olyan lakás, amiben a bútorok  időről időre funkciót-formát változtatnak.

Ám ez az izraeli lakás jól mutatja, hogy ebben az országban milyen szinten van az asztalos szakma, ugyanis ezeket a csiki-csuki megoldásokat csak nagyon magas szintű, helyre szabott asztalosmunkával lehet előadni. Jó alapanyagokból, kitűnő vasalatokkal, precíz megmunkálással.

Izraelbe, a különböző országokból bevándorló asztalosok egymással versengve teremtették meg a magas munkakultúrát, amit az újdonságokra való intenzív figyelem gazdagított: ahogy megjelent valahol egy új nyitási mód, pánt, görgő, vasalat – az asztalosok máris alkalmazták.

A megrendelők igényessége a szakemberekével párhuzamosan növekedett – ma már olyan anyagokat, megoldásokat lehet látni, amit 30 évvel ezelőtt el sem tudtunk képzelni. Kétségtelen, az izraeli megrendelők igényessége a gazdasági helyzetükkel is arányosan nőtt – a jó munkát meg kell tudni fizetni.

A vendégszoba variáció

A vendégszoba variáció

A lakás bútorozásának két variációja terven:

רחל-מיוחס-(1)

A dolgozószobás változat…

רחל-מיוחס

A vendégszobás változat…

Magyarországon, sajnos, az átlag asztalos-munka még az ötven évvel ezelőtti izraelihez hasonlít, pedig a háborúk előtti magyar asztalosmesterek (LingelThék) a maguk korában fantasztikusak voltak! Bizonyára vannak itt-ott remek asztalosok, de az utóbbi 12 évben, mióta van némi rálátásom erre a területre Pesten, még nem láttam tökéletes munkát. A nagyon drága asztalos is hagyott hibákat maga után…

Az alapanyagok választéka is töredéke annak, amit Izraelben be tudnak szerezni az asztalosok, pedig azok az új, egyre jobb minőségű anyagok többnyire német, olasz, spanyol vagy portugál gyárakból valók.

A magyarok jobb híjján IKEA-ban vásárolnak, pedig a kis lakásokat igazán praktikusan alaposan megtervezett és helyre szabott bútorokkal lehet jól berendezni. Ezért aztán állandóan keresek jobb asztalosokat, mint akiket eddig megismertem… lehet jelentkezni…

A szint, amire törekszem az ezeken a képeken nagyon jól tetten érhető:

a konyha

a konyha

kihúzható asztallal a konyhában...

kihúzható asztallal a konyhában…

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

A csiki-csuki rendszer indoka vélhetőleg az a látvány, ami a lakást igazán értékessé teszi: a tenger…

Szalon - kanapé a kilátás felé

Szalon – kanapé a kilátás felé

Roppant igényes a fürdő, amit az izraeliek napjában meglehetősen sokszor használnak:

a fürdő mosdó-részlete

a fürdő mosdó-részlete

Nem titkolt szándékom, hogy a workshopokon az ilyen szintű igényesség csíráit szeretném elültetni a résztvevőkben… Egy olyan hálózatot szeretnék kialakítani a workshop-résztvevőkből, akik korrekt üzleteket kötnek a vásárláskor és eladáskor, akik gondosan megtervezik a felújításokat és igényes  szakemberekkel dolgoznak. Még csak a workshopozás elején vagyunk, vasárnap lesz a hetedik találkozó, és a kiscsoportos workshopok közül a második sorozat hatodik találkozója, és egyre közvetlenebb kapcsolat alakul ki a résztvevők között… Egy év múlva már egészen komoly hálózatunk lesz, pár év leforgása alatt pedig a jó szakemberek vetélkedni fognak, hogy a W-csoport tagjainak dolgozhassanak…

Naiv vagyok? Nem – előrelátó!

Comments Closed