Menet közben…

Megvettem az IKEA-ban a komplett konyhát (sokáig bedobozolva várta, hogy összeszereljék), a burkolatokat, a kádat, stb. amelyek pontos színe-formája befolyásolja a részleteket.

Egy régi épületben lévő lakás felújítása ugyanis rengeteg meglepetéssel jár, amelyekhez olykor alkalmazkodni kell, de ebben az esetben is kellenek fix “megalkuvásmentes” pontok.

A bontás többnyire néhány napos munka, de ennél a lakásnál  a technológiai  sor átrendeződött.

A válaszfalakat azonnal elbontottuk, de egy darabig még meghagytuk a régi galériát, mert a bontás legfőbb eleme a dongaboltozatról  “levakarni” a vakolatot.

Az első napokban többféle vakolatradírozási technikát kipróbáltunk, a gépi csiszolás különböző fajtáitól a hagyományos, kézi levésésig.

Az az “őrült” ötletem, hogy ha már dongaboltozat, akkor látni akarom a téglát – rengeteg munkával járt.

Viszont, azon kívül, hogy szerintem, gyönyörű a nyers téglás dongaboltozat, a vakolatleverés miatt  felfedeztünk egy falfülkét.

Eredetileg  egy átjáró volt, amit később megszüntettek és nem töltötték ki a teljes  60 cm vastag falat az áthidaló alatt,  hanem csak a túloldalon a fal külső síkján.

Az én lakásom oldalán keletkezett falfülkét élére állított téglákkal elfedték, amelyek a vakolatvéséskor bedőltek.

(megjegyzés 2014: az elmúlt évek során a falfülkében lévő polcok megteltek – volna – könyvekkel… a legalsó polc tele van valóban, de az IKEA konzolos polcai nem bírják a terhelést. Ezek a polcok szépek lennének, ha nem lennének alapvetően problémásak konstrukciós szempontból. Mindenkit lebeszélek arról, hogy ilyet vegyenek! Mivel mostanában elég sokat dolgozom lakatosokkal, erre a két “lekonyuló” polcra is kitaláltam egy megoldást, idővel meg is csináltatom, mert engem nagyon idegesít.)

A korábbi fürdőszobába nyíló ajtó felett is egy  szélesebb és magasabb áthidalót találtunk, amit szépen, akkurátusan kibontva a belső és a külső tér a korábbinál sokkal szorosabb kapcsolatba kerül.

Az eredeti téglafal javítása azonban eszelős munka.

Miután levakarták a vakolatot, ki kellett javítani a korábbi horonyvéséseket, kikaparni a téglák közti vakolat felszíni részét és “újrafugázni” a falfelületet.

Később, amikor már por-mentesíthető  a tér, lenolajjal le kell dörzsölni a téglára tapadt fölösleges cementréteget, hogy az anyag a maga természetességében látsszon. (megjegyzés: a lenolajozás a legmegfelelőbb módszer, de kemény munka, mert az olajat bele kell dörzsölni a téglába, miközben potyog le az olajos malter-felesleg, vagyis a már kész padlóra is nagyon kell vigyázni…)

Könyvtár-kuckó, nevezhetjük nappalinak is, én "hentergőnek" hívom...

Könyvtár-kuckó, nevezhetjük nappalinak is, én “hentergőnek” hívom…

Csak a központi térben, a padlótól 90 cm magasság felett van ez a nyers tégla-felület. A belső helyiség, amely korábban fürdőszoba volt, marad vakolt,  levendula-színűre festve (ez a végén, kicsit megváltozott), mint ahogy az összes festett felület,  vagyis a gipszkarton-válaszfalak, a háztartási helyiséget és a dobogó alatti teret lezáró ajtók.

Minimalisztikus teret képzelek el, amelyben kevés különböző szín és anyag jelenik meg.

Utóbb, ezt az elképzelésemet némiképp módosítottam, mert úgy éreztem, hogy az a tér, amely a volt fürdőszoba “bekapcsolásával” jött létre akkor lesz igazán vonzó, ha egy új  dimenziót kap.

Ennek érdekében a régi galéria faszerkezetéből csináltattam egy 90 cm magas dobogót, valamint  a felső világító ablakhoz vezető “Jákob lajtorját” is.

Nagy kérdés volt, hogy körbe-gletteltessem 26 ezerért, vagy csak magam javítsam az egyes falhibákat és hagyjam “rusztikusra” a felületet. Miután a lakásfelújítás abban a stádiumban már beszippantott négymillió forintot, egyre nehezebben adtam ki a pénzt, úgyhogy meggyőztem magam – ebből csak faljavítgatás lesz, nem pedig profi glettelés.

Ideológiát is gyártottam a smucigságomhoz, mégpedig azt, hogy ennek a helynek úgyis az a szerepe, hogy körben könyvespolcok legyenek, tehát a tükör-síma fal teljesen fölösleges, arról nem is beszélve, hogy az egész térszerkezet girbe-guba.

Az is megfordult a fejemben, hogy a levendula-lila mellé a növény zöld részének árnyalatát is beledolgozom a nagy felületekbe…

Eredendően arra a falra, ami az átjáróval szemben magasodik, szerettem volna egy igazi nagy festményt rakni – Zvi Hecker egyik nagyméretű vásznát, amelyet abban az időben festett, amikor a nyolcvanas évek közepén nála dolgoztam.

A  Spirál-házat építette, és nekem abban a rendkívüli szerencsében volt részem, hogy láttam az alkotás folyamatát. Mármint a ház tervezését és épülését, a róla készült rajzokat, majd az épület eszmeiségéhez is kapcsolódó nagy méretű olajfestmények létrejöttét is.

Zvi úgy festett azokra a kétszer három méter nagyságú vásznakra, mintha durva lepedőre festené álmait – később sem keretezte be, sőt, még egy belső keretre sem feszítette őket.

Úgy kellett felszögelni a falra – mindez együtt annyira jellemző volt rá, annyira szeretetre és tiszteletre méltó.

A sok nagyképű építész között a legzseniálísabb és a legtermészetesebb ember, akit valaha ismertem.

A másik lehetőség egy Fehér László festmény… hiszen ő a nyolcvanas évek első felének  ahhoz a pesti baráti köréhez tartozott, amelyben én is megleltem önmagam…

Harmadik lehetőségként az a fotó kerülhetett szóba, amit kedves barátom Villányi András készített 1984-ben a kisfiamról…

Az élet azonban felülírta a korábbi elképzeléseimet.

Egyrészt, mert a Villányi-fotónak az étkező asztal fölött megtaláltam az ideális helyet, másrészt, mert a sors úgy hozta, hogy összefutottam Zsilivel.

(megjegyzés 2014: az elmúlt években sokan megcsodálták a kuckót, aminek a lényegévé vált Zsili freskója. Kevesebb könyvet tudtam elhelyezni a könyvtárnak tervezett helyre, mert Zsili nem egy falat festett csupán, hanem olyan felületeket is, amelyekre később nem volt szívem polcokat szerelni. De itt is igazolódott az a héber mondás, hogy “hakol letová” vagyis mindenből kisülhet jó dolog. Zsili freskója adja az igazán egyedi ízét ennek a lakásnak. Ahányszor ránézek, magamban köszönetet mondok érte az alkotónak!)

A következő rész címe:  A kislakás dicsőítése

A sorozat kezdete: ITT

Comments Closed