A természetes és a mesterséges fény viszonya...

A természetes és a mesterséges fény viszonya…

Hogy születik a semmiből a terv? Milyen folyamat játszódik le az ember agyában, amikor egy falakkal, födémmel határolt térkapcsolatban egy teljesen másikat kezd meglátni?

Kezdettől, amikor gimnazistaként elhatároztam, hogy építész leszek, mert úgy véltem, hogy ez az a terület, amely minden, általam izgalmasnak tartott témát ötvöz, az foglalkoztatott, hogy miként történik a csoda: a semmiből, valami születik.

Gimnazistaként “mindenevő” voltam – érdekelt szinte minden, de a rajzolás mellett a történelem, a földrajz különösen vonzott. Jó voltam, pontosabban jelesre teljesítettem matematikában, fizikában és kémiában is, szerettem az irodalmat, a zenét, de elég hamar felmértem, hogy miben nem vagyok elég tehetséges. Nem volt kiemelkedő tehetségem egyik művészeti ágban sem.

Az építészetet nem tartom művészetnek, noha elismerem, hogy vannak olyan alkotások, amelyek magas művészeti értékkel bírnak. Mint ahogy egy pohár is lehet művészi szépségű, de alapvetően azért van, hogy igyunk belőle.

Szerencsémre, nem vettek fel az építészkarra, városgazdász lettem, ami még szélesebb érdeklődési kört kívánt. Hogy mégis, életem aktív munkával töltött éveinek legnagyobb részében lakások, lakóépületek tervezésével foglalkoztam, az talán a sors fintora. A nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes évek elejéig terveztem lakóépületeket, az utolsót az 1991-es Öbölháború idején építették, és az újságok címlapjára is került – nem építészeti szaklap, hanem napilapéra, mivel a mellette lévő tömböt rombolta porig egy iraki, scud rakéta, de a szerkezetkész ház megmaradt (monolit vasbeton váz-szerkezetűek voltak akkoriban az izraeli lakóépületek). Többet nem terveztem házat, mert sokkal inkább érdekeltek a belső terek, amelyekben a komplex funkcionalitás kell érvényesüljön: mindennek alkalmas helyet találni, miközben a belső tér arányai nyugalmat, kiegyensúlyozottságot sugároznak.

Az új házaknál sokkal izgalmasabbnak tartottam a régiek korszerűsítését, ahol érezhettem az előző generációk “lélegzetét”. A fő kérdés mindig az volt számomra, hogy az a térkapcsolat, amely így-úgy lefedett egy valamikori életformát, miképpen alakítható át a mai tulajdonos-használó jövőbeni életére. Mert nem csupán az a szempont lebegett előttem, hogy a jelenlegi szokásaikat mennyire tudom az új lakással kielégíteni, hanem az is, hogy a megszokott, nem ritkán rossz beidegződéseket, miként lehet átalakítani és ezzel jobb életminőséget biztosítani számukra.

Nappali-étkező-konyha szentháromság...

Nappali-étkező-konyha szentháromság…

Az izraeliek nagyon “pörgős” életet élnek. Többnyire nagy a család, átlagban három gyerek, mindkét szülő dolgozik, sokan önálló vállalkozók, akik bizony “hazaviszik a munkát”, mindemellett intenzív családi életet élnek a kiterjedt rokonsággal. Az idő pénz, a hatékonyság kulcskérdés, ezért a jól megtervezett lakás az, ami könnyen-gyorsan rendben tartható. Az izraeli lakásokban nincs “tiszta szoba” – amit a vendégek illedelmes fogadására  tartanak fenn, helyette van egy hármas tagolású nappali tér, amelyben ott a hatalmas konyha, étkező is, mert itt tartózkodnak a legtöbbet.

Persze, itt is vannak nagy különbségek, attól függően, hogy az adott család mennyire tehetős, vagy szigorúan betartja a halacha (a zsidó, vallásos életforma) szabályait, de a meglehetősen széles középosztálynak az életformája és a problémái is hasonlók. A központi téren túl, a hálószobához saját fürdője, az átlagban három gyerekszobához egy közös fürdőszoba, és külön “vendég-WC”, ami valójában az egyidejű használat miatt fontos egy öt-hat fős családban és az állandó “vendégforgalom” mellett. Az izraeliek nem szoktak bejelentkezni, csak “beesnek az ajtón” – Hogy vagy? Nem zavarok? – megjegyzéssel. A rengeteg mosás miatt hagyományosan volt egy mosó-terasz, amit én az idők folyamán komplett háztartási helyiséggé alakítottam – a lakást ugyanis takarítani is kell, ahhoz pedig elég sokminden szükséges. A humán higiéniát teljesen külön kezeltem a lakás-fenntartás kellékeitől.

A tervezési folyamat tehát egy meglehetősen bonyolult szervezési folyamat beleillesztése a térbe, lehetőleg esztétikus módon… miután a térszervezésre teszem a hangsúlyt,  és nem a belsőépítészet esztétikuma felől közelítek,  nem tartom magam belsőépítésznek, bár húsz év alatt rengeteg bútort is terveztem. Ez valahogy olyan dolog, mint a főzés – jót kell enni, ezért amit a tányérra rakunk, azt esztétikusan is tesszük oda, hiszen az is hozzátartozik az evés élvezetéhez.

Ahogy korábban már hosszasan írtam a lakás alapvető potenciáljáról, itt is meg kell jegyeznem – ahhoz, hogy az ember agya dolgozni kezdjen, rengeteg előzetes ismeretre, tapasztalatra van szükség. Sokan, akiknek “jó az ízlése”, azt hiszik, hogy igazán semmiség összedobni egy lakásátalakítást – gyűjthetünk ötleteket az IKEA-ból, folyóiratokból, és már meg is van. Nos, így hatvan felé az embernek már arról is elég pontos fogalma van, hogy még mindig, mennyi mindent nem tud…

Az eredeti állapot - egy az 1930-as években épült lakás..

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Olyan épületeknél, amelyekben nagyjából átlagos, 2,60-2,80 m belmagasságúak a lakások, szimplán alaprajzokból tud az ember dolgozni.

Felmérem a lakást, az alaprajzon feketével jelölöm a megtartandó szerkezeti elemeket, a külső falakat, az ablakokkal, a bejárattal, terasszal, vasbeton oszlopok, viz-, és csatorna-fővezetékek. Sosem foglalkozom a válaszfalakkal, amelyek a tervezés kezdeti fázisában csak zavarják az ember képzeletét. Erre az “üres” alaprajzra teszem fel a ma szükséges funkcionális kapcsolatokat.

Az új funkcionális rendszer az emberektől, családoktól függően különböző, és a legszebb dolog “kibányászni” belőlük a valós igényeiket, esetleg olyanokat is, amelyekről ők maguk még nem is tudnak. Kétségtelen, ebben a pszichológiai feltáró munkában nagy segítenek az újságíróként eltöltött évek.

Az itt közzétett lakás is valójában kétgenerációs lakás – egy energikus, nagyszerű üzletasszony mama és két későkamasz, egyetemista lánya, akik bármikor külön is költözhetnek, ha úgy adódik.

A lakást a XX. század harmincas éveiben építették, amikor cselédszoba és kamra volt a konyha közelében, a bejárat mellett WC, és egy fürdőszoba, három szoba hall. A lakás különlegessége, hogy északra és délre vannak ablakai, sőt teraszai, de ezt a falak rendre eltorlaszolják.

a koncepció....

.

.

.

.

.

.

.

.

.

Miközben a három önálló személyiségnek kellően kényelmes magánszférát szerettem volna biztosítani, lényeges eleme volt a koncepciónak, az északi és a déli terasz összekapcsolása egy közösségi térrel. Sokan megelégedtek volna azzal, hogy a déli oldalon kialakítják a három “szobát”, amit összenyitnak a hallal és a konyhával… Az északi teraszos szobába teszik a mama hálószobáját és egy ablaktalan zuhanyozót, a totálfényű, konyha melletti sávba pedig a befőtteket, esetleg egy háztartási helyiséget… Csakhogy ez a megoldás nem hasznosítja a lakás eredendő potenciálját – szerintem, legalábbis. Pont azt gyilkolja meg, ami különlegessé, egyedivé tehetné ezt a lakást.

Mire ez a koncepció elkészült, már elég alaposan megismertem a megbízó üzletasszony életét. Olyan valaki, aki házassága kezdetén férje “remek háttere” volt, de valójában a döntéseket mások hozták helyette. Férje dédelgetett vállalkozása a felívelő ágban a nyakába szakadt, egy tragédia következtében, és ő helyt állt – nagyszerűen! Közben felfedezhette a saját képességeit, és évek múltán, hogy egyedül is sikeres üzletasszonnyá lett, a magánéletében is kezdett döntéseket hozni. Ennek a lakásnak a megvétele az ő döntése volt, remek döntés. Nem túl nagy lakás, amivel állandóan törődni kell, hanem olyan, ami kényelmes, kiszolgálja őt és a lányokat, amíg nem költöznek el, majd azután is használhatóvá válik, hiszen egyik lány szobáját elegáns dolgozószobává alakíthatja, a másik pedig maradhat vendégszoba, arra az esetre, ha látogatóba jönnek.

A központban van a konyha, mert ha tetszik, ha nem, a “tűz” az otthon lényege. A konyha falnak támaszkodó része tárolók (hűtő, kamraszekrény, tálaló), míg a pult befordul a térbe – igen, ez a feminista konyha, amikor a főzés arccal a tér felé fordulva történhet. A munkapultot kissé takarja a “bár”, ahová oda lehet ülni – mert mikor beszélget az ember a legjobbakat a gyerekével, vagy a párjával, ha nem főzés közben… A bárpult folytatásában még egy tálaló, a ritkábban használt étkészleteknek, poharaknak, alul fiókokkal az abroszoknak, evőeszközöknek. A nagyképernyős tv az étkező falán, amit főzés közben is láthat az ember lánya… híradók, beszélgetős műsorok, remek kiegészítő zörej, ha az ember egyedül van éppen. A folytatásban egy reggelizős terasz, de a délutáni nagy melegben is ki lehet ülni kávézni, mert északi. Innen egyébként, nagyon szép a kilátás.

A mamáé az egész lakás, ő az, aki belakja, amikor éppen nem dolgozik. Az ő hálószobája is fontos, de szemben a kamaszlányokkal, akik egész élete a szobában zajlik, sokkal kevésbé lényeges a mérete. Itt nincs dolgozóasztal, és a garderob is “félrehúzódik”, mert ennek a szobának is remek a kilátása, ezért is forgattam be a térbe az ágyat – az első pillantás, amikor felébred az ember: felemelő. A korábbi vendég-WC strangjára kötöttem a mama hálószobájából nyíló zuhanyzó-mosdó-WC-egységet, aminek saját ablaka van – mert a fény ezt a helyiséget is elönti, kihasználatlanul hagyni vétek lett volna.

A lakásban három gyönyörű dupla-ajtó volt eredetileg, ezeket használtam minden szobára, így valójában az egész lakást össze-vissza lehet nyitni. Az ágyakra nem látunk rá közvetlenül, mert a mama ágyát egy 90 cm magas fejszekrény takarja, a lányoké pedig a nagy szobák belső részébe húzódik.

A nappali leülő-sarka nem egy hodály,  intim beszélgetésekre ösztönöz, mintsem nagy fogadásokra. A tv nem jellemző erre…

A funkcionális rend lényeges eleme a konyha végében lévő zárt, háztartási helyiség, és bejárat mellett lévő kabát-szekrény, cipős fiókok, egy fotellal, hogy kényelmesen fel is lehessen venni azokat a cipőket. A privát ruházat és a nem szezonális cipők minden szobában bőven tervezett szekrényekben vannak. A konyha háta mögötti szoba ajtóval szemközti falán vannak a könyvek, amit egyelőre az egyetemista lány használ leginkább, de egy későbbi fázisban ez lehet az elegáns dolgozó-könyvtár-szoba.

A lakás különlegessége a “csavarodó tér”, ahogy a nappali-étkező-konyha kapcsolódik, mindkét oldalon egy-egy teraszban érnek véget, bekapcsolva a külvilágot. A belépő tekintetét nem falak zárják el, hanem ez a fonódó térkapcsolat, amit nem lát át teljesen, de ettől még izgalmasabb, mint egy csinos nőn a dekoltázsra boruló stóla…

A sorozat következő része: Mérlegelés  itt olvasható…

A sorozat ITT KEZDŐDÖTT

Comments Closed