Az elmúlt harminc évben rengeteg lakást alakítottam át. Magaméit és másokét. Huszonvalahány éven át ebből is éltem, bár nem vagyok építész. Még csak három hónapja voltam Izraelben, amikor az első lakásátalakitásra kaptam megbízást. Ezt egy véletlennek és egy apró félreértésnek köszönhettem, de éltem a lehetőséggel: jól megoldottam a feladatot, ezért újabb és újabb munkákat kaptam.

Lakásokat nemcsak főiskolai tanulmányaim során terveztem, hanem az első épitész-férjemmel  nagyon sok pályázaton vettünk részt a hetvenes évek elején, és két lakásunkat is közösen alakitottuk át. Később, még egy projektet vezényeltem le egyedül, amikor a második férjemtől  elváltam, és a két kisgyerekemmel a VII. kerületben egy két szoba, félkomfortos lakást kellett otthonunká változtatnom.

Izraelben mind a bérelt, mind a később, magamnak vásárolt lakásokat átalakitottam – lassan életvitelemmé vált, hogy ha „beteszem a lábam” egy lakásba, akkor ott a falak leomolnak… Megélhetésemként nemcsak terveztem az átalakitásokat, hanem magam is vezényeltem  le az épitkezéseket – húszonkét év alatt 345 ilyen projektem volt.

2004-ben, amikor a budapesti, régi zsidónegyed miatt elkezdtem egy intenziv, internetes kampányt, még nem terveztem visszajönni. Három  éven át ingáztam, és csak 2007-ben határoztam el magam arra, hogy lakást béreljek. Nagyon egyszerű, alig 30 négyzetméteres lakást, a nyóckerben. Aztán megint eltelt majdnem két év, amig kerestem a megfelelő lakást, de  hiába néztem meg többszázat – igazán megfelelőt nem találtam. Egyre értelmetlenebbé vált az, hogy egy csomó pénzt fizetek azért, hogy béreljek egy lakást, amit nem igazán szeretek, de közben benne lakom… úgy döntöttem, hogy megveszem és átalakítom.

Az első kérdés az volt, hogy mit utálok ebben a lakásban?

Egyszóval: mindent, de részletezem…

A lakás udvari és földszinti, ráadásul keleti fekvésű – mindezekből adódóan kevés a természetes fény. Azt a keveset is lefogja a „főzőfülke” fala, illetve az a galéria, amely a szoba területének 70%-át befedi.

A fürdőszoba aránytalnul nagy, a „főzőfülke” egy vicc… bár, én tudok tábori körülmények között is főzni, de ez annak is szűkös.

A lakásba egy viszonylag zöld udvarból lehet belépni, de a kert messze nem az, mint ami a tér  adottságai alapján elvárható lenne.

Tehát voltak azért pozitiv vonásai is ennek a lakásnak, csak azok nem jutottak érvényre az adott körülmények között.  A belső (zöld) udvaron kívül a lakás belmagassága is kedvező – a dongaboltozat legmagasabb pontján 4,5 méter. A  galéria  ezt magasságban kettészelte, ezáltal rémesen ellenszenves, nyomott tereket hozott létre.

Az alapító okirat-beli alaprajz globális méretei ugyan pontosak, de az ajtók, ablakok helyei már kevésbé, igy az első dolgom az volt, hogy alaposan felmérjem a lakást, minden részletét tekintve.

A történetet,  mint lakásátalakítás, a napokban ér véget – már ha ilyesmit egyáltalán ki lehet jelenteni – és a folyamatot, az elkövetkezendő hetekben,  minden csütörtökön egy cikkben mesélem el.  Számomra, nyilvánvalóan,  a végeredmény sem mellékes, de az olvasónak, úgy gondolom, hogy maga a folyamat lehet tanulságos – az, ami a tervezés és a kivitelezés során felmerült, mint igény, aztán, mint megoldás.

A következő rész címe: Mit várok el a lakásomtól?

Comments Closed