Önemésztő nemzet

Fogy a magyar!  Idén már 10 millió alatti a népesség. Kétségbeesett intézkedések a családtámogatás növelésére, a nők mielőbbi nyugdíjbaküldésére, hogy családsegítő nagymamaként funkcionáljanak, növekedjen a gyermekgondozási segély ideje, hátha akkor több gyerek születik… mind-mind a múlt egy szeletének visszaidézése, anélkül, hogy megértenénk a jelen kihívásait.

Alaposabb elemzések is születtek, amelyek a több évtizedes szocializációban találják a bajok gyökerét, de izlésem szerint még mindig túlságosan a nőkre koncentrálnak, holott a kérdés össztársadalmi problémákat érint.

Egy olyan országgal való összevetésen keresztül szeretném a problémát megvilágítani, és a lehetséges megoldásokat felvázolni, ahol a népesség hatvan év alatt megtízszereződött : Izraelben, 1948-ban csupán 600 ezren éltek, 2008-ra ez a szám 6 millió fölé ért – a növekedési tendencia folytatódik. Ezen közben Magyarország nagyjából tartotta a 10 milliós népességszámot, de a csökkenés egyre fenyegetőbb. Látszólag nagyon különböző két országról van szó, de nézetem szerint éppen ez adhat hatékony cselekvési programot.

Magyarországon nem az a probléma, hogy túl kevesen vagyunk, hanem sokkal inkább a népesség korösszetételében és a foglalkoztatási arányokban van a bajok gyökere. Éppen ezért cseppet sem mindegy, hogy milyen eszközökkel igyekszik a kormányzat növelni a születések számát, ezzel szoros összefüggésben van az is, hogy miként alakul az idős-ellátás, és a foglalkoztatás.

Egész egyszerűen arról van szó, hogy ma 1millió 800 ezer ember tartja el a 10 milliós népességet! Éppen ezért az a módszer, ahogy az állam a beszedhető adókat és járulékokat másként csoportosítja – nem hozhat érdemi változást! Az egész szisztémát kell átalakítani, méghozzá sűrgősen, mert a magyar demográfiai adatokat egy szabad világban a népességmozgás is jelentősen befolyásolja, és a jelenlegi rendszer a Magyarországról való elvándorlást ösztönzi.

A tavasszal megválasztott kormány vélhetőleg tisztában van a probléma súlyosságával – erre mutatnak a különböző lépések, amelyek közül a családosok adókedvezménye talán még a legcélravezetőbb, de hiányzik az összhang, a koordinált intézkedésrendszer.

Egy történelmi példával kezdem, természetesen nem azért, hogy minta legyen a mai intézkedések megtételéhez, csupán azért, hogy megértsük, hogy a legnehezebb helyzetekben is van megoldás, főként, ha közben nem csupán a számokat, hanem az azok mögötti embert nézzük.

A csak éppen, hogy megalakult Izrael 600 ezres lakossága nem csupán az életéért küzdött a rájuk támadókkal szemben, amelyben eltemette lakossága 1 százalékát, méghozzá a harcképes(és munkaképes), fiataljaiból, hanem a függetlensége kivívása után szembe kellett néznie az arab országokból és Európából jövő menekültekkel is. Ez a tömeg meghaladta a helyi népesség számát, többnyire nincstelek voltak, köztük az Európából jövő, magasabban kvalifikált népesség idősebb, az arab országokból érkezők között pedig sokgyerekes, de képzetlen felnőttekből álló családok. Az „elosztható nemzeti össztermék” igen alacsony volt, tehát a nyomorból való kilépés két alapvető bázisát kellett megerősíteni – minél több embert  munkához juttatni, és a gyerekek oktatását magas szinten megszervezni. Ebből az következett, hogy a Németországból jött professzor is utat épített, ha más munka nem volt rögtön, és a kibucok megsokszorozták a bentlakásos iskoláik nagyságát, hogy minél több gyerek, olyan is, aki egy szót sem tudott héberül, tanulni kezdjen. A kibuci nevelés eredményessége azon is múlt, hogy a szaktanárok mellett úgynevezett gondozók is segítették a munkát – utóbbiak, főleg kezdetben, nem voltak iskolázottak, de nem is az volt a dolguk, hogy a differenciálszámítást magyarázzák el, hanem az, hogy a gyerekek minden problémájukkal hozzájuk fordulhassanak, mint a legjobb szülőkhöz. Igy a nevelés és az oktatás ugyanolyan hangsúlyt kapott – ami roppant fontos volt a legkülönbözőbb helyről, szokásokkal rendelkező gyerekek közösséggé szervezésében. Ehhez járult a korukhoz illő munka, vagyis az, hogy a gyerekek minden nap egy órát dolgoztak is a tanulás mellett. A szülők néhány év alatt,  tehetségük szerint, megtalálták a helyüket a munkában, a felnövekvő nemzedék pedig már rendelkezett mindazzal a készséggel, amellyel az új kihívásokra felelni tudott.

Kétségtelen, a hazára lelt zsidók motivációja és a mai, magyar apátia között ég és föld a különbség, de ha tudjuk, akkor ezen is igyekezni kell változtatni – olyan ösztönzőket beépíteni a rendszerbe, amelyek jutalmazzák az aktivitást, és bizony büntetik a nemtörődömséget. Ezért állítom, hogy az adórendszerbe épített kedvezmények jó irányba való elmozdulást jelentenek, még akkor is, ha önmagában ez nem elegendő.

A születésszám emelése önmagában nem lehet cél. Tapasztalat szerint a gyerekszámmal növekvő családi pótlék az alacsonyan kvalifikált, többnyire felnőttként is segélyekre szorulók számát gyarapítja. A mai, magyar helyzetben, a családi pótlék teljes eltörlése lenne célszerű! Viszont mindezt a pénzt, sőt jóval többet is, a gyereknevelésre kellene fordítani – a csecsemőellátástól a középiskoláig.  Ez persze sokkal nehezebb, mint kiosztani a pénzt, de az ilyen forrásfelhasználás hatékonyabb és még munkahelyeket is hoz létre.

1. Csecsemőellátó hálózat

– tanácsadás, a megfogantatástól (terhesgondozás, személyi lap, amely nem csupán a várandós egészségi állapotát, hanem szociális helyzetét is felméri, a várható, személyre szóló támogatás megszervezése miatt), Családgondozás – hangsúly a „várandós papán”: a gyerekvállalásba való teljeskörű bevonás. Itt szükséges ugyan szakképzett személyzet, de különös gondot kell fordítani a szakképzettek tehermentesítésére, tehát minden olyan munkát, még a jegyzőkönyvírást is, kevésbé képzettek végezzenek. Éppen ezért ezeknek a tanácsadó központoknak a munkaerőigénye meglehetősen nagy, és azáltal, hogy a szakképzettekkel kevésbé képzettek dolgoznak együtt, erősítik a felnőttképzés motivációját is, azon felül, hogy hatékonyabb maga a munkavégzés is.

– ellátás, szintén a megfogantatástól – az előzőekben elkészült személyi karton alapján az illető szükségleteinek megfelelő vitaminok, egyéb táplálkozáskiegészítők, sőt ruha, élelmiszer, bútor – mindent lehet kapni (de itt le is lehet adni a már szükségtelenné vált tárgyakat), amelyre a gyerekváráshoz, ellátáshoz szüksége lehet az illető családnak. Nem kell hatféle igazolás, huszonötféle helyre rohangálni, egy helyen, kényelmesen, minden megalázó cirkusz nélkül lehet adni és kapni – a cél, hogy minél egészségesebb és boldogabb családokba szülessenek gyerekek.

– helyzetfelmérés, stratégia és a feltételrendszer dinamizmusa – a hálózat működéséséről  online-dokumentumok készülnek, azok személyiséget nem sértő adatait, a családokkal közvetlen kapcsolatban lévő személyzet a megfelelő program szerint azonnal átadja statisztikai célra, így online tudjuk, hogy mi a helyzet az országban, és egyes körzetekre lebontva, mit kell tenni. Nem kampányszerűen, hanem minden egyes születendő gyermek esetében valós adatok maradnak a rendszerben, anélkül, hogy fölöslegesen zaklatnánk a családokat. Ezeket az adatokat egy stáb folyamatosan értékeli, és ha devianciát tapasztal, akkor kidolgozza a jobbítás metódusát.

– rugalmas szülési szabadság: a szülő nő és a gyermek apja rugalmasan veheti ki a szülési szabadságot. Nemcsak úgy, hogy egyik vagy a másik, hanem úgy is, hogy a szülést követően egy hónapot mindketten otthon lehetnek! Rendkívül fontos az apa részvétele a családi programban! Tehát összesen hat hónap, amit megoszthat a mama és a papa, de az első hónapban mindketten szülési szabadságon vannak!

– rugalmas bölcsődei rendszer: a GYES nem szolgálja a XXI. századi kiegyensúlyozott családi modelt! Választási lehetőséget kell adni az embereknek, nem pedig azon ügyködni, hogy lehetne minél tovább otthon tartani a nőket! A GYES, mint általában a segély-rendszer azoknak lehet kedvező, akiknek alacsony az iskolai végzettsége és a munkából szerezhető jövedelme. Tudomásul kéne venni, hogy a nők életcéljai között éppen úgy szerepel az értelmes munka, az önmegvalósítás, mint ahogy ez férfiaknál elfogadott . Ezen felül a gyerekvállalás családi program, ha azt szeretnénk, hogy a jövendő generációk testileg és lelkileg is egyészségesebbek legyenek az elődöknél. Ehhez tartozik a rugalmas bölcsődei rendszer, mint a csecsemőellátó hálózat szerves része. A bölcsöde lehet állami, önkormányzati, munkahelyi, kisközösségi szervezésű, vagy magánintézmény. Mindegyiknek ki kell elégíteni bizonyos alapkövetelményeket, de azon túl a szolgáltatás minőségét a rendszeres ellenörzések alkalmával osztályokba sorolják. Ennek alapján kapja az intézmény az állami támogatást (családi pótlék helyett) Ez lehetővé teszi, hogy olyan munkahelyek, amelyeknek fontos, hogy a dolgozóik nyugodtan végezzék a munkájukat, kialakíthatnak bölcsödét, később óvodát is, és azt a munkahely speciális viszonyaihoz igazíthatják. Ehhez megkapják a minőségi,  állami normatívát, sőt, az alapítást speciális pályázati rendszerrel is támogathatjuk. Magánkezdeményezésként is létrejöhet családi bölcsöde, óvoda – ehhez a tanácsadó-rendszer ad segítséget, hogy az a család, amely erre vállalkozik, ne fulladjon bele a bürokrácia tengerébe.

– A bölcsödei ellátás ára a jövedelmi viszonyoktól függ – akinek kisebb a jövedelme, annak kevesebb, akinek magasabb, annak többe kerül. Az éves adóbevallás alapján állapítják meg az ellátás díját, ami persze attól is függ, hogy az adott intézmény milyen minőségi kategórába esik. Az államnak természetesen megmarad a kiegyensúlyozó szerepe, de maga a csecsemőellátás hálózata biztos anyagi bázison kell kifejlődjön. Költségvetési meglepetések nélkül, hiszen a gyerekvállalás nem fér bele politikai ciklusokba – jó előre, kiszámítható feltételeket kell teremteni.

– A bölcsőde bizonyos koron túl – kötelező! Egy éves korától, ha egyébként a család saját költségére otthon akarja nevelni a gyermekét és nem kér semmilyen állami támogatást ehhez, amelyet a bölcsödéken keresztül kaphatna, akkor is, egy éves kortól legalább fél napos bölcsödébe kell vigye a gyereket, a hét legalább 4 napján.  Ha belátható időn belül le akarjuk küzdeni a társadalmi széttagozódást, akkor erre rendkívül nagy szükség van – nem elég az iskolás kortól odafigyelni arra, hogy egy gyerek miért nem jár iskolába, miért éhes, miért nem tud semmit az alapvető higiéniáról.

Miért jobb a bölcsöde, mint az anyuci otthon? – kérdi az egyszeri férfi… Hiszen ha otthon az asszony, akkor nem csak a gyereket látja el, hanem megfőz, kitakarít, kivasalja az én ingem…

Na, ezért drága Uraim! Mert a XXI. században nem a cselédséget kívánja támogatni az okos állam, hanem azt, hogy minden a leghatékonyabban működjön a társadalomban! Legyen munkája annak, aki munkaképes, és lehetőség szerint a képességei szerinti munka, nem pedig egy soviniszta társadalom archaikus nőképe alapján!

A nők keresete nem csak azért fontos, hogy több jusson a családnak, hanem főként azért, hogy egyetlen nő ne legyen kiszolgáltatott, és ehhez az első lépés az anyagi függetlenség!

Ez a cikk csak egy gondolatsor kezedete – a további lépéseket a következő cikkben olvashatják – Önrehabilitáció címmel.