Változó főutcák városa 4.rész – Dizengoff

A Dizengoff volt az utolsó “klasszikus” főutcája Tel-Avivnak az 1980-as évekig.

Az északra dübörgő város egyre jobb minőségű lakónegyedei a nagyvárosi elidegenedés jegyében épültek. Környezetükben mindig van szupermarket, bank, ingatlanközvetítő, ruhatisztitó és néhány, a helyi lakosság igényeihez igazodó üzlet, de a környékbelieken kívül senkinek nem jut eszébe oda menni. Ezek, amolyan, hideg, építészi racionalitással képzett, zöldbe ágyazott “központok”. A hagyományos utca eltűnt – autóutak vannak, szélükön kicsit szélesebb járdaszegély, amin ritka tünemény a gyalogos ember.  Legfeljebb  kutyasétáltatás céljából bóklászik ember, a  motorizált környezet zöld sávjában. Az itt lakók, ha városi környezetre vágytak, akkor elmentek “lehizdangef” – “להזדנגף”  –  vagyis a Dizengoffra sétálni.

A Dizengoffot a Geddes-terv jelölte ki, a huszas években, de élet akkor költözött az utcába, amikor az utca tenger felöli végén megnyílt a Keleti Vásár 1929-ben – יריד המזרח  – az erec israeli termékek népszerűsítésére, később pedig itt épült a tel-avivi kikötői is, 1938-ban. A kikötő egészen 1965-ig üzemelt, amíg Asdodban meg nem nyitották a korszerűbbet.

Építészetileg a legszebb része a Genia Averbuch, izraeli építésznő által tervezett, Tzina Dizengoffról elnevezett tér. Averbuch 1909-ben született Oroszországban, két éves volt, amikor szülei alijáztak. Gyerekkorát Tel-Avivban töltötte, építészetet előbb Rómában, majd Belgiumban tanult. Diplomázása után visszatért Tel-Avivba. 1934-ben nyerte meg a térre kiírt pályázatot.

A Dizengoffon már nincsenek eklektikus épületek – a Bauhaus térhódítása jellemzi nem csak az utcát magát, hanem az egész  környéket. A különbség csupán annyi, hogy a mellékutcákban minden ház körül kisebb-nagyobb kert volt – amit később, sok helyütt felzabáltak a parkolók – és a bejárat,  rendszerint  középen. A főutcán viszont a lakásokhoz vezető  bejárat  az  oldalkertből közelíthető meg, hogy minél nagyobb utcafrontot lehessen üzletek céljára hasznosítani.

Az Allenbyről  átköltöztek az elegáns üzletek, újak nyíltak,  a héber nyelvű értelmiség már nem a Ben Yehudán ücsörgött a kávéházakban, hanem a Kassitban (Dizengoff 117), a Roválban (Dizengoff 111), a Kaliforniában (Dizengoff-Frishman sarok).

A Dizengoffot a növekvő gépjárműforgalom fokozatosan tette egyre elviselhetetlenebbé. 1977-ban egy katasztrófális, városházi döntés adta a kegyelemdöfést – a forgalom “zavartalansága” érdekében a gyönyörű  Dizengoff-teret “felemelték”, hogy alatta átroboghassanak az autók, fent pedig idővel, kialakulhasson a Pesten jól ismert “Blaha-effektus” – a város leglepusztultabbjai gyülekeznek a padokon. Még 1979-ban elkészült az utca hőskorára emlékeztető film, a Dizengoff 99 – de akármennyire is kultikus alkotássá vált, természetesen, nem tudta megmenteni az utcát. Mint ahogy az sem, hogy a nyolcvanas években szombaton lezárták az autóforgalom előtt, hogy újra sétálhassanak az emberek.

Van aki azt állítja, hogy az 1977-ben átadott Dizengoff Center – az első  tel-avivi bevásárlóközpont szippantotta el az üzletektől a levegőt. Az utca ezredforduló utáni újjászületése cáfolja ezt. A Centerben  még a kilencvenes évek végén  is  rengeteg üres üzlet volt, ma pedig, amikor az átpozicionált Dizengoff telítődik élettel, a Center is megtalálta a neki megfelelő funkciókat, jobban működik, mint bármikor, korábban. De közben van egy majd húsz éves válság, aminek kialakulását több tényező együttese okozta. Időközben a populáris környék a Sheinkin körül alakult ki – erről a következő cikkben lesz szó. Ám a Sheinkin, később a Shabazi és a többi felkapott hely a városban,  nem tudták betölteni a “főutca” szerepet – talán, mert ez a fogalom, mint olyan, idejét múlta a XXI. századi nagyvárosban.

De térjünk vissza a Dizengoff  pusztulása történetéhez: Előbb a Keleti Vásár szünt meg, majd a Kikötő is bezárt, a tengerpartnak ez a része elhanyagoltá vált. A raktárak nagy része is kiürült, a vásárváros néhány, lepusztult csarnokában kőlapokat, kerámiákat, szanitáris elemeket lehetett venni, de különben kietlen hellyé vált a Dizengoffnak a tenger felöli vége. A másik fele viszont mint forgalom sújtotta övezet lett mocskos, büdös és zajos.

Tetézte a bajt, hogy a Bauhaus épületeket a koromszemcséken kívül a széllel turmixolt eső és az erős napsütés közösen rohasztotta. Ezek az épületek a természeti elemekkel nem képesek megküzdeni – itt nem a silány kivitelezés a probléma, hanem az, hogy a “tiszta vonalak” bűvöletében a tervezők lecsupaszították a házakat mindazoktól a szerkezeti elemektől, amelyek egy épület tartósságát voltak hivatott biztosítani sokszáz éven keresztül. Ezek az épületek az elkészültük utáni néhány órában még nagyon szépek, jól lehet őket fotózni, de aztán rohamosan következik be a “leépülésük”. Először elkoszolódnak az földhöz közeli szakaszon, aztán a viz széteszi a mellvédeket, amelyeken a vízszintes és a függőleges oly szépen, élben találkozik, ahelyett, hogy vízorr védené a lecsurgó esőtől… és így tovább. Az ezredfordulón 4000 Bauhaus-épületet nyilvánítottak műemlékké Tel-Avivban, és párszázat különös gonddal, nagyon sok pénzzel felújítottak. Annál siralmasabb volt látni, ahogy napról-napra újra mennek tönkre, mert hiába a legdrágább vakolat és festék – a vízet nem lehet megfegyelmezni ezekkel.

Az utca újrapozicionálása nem holmi nagyröptű, városrehabilitációs program és sekel-milliárdok árán történt, hanem a városi ember szabad és józan aktivizmusa által. Az történt ugyanis, hogy a Dizengoff kevésbé forgalmas, tengerhez közeli részein elérhető áron lehetett üzleteket, lakásokat bérelni, ezért élelmes fiatalok költöztek ide, és a maguk képére kezdték formálni a környezetet.

A kilencvenes évek végefelé a “külső-Dizengoffon” szolid kis kávézók és bárok nyiltak, egyedi, semmi máshoz nem fogható arculattal, amit leginkább a tulaj egyénisége szabott meg.  Miközben az új városrészekben tobzódtak a szupermarketek és a nemzetközi multikulti jegyében kialakított üzletek, vendéglátóhelyek, szaporodtak a mindenütt egyforma bevásárlóközpontok, itt azért ment az ember a sarki kávézóba, mert tudta, hogy 10 órakor Yael már kiveszi a sütőből a saját készítésű mákos-almás tortát, ami utánozhatatlan a tejeskávéval, és közben olyan környékbeliekkel találkozhat, akikkel néhány szót váltani megszépíti a tízórai szünetet. Ugyanitt estefelé felolvasóesttől gitárszóló-koncertig mindig történt valami. Ha sokan jöttek, akkor a tulaj felment a közeli lakásából székeket hozni. Náhány házzal arrébb Leonard Cohen-rajongó nő nyitott sörözőt, ahol hasonszőrűek gyűltek össze esténként. Mellette felvirágzott a válságot átvészelt régi kalapüzlet, ahol még a huszas évekből való mintadarabokat  is lehetett találni.

A közhangulatot az egyedi és megismételhetetlen élet szeretete lengte be. Kihámozni a porosodó múltból azt, ami értékes és helyére tenni. Nem vagyunk egyformák, mindenki olyan lehet, amilyen szíve mélyén lenni akar, és ehhez megtalálja a maga helyét, a maga társaságát, környezetét.


Divatos lett újra a hazai termék, frissen végzett divattervezők aprócska üzletei nyjltak – egyedi darabok, megfizethető áron az áruházi tucattermékek helyett.

A tudatos vásárlás jegyében, elkerülték a szupermárketeket és a sarki fűszeresnél vették az élelmiszert, a zöldségesnél a friss gyümölcsöt – ezzel megélhetést biztosítva a környékbelieknek és újraépítve a mikroközösséget, a szomszédságot.

A folyamat mára kiteljesedett, a lerobbant házakat felújítják, a kevésbé értékeseket átépítik, már sokkal jobb minőségű anyagokból.

Érdekes, helyi jelenség az utcában megszaporodó idősek otthona céljára épített vagy átalakított ház.  Anélkül, hogy részletesen taglalnám az izraeli idősek otthonának jellegzetességeit, amely merőben más, mint amit Magyarországon e fogalom takar, ennek a jelenségnek oka, hogy megnőtt az az időskorú  népesség, amely számára a város kultúrális kínálata van annyira vonzó, hogy az agglomerációbeli kertes házukat feladva újra a városba költözzenek. Ezek a komplexek maximális biztonságot (állandó, helyi orvosi ügyelet) és kényelmet biztosítanak idősödő lakóiknak.

A felújítási láz lassan áthatja az egész utcát. Egyre több és jobb üzletek nyílnak, és már nem csak a Dizengoff  “csendesebb” szakaszán – a változás eléri a teret és halad a Center felé. Már a vállalkozók is felfigyeltek a tendenciára – belépett a magántőke a rehabilitációs piacra.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan újra felfedezték a régi kikötőt – a romos raktárakat felújítva egészen különleges helyek jöttek létre, gyönyörű kilátással a tengerre.

Beérett a helyzet, hogy a városvezetés is reagáljon a történtekre – 2001-ben építészeti tervpályázatot írtak ki a volt kikötő  közösségi célú felhasználására. 20 ezer négyzetméternyi területet alakítottak át – erről a projektről egy külön cikkben lesz részletesen szó.

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.