kilátás a dolgozószobából

Vannak, akik olasz, skandináv, német, francia vagy angol példát hoznak a lakástervezési trendek érzékeltetésére – én az izraelieket hozom, amelyek nem maradnak el az éves milánói bútorszalon irányvonalától, de Magyarországon kevéssé ismertek, holott tanulságosak.

Tel-Aviv óriási változásokon megy keresztül napjainkban, azután, hogy sokéves munkával elkészült a város stratégiai terve és a lakásokra egyre nagyobb a kereslet: Tel-Avivban lakni jó!

Képzeljük el Budapest belvárosát úgy, hogy a Dunaparton 14 kilométeres szakaszon strand van,  folyamatosan növekvő zöldterület, ahol bárki kedvére sportolhat a szabadtéri edzőtereken,  ahol a kávéházak és az éttermek egymást érik az utcákon, ahol jól működő bicikliút-rendszer teszi környezetbarátabbá a közlekedést, ahol a szokásos közel-keleti rumlit napról-napra nagyobb rend váltja fel.

A stratégiai terv lehetővé teszi a 30-40 emeletes házak építését bizonyos körzetekben, mert ezekkel a korábbiaknál több lakást, kisebb területen tudnak elhelyezni, nő a közterületek, a zöldterületek aránya.

Egy tipikus tel-avivi lakás alaprajza, amelyet most, 2017-ben építenek kb. így néz ki: nagy konyha szigettel a központi térben, ehhez képest kompakt kanapés nappali, viszont méretes étkező, terasz, amit az év szinte minden napján használnak a kedvező éghajlat miatt. Három gyerekszoba, fürdőszoba wc-vel, külön wc, illetve a master bedroomhoz tartozó fürdőszobában is van egy wc (az átlag-család 3 gyerekes, tehát 5 fő használja intenzíven ezeket a helyiségeket). A minden lakáshoz tartozó bunkerszoba (az 1991-es iraki háború óta, amikor több héten át rakéták csapódtak be az ország egész területén, bár Izrael nem vett részt a háborúban, kötelező egy betonszobát építeni minden lakásba, hogy támadás esetén oda meneküljenek – föld alatti óvóhelyre nincs idő eljutni) garderobbá magasztosul a master bedroom részeként. A mosó-, és a szárítógép sosincs semelyik fürdőszobában, azoknak külön helye van a szobákba vezető folyosón szekrénynek álcázott ajtó mögött. Mellette a folyosón még egy keskenyebb, de hosszú szekrény, a háztratási cuccoknak (felmosó, porszívó, létra, vasalódeszka, stb.) Mostanában ide telepítik a robotporszívó feltöltőállomását is, mert a sivatagi homok ellen az egyre terjedő parkettás padlók esetében már nem lehet a hagyományos, bővizes felmosással küzdeni. A technika viszont megoldotta a gondot: a padlón robotoló besöpri az összes port.

A képek és a terv között van egy kis különbség, mert a konkrét család a bejárat melletti gyerekszobát dolgozóként használja. Szokás egy szobát kicsit elkülöníteni a többitől, így az lehet dolgozó, vendégszoba vagy a legnagyobb gyerek szobája.

A hármas tagolású központi tér: nappali, konyha, étkező, ami kiegészül a terasszal (a nappali szabadtéri kiegészítésével).

A lakás lelke a konyha. A hűtés-fűtés központ légkondicionáló-rendszerrel történik.

Hálószoba – szekrénybe applikált tv-vel

Gyerekszoba

A fürdőszobák a most divatos szürke-fekete-fehér-természetes fa összeállításban. Az izléssel én nem vitatkozom.

Funkcionálisan korrekt megoldás, bár egy ekkora lakásban csak zuhanyozókat tervezni kicsit furcsa számomra.

Az alaprajzi elrendezésben egyedül a szóló wc ajtónyitása kicsit necces, és nem azért, mert a magyar előírások ezt nem engednék meg, hanem mert túl direk a wc-csészére látni a konyhaszigetnél tevékenykedő számára.

Ugyanakkor megértem, hogy a jól áttekinthető, orientációjában egyértelmű alaprajz nem tett lehetővé bármilyen takarást. Az adott család valószínűleg nem érzi ezt problémának.

Az elmúlt húsz év tervezési gyakorlatához képest  feltűnő a master bedroom nagyvonalú kialakítása, bár nem először látok ilyet az utóbbi időben.

A központi tér kialakítása, a terasszal kiegészülve különösen – klasszikusan szép megoldás, amikor a konyha amolyan vezérlőpultja a lakásnak, aki ott sertepertél átlátja, hogy mi történik az egész lakásban, sosem érzi magát kirekesztve azért, mert ételt készít. Még páraelszívó sincs, mert a lakásnak nagyon jó a keresztszellőzése azáltal, hogy a központi tér két irányból is ablakokkal teli.

Az, hogy az étkező az egyik gyerekszobával határos, lehetővé teszi azt is, hogy amikor a gyerekek elhagyják a szülői házat, mert megházasodnak, gyerekeik születnek, egy kis átalakítással újra felveszi a változó igényeket: az étkező melletti szoba falait lebontva kibővíthető az étkező, mert ha addig 5-6 ember ült le az asztalhoz egy-egy sabati vacsoránál, a „kis család” már 12-16 főből is állhat pár év alatt.

Az asztalosmunka roppant igényes – arról álmodom, hogy egyszer Magyarországon is sikerül ilyen szinten kihozni a beépített bútorokat…

Igazi nagyvárosi lakás érett, negyven-ötven körüli szülőknek, akiknek már a gyerekei sem túl kicsik.

Forrás: BDV

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

Comments Closed