Nemrégiben beletenyereltem a Pécs városfejlesztési koncepcióját készítő tervezőcsoport munkájába. Mentségemre szolgáljon, hogy ők hívtak meg, hogy szóljak hozzá… hát, megtettem. Utóbb, kiderült, hogy talán nem kellett volna ennyire komolyan vennem. Pedig, egy csomó dolgot már le sem írtam, mert amikor megindult a magyarázkodás, hogy mit miért nem lehet, most sem, akkor már nem láttam értelmét.

Két, általam sokra becsült személy is részt vesz a munkában, igazán nem őket akartam bántani, és talán joggal merül fel az, hogy ők igyekeznek a magyar valóság kötöttségei közepette valami jót csinálni, én pedig “szabadon szárnyalok” – nem hiszem, hogy tudják, milyen nagy árat fizetek én a magam szabadságáért, de valóban szabad vagyok.

Mégis, úgy érzem, magamnak tartozom azzal, hogy összefoglalom a problémákat, amelyeket ebben a pillanatban látok, és talán, titkon remélem, hogy valami átszivárog és segít jobb várossá tenni Pécset, az ott élők örömére.

Véleményem összehasonlítási alapja Tel-Aviv, ahol az ezredforduló után elvégezték a hatalmas munkát, amit a városfejlesztési koncepció jelent, és mind a mai napig keményen dolgoznak azon, hogy a meghatározott, közmegegyezéses irányt tartani tudják, miközben a napi problémákra is jó válaszokat kell adjanak.

Pécsett, a legfőbb, aktuális problémát a már elkészült Helyzetfelmérés , illetve a társadalmi egyeztetés körül látom. Nem annyira az eredményeket illetően, hiszen ennek már készül a javított változata, miután egy opponensi vélemény is született, ám az információszerzés módszertanában régi hibák köszönnek vissza.

Alapvető különbség van egy olyan helyzetfelmérés között, amelyet különböző szakemberek összelapátolnak (lásd a pécsi 522 oldalt) és ezt öntik a lakossági fórumok elé, megvitatásra, ötletelésre, és a között, hogy mindenek előtt begyűjtik a lakosság véleményét négy alapvető kérdéssel kapcsolatban:

1. Mi a város(rész) előnye?

2. Mi a város(rész) hátránya?

3. Milyen lehetőséget látnak a város(rész)ben?

4. Milyen veszélyeket látnak a város(rész)ben?

Az ilyen célirányos kérdésekre minden kicsit is érdeklődő, egyszerű városi lakos képes válaszolni. Még szívesen is teszi, ha azt látja, hogy odafigyelnek arra, amit mond. Hogy lehet ezt elérni?

A várost kis gazdasági-szociális egységekre kell bontani, olyanokra, amelyek lakossága viszonylag homogén. A körzetek megállapítására az adott területen élők nagyon sok segitséget adhatnak, csak meg kell tudni őket szólítani. Vagyis, az az ember (ami nem jelent férfit, mert lehet, hogy egy nő empatikus készsége sokkal eredményesebben működik ebben), aki az egész lakossági kapcsolatot szervezi, kezdetben be kell járja a várost, nagyon alaposan, közvetlen kontaktusba kell lépjen a helyi hangadókkal. Ha ennek az előkészítő munkának az eredményeképpen kirajzolódnak a kis körzetek, akkor minden egyes ilyen körzetben, ki kell jelölni egy estét, amikor annak a körzetnek a legtermészetesebben adódó gyülekezeti pontján, ez lehet iskolai tornaterem, helyi kocsma, játszótér, vagy bármi más, összejöhetnek az érdeklődők, akik már jóval korábban értesültek arról, hogy melyek azok a kérdések, amelyekre a városvezetés választ vár tőlük.

A szakemberek még egy szót sem szólnak, csak figyelnek. A moderátor gondoskodik arról, hogy az adott körzetben ki legyenek téve a kis A3-as plakátok, a kérdésekkel és a helyszínnel, időponttal, már jóval az esemény előtt, hogy minderről a helyi média folyamatosan beszámoljon. Az estet, amely nem több, mint másfél óra, tehát nem össznépi panaszdélután, hanem a kérdésekre való koncentrált válaszok – videóval dokumentálják, ám ebből a moderátor még aznap este készít egy A4-es oldalnyi összefoglalót. A tervező csoport, ezt már másnap megkapja, hogy a felmerült kérdésekhez gyűjtsön szakmai anyagot, statisztikát, stb. Vagyis, a helyzetfelmérés már a probléma-csoportok körül kezd koncentrálódni az első pillanattól kezdve.

Miután a területi alapú helyzetfelmérés befejeződik, mondjuk Pécs esetében kb. 60 ilyen körzet lehet, megkezdődik a foglalkozások szerinti helyzetfelmérés -óvónők, tanárok, orvosok, ápolónők, kiskereskedők és állami hivatalnokok, bankárok és kézművesek, stb… lehetőleg minél árnyaltabb módon. Pécs esetében kiemelten kell kezelni az egyetemistákat (külön a külföldi, a vidéki és a helyi diákokat), és nem szabad kihagyni a munkanélkülieket és a hajléktalanokat sem. Külön-külön kell leülni velük, megbeszélni az ő sajátos problémáikat. Ebből a nagyon szisztematikusan végzett felmérésből egyfelől kapunk egy remek helyzetképet, ami szakszerű háttéranyaggal kiegészítve (ez a tervező csoport dolga) nem csupán egy leírás, hanem ha jól szerkesztik (terjedelme max. 120 oldal) akkor már szinte adja a valóság talaján képződő megoldási javaslatokat is. Másfelől aktivizálhatjuk a lakosság egy jelentős csoportját, nem csupán néhány okostojás értelmiségit.

A következő lépésben a szakemberekkel kiegészült, max. 120 oldalas anyagot további tömörítésnek is alávetve (magyarul összefoglalót is kell készíteni, ami a teljes szöveg tizede, vagyis 12 oldal). Utóbbit a helyi média is közli, kellő körítéssel, és hangsúlyokkal, hogy a visszacsatolás, vagyis a lakossági reflexiók alapja legyen. Amíg az első körben az emberek a közvetlen környezetükkel, és a foglalkozásukkal kapcsolatos dolgokra koncentráltak, a visszacsatolás során szembesülnek a teljes városra vonatkozó problémákkal és lehetőségekkel.

Mondok egy példát, hogy világosabb legyen: a nol.hu-n megjelent egy cikk, amiben elsiratják a hires, pécsi kesztűkészítést… Nos, az első fórumon a moderátornak fel kell tudni tárnia, hogy azok a korábban hires szakmák, iparágak, amelyek a minőségi tevékenységet összekapcsolták a várossal (kerámia, kesztyű, bőrgyártás, sörgyártás, orgonagyártás, stb.) miképpen korcsosultak a mai szintre. Talán az utolsó pillanatban, amíg a tudás még megvan, mindezek a márkák rehabilitálhatók, csak tudni kell, hogy hol van a probléma gyökere. Tegyük fel, hogy a kesztyűkészítés igényes módját az árversenyben a kinai tömegárú lekörözi, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a pécsi kesztyűnek nincs létjogosultsága, csak talán más piaci szegmenst kell találni. Mert az badarság, hogy az igényes termékeknek nincs piaca –  nehezebb megtalálni, az biztos. Vagyis, nagyon is meglehet, hogy anyagi források helyett, sokkal komplexebb kereskedelmi stratégiával, szellemi energia-befektetéssel meg lehet találni azt a piacot, amely kellően értékeli a kiemelkedő teljesítményt. Ha pedig sikerül megtalálni azt a rést, amire a márkatermék befutó lehet, akkor szisztematikusan ki kell építeni az utánpótlást, a továbbképzést. Magyarországnak, és benne Pécsnek nem az lehet a stratégiája, hogy mi olcsóbbak leszünk a távol-keleti bérrabszolga-munkánál, mert az sehová nem vezet. Helyette ajánlom az izraeli hozzáállást: ha egy izraeli azt látja külföldön, hogy valamit ügyesen csinálnak, jól keresnek vele, akkor azt mondja, hogy “nézzük meg, hogy tudom én ezt még jobban csinálni“.

Nem titkoltam a korábbi kritikám során is, hogy a divatos kulturális ipar és turizmus helyett, sokkal komolyabban oda kellene figyelni arra, hogy ma miből él a város lakossága, milyenek az adottságai, a hiányosságai, és ebből kiindulva aprólékosan és módszeresen kidolgozni a város gazdasági alapjait. Tekintve, hogy Pécsnek ebben a tekintetben is vannak nagyszerű hagyományai, meg kell vizsgálni azt, hogy a XXI. századi kihívásokra melyek adhatnak kiemelkedően jó választ.

A kulturális iparra és a turizmusra építő stratégák hatalmas tévedése, hogy abból indulnak ki, hogy EZT szeretnék eladni, és meg vannak sértődve, hogy EZT nem túl sokan akarják itt és most megvenni… Ez amolyan államszocialista elképzelés, hogy majd az okosok megmondják, mit kell fogyasszon az istenadta nép. Mert ha nem, akkor az ostobák  magukra vessenek, mert mást nem kapnak… A normális piac nem így működik, mint tudjuk. A normális piacot a kereslet mozgatja, és azok járnak jól, akik elég szemfülesek és gyorsak, hogy a változó piaci igényekre kínálattal reagálnak. Ilyenkor az a kérdés, hogy mi az, amit Pécs, mint város, a világon a legjobban tud?  Mi az, amit a pécsiek elő tudnak állítani, és másutt nincs, vagy abban a speciális kontextusban, amire igény van a világon, Pécsen kívül nem található? Ebben a vizsgálatban nem elég, hogy én szeretem a várost, és szerintem ez a város a legszebb a Földön, mert én itt születtem, meg amúgy sem láttam ötnél több más várost életemben… Rengeteg gyönyörű hely van a Földön – miben rendkívüli Pécs? Szóval, ezt a kérdést, halál komolyan, az idegen kritikus szemével kell megvizsgálni. De Pécsnek van egy szerencséje, mert vannak idegen diákjai, akik pont ilyen megválaszolhatatlannak tűnő kérdésekben tudnak igazán segíteni.

Mivel a város legnagyobb baja – ehhez nem kell sok ész, meg hozzáértés sem, hiszen ez a költségvetésből lerí – az, hogy úgy el van adósodva, hogy csak az állami köldökzsinór tartja életben, egy  darabig. Ha nem teszi elsőrangú céljává a gazdasági önállósulást, akkor a városnak annyi, az adózó középosztály menekülni fog, nincs az a lokálpatrióta szellem, ami az “éhezők kenyerét” pótolja.  Pécsett bevezették az akárminek nevezett ingatlanadót, amit a polgárok, ha éppen van pénzük, utálattal a szívükben, befizetnek. Miután fogalmuk sincs, hogy ebből a pénzből mit fedeznek, mindent meg fognak tenni azért ha lehet kevesebbet, vagy egyáltalán ne kelljen fizetniük, és miután Magyarországon olyan az adórendszer, hogy akinek sok a pénze, az könnyen megtalálja a kiskapukat, hogy ne fizessen, akinek egyáltalán nincs pénze, az úgy sem fog, a szerencsétlen középosztály megint megszívja a hivatal gazdálkodási impotenciájának eredményét. Egészen más a helyzet akkor, ha olyan nyitott és áttekinthető rendszert tesznek a lakosok elé, amiben minden forint útja követhető, ahol  a hivatal a maga kiadásait látványosan csökkenti, és a helyi adók szolgáltatásalapú rendszerében évről évre javul a település önállósága.

Az épített környezet és a közlekedés, a természet védelme nem külön téma mindaddig, amíg a város alapvető problémáira nem talál koncepcionális választ. Mindezek be kell épüljenek a tervezők tudatába, de az alapvető kérdés sosem egy középület, egy út, vagy egy villamosvonal, hanem az, hogy merre tart a város, van-e jövője? Túl sokáig éltek vissza az emberek türelmével, ma 2012-ben nagyon keveseket érdekel, hogy milyen csodás világ vár majd rájuk, esetleg, 2030-ban. Mi lesz holnap, holnapután? Perspektívát kell adni, amely a jelen mocsarát sem tagadja, a megtenni szükséges nehéz utat sem, de lépésről lépésre képes a javulást elhitetni, mert mentegetőzésektől mentes, alaposan elvégzett munkát tesz az asztalra.

Comments Closed