Ön(fenntartó)kormányzat_7

Miért költöznének értelmiségiek vidékre?

Minőségi életkörülményekért és értelmesen végezhető munkáért. A többi már ebből a kettőből következik. Amint az értelmiségi fiatalok (családok) számára vonzóvá válik a vidék,  a ma hiányzó  minőségi szolgáltatások is megjelennek.

Az egészségesebb  életkörülményekért már sokan eltávolodtak a fővárostól, de nem eléggé, mert az értelmes munkavégzés feltételei a mai rendszer hibái miatt hiányoznak. Hangsúlyozom: nem egyszerűen munkahelyek hiányoznak, hanem a hasznos munkavégzés feltételei, annak ellenére, hogy rengeteg tennivaló lenne vidéken.

Ahhoz, hogy az értelmiségi lét megvalósítható legyen az ország legkisebb településein is, valójában nem kell sokat tenni:

1. A jelenlegi, budapesti agglomerációban elérhető lakásoknál nagyságrendileg jobb, környezettudatos, kényelmes lakások (házak) építésének támogatása.

2. Állampolgári jogon használható, vagyis ingyenes, szélessávú, mobil internet-hálózat, amely befedi az egész országot. (az információ fontosabb, mint a fizikai megközelítetőség)

3. A teljesítmény és felelősségtudatos,  önkormányzati szolgáltatások rendszerének kialakítása amely  minden, közösségileg hasznos munkavégzést, amely a vidéki települések fejlődését közvetlen, vagy közvetett formában elősegíti – támogat.

Természetesen, ezeknek a támogatásoknak a forrását is meg kell teremteni – erre szolgál a podo-féle helyi adó-rendszer, amelyet a következő fejezetekben részletezek. Egyelőre lássuk, hogy miért érdemes áldozatokat hozni, kiforgatni a megkövesedett  önkormányzati világot a sarkából.

Három lényeges eleme van a következőkben először egy példán keresztül bemutatott, majd általánosan megfogalmazott javaslatnak:

– az időtényező, ami alapvetően megkülönbözteti az építészeti tervezést a településfejlesztéstől, mert utóbbinál a folyamatot kell megtervezni, nincs “elkészült” állapot,

– a “támogatás” mindig olyan folyamatot érint, ami egyszerre hasznos a közösségnek és az egyénnek,

– a külső, előbb állami, majd önkormányzati beavatkozás katalizátor-jellegű, pozitív folyamatot elősegítő, de nem a kapitalista, versenyalapú, piaci viszonyokat megváltoztató  intézkedés.

a példa:

Már a múlt század nyolcvanas éveiben, bizonyos értelmiségi körökben divatos hely lett a Káli medence.

Az elnéptelenedett, lepukkant parasztportákat hétvégi házaknak vették eleinte olyanok, akiknek elegük lett a nagyvárosi nyüzsgésből, és munkájuk lehetővé tette, hogy hosszú hétvégeket hasítsanak ki idejükből, amit nyugalomban tölthetnek.

Egy idő után az ott lakó hírességek részvételével  kultúrális fesztivált lehetett volna rendezni, ha ez lett volna a cél, de kétségtelen, jó reklámot csinált a helynek Cseh Tamás, Cserhalmi György, Kende János, és mások is.

Ahogy a kontaktusteremtés és az információáramlás könnyebbé vált, egyre több értelmiségi szakma művelői tehették meg azt, hogy már nem a hétvégét, hanem sokkal hosszabb időket töltöttek a vidéki házukban. Betelepülésük bizonyos fokú munkaalkalom-teremtő erővel is bírt, egyre több civil szerveződés és vállalkozás is megjelent  a környéken.

Salföld, Kékkút, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Balatonhenye, Monoszló, Köveskál, Kővágóörs – 2009-ben elkészült egy mikrotérségi koncepció, amely felveti a térség alapproblémáit, és összefogásra buzdít:

A Káli-medence jellegéből adódóan földrajzilag jól körülhatárolható egységet képez…  számos olyan tényező bontja meg, ami a mikrotérség kialakulásának szab gátat jelenleg… például a közigazgatás…, hogy a medence 8 települése 2 kistérséghez tartozzék… A Káli-medence települései aprók (az átlagos népességszám 270 fő körüli, köztük akad, amelyik a száz fős népességszámot sem éri el), egymagukban a fennmaradásuk is kérdéses, hiszen számos gazdasági-társadalmi-szociális kérdést ilyen léptékben lehetetlen megoldani. (A hagyományos módszerekkel- szerk.) A korlátozott gazdasági- és munkalehetőségek miatt sokan elköltöznek, elöregednek a települések…” Fontos részlet: “A Balatoni Nemzeti Park különleges előnye, hogy élő közösségeket, településhálózatokat is magában foglal. Sajátos paradoxon, hogy a települések állandó lakói ezt korlátozásnak, hátránynak élik meg. ”

A koncepció jövőképe egyébként összecseng azzal, amit az 5. részben megfogalmaztam, azzal az apró, ám nem elhanyagolható különbséggel, hogy erős korlátok és tiltások mellett, ki akarja találni, hogy az ott élők mivel foglalkozzanak. Szükségesnek tartja a gazdasági felemelkedést, és elismeri a bebírók (a betelepült idegenek) szerepét, de a meglévő népesség megtartását tarja elsődleges szempontnak. Az indok, hogy ők ismerik a területhasználat hagyományos módjait.  A SWOT-analízisból (erősségek – gyengeségek,  lehetőségek – veszélyek) nem csak a települések adottságait ismerjük meg, hanem a koncepció készítőinek eröltetett szándéka is érződik – hagyományörzés, tájvédelem, idegenforgalom  uralja az egészet, a rezervátumban való élet pedig nem nagyon tetszik az ottlakóknak. Nincs benne semmi új, amitől a pozitiv folyamatok igazán beindulhatnának. Külső szemlélőnek nyilvánvaló az érdekazonosság, de hiányzik az a közösséget teremtő közös cél.

Bár közgazdász is részt vett a koncepció elkészítésében, üzleti terv jellegű gazdasági program nincs. Lehetséges forrásként pályázatokat említ, nem pedig olyan gazdasági tevékenységet, ami  “pénzt termel”, vagyis olyan megélhetést és életszinvonalat, amiért érdemes itt maradni.

A legviccesebbnek azt a pontot tartom, ami az elektromos légvezetékek cseréjére vonatkozik, mert azok rontják a látványt – nincs megélhetése a településeknek, és akkor a légvezeték látványa koncepcionális kérdés? Ez a tisztaszoba-tervezési stílus – az a fontos, amit látnak, nem az, ami a lét alapja! A korlátozások és szabályozások fejezetet már nem is említem, mert abban valamely régvolt korszakot álmodnak vissza, ami, gyanítom, hogy az ottlakóknak nem volt annyira idilli.

A minden maradjon, de mégis legyen jobb szituáció abszurd. A Káli medence szerencséje, szemben egy sor baranyai vagy bihari falucsoporttal,  a helye – a se túl közel, se túl távol Budapesthez képest, a Balaton – és az, hogy értelmiségiek egy csoportja felfedezte magának mint lakóhelyet. Csakhogy, minden pozitívuma ellenére, ez  25 év alatt sem hozott áttörést. Valószínűleg azért, mert a spontán folyamatot észlelve a helyi vezetés képtelen volt tudatos fejlődéssé alakítani azt.

Persze a hivatali szervezet is agyrém – Ramat Efal 2800 lakosú településként sem elég nagy a hatékony önálló igazgatásra, itt 8 falu népessége ezt a lélekszámot sem éri el – de a működésképtelenség oka másutt van.  Nem találták meg azt az egyedi, és a hely adottságaiból fakadó aktivitást, ami megélhetést hozhatna a környéknek.

Pedig ott van az orruk előtt – a Káli medence  olyan kellemes lakóhely, amit  egyre többen választottak önként, minden ösztönzés nélkül. Persze, olyanok, akik a múltszázadi  életkörülményeket is elviselik egy ideig, vagy saját erőből korszerűsítették a házaikat.  Mi lenne, ha ezen a helyen olyan egyedi lakóhely megteremtését ösztönöznénk, amely a legkorszerűbb és legkényelmesebb életet ötvözi a táj fennséges adottságaival?

Miért csak megőrizni akarjuk a múltat és ellenszegülünk a jövőnek, ahelyett, hogy megterveznénk azt?

Magas az idősek aránya (27% a hatvan éven felüli) a jelenlegi lakosság körében. Van ugyan idősek otthona, de az sem a kor követelményeinek megfelelő… Ha viszont arra ösztönöznénk egy vállalkozást, hogy egy olyan idősek otthonát építsen ezen a helyen, amely a legkorszerűbb egészségügyi központot is tartalmazza, akkor nem csupán a helyi idősek ellátása nyerne megnyugtató módon megoldást, de a környék egészségügyi bázisa is kialakulna. Az önfenntartó kormányzat nem ad el telkeket, hanem hosszútávra kölcsönösen előnyös üzletet köt vállalkozókkal, a közösségi feladatok tekintetében. Például a férőhelyek 20%-át helyieknek tartják fenn, szociális ellátás keretében. Ráadásul, egy 600 fős szuper-korszerű idősek otthona kb. 150 fős szakszemélyzettel dolgozik, orvosok, nővérek, stb. akik a helyi, fizetőképes népességet növelik, ha nem csak védett parasztházakban lakhatnak, hanem olyan környezettudatos, új épületekben, amelyek fenntartási költsége alacsony. Az idősek otthonában, ha nemzetközi normák szerint épülnek és működnek, olyan külföldiek is szívesen töltik életük utolsó szakaszát, akik a magas szintű szolgáltatásokat meg tudják fizetni, hozzájuk rendszerint hasonló anyagi körülmények  között élő rokonaik jönnek látogatóba…

Van ugyan 170 iskoláskorú gyerek, a 8 faluban, de legyünk őszinték, ez még mindig kevés ahhoz, hogy igazán szinvonalas oktatási központot hozzanak létre “helyi használatra”. Itt is adódhat egy olyan megoldás, hogy egy speciálisan ökoszemléletű, bentlakásos iskolával kombinálva hoznak létre  oktatási és kulturális bázist,  sportközpontot, ahová “külsős” gyerekek is járnak, illetve ide integrálják a felnőttoktatást is  – a legkorszerűbb technikai megoldásokat többfunkciós használatra tervezve.

Két bázisprojekt, amely hasznát mind a 8 település élvezheti, lehetőséget ad a helyieknek, hogy aktivizálják a saját képességeiket és lehetőségeiket. A környezetbarát új lakóépületek mintát adhatnak egy elérendő életformára, példázhatják azt, hogy nem kell elmenni a nagyvárosba ahhoz, hogy valaki boldoguljon.

A környék kétezer körüli népességét könnyedén megduplázva, kvalifikált, anyagilag tehetősebb népességgel megerősítve a meglevőt,  létrejöhet az  a kritikus tömeg, amely  a “behozott tudás” révén,  a helyi  specialitásokból képes egyedülálló késztermékskálát produkálni. Természetesen egy takarékos üzemű önkormányzattal (koma-körzetekkel).

Az általános következtetések, javaslatok  a következő részben olvashatók majd.

Előző rész: 6

Következő rész: 8 Kócoskát megfésüljük…

A sorozat kezdete: ITT

Comments Closed

Hozzászólások ()

Trackback URL | Comments RSS Feed

  1. Nagyházi György szerint:

    Elég sok helyen laktam Magyarországon, faluban nőttem fel, kisvárosokban jártam általános és középiskolába, stb. Az a fajta szemléletmód amit hiányolsz egészen egyszerűen nincs meg, mert akik képviselhetnék elköltöztek/nem költöztek vissza (ahogyan és sem). Az általában vett lehetőségek felismerése önmagában kevés, hiszen ezen túl meg kell találni a közösségen belüli “archimédeszi pontot” is, azaz azt aminek a mentén a mentalitás, a hozzáállás megváltozhat. Ez nem megy könnyen szerintem sehol a világon.

    • ema szerint:

      OK, egyetértünk, hogy ma még nincs meg, vagy csak nagyon kevéssé, de a tudást meg lehet szerezni, és meg kell tudni változni, ha a világ haladóbb részéhez akarunk tartozni. Jó lenne abbahagyni a kifogáskeresést, és inkább azzal foglalkozni, hogy miként lehet felzárkózni, sőt előretörni!