Ön(fenntartó)kormányzat_11

Infrastruktúra, kicsit másképp…

A mezőgazdasági települések leszakadása a vezetékes infrastruktúra kiépülésével vált egyre drasztikusabbá.

Az infrastruktúra olyan gazdasági feltétek gyűjtőneve, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a termelési folyamatokban, de közvetve befolyásolják a termelés fejleszthetőségét.

A településekkel kapcsolatban többnyire a vezetékes ivóvizet, a szennyvízcsatorna-hálózatot, villanyt, gázt,  telefont, információs kábelrendszert, utat, járdát értenek alatta, bár, ha jól meggondoljuk, egy település infrastrukturális ellátottsága, valójában, sokkal összetettebb dolog.

Mégis, azért maradjunk a szokásos, alapfogalmaknál, mert  az elmúlt évszázadban ezek  hiánya döntően befolyásolta a kis települések perspektíváját, ám ez a helyzet a XXI. század elején alapvetően megváltozhat.

Történt ugyanis, hogy miközben utakkal, vezetékekkel, csatornákkal hálóztuk be, amit csak lehetett, és jutott rá pénz, kiderült, hogy ez nem is nagyon jó ötlet… nem részletezem a klimaváltozás nyomán fellépő környezettudatos mozgalmakat, csupán arra szeretném felhívni az olvasók figyelmét, hogy századunkban már nem kell minden hálózatra rákapcsolódni ahhoz, hogy az elvárható komfortosság érzését kapjuk, ez pedig döntően megváltoztathatja a „világvégi” kistelepülések lehetőségeit  a jövőben.

Míg a vezetékes rendszerek gazdaságos telepítése az emberi települések sűrítését szorgalmazták – beépítési tervek, amelyeket a közműhosszak befolyásoltak -, addig a környezettudatos településtervezés, a ma elérhető, és a jövőben, feltehetően javuló műszaki megoldásokkal lehetővé teszi a szétszórtság luxusát.

Nem kell felszámolni a tanyákat, az aprófalvakat, mert a zsúfoltsággal szemben ez olyan életminőséget adhat, amit a XX. században el sem tudtunk képzelni.

Nagymamám arra vágyott, hogy a szép nagy, falusi házukban egyszer csapból folyjon a víz. Az állatok az udvaron lévő ásott kútból ittak, mi meg esténként kétszer-háromszor fordultunk,  kantákkal hoztuk a vizet az ártézi kútról, főzéshez, fürdéshez. Mosáshoz esővizet gyűjtött nagy hordókban – az ereszcsatorna egyetlen cseppje sem veszett kárba. Nemrég láttam egy filmet arról, hogy egy német fodrász azzal tett  szert különleges hírnévre, hogy csak esővízzel mossa a kuncsaftjai haját – rendkívül bonyolult szerkezet őrzi meg az esővíz frisseségét, és tárolja azokra a napokra is, amikor nem esik az eső.

A nagyanyó egyszerű, környezetkímélő, takarékos megoldásait kiegészítik a mai technika adta lehetőségek – a csapból folyhat az esővíz, hőszivattyú gondoskodhat a fűtésről-hűtésről, napelemek, szélkerekek adhatnak áramot, biogépes szennyvíztisztítással kurtíthatjuk meg a csatornák hosszát, és kímélhetjük meg az élővizeinket. Komposztálással, szelektiv hulladékgyűjtéssel csökkenthetjük a környezetrombolást.

A nagy sebességű, mobil internet valóban fontosabb infrastruktúra mint a bekötő út, és a szabad információáramlással elindulhat egy, a mainál nagyobb mobilitás, ellenkező irányban, mint a múlt században – a  kistelepülések felé. A tennivaló és a jó élet is ott van, csak fel kell fedezni.

A személyi infrastruktúra (emberek, szakképzettségei, együttműködési készségük, rugalmasságuk) minősége válik mind inkább fontossá – tudnék egy olyan országot említeni, ahol ezzel tették termővé a sivatagot…

Ebben a folyamatban a  településgazdász-hálózat meghatározó szerepet kell betöltsön.

Már a múlt század hetvenes éveinek elején, Magyarországon is rájöttek, hogy a települések rehabilitációja olyan bonyolult folyamat, hogy azt szakterületekre szabdalt szemlélettel nem lehet követni.  A budapesti városgazdász képzés célja az volt, hogy olyan szakembereket indítson útjára az önkormányzati rendszerben, akik a különböző szakterületeket képesek koordinálni. Nem építészek, de értik az építészeti gondolkodást,  nem közlekedésmérnökök, de megtanulták a szakma alapjait, hogy  a közlekedés szempontjait kellő súllyal érzékeljék, tanultak közgazdságtant és szociológiát, hogy a várost ne csupán épített objektumként fogják fel. A kiváló, külföldről hazajött professzorok minden tudást, amit csak lehetett, belegyömöszöltek a hallgatóik fejébe, és azt az igényt is, hogy azzal a tudással sosem elégedjenek meg. Csakhogy a diplomás városgazdászokat nem várta képzettségük  szerinti  munkahely – „specializálódni” kényszerültek. Gyakorlatilag, ma is ugyanez a helyzet, szakszerű, a rendszerből fakadó koordináció nincs, ezért aztán hajmeresztő döntések születnek sok helyütt.  Az  önkormányzatok egész működési mechanizmusát át kell alakítani, mégpedig a XXI. század lehetőségeihez és igényeihez igazodva.

A településgazdász-hálózat valójában a virtuális térben egymással kommunikálni képes szakmai csoportokat jelent, akik a hozzájuk beérkező információból, saját szakmai felkészültségükből és a hálózat adta többlet-értelemből gyúrnak megoldási javaslatokat. A „területeken” lévő kapcsolati pontjaik a komák, és az internetes, nyitott információjú világban kutatják fáradhatatlanul a megoldásokat.  Rengeteg, jól képességű, bizonyos szakterületen professzionális tudással bíró emberrel állnak kapcsolatban. A foglalkoztatás megoldás-centrikus.

Menjünk vissza a Káli-medencei példánkhoz – egy városgazdásznak az az ötlete támadt, hogy oda egy természet-centrikus oktatási központot és egy szuper felszereltségű idősek otthonát kéne telepíteni. El is mondja, hogy miért gondolja ezt a két projektet éppen ott helyénvalónak. Ekkor már folyik a falusi telkekre tervezett ökoházak  építése, miután 50 fiatal értelmiségi párt sikerült kedvező hitelfeltételekkel odacsábítani. Mindannyian „munkahelyfüggetlen” foglalkozást űznek, de aggodalommal gondolnak arra az időre, amikor iskolás korú gyerekeik lesznek.  A hálózat megkapja az ötletet, és aki ebben fantáziát lát, az hozzáteszi a maga tudását, ismerettségét. Nem tervet készítenek, hanem megoldási javaslatot, vagyis a potenciális igények és lehetőségeken túl az üzleti terv szabályai szerint a megvalósítás és üzemeltetés anyagi alapjait is megvizsgálják. Csak olyanok vesznek ebben részt, akik egyetértenek a kiindulási ötlettel, nem kényszeredetten dolgoznak ezen, hogy megéljenek valamiből, hanem mert pont ez a projekt tetszik nekik. Hiszen a hálózaton rengeteg ötlet indul el, bárki megtalálhatja azt, amiben teljes szívvel részt tud venni. Persze, időközben kiderülhet, hogy az irány módosul, az ötlet csiszolódik, akár teljesen meg is változik – a lényeg a probléma jó megoldása – hogy lehet magas szintű oktatást biztosítani az ott élő és betelepülő családok gyerekeinek, illetve mi lesz az idősekkel, a munkanélküliekkel?

Azzal, hogy a tudást a virtuális térben megsokszorozzuk, és elemeljük a helyi, földhözragadt szemlélettől, a vidéki települések elszigeteltségét szüntetjük meg.

Ha a hálózat elvégezte a munkája szakmai részét a javaslattal, visszatér a komákhoz, akik az első kontrollcsoportot jelentik. Ezek után jön az érintett lakosság alapos tájékoztatása, majd a javaslat döntésre előterjesztése az önkormányzati közgyűlésre.

Előző rész: 10

Következő rész: 12 Közterületek rendje

A sorozat kezdete: ITT