Napló_bontás 3.

Áttörés

A mai nap eseménye a nagy szoba és a konyha közti, eredetileg létező, de valamikor egy téglasorral lezárt átjáró kibontása volt.

Ennek nagyon fontos szerepe lesz a lakás átszellőztetésében.

Ahogy a fürdőszobaberendezéseket elbontották,  kiderültek a víz és csatorna-rendszer “disznóságai” – ha elzárjuk a főelzáró-csapot, akkor a falszomszédnak sincs vize – a valamikor leválasztott lakások gyönyörűsége!

A bontóbrigád dicséretére legyen mondva, hogy ezt is ügyesen megoldották, bár a vízvezeték-szerelő készenlétben állt, hogy megakadályozza az árvizet,  a kőműveseknek köszönhetően erre nem volt szükség – a fenti képen látható vödör-kompozíció délre “letisztult”- a falból sem maradt semmi…

Mondtam már, hogy a bontáshoz is ész kell?

Mindenesetre, a víz-, és csatornarendszert a strangokig vissza kell bontanunk, még azon az áron is, hogy a szomszéd lakás ellátásához szükséges vezetéket is mi építjük ki, hogy végre “elváljunk egymástól”.

Még nagy talány, hogy merre megy a wc 4 colos lefolyója…

Holnapra, talán az is kiderül…

A Napló következő része ITT

építő hozzászólások:

Van véleményem

Kérjük jelentkezzen be hogy hozzá tudjon szólni a cikkhez.