Munkaszervezés_9

a vashoz hegesztett “tüskékkel” rögzítik a régi falszakaszt

Amikor már teljesen elkeseredtem attól, hogy nem találok kőművest, aki megcsinálja a légudvari falat, elmentem a fodrászhoz és levágattam a hajam – ez a nőknek mindig jót tesz. A magam megnyugtatására még megittam két üveg sört is, aztán eldöntöttem, hogy nem idegeskedem tovább – másnap találkoztam azzal a kőművessel, aki tudta, hogy csinálja meg, és ma reggel már ott is volt az embereivel.

Rögtön hívtam a vízvezetékszerelőmet, hogy értesítsem a fejleményről, és megpróbáljuk újraszervezni a munkát, hogy még április első hetében megcsinálhassuk a hőszigetelő, kikönnyített beton-aljzatot. Mintha az elefánt átjutott volna a tű fokán…

Ma délelőtt találkoztam a ház takarító-cégének egyik alkalmazottjával, hogy a pincében megtaláljuk a lakás vízellátását biztosító felszálló vezeték elzárócsapját…nincs ilyen! A teljesen lepusztult pincében nagy nehezen felfedeztem a központi mérőt és az ahhoz tartozó elzárócsapot. Mást nem találtam – egyébként, az egész vezeték, a mérő előtt és után is, elképesztő állapotban van. Gyakorlatilag bármikor széteshet a nyomás alatti vezeték! A következő közgyűlésen be fogom mutatni a fotókat az egyébként önkormányzati tulajdonban lévő pince és a rajta keresztülhaladó vezetékrendszer állapotáról. Abszurdum, hogy nincs felszállóágakként szétválasztva a rendszer, nem lehet lezárni részeket.

Egyébként, az utcai frontról megközelíthető pince sok ablakkal, igazán kiválló adottságú hely, érthetetlen az is, hogy az önkormányzat miért nem adja el valakinek, aki értelmesen tudná hasznosítani.

Tegnap este végre nyugodtan tudtam már tervezni – azóta ütemesen dolgozom fel a restanciámat. Az elmúlt három hétben nagyon rossz hatásfokkal ment a munka, mert a kőműves-hiány pótlására tett igyekezetem teljesen elnyomta a kreatív energiáimat. Tegnap este végre felszabadultam, zenehallgatás mellett újra tudtam tervezni.

A kőműves-keresésnek túl sok tanulsága nincs, hiszen baleset mindenkit érhet, nem lehet rá felkészülni, és nem lehet tartalékban tartani más embereket tavasszal, amikor minden jó szakembernek nagyon sok a munkája.

Kétségtelen, lakásfelújítást, ha lehet, januárban kell elkezdeni, mert ahogy kisüt a tavaszi nap, egyre nehezebb pótolni egy esetlegesen kieső embert. De ma igyekszem megint a dolog pozitív oldalát látni: igaz, találkoztam egy csomó gyenge kőművessel, olyanokkal is, akik játszották a primadonnát, hogy mit miért nem tudnak megcsinálni, elment egy csomó idő, idegeskedés ezzel, de végülis találtam egy jó szakembert, akinek a  szaktudása, a hozzáállása és az embersége is az, amit elvárok egy építőiparban dolgozótól. Hakol letová (הכול לטובה) – mindenből ki lehet hozni a jót, mondják a héberek.

építő hozzászólások:

Van véleményem

Kérjük jelentkezzen be hogy hozzá tudjon szólni a cikkhez.