Munkaszervezés_18

Eltelt megint egy hét, mire a villanyszerelő be tudta iktatni a falakban futó vezetékek kiépítését, a sok nyári munka közé.

Éppen ezért a kőművessel megbeszéltem, hogy már előre tervezze be a jövő héttől kezdődően a faljavításokat, az összes vizes kőművesmunkát. Ha azok megvannak, akkor kezdjük a gipszkartonozást – a kétféle technológiát nem keverjük.

Hétfő reggel 8 órára beszéltük meg a találkozót a villanyszerelővel – mivel már dolgoztak a lakásban (az alapszerelést és a fűtőszálak letekerését is ők végezték) volt náluk kulcs és az elektromos pontok tervei.

A beton-krízis után azonban megfogadtam, hogy senkit nem hagyok egyedül dolgozni a lakásban, ezért a megbeszélt időpontban én már ott voltam – ők csak fél órával később, kulcs és tervek nélkül.

Ez annyira felháborított, hogy cseppet sem kedves hangon a villanyszerelő fejére olvastam, hogy a késés, a szervezetlenség, az emberi, értelmes kommunikáció hiánya az agyamra megy, és hiába jó szakember ezzel a munkastílussal én nem tudok kibékülni.

Javasoltam, hogy vegyen fel egy nyugdíjas, értelmes nőt, aki átveszi tőle a szervezést, aki nem felejti el a terveket, amikor a terepre küldi az embereket, aki tartja a kapcsolatot a kliensekkel, aki megfontoltan igér valamit, amit a csapat be is tud tartani – ő pedig csak a szakmai problémákkal foglalkozik.

Mivel alapjában egy értelmes emberről van szó, akinek a fejére nőttek a feladatok, és ez egyre több, bosszantó problémát okoz az ő számára is, elismerte, hogy bizony erre van szükség. Azt már nem gondolta, hogy én, a barátnőimen keresztül pár nap múlva találok is neki megfelelő embert…

A szervezetlenségük az egész munkára rányomja a bélyegét – mivel az idő egy részében ott voltam, elintézetem dolgokat, majd visszamentem, láttam, hogy mennyire nem átgondoltan, nem a munkára koncentráltan dolgoztak, ami meg is látszik az eredményekben.

Azzal, hogy a hét öt napjából hétfőn, szerdán és pénteken dolgoztak nálam, a közbenső napokat egy másik terepen, fenntartják azt a látszatot mindkét helyen, hogy megy a munka, de valójában “nincs a fejükben” az a feladat, amivel éppen foglalkoznak, ebből következően rengeteg a hiba. Pénteken, amikor elhagyták a terepet, nemcsak a még el nem végzett munkát tudtam felmérni, hanem azt is, hogy milyen pontatlanságok vannak abban, amit csináltak.

Ezt a lakást, ha rákészülnek rendesen (a területre vitt anyagok és tervek összehangban vannak), akkor két ember három nap alatt meg kell tudja csinálni, most túlvagyunk a harmadik munkanapon és mégsincs kész,  kedden reggel pedig ott maradok addig, amíg az elkövetett hibákat kijavítják.

A hibák mindenütt figyelmetlenségből fakadnak, például: az elektromos redőny kapcsolói nincsenek egy magasságban az ablakok két oldalán. Ez azt jelenti, hogy vissza kell bontani, precízen bemérni az ablaktól és a padlótól való távolságot és  újra csinálni az egészet. Minimum fél óra felesleges munka, aminek bére van, költsége van, és ha egy szakember így dolgozik, akkor azt, végső soron a megrendelő fizeti meg.

Lehet, hogy a nagy szakember-hiány közepette ez a munkastílus még elmegy, de akiben van annyi önbecsülés, hogy jó szakember akar lenni, az változtat rajta, hiszen ő maga is jobban jár.

építő hozzászólások:

Van véleményem

Kérjük jelentkezzen be hogy hozzá tudjon szólni a cikkhez.