Kinek a háza? – podo-módra

A napokban kritikával illettem egy családiház-átalakítást.

Már írás közben megfogalmaztam, hogy szerintem, hogy lehetne jobb ez a terv – nem építész-esztétikai, hanem használati szempontból.

Mivel nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy csak kritizálni tudok, meg is rajzoltam a funkcionális rendet, amit jónak vélek – ez is lehet kritika tárgya, állok elébe.

A földszinti alaprajz első változatánál még nagyon ragaszkodtam ahhoz az elképzeléshez, amit a ház tervezője hozott, vagyis a nagy, egybenyitott nappali, amelynek a “közösségi” része az előtérrel és a terasszal szomszédos, ugyanakkor van egy intimebb része is, ami kvázi dolgozó, téli estéken a kandaló előtt üdögélésre is alkalmas, és ezen a terven vizuális kapcsolatba kerülhet a konyhával.

Egy, az előző cikkhez érkezett hozzászóló megjegyzésre viszont rájöttem, hogy ennél sokkal jobb megoldás is létezik, és ezt tartalmazza a második variáció, de előbb nézzük a kiindulást.

A magam részéről, ha tehetem, nem két, egymástól elkülönített szintet tervezek, hanem az úgynevezett “szinteltolásos” rendszerben hiszek, amikor nincs egyértelmű lent és fent, hanem a két szintet átmeneti szint köti össze. Ha ismerném a megbízót, és lett volna alkalmam beszélgetni a családdal, minden bizonnyal sikerült volna rábeszélni őket, de most ilyen durva átalakítást nem terveztem. Viszont, a két szint jobb kapcsolata érdekében a lépcsőt kivettem a nappaliból, és az előtérbe helyeztem, ahol ráadásul meghagytam a teljes légteret, és csak a lépcső alatti részt használtam raktározó térnek, a szomszédos helyiségből (étkező az első változatban, dolgozó a másodikban) való hozzáféréssel.

A lépcsőnek kényelmesnek kell lennie ahhoz, hogy le-fölszaladgálni ne essen nehezünkre. A vizuális kapcsolat is fontos, szerintem, ezért igyekeztem minél kevesebbet “falazni”. Az előtérben nagyon fontos funkció a kabátok, táskák, cipők raktározása, amit egy 180 cm magas szekrénnyel oldottam meg. Az első három lépcső alatt, kihúzható fiókokban is lehet cipőket tárolni. Mellesleg ezek a lépcsők arra is jók, hogy az ember leüljön, ha fel vagy akarja húzni a cipőjét.

Orientációs szempontból a nappali üvegfala az egyik vonzásszféra, a másik a lakókonyha tolóajtaja, amely állapota (becsukva vagy nyitva) tereli a házba érkezőt. Ha nyitva van, amikor vendég érkezik, akkor  sincs semmi gond, hiszen a konyhának nem a rumlis főző-részét, hanem a “kávésarkot” láthatja. Itt van a hűtőszekrény, mellette a száraz élelmiszerek tárolására alkalmas szekrény, a külső falhoz közelebb pedig a sütő és a mikro. A kávésarok pultrésze fölött kilátni a dolgozóba, illetve a második variációban az ünnepi étkezőbe. A magam részéről a második variációt életszerűbbnek tartom, ahol a különálló szoba mint dolgozó és alkalmi vendégszoba szerepel. Az étkező közvetlen kapcsolatba kerül mind a konyhával, mind a nappalival.

A konyha három részre tagolódik: a főzőrész legrumlisabb oldala (mosogató és tűzhely) a háztartási helyiséggel szomszédos falra, míg az előkészítőpult az étkező-sziget integrált része. Valójában ez utóbbi a konyha és a ház egészének központja. Itt ugyanis le lehet ülni és beszélgetni azzal aki éppen főz, közvetlen szemkontaktusban, ide ömlik be a fény… A kéményblokk mellett tálalószekrény, a szó klasszikus értelmében – poharak, tányérok, abroszok, stb.  A sütőbe, mikroba, hűtőszekrénybe való betételt, kivételt könnyíti a kávésarok pultja, alatta fiókokkal. A két tolóajtót még az első variációhoz terveztem – átjáró az étkezőbe, de meghagytam a második variációban is, így a közlekedő valójában a konyhán belüli torlódás elkerülésére is alkalmas, és  a háztartási helyiséghez sem kell kerülgetni.

A földszinten WC+kézmosó (ma már külön bidé helyett a WC-n van a bidé-szerelvény – használat szempontjából is sokkal praktikusabb), és egy zuhanyozó az esetleges vendégnek, de az egyidejű használatot is megkönnyíti a ház lakói számára. Vendég-WC-nek is alkalmas, mert nincs szennyes-ruha, működő mosógép, vagy száradó ruhák. Ez utóbbira szolgál a háztartási helyiség.

Az emeleti szinten négy szoba van itt is, de nem “egyenrangú” szobák: egy szülői háló, az abból nyíló fürdőszobával, két gyerekszoba – figyelembe véve a magyar családok létszámát, ezt valószínűsítettem, de lehet, hogy ebben a családban három gyerek van, akkor a harmadiknak is van egy külön szobája. Ha pedig valóban csak két gyerek van, akkor a harmadik amolyan “családi szoba“, ahol a gyerekek játszhatnak, rumlizhatnak, tévézhetnek, vagy számítógépezhetnek.

Az egyik gyerekszobából közvetlenül is be lehet menni a gyerekek fürdőszobájába, a másikból csak a folyosóról, esetleg a teraszról. Az utcai homlokzati teraszt meghagytam, bár nem vagyok híve az ilyen keskeny teraszoknak – ezekből többnyire lomtár válik, annak meg nem feltétlenül szép. A másik, kertre néző teraszt megkurtítottam – a családi szobából ne kukucskáljon senki be a szülői hálóba…

A folyosó és a lépcsőház között falat megbontottam minden olyan helyen, ahol nincs szerkezeti elem, ugyanakkor a kéménypillér mellett adódott egy folyosóról nyíló beépített szekrény-hely, ami nagyon jó tároló lehet olyan holmiknak, amelyek minden gyerekszobába egyaránt szükségesek.

Eleinte igyekeztem a terv szerinti homlokzati kiosztáshoz illeszkedni, aztán rájöttem, hogy ez hülyeség, hiszen ennek a szabadon álló háznak éppen az az előnye, hogy a helyiségeket két irányból is szellőztetni tudom. Tehát az ablakok funkcionális alapon imitt-amott átrendeződtek. Természetesen, ahhoz, hogy ez a funkcionális séma ház legyen, egy építésznek még a homlokzaton is dolgoznia kell, de tagadom azt a nézetet, hogy bármilyen jó homlokzat kedvéért megerőszakoljuk a funkciót.