Izabella története_4.
A régi, szivárgó szennyvízlefolyó cseréje
Mi értelme ilyen kis vacak lakásokat felújítani? – kérdezik sokan értetlenül…
A válasz évtizedeken át az volt, hogy nem érdemes, és ennek következménye lett az eszetlen bontás és a lakótelep-építés a XX. század második felében, miközben a meglévő épületállomány állapota tovább romlott.
Bár közben kiderült, hogy micsoda károkat okozott ez a felfogás az egész városra nézve, a szemlélet kevéssé változott. Berögzült a környezettel kapcsolatos igénytelenség. A privatizáció következtében azok a tulajdonosok, akik mint korábbi bérlők fillérekért megvették a lakásokat, amelyekben már korábban is laktak, egyszeriben nem váltak felelősségteljes tulajdonossá, akik tisztában van az ingatlannal járó kötelezettségekkel. Ezért aztán, egy-egy társasházban akkor indul meg a felújítási hullám, ha növekszik az új tulajdonosok száma, akik kemény forintokért veszik meg a lakást, és fontos nekik, hogy annak értéke növekedjen, amit azzal lehet elérni, hogy az ember felújítja, korszerűsíti, majd folyamatosan gondozza.
További kérdés a felújítás mértéke: Csak tegyük lakhatóvá, vagy végezzünk alapos munkát? Sajnálatosan, az első forma az elterjedt Budapesten. Meggyőzőnek látszó kifogás a pénzhiány. Csakhogy, ha jobban megnézzük a dolgot, akkor ez nem más, mint a rövidlátás. Ha valakinek 10 millió forintja van, akkor hajlamos ennyiért nézni lakásokat, és akkor nem marad pénze arra, hogy a saját igényeire szabja – hosszú éveken át képes egy középszar lakásban lakni és panaszkodni.
Ezzel szemben, ha egy kisebb lakást vesz, 5 millióért, és jó szakemberrel megtervezteti a saját igényeire, akkor lehet, hogy nem 50 négyzetméteren, hanem csak 30-on, de jó minőségű lakásban lakhat egészen addig, amíg nem futja nagyobbra. Az inspiráló környezet a kisebb fenntartási költségek megvalósítható közelségbe hozhatják a nagyobb lakást is, ha egyébként arra lesz szükség.
Az igények és lehetőségek elemzésével kialakított tervek szerint, alaposan felújított lakások hosszabb távon őrzik az értéküket, és ha néhány év múlva kinövi az ember, mert mondjuk gyerekei születnek, akkor még mindig nagyon jó lehet másoknak, vagyis jól el lehet adni, és tovább lehet lépni. A lakás lehet jó befektetés, és lehet magas havi költségekkel járó nyűg – attól függőn, hogy mennyire tervezték meg: építészetileg és pénzügyileg.
Az Izabellát 5 millióért adták el. Ügyvédi költség és illeték: 260 ezer. A bontás ebben a fázisban: 194 ezer volt. Most jönnek az alapvezetékek – víz-, csatorna, villany. A gázt azonnal leszereltetem. A villanyórát viszont felbővíttetem és vezérelt mérővel is kiegészíttetem. Kis alapterületű, de nagy belmagasságú (428 cm) lakásban az elektromos padlófűtés az adekvát fűtési módszer.
Ám az első lépés, a bontás után a lakáson átmenő ellátó rendszerek állapotának felmérése, és szükség esetén cseréje. Az Izabella vízellátó rendszere viszonylag jó állapotban volt – kibontottuk, hogy bizonyosságot nyerjünk. Úgy tűnik, hogy ezt valamikor, az utóbbi 20 évben felújították. A szennyvíz-strang viszont rémes állapotú – ahogy lenni szokott, ahol a csempeborítás eltakarta, már szivárgott, folyamatosan áztatva az épületszerkezetet.
A háznak most választottak új közös képviselőt, akinek felhívtam a figyelmét a rémes csatorna-állapotokra, a lakásban és a pincében egyaránt. Becsületére váljék, hogy kiment, személyesen megnézett mindent, aztán még fel is hívott, hogy elmondja, mit tapasztalt. A pincében sokkal rosszabb a helyzet, mint ahogy az első ránézésre tűnt – gyakorlatilag egy szar-mocsáron ül az egész ház. A csatornákat ragasztószalaggal és cipőfűzővel „javították” ott, ahol korábban szabad-esésben ömlött a szennyvíz a pincébe.
Budapesti eklektika 2014
A sorozat ITT kezdődött, a következő rész pedig itt olvasható…
(2014.10.05. – A lakás azóta elkészült, ízelítőül egy kép, aztán nem sokára a tanulságok…)
(2015.11.01. – A tanulságokról több mint egy év után írtam, és gyanítom, hogy az átalakítás még most sem fejeződött be teljesen… ilyen egy lakás – változik…)
Izabella – központi tér
