Konyhadivat 2017
Az utóbbi években drasztikus átalakuláson ment keresztül a konyha – nem csupán a felhasznált anyagok, hanem főként az elrendezésük tekintetében. A közösségi térben elhelyezett konyhapultok már egyre kevésbé hasonlítanak a húsz-harminc éve megszokott L, vagy U alakú falmenti soroláshoz. Egyetlen fal mellett rendszerint a magas elemek, tárolók, a térbe állított alsó szekrényeket pedig egyre izgalmasabb pultok fedik.
A jelenség oka nem holmi hóbort, hanem főként annak köszönhető, hogy a korszerű, kitűnő vasalatokkal elérhetjük, hogy a tárolást sokkal kevesebb szekrényben is meg lehet oldani ragyogóan, a főzés pedig kilépett a hétköznapi, rutinrobotból a közös, családi élmények világába.
Az egészséges ételek elkészítése pedig nem kíván többórás, rumlis, nehéz szagokkal terhelt munkát. A XXI. századi családi élet központja újra a közösségi tér konyhája!
Mediterrán családi ház 2017
Sokszor kritizálok ma épülő családi házakat, különösen, ha azokat mediterrán jelzővel illetik. Nos, most örömömre szolgál bemutatni egy mediterrán családi házat, amely talán nem minden részletében a szívem csücske, de alapjaiban képviseli mindazt, amit erről a témáról gondolok.
Ez a ház nem akar olyan lenni mint a dél-olasz középkori városok lakóházai, ugyanakkor izzig-vérig mediterrán életérzést közvetít a hatalmas üvegfelületeivel és az ányékolási technikáival, a nyers beton padlójával a bejárati szinten és az onnan felkúszó fa borítású lépcsőjével. Egyszerű, praktikus és arányos. Itt-ott játékos részletekkel, felrúgva néhány konvenciót, de túlzásoktól mentes.
Kijevi ügyvéd lakása
A jó lakás tükrözi a benne lakó életvitelét, személyiségét.
Erre nagyszerű példa a következő fotó-sorozat, amely egy kijevi ügyvéd lakásáról készült.
Mindezek alapján igyekszem megfogalmazni, hogy milyen ember lehet a lakás tulajdonosa.
Valójában a tervezés során egy fordított folyamat zajlik: ismerjük a megrendelőt – jól kell ismernünk ahhoz, hogy neki való lakást tervezzünk.
Ez a 100 négyzetméteres lakás árulkodik arról, hogy egy jól szituált egyedülálló pasi lakja, akinek bizonyára vannak alkalmi partnerei, de huzamosabban nem él vele senki – és erről nem csupán a garderobe-szekrény árulkodik. Sokkal inkább a teljesen átlátható tér, amely nem takarja a hálószobát sem, de diszkrét függöny választja el a hálóból nyíló dolgozót – az elfoglalt ügyvéd korán kelő ember lehet, aki a kévéja mellett már olvassa az e-mailjeit, de az éppen nála alvó partnerét nem akarja zavarni, behúzza a függönyt…
Nagyon szép a három nagy ablakkal meghatározott traktus: az étkező-konyha, a nappali kanapés rész és az átlátszó üveggel leválasztott háló-garderobe. Itt is nyilvánvaló, hogy a függesztett fotel a kilátáshoz közel a házigazdát szolgálja, aki azért elég gyakran fogad vendégeket, nemcsak egy italra, hanem többnyire vacsorára. Egy jól menő ügyvédnél ez a networking része…
Roppant elegáns a konyhapult, ahogy el is választja, mégis összeköti a konyha terét a nappalival.
Terasz nincs, ami akár hiányossága is lehetne ennek a lakásnak, de a zöld növényekkel komponált válaszfal mégis becsempészi a természetet ebbe az alapvetően ipari hangulatú miliőbe.
A kanapé nem annyira ücsörgésre, mint heverészésre, közös mozizásra alkalmas.
A lakás nyilvánvaló kényelme mellett feltétlenül közölni kívánja a belépővel, hogy a tulajdonos nem szimplán egy ukrajnai, vagy kijevi ügyvéd, hanem a globális világ polgára, lakása lehetne akár New-Yorkban is, semmivel nem marad el a nyugati, értelmiségi, trendi izléstől. Nincsenek benne újgazdag túlzások, a felkapaszkodottak átlátszó igyekezete megmutatni, hogy vitték valamire, ugyanakkor értő szemek azonnak észreveszik a lakás kialakításába befektetett szellemiséget és pénzt, nemkülönben.
Az óriás mértű ágy különleges hangsúlyt kap azzal, hogy egy üvegfal mögött van a nappaliból nézve – nem takarni, hanem kirakatba rakni akarták. Sikeres emberek szeretik hangsúlyozni az intenzív szexuális életüket, amely mintegy része a rendkívüli képességeiknek.
Az anyagok, a színek megválasztása is egyfajta férfias divatot jelenít meg – szürke, fekete, a tégla terakotta színe, illetve a parkett és a falburkolat barnája, decens elegáncia, amibe játékosan vegyül a sárga, illetve a bejárati-étkező traktusban a piros, éppen csak annyi, mint egy jó csokoládéban a chili.
Minden nagyvonalúan méretezett – a fürdőszoba is. Hogy ez mennyire praktikus, vagy mennyire IN – hagyjuk ezt az egyéni izlés körében. Az elég nyilvánvaló, hogy az ügyvéd úr nem feltétlenül maga takarít…
Mivel az elegáns fürdőben nincs mosógép, feltételezhető, hogy az előszobából nyíló helyiség, amelyet fekete falak határolnak, maga a háztartási helyiség.
Lakás másként _ központi tér
Mivel a konyha manapság a központi tér része, valójában már az előző részben elemeztük ennek a közösségi térnek egy részét. Arra is kitértünk, hogy a térkapcsolat szempontjából előnyös, ha meg tudjuk oldani, hogy a konyhapult „arccal” a nappali felé forduljon, így az is részese a történéseknek, aki éppen az ételt készíti.
A központi tér másik nagyon fontos eleme az étkezőasztal.
Az én, személyes véleményem szerint, sokkal fontosabb, mint az ülőgarnitúra. Ami egyébként szintén sokat változott az elmúlt években.
Illusztrációként egy izraeli építészpár saját lakását hoztam, mégpedig azért, mert tökéletesen tükrözi a központi tér szerkesztésének szabályait és azt is, hogy mennyire „fel is lehet rúgni” ezeket a szabályokat, ha az indokolt.
Amit ebben a térből tökéletesen le lehet venni a korszerű központi térrel kapcsolatban, hogy bensőséges, családias, funkcionális és teljesen egyéni. Ott vannak a hangsúlyok, ahol az adott családtagok azt kijelölik a maguk életformájával.
Itt van például az a „szabály”, hogy lehetőleg az egyes funkciók (konyha, étkező, kanapé-sarok) ne sorolódjanak a térben, hanem egy háromszöget alkossanak, mert az többnyire kellemesebb… itt pedig bizony sorolódik a három rész, mégsincs kellemetlen érzésünk, mert a nagy ablakfelületek nem a láncsor egyik vagy másik végén, hanem azokkal párhuzamosan vannak, mintegy kitágítva a teret oldalirányban.
Egy másik képről pedig az is kiderül, hogy az erkélyajtókkal ellentétes oldalon is kitágul a tér, mert a kanapés részhez közel bevillan a hatalmas tv-képernyő, majd egy oszlop mögött diszkréten meghúzódik a dolgozó, illetve ott van a hálókhoz vezető folyosó.
Érdemes odafigyelni olyan finomságokra is, ahogy az étkező mellett a konyhához közeli ülőkék támlás székek, míg a nappali felé egy pad van… elfogyott a pénzük székeket venni, vagy miről van szó? Persze, hogy direkt így komponálták, hiszen a támlás székek mintegy elválasztják a konyhapulttól, míg a padon lehet mindkét irányban ülni – az asztal felé fordulva, vagy éppen ellenkezőleg: a kanapé felé, vagyis a pad összeköti ezt a kétféle leülős részt!
Az „ülőgarnitúra” is kiment a divatból: a kényelmes, de nem robosztus kanapé mellett könnyed, karfás fotelek, és persze a padra is le lehet ülni úgy, hogy az a „nappali” része.
A TV-nek nem elhanyagolható a szerepe az izraeli lakásokban – a hírek, olykor a rendkívüliek, amelyek bármikor megszakíthatják az élet normális menetét, mint ahogy ezekben a percekben is hallom: Jeruzsálemben a villamoson halálosan megkéseltek egy 21 éves brit egyetemista lányt – a tv nagy, hogy a konyhában dolgozva, vagy az asztal körül ülve is lássák, ha szükséges.
Rendkívül egyszerű, kiegyensúlyozott a geometriája ennek a térnek, nincs benne túl sok figyelemelterelő részlet, így minden egyes tárgy értelmet nyer.
Milyen emberek élhetnek itt?
Az biztos, hogy nem az az elvonulós fajta, ha még a dolgozójuk is a közösségi térre nyílik… Nem hiszem, hogy reprezentálni szerettek volna a nappalijukkal, bár bizonyára fogadnak vendégeket is, de az elrendezés alapjaiban a családtagokat szolgálja.
Nem sokat adnak a formaságokra, de a formákra odafigyelnek…
Szimbiózisban élnek a környezetükkel, de olykor szeretik behúzni a függönyöket…
Nem különösebben nagy a belmagasság, de a rejtett fényekkel sejtelmessé téve növelik a tágasság érzést.
A padlótól a plafonig a falfelületek meleg bézs színűek, semmi rendkívüli, ugyanakkor merészen sötétek a szekrények.
Itt megint ellentmondanak egy általános szabálynak azzal, ahogy a konyha magas elemei kiemelkednek a falsíkból – ez önmagában elég nyomasztó is lehetne a nagy tömegével, csakhogy a dolgozórészen, szinte ugyanaz a tömeg behúzódik a falsíkon belülre, szimmetrikusan a folyosó tengelyére tesznek egy síkban ki-beugráló kompozíciót – gyönyörű!
Bár területileg a konyha majdnem a legnagyobb, a súlypont az étkezőn van – mintegy a lakás abszolút középpontján: a konyha és a nappali között, a terasz és a dolgozó, valamint a privát terekhez vezető folyosó metszésében, amit az egyetlen, nagy pirosas szőnyeg még inkább hangsúlyoz.
Semmi nem különösebben pompázatos ebben a térben – célszerűen egyszerű, még a központi díszítő elem, a lámpa az étkező felett is funkcionális. Láthatóan mindennek van megtervezett helye, ebből fakadóan nincs rumli, könnyű takarítani.
Egészen más életformát tükröz a következő tér, mégis hasonlít abban, hogy nincsenek hermetikusan elválasztva a főzés, az étkezés, és a társas kapcsolatok helyei. Sőt, nagy hangsúlyt kap a külső térrel való intenzív kapcsolat.
Lakás másként _ konyha
A konyha annyira fontos helyiség, hogy már korábban is írtam egy cikket „A lakás lelke” címmel, a konyhák fejlődéstörténetéről, egy konkrét konyhatervvel kapcsolatban is sok elvi megállapítást tettem a „Konyha-kitérő” cikkben, illetve „Az én váram” sorozat 11. része is a konyháról szól – a jelenlegi, sajátomról… de ezek a cikkek 2013-ban íródtak, és bármennyire vállalok minden szavát, most 2017-ben is lehet új dolgokat mondani erről a központi helyiségről, ami tulajdonképpen már nem is külön helyiség, hanem a lakás közösségi terének a része.
Egy középkorú férfi megjegyezte egy ingatlanbefektetőknek tartott rendezvényen, hogy az „amerikai konyha” talán most már kimegy a divatból…
Nem Uram, esze ágában sincs kimenni a divatból, sőt!
Mármint azokban a lakásokban, ahol nem a cseléd tálalja fel az ételt a háziaknak, a nappali tartózkodás tere, az úgynevezett közösségi tér (szemben a privát szférával), arra való, hogy együtt legyünk mi, akik együtt élünk egy lakásban!
Egy fiatal anya szájából hallottam legutóbb, hogy mennyire utálja a jelenlegi lakásukat, mert bármit kell elkészítenie, akár csak a babának valami apróságot, a nappalitól távol eső konyhában száműzöttnek érzi magát.
Az más kérdés, hogy a magyar lakások jelentős hányadában még mindig a „tisztaszoba” elv szerint a konyha valahol jó távol van a nappalitól, és rendszerint még mindig a hagymaszag az indok, pedig ez is már egy rég lejárt lemez.
Akkor nézzük meg, hogy mit érdemes figyelembe venni a korszerű konyha tervezésénél:
Elsődleges szempont a konyha kapcsolata a közösségi tér többi részével, vagyis az, hogy miközben a konyhában dolgozunk, a tekintetünk a nyitott tér felé, a „társaság” felé forduljon.
Két egymással párhuzamos pultrendszer a legideálisabb, amit persze a hely adottságai módosíthatnak némiképp, de alapvetően igaz ez az elrendezés, amikor a magas elemek, mint a hűtő, a sütő-mikró és egyéb tárolószekrények a fal mellett, míg a munkapult nyitott része a térbe fordul,
hatékonyság
organizáció
ergonómia
A párhuzamos elrendezés azért praktikus, mert félfordulatokkal, kevés szaladgálással elérhető szinte minden, még egy viszonylag nagy konyhában is.
Az ilyen, hatékony elrendezést az egyre javuló minőségű vasalatok tették lehetővé: azok a fiókrendszerek, amelyek tekintélyes súlyokat kibirnak, így az alsó szekrényekbe kitűnően lehet organizálni a főzéshez-sütéshez szükséges eszközöket.
Sokkal kevesebb szekrénybe, sokkal jobban el tudunk pakolni, és keresgélni sem kell, mélyen bebújva kotorászni, mert minden kihúzható, minden annyi helyet foglal el a különböző magasságú fiókokban, amennyire szüksége van – nem többet, vagyis nincsenek kihasználatlan terek!
A korábban szokásos L vagy U alakú konyhák ugyan hatalmas munkapultot eredményeztek, de a sarokelemek sosem voltak praktikusan kihasználható szekrények. Viszont jó drágák!
Mára azt is megkérdőjelezzük, hogy valóban kell nekünk a hatalmas munkapult?
Szerintem, nem igazán – nagy konyhapult = nagy rumli lehetősége.
praktikusság
könnyen takaríthatóság
Ha kizárjuk annak lehetőségét, hogy a nagy konyha egyfajta státusz-szimbólum, használható, áttekintehető és könnyen takarítható konyhát szeretnénk, akkor kiderül, hogy egyáltalán nem biztos, hogy hatalmas konyhapultra van szükségünk!
Ellenben a jól szervezettség a konyha minden tároló-rendszerére igaz, nemcsak az eszközökére, hanem az élelmiszertárolásra is.
Persze, nem kell minden lakásban hatalmas hűtőszekrény – egy városi kislakásban a beépített hűtő számtalan, kisebb változata is elegendő lehet, a száraz-élelmiszer tárolására pedig kamraszekrények elképesztően sokféle kombinációban szolgálhatnak minket.
tartósság
időtállóság
A konyhabútoroknak nemcsak különböző stílusa van, hanem a divatja is gyorsan változik – ez egyfelől nagyon jó dolog, mert mindig vannak technikai újdonságok, praktikus fejlesztések, de azért nem kell túlságosan komolyan venni, hiszen egy jól megtervezett és rendesen megépített konyha 20-30 évig működhet anélkül, hogy fel kellene újítani.
Ráadásul a konyhadivatnak is megvannak a maga vadhajtásai, olyan megoldások, amelyek talán nagyon vonzóak egy bútorkiállításon, de a napi gyakorlatban már sokkal kevésbé.
Például a rengeteg nyitott polc a konyhában kifejezetten idegesítő annak, akinek ezt takarítania kell, bár lehet, hogy a fotókon nagyon szimpatikus, változatos képet fest.
A színek és a felületek anyagainak a megválasztása is sokkal inkább annak a függvénye, hogy milyen az egész lakás, vagy legalábbis a központi , nappali tér hangulata – a konyha nem szabad, hogy valami kirívó képződmény legyen benne.
Lehet vad színeket alkalmazni, ha az illik az egész tér kompoziciójába, de éppen azért, mert a nappali terében más bútorok is vannak, az a szemlélet kezd uralkodóvá válni, hogy a konyhabútor „fogja vissza magát”. A tavalyi, milánói bútorkiállításon meglehetősen sok sötét színű konyhabútor jelent meg, amelyeken többnyire fogantyú sincs – egyre jobban hasonlítva egy elegáns nappali bútor képéhez.
L. másként _ háztartási helyiség
A háztartási helyiség nem ismeretlen fogalom Magyarországon, de általában családi házaknál tűnik fel az alaprajzon.
Ugyanakkor a városi, társasházi (régebben lakótelepi) lakásokban még mindig a fürdőszobába tervezik a mosógépet, és a szárítógéppel nem is kalkulálnak.
Pedig a XXI. század második évtizedében ez több, mint hiba!
Számtalan kutatás eredményeképpen tudjuk, hogy a családon belüli munkamegosztás lényeges eleme a háztartások gépesítése – a férfiak részvétele a házimunkákban nő (egy-egy gombot ők is meg tudnak nyomni, ha az ember lánya türelemmel elmagyarázza nekik), illetve ennek a részvételnek és magának a gépesítésnek köszönhetően a dolgozó, hivatásukban sikeres nők túlterheltsége csökken, ami a családi élet, a házastársi kapcsolat, a gyerekekre szánható idő növekedése miatt is kedvező fordulat.
Megjegyzem, hogy amikor konkrét forrást kerestem a háztartás gépesítési foka és a háztartási munka családon belüli megosztása közötti összefüggésre, magyar forrást alig találtam, holott ez évtizedek óta ismert, különösen az amerikai, feminista szakirodalomban.
Ahogy nőtt a háztartások gépesítése, úgy tehette meg egyre több nő, hogy értelmesebb munkát végezzen, mint a mosogatás, vagy a mosás, takarítás.
Ugyanennek a folyamatnak lényeges eleme az elektromos készülékek elterjedése, mert ezek, a maguk elektronikájával minden korábbinál jobban szabályozhatók, időzíthetők, automatizálhatók.
Tehát, amikor a magam részéről, ahol csak tehetem, kihajítom a gázt, mint energiaforrást, és egyre több háztartási munkát elektromos gépekre terelek, az egyre „okosabb lakás” felé teszek lépéseket.
A szárítógépnek a lakás állagmegörzésének szempontjából is igen fontos a szerepe, mert különösen télen, rengeteg lakásban azért nő meg drasztikusan a páratartalom, ennek következtében a lehülő felületeken a páralecsapódás és a penészesedés, mert valahol ott ténfereg egy ruhaszárító állvány, teli, lassan száradó ruhával, aminek egy részét aztán vasalni is kell.
Hová tegyük a vasalódeszkát, a létrát, a porszívót és a felmosóvödröt?
Aki valaha takarított már lakást, az tudja, hogy ezek fontos eszközök, de célszerű tárolásuk sokhelyütt nem megoldott, ebből következően esetlegesen vannak valahol a lakásban.
Sokan azért ragaszkodnak még ma is a kamrához, nem mintha sonkáknak, kolbászoknak és egész télre való befőtteknek kellene a hely, hanem mert oda el lehet súvasztani ezeket a dekorációnak nem alkalmas kellékeket.
A probléma megoldása pedig sokkal inkább egy önálló háztartási helyiség, vagy legalább szekrény, ahová pontosan megtervezzük az összes, lakásfenntartáshoz szükséges kellék adekvát helyét. Tapasztalatból tudom, hogy a legkisebb lakásba is be lehet tervezni akkor, ha szem előtt tartjuk ezt a szempontot.
Lakás másként _ előszoba
A “Lakás másként” rovatban szavakban fogalmazom meg, amit fontosnak tartok egy-egy dologról a lakásban, mert szerintem, így, helyiségekre bontva is a közvetlen környezetünk roppant izgalmas téma:
az előszoba
Megvallom őszintén, az elmúlt nyárig nem sokra becsültem az előszobát – Izraelben a zárt lépcsőházból egyenesen a közösségi térbe, a nappali-étkező-konyha-komplexbe „zuhanunk” bele.
Bár én többször próbáltam egyfajta belépőt kreálni, tükörrel, szekrénykével, ahová le lehet tenni a kulcsokat, a napszemüveget, a postát, az éppen használatos cipőket, táskát, de őszintén szólva ez a gondolat nem különösebben ragadta meg az izraelieket.
Mint minden, ez is mentalitás, kultúra és éghajlatfüggő funkcionális kérdés.
Hagyományosan az izraeliek nem veszik le a cipőjüket a bejáratnál, mert az egész lakásra jellemző „hidegburkolatot” sűrűn felmossák. Kabátot az év nagy részében nem hordanak… Számukra sokkal fontosabb a lakás tereinek nyitottsága, és ha van is valami „belépő” – többnyire csak a családi házaknál, ahol nem a zárt lépcsőházból nyitnak a lakásba – annak nincs különösebben nagy jelentősége.
Nyáron Stockholmban voltam egy barátnőmnél és ott értettem meg igazán az előszoba fontosságát: az éghajlat miatt itt sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy hová tesszük a nedves cipőket, a kabátokat, a sapkákat, kesztyűket.
A barátnőm lakásának előszobája mintapéldája a funkcionalitás és az esztétika harmóniájának: ahogy belépünk, a tekintetünk a kis, fiókos szekrényke feletti kerek tükörre esik, alatta fonott kosárka a kulcsoknak.
Az ajtó háta mögött vannak a vállfára akasztott kabátok, alatta a cipők, de van hely a kosaraknak, táskáknak és az esernyőknek is.
Az ajtó mellett egy cipősláda, amire kényelmesen le lehet ülni, amikor cipőt cserélünk.
Mielőtt a nappaliba lépnénk, jobbra egy komód – a sok-sok sapkának, sálnak, kesztyűnek, felette a polcokon utazások emlékképei.
Na és persze, az elmaradhatatlan növények… ebben a természetve ágyazott, kertvárosi, társasházi lakásban láttam először úgy szobanövényeket, hogy azok szerves részei voltak a berendezésnek, ott voltak, ahol éppen lenniük kellett, még az előszobában, vagy a fürdőben is, nem tolakodóan, hanem a „helyükön”.
A stockholmi előszoba bútorai egyszerűségükben izlésesek – jó ide megérkezni.
Persze, egy tervező sosem akarja lemásolni egy más kultúra téralakítási megoldásait, de tanulni érdemes belőlük, hasznosítani lehet azt, ami a mi viszonyainkra is igaz.
A lakótelepi lakások egy méter széles előszobái semmire nem jók, csak közlekedők, amelyek inkább elválasztják a helyiségeket, mintsem összekötik. A falra szerelt fogas, amire egy rendes kabátot felakasztani vétek…
Ezzel szemben a régi, polgári lakások előszobái sokszor túlméretezetettek, nagy bútorok szállítására alkalmas széles ajtókkal, egy lakótelepi lakás szobájának nagyságával vetekedő négyzetméterben…
Gondos tervezéssel, minden probléma megoldható: olykor a lakótelepi előszobát célszerű összenyitni a nappalival és a megnövekedett térben már nagyobb esély van arra, a bejárat közelében megoldjuk a „megérkezés” funkcióit.
A nagy alapterületű, polgári lakások előszobáiból könnyebb jól berendezett előszobát tervezni, még akkor is, ha az előszoba területéből itt-ott elveszünk, például a szomszédos fürdőszobák vagy a háztartási helyiség javára.
A nagyon kicsi, lényegében egyterű, stúdiólakásokban is meg lehet oldani a „megérkezés” funkciót, legfeljebb nem a legszokványosabb módon: az „én váramban” a lépcsők rejtik a cipőket, a saját kabátaim a galériára vezető lépcsők alatt vannak, a vendégek kabátait pedig a háztartási helyiségben lévő vállfákra lehet feltenni, mert ha éppen vendégek jönnek, akkor nem mosok.
A lényeg, hogy az előszoba, előtér, belépő olyan kellemes érzést keltsen, amilyet maga a lakás – a funkcionalitás elsődlegessége mellett adjon ízelítőt abból, hogy mire számíthatunk a lakás többi terében.
Lakás másként _ bejárat
Fodor Jánosnak azt ígértem, hogy a Rádió Bézsben (37:15-től 53:00 -ig)”aprópénzre váltom” azt a témakört, hogy mitől jó egy lakás (lakótér)? A hétfő délelőtti „Lakás másként” sarokban szavakban fogalmazom meg, amit fontosnak tartok egy-egy dologról, mert szerintem a lakás témaköre roppant izgalmas beszélgetéstéma lehet, de ha valaki további információkkal szeretné mindazt kibővíteni, itt találhat forrást:
a bejárat
Hol kezdődik a bejárat?
Családiháznál, társasháznál a kapunál. Vagyis ott, ahol még nem az én privát szférám kezdődik, mégis „árulkodik” rólam is – hiszen ezen az úton jutok be a saját világomba…
Történetileg a kapuknak tulajdonvédelmi szerepe volt és persze ma is az, gondoljunk arra, hogy amikor a rendszerváltás után az állami bérlakásokat a benne lakók megvették, szinte az első intézkedés az volt, hogy felszerelték a kaputelefonokat és zárni kezdték a társasházak kapuját.
Mielőtt a nemzetközi silányság építészete elárasztotta a világot, a kapuk nagysága, formája, anyaga és színe szoros összefüggésben volt a használat praktikumával és hűen tükrözte a hely kultúrális viszonyait.
Ez persze a lakás, a lakóépület minden részletére igaz – mára azért veszett el ez a tudás, mert a sztandartizált, tömeges lakásépítés, a lakótelepek, a tipustervek alapján épített Kádár-kocka családiházak leszoktatták az embereket, hogy figyeljenek az ilyen részletekre.
Ugyanakkor, a jó lakás, lakóépület ismérve éppen az, hogy összhangban van a benne lakók életformájával, izlésvilágával, látványa szavak nélkül elmondja, hogy kivel állunk szemben. „Mutasd a lakásod, megmondom ki vagy” – akkor igaz, ha tudatosan formáljuk a környezetünket.
Az Oszmán Birodalom idején Jeruzsálemben a kettős kapu volt a jellemző. A nagy, kétszárnyú, nehéz kapu egyik oldalán egy meglehetősen kicsi ajtócska nyílt – ez volt a személybejáró.
A nagy ajtó méretéhez viszonyítva furcsán alacsony bejáró azonban cseppet sem volt véletlen. A ház gazdája nem tudhatta, hogy a kapu előtt álló milyen szándékkal érkezik. A belépő le kellett hajtsa a fejét, és át kellett lépje a magas küszöböt – ez a bizonytalan egyensúlyú testartás helyzeti előnyt jelentett a házban lévőnek a hatékony védekezésre az alkalmatlan látogatóval szemben.
Ugyanakkor, ezekben a nagy családos lakóépületekben tekintélyes méretű raktárak voltak, ahová az árut tevékkel hordák, tehát akkor, amikor egy-egy rakomány megérkezett, két erős férfi kinyitotta a súlyos, kétszárnyú kaput, hogy a teve a rakománnyal beférjen.
Az a ház, ahol én lakom Budapesten, 1882-ben épült, amikor a tulajdonos, báró Podmaniczky László a maga lovas hintójával érkezett haza, ezért kellett a széles és magas kapu.
Itt nincs küszöb, hiszen a kerekes hintónak ez értelmetlen akadály lett volna, viszont kétoldalt volt kerékvető, amely „egyenesben tartja” a hintót, hogy ne ütközzön az épület falaihoz.
A kapuk, méretüknél fogva itt is elég súlyosak, de amikor a báró megérkezett, akkor nem őtekintélyessége, hanem a szolgák nyitogatták a kaput.
Ma viszont komoly problémát jelent a nehéz kapu egyik szárnyát kinyitni, még a fiatalabbaknak is, nemhogy a házban lakó idősebb embereknek. A társasházi közgyűlések visszatérő témája a kapu ügye, mert az eltelt 130 évben a funkció alapjaiban változott meg, és ehhez kell megtalálnunk az adekvát formát.
A későbbi korokban épült lakóépületek kapuinak – amikor már nem kellett a lovaskocsival keresztülhajtani – a külső mérete sok esetben nem csökkent, hiszen a kapunak nem csupán az elsődleges funkciót kell szolgálnia, hanem egyfajta hangsúlyt adni a bejáratnak, vagyis orientációs szerepe is van.
Ilyenkor a kapu külső mérete még elég nagy, de a két, hatalmas szárnyat felváltja a középen elhelyezett, keskenyebb ajtó, mellette és felette tömör, vagy üvegezett fix elemekkel.
A kapuk anyaga is illeszkedett az időben változó használathoz. A tömör, nehéz fa, időnként még fémmel is borított kapukat felváltották a könnyedebb, üvegezett változatok.
Azzal együtt, hogy a kapu már csak gyalogos áthaladásra szükséges, továbbra is megmaradt az orientációs szerepe…
A korszerű kapuk lényege a társasházakban a jó vasalat, amivel könnyedén nyithatók, az elektronika, amivel a zárszerkezet biztonságát garantáljuk, kamerás kaputelefon…
A tökéletes nap!
Ahogy szaporodnak az évek mögöttem és fogynak előttem, úgy becsülöm egyre jobban a szép napokat.
Amikor a dolgok jól mennek, sikerül valamit elérnem, megértenem, tennem, vagy csak egyszerűen sütött a nap, öröm volt felkelni – a tökéletes naphoz olykor ennyi is elég.
Hétfőn Askelonban volt egy tökéletes napom, tegnap a Dél-Dunántúlon.
Reggel hétkor indultunk Danival Tel-Avivból: Kiryat Gatra utazott és „menet közben” (20 perces kitérővel) kitett engem Askelonban, közel a tengerparthoz.
Sütött a nap, enyhe délnyugati szél, friss a levegő – az askeloni tengerpart szinte néptelen.
A sétány déli csücskén indultam el, közel a Marinához, a csónakok, kisebb hajók kikötőjéhez. Ezen a részen már felfedezték a tengerparti magasházak piaci lehetőségeit – vad építkezések folynak.
Lakóépületek és bevásárlóközpont, látótávolságban a gázai határt jelző őrnaszádok sora.
A homokos tengerpart fölötti magaslaton fut a kiépített sétány, ami ezáltal elválik a strandtól, néhol van lépcsősor, vagy a tengerhez levezető ösvény.
Hétköznap délelőtt csak néhány „futkosóval” lehetett találkozni, az egyetlen kávéház-étterem pedig zárva. A nagy csendet imott-amott az építkezések zaja törte meg.
Kitűnő alkalom arra, hogy az ember önmagával tisztázzon néhány alapvető dolgot…
Ahogy egyre északabbra gyalogoltam, úgy fogytak el a házak a jobb oldalon, csak néhány villa-építkezés jelezte, hogy ez a terület még mindig a városhoz tartozik.
Aztán véget ért a sétány, és éppen azon töprengtem, hogy jutok vissza a városba a kiadós séta után, amikor egy parkoló Eged buszt vettem észre, de sehol egy buszmegálló.
Elindultam a busz felé. A sofőr készségesen kinyitotta az ajtót, mondta, hogy csak nyugodtan szálljak fel, néhány perc múlva elindul a város felé.
Addig megbeszéltük, hogy az én akcentusom magyar az övé orosz, hogy én 1985-ben ő 1994-ben alijázott, köszöni jól van, szereti Askelont. Én elmeséltem, hogy 30 évnyi telaviviség után feltérképezem a tengerparti városokat, hogy kitaláljam, hol akarok öregkoromban élni.
Ezek után, az 5-ös számú busz bejárta szinte az egész várost – 1 sekel 90 agoráért buszos városnézésben volt részem, az idegenvezető szerepében az orosz akcentusos sofőrrel.
A villanegyedet elhagyva bejártuk a különböző korokban épült lakótelepeket, az első, 1948 utáni apró házakból álló „régi” várost (Askelon valójában több ezer éves város, csak ennek kevés látható jele van), a városközpontot, majd elérkeztünk a piachoz, ahol megköszöntem a sofőröm segítségét és leszálltam.
Imádom a közel-keleti piacokat, különösen, ha csak nézelődöm, és semmit nem akarok venni.
Végül, mégis vettem fűszereket, teát, aztán leültem az egyik kávézó teraszára, a ragyogó napsütésben, és rendeltem egy izraeli reggelit, déli tizenkettőkor – abszolút normális dolog errefelé…
Legfeljebb az volt egy kicsit furcsa, hogy a kávézóban a pincérlány volt az egyetlen nő rajtam kívül.
Elolvastam az aznapi újságokat, kényelmesen megettem a rántottámat, a salátámat, a házi kenyeret, megittam a kávémat és a grapefruit-levet.
Kártyával nem tudtam fizetni – ez nem Tel-Aviv kérem, mosolygott a tulaj, aztán elmondta, hogy honnan indul a busz a pályaudvarra.
Visszafelé az általam sokra becsült izraeli vasúttal utaztam. Mint „ezráh vátik” (idős állampolgár) jogosult vagyok az 50%-os kedvezményre, amit egy fényképes, névre szóló okos kártyával kapok meg az automatában. Ezzel az elektronikus kártyával és egy bankkártyával Izrael központi részén mindent meg tudok oldani, készpénzre szinte sosincs szükség, még a tengerparti napozóágyakért is kártyával fizethetek – de Askelon nem Tel-Aviv, mint tudjuk…
Askelon a tel-aviviak szemében a világvége, ahová gázai rakéták röpködnek (a gázai határ mindössze 7 kilométerre van a várostól), hiába vezet oda jó minőségű autóút, vasút, hiába van szép tengerpartja és izraeli viszonylatban olcsók a lakások.
De én szeretem a kihívásokat, és a város rám jó hatással volt.
Nem vágyom olyan helyre, ahol csak fehérbőrű askenázik élnek, ahol már minden ki van találva, ahol a divatos helyekre napokkal előbb be kell jelentkezni… szeretem Tel-Avivot, de egyáltalán nem biztos, hogy öregségemre a „szünet nélküli város” (ez TLV szlogenje) a legjobb lakóhely.
Askelonban van lehetőség, amit még nem igazán nyitottak meg, mint ahogy a tengerparti, egyetlen kávézót, de éppen ezért lehet érdekes itt létrehozni valamit. Mert öregség ide vagy oda, tétlenül nem szeretnék élni akkor sem, ha megérem a nyolcvanat.
A vonaton egy kedves nő kérdőívvel a kezében ült le szemben velem és udvariasan megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e válaszolni – a vasúti szolgáltatás minőségellenörzése folyik, ehhez nyújtanék segítséget. Naná, hogy válaszoltam minden kérdésére! Egyébként, nagyon jól összeállított kérdőív volt, objektív és szubjektív szempontok kellő arányban szerepeltek benne. Számomra az izraeli vonat gyors, pontos, tiszta, kényelmes, van wifi – mi kell még? Jövendő lakóhelyem kiválasztásánál a tenger közelsége és a vasúti kapcsolat majdnem azonos súllyal szerepel.
Mint városgazdász amúgy is meggyőződésem, hogy a periféria bekapcsolása a pörgős, izraeli, gazdasági életbe a jó vasúti közlekedéssel oldható meg igazán. Egyetlen kifogásom van, mégpedig az, hogy ez a kítűnő, elektromos vasút nem megy be a városközpontokba, hanem diszkréten megáll a városszélen, és ezzel nem váltja ki az autót. Meggyőződésem, hogy ezeknek a korszerű, elővárosi vasutaknak a végállomása a városközpont kellene legyen, akár úgy is, hogy a város területén belül „alábuknak” a föld alá, vagy ahogy Tel-Avivban tervezik – a városi szakaszt egy tetőkerttel fedik le.
Budapest, ebből a szempontból ideális hely – a XIX. század végén épített fejpályaudvarokhoz csak egy korszerű vasút hiányzik, de az nagyon… Közben visszaérkeztem Magyarországra, de itt nem használom a nagy multú, de annál silányabb szolgáltatást nyújtó MÁV-ot, hanem Oszkárral közlekedem, ha vidékre kell utazzak.
Tegnap Pécsre mentem aláírni a szerződést, onnan Szentborbásra átvenni a házat.
Az első részletet átutaltam, de a szerződéskötésre készpénzt kellett vigyek – a helyi szokások ugye minden szabályt döntenek…
Hátizsákomban párszázerrel elindultam a találkozóra – előző nap foglaltam az utat. Még sosem utaztam a sofőrrel, de jó véleményeket írtak róla. Nem csalódtam, sőt az egyik legkellemesebb oszkáros élményem marad ez az út, mert olyan jót beszélgettünk, hogy szinte sajnáltam, hogy végetért.
Húsz percem volt még a szerződés aláírásáig, ezért a ragyogó napsütésben felmentem a Nick udvarig, de Krisztiánt nem találtam a Galériában.
Ekkor megszólalt a telefon és Faragó Judit jelentkezett be a Rádió Bézs-től élő adásban – nagyon élvezetes beszélgetés volt (29.10-39.10), aztán beültem a Lezserbe egy toszkán paradicsomlevesre. Épp, hogy meghozták a levest, szemben velem felállt egy nő, elindult felém, és akkor ismertem meg egy nagyon kedves, régi ismerősömet. Mi, amolyan LMP-csalódottak vagyunk, ő is, én is szerettük volna jobbá tenni Magyarországot, Budapestet, pár évvel ezelőtt, amikor az LMP még reménysugár volt, nem pedig egy szétesett mikropárt. Ő ügyvédként, franciországi tapasztalatokkal, én városgazdászként időt, fáradtságot nem kímélve próbáltunk értelmes programot összeállítani, aztán egy idő után mindketten felálltunk. Visszament Franciaországba, de ő is ingázik, üzleti kapcsolatai vannak, most éppen Pécsett. Jó volt látni, és fájdalmas volt abba belegondolni, hogy hány értékes embert kergetett el az ország…
De nosztalgiázásra nem volt idő, már rohantam az ügyvédhez, aláírtam, fizettem, és némi pécsi, autós „városnézés” (az eladó nagyon elfoglalt ember) után kidöngettünk Szentborbásra.
A rémes rumli eltűnt a ház helyiségeiből, kivillantva a falak nedvességét, a villanyszerelés amatőrségét – lesz itt munka bőven. Leolvastuk a vízóra és villanyórák állását, az átadás-átvétel megtörtént.
Visszafelé szemerkélt az eső – Lakócsa, Teklafalu, Kétújfalu, Hobol, Szigetvár, Nagypeterd, Kacsóta, Szentlőrinc, Cserkút, Pécs. A Google-térkép szerint 65 kilométer, 1 óra 6 perc – nekünk ez kevesebb volt, de így is épp, hogy odaértem az oszkáros találkozóra a Centrum parkolóba. Nem illik késni – sokszoros elnézés-kérés közepette elindultunk Pestre. Fiatal lányok hátul, én az anyós-ülésen kaptam helyet és megint egy izgalmas beszélgetés kezdődött az ifjú gépészmérnökkel – sokat tanultam belőle a szennyvízkezelés és a házak hőtechnikájával kapcsolatban. Népliget, hármas metró, gyalog haza a Bródyba. A házi, kisboltban vettem még néhány dolgot, könnyű vacsora és forró fürdő… Az iPadon beállítottam az izraeli, közszolgálati adó esti hiradóját – ezt már a kényelmes ágyamban nézem, minden este. Net nélkül nincs élet!
A headline-ban nincs szó késelésről – ehhez képest az, hogy a közszolgálati adó október elsején megszűnik, kisebb fájdalom. Magas rangú katonatiszt nem kapja meg az előléptetését, mert beosztottjai molesztálásával vádolják – a bíróság elé még nem került, de a hadsereg főparancsnoka nem vár tovább, az eddigi nyomozati anyag alapján döntött – az IDF vezetői között nem lehet olyan ember, akire nőkkel szembeni erőszak árnyéka vetődik.
A szerdai késelős, palesztin gyilkos lelövésével kapcsolatban vizsgálat indult – indokolt volt a halálát okozó lövés, vagy a semlegesítéshez elég lett volna megsebesíteni? Az önkéntes rendőr számonkérése azután, hogy Jaffón egy embert megölt és 10-et megsebesített egy palesztin, ámokfutó terrorista, sokakban felháborodást kelt, de az izraeli demokrácia működik…
Így néz ki egy tökéletes nap számomra – tele eseményekkel, élményekkel, tennivalókkal és reménnyel, hogy a következő nap is nagyszerű lesz!
Kibucból villanegyed
Ramat Efál 1947-ben alakult, mindössze 250 dunámon (1 dunam = 1000 m2 ), „városi kibucként”. Kezdetben ugyanis, nem rendelkezett jelentős mezőgazdasági területekkel, mint az eredeti kibucok (száz évvel ezelőtt kezdődött a kibuc-mozgalom), viszont az összefogás kibuci elvét meg szerették volna valósítani. A függetlenségi háború után kaptak még 1000 dunámot, megkezdődött a zöldség és gyömülcstermesztés, de továbbra is, a kibuc tagjainak többsége Tel-Avivban dolgozott, ám keresetüket a kibuc használta fel, a szükségletek szerint.
A szocializmus itt öt év alatt megbukott – 1952-ben hagyta ott az egalisztikus közösséget az első, aki házat épített a kerítésen kívül. Ebben a házban lakik most a barátnőm, miután a makacs és szorgalmas építtetője 97 éves korában meghalt.
A valamikori kibuc területe ma idősek otthona-komplex – Misán ( משען – jelentése: támogatás), amely hálózat az országban 9 településén tart fenn különböző jellegű „védett” lakásokat.
Ezt a non-profit vállalkozást 1931-ben alapította az akkori, szocialista szakszervezet, a tíz parancsolat egyikének szellemében:
„ Tisztelt apád, anyád – כַּבֵּד אֶת־אָבִיךָ וְאֶת־אִמֶּךָ „
A rendszer lényege, hogy a különböző korú és aktivitású idősek, egyfelöl saját lakásukban élnek (Ramat Efálban kertes házak is vannak), másfelöl központilag szervezett szolgáltatás-rendszer veszi körül őket, amely minden szempontból biztonságot ad. Külön cikkben elemzem majd ezt a településformát, mert merőben más szemléletű mint a magyar szociális-, és idősek otthona- ellátás, és azon túl, hogy egy társadalmat jellemez az, hogy miként bánik idős polgártásaival, település-, és lakásgazdálkodási szempontból is igen hatékony megoldás.
A mai Ramat Efál nagyobb része azonban az évek során egyre elegánsabb villanegyeddé alakult. A szerény kis házakat egyre nagyobbak váltják fel, de továbbra is egylakásos épületek ezek.
Az 1952-es településrendezési terv ugyanis lehetőséget adott arra, hogy önálló családi házak épüljenek. Nem aprózták el a telkeket.
Két fasor egymáshoz viszonyítva eltolt „kereszteződésében” vannak a központi funkciójú épületek, mint szupermarket, bank, kávéház, stb. park, játszótér. A Fenyő-fasor központtól távolodó, a település legvédettebb részében a gyermekintézmények. Mellettük a sportpályák, uszoda, konditermek.
Az alapelrendezés a kibucokéra jellemző. A telekkiosztás pedig az akkor már közismert „kertvárosi” szisztémát követi – sok egyirányú utca, amely többszörösen hurkolt a fasorok által közrezárt területen, hogy a gépkocsik minél kevésbé tudjanak felgyorsulni, ugyanakkor a telkek közötti gyalogátjárók lehetővé teszik az épületek könnyű, gyalogos megközelítését.
Az erec izraeli települések (a zsidó betelepülés kezdetei 120 évre tehetők, az „elsőt Zionban” Rishon LeZion 1882-ben alapították) kerülték az utcakereszteződéseket. Hogy a kereszt-forma iránti ellenérzésüknek tudható, vagy az új brit településtervezési áramlat hatása volt, ma már érdektelen, ám a következmény hasznos mind a mai napig. Ramat Efálban sincsenek „ezerrel döngető” sofőrök.
2003-ig független, közösségi településként működött, de akkor már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a mindössze 2800 lelket számláló település önálló igazgatása nem hatékony. Ráadásul, ebben az évben a népszaporulat negatívba fordult, ami Izraelben nem jellemző (37-en haltak meg és 23-an születtek). Bár a helyi lakosság magasan kvalifikált és tehetős, országos viszonylatban, ahhoz, hogy ne legyen az egész település „idősek otthona” szükséges lépéseket kellett tenni.
Ugyanakkor, a helyi lakosság igyekezett megőrizni a szomszédság ( שכונה ) jellegét, amely valóban minőségi életfeltételeket biztosít az ittlakóknak. Ezért öt éven át csupán településszövetség működött, a környező, hasonlóan kis lélekszámú települések együttműködésével, majd 2008-ban az adminisztrációt a 130 ezer lakosú Ramat Gan vette át. Hivatalosan tehát, Ramat Efál, a környező Kfar Ázárral, Ramat Chennel és még jónéhány shunával (szomszédsági egység) együtt a nagyobb város egyik negyedévé vált, ez azonban a hely arculatát és hétköznapi működését nem változtatta meg.
Az adminisztratív költségek racionalizásán túl szükséges a tervezés központosítása is, hiszen a települések közötti területek hasznosítása elengedhetetlenül szükséges Tel-Aviv vonzáskörzetében.
Arról nincs szó, hogy Ramat Efál már kialakult rendszerét bárki is megváltoztatni akarná, de a településhez vezető főútról már egy kicsivel intenzívebb beépítéssel (6 szintes társasházakból álló lakóparkokkal, amelyek itt valóban parkok) szeretnék elérni, hogy fiatal házasok is otthonra leljenek itt. Nem várják meg, míg az iskola elnéptelenedik, vagy akár csak az oktatás, már megszokott magas szinvonala csökken.
Nyitott ajtók hétvégéje
Bár az izraeliek alapjában véve meglehetősen nyitott emberek, ám az első lakás-tárlatokhoz főként építészek és képzőművészek csatlakoztak. Ez azzal is járt, hogy volt miért bekopogtatni.
Ötödik alkalommal rendezték meg a „házak belülről” akciót Tel-Avivban. Úgy is mondhatnánk, hogy ez egy belsőépítészeti túra, amelyet már más izraeli városokban is megrendeztek.
Eredete olyan, mint a népdaloké – valaki elkezdte, már nem tudni hol és mikor, de jól hangzott és így mások is átvették.
Már évek óta vannak olyan képző-, és iparművészek, akik saját lakásukban (kertjükben) állítják ki műveiket, és időről-időre kinyitják minden érdeklődő előtt.
Az utóbbi két évtizedben egyre izgalmasabb lett az izraeli, belsőépítészeti stílus, miután egyre több régi épületet újítottak fel, vagy alakítottak át lakás cáljára.
Ezek között vannak 70-100 éves lakóházak, amelyek megörzése mostanában, majdhogynem divat lett, de olyan, valamikor ipari épületek is, amelyek nagy, egybefüggő tereikkel voltak inspirálóak a képzeletükben gazdag, de pénzben szűkösebb művészlelkeknek.
Ez persze, nem csak izraeli jelenség, de egy olyan országban ahol az új lakásba költözés volt évtizedeken át a jobb életfeltételek megszerzésének megszokott módja, és legfeljebb az új lakás belső átalakítása jelentette az egyéni igények kielégítésének zálogát, örvendetes előrelépés a régi értékek megőrzésével ötvözött felújítás.
A most megnyílt lakások többsége szakít az „egyen-plafon-magasság” technokrata szemléletével. Változó belmagasságú terek – szalon feletti galérián elhelyezett minimalisztikus hálószoba, mellette királyi méretű fürdőszobával. Átlátható terek, megkomponált összhangban lévő használati-, és dísztárgyak, amelyek egyenként más-más stílusukkal, mégis, humánus, sajátságosan helyi összhangot teremtenek.
A szabálytalanság szépsége dúl ezekben a belső terekben – a cél, hogy a lakás tulajdonosának nem csak fizikai, hanem személyiségbeli igényeit is tökéletesen kielégítse.
Izraelben, már jó ideje visszaszorulóban az építészeti izlésterror. Húsz évvel ezelőtt még megtehette egy belsőépítész, hogy a maga akaratát rákényszerítette a megrendelőjére. Láttam elrettentő példáit ennek, amikor a lakás tulajdonosa idegenül mozgott a bemutatóteremként ideális nappaliban. Minden, elvágólag a helyén volt, még a dohányzóasztalra rakott folyóiratok is az aranymetszés szabályai szerint, se több, se kevesebb, a takarítónő pedig miliméterre meg kellett jegyezze mindennek a helyét, mert ha nem, akkor a visszatérő szellemként megjelenő tervező jól lehordta a házigazdát, hogy tönkreteszik az ő alkotását.
A belsőépítészek új generációja viszont megtanulta összhangba hozni a régi értékeket, a legmodernebb techológiával, és az energiatakarékossággal. A bauhauslerek vonalasságát feloldotta a keleti zsidók hozta gazdag szín és formavilág, a praktikusság mellett az otthonosság. Ez az izraeli eklektika a XIX. századi belsőépítészetben.
Európa Zöld Fővárosa
Az EKF (Európa Kultúrális Fővárosa) cím után ideje lenne megtanulni az EZF (European Green Capital avagy Európa Zöld Fővárosa) címet.
Tíz európai közül nyolc városban él – ezért az Európai Bizottság, illetve a versengés célja az, hogy a kontinens városai mind nagyobb mértékben feleljenek meg az árnyalt zöld szempontok szerint meghatározott, élhető város fogalmának. Törekedjenek arra, hogy javítsanak a polgáraik életkörnyezetén – s tapasztalataik, gondolataik, ötleteik terjesztésével – mutassanak fel példákat más európai városoknak is.
Elsőként, 2010-ben Stockholm nyerte el ezt az újonnan alapított címet ( 2011 – Hamburg, 2012 – Victoria-Gasteiz, 2013 – Nantes)
Az alapítók elképzelése szerint, a címet olyan városok kaphatják meg, melyek úttörő és konzekvens tevékenységet folytatnak egy minden szempontból környezetbarát városi élet kialakítása érdekében, s rendszeresen fel is tudják mutatni e törekvéseik eredményét. A pályázókat kompex környezetvédelm kritériumok alapján vizsgálják – ezek a klímaváltozás kihívásaira reagálás, közlekedés, zöldterületek, levegőminőség, zaj, szemét- és hulladékkezelés, vízfelületek, szennyvíztisztítás, területkihasználás, biodiverzitás és a zöld-elvek általános szerepe a város irányításában.
Zöldügyekben illetékes városházi emberünk, Ulla Hamilton (M) a díjátadó ünnepségen hangsúlyozta, külön öröm, hogy Stockholm igen erős nyolcas mezőnyben nyert – melyben valószínü szerepe volt annak, hogy a Stadshuset, s a stockholmiak legalább 20 éve, átfogó környezetbarát módon viselik gondját a városnak, ill. saját környezetüknek. Az EU azt honorálta, hogy Stockholm
- rendelkezik integrált környezettudatos gazdálkodási rendszerrel, a miliő-aspektus figyelembe vételével alakítja költségvetését, üzemgazdálkodását, rendszeresen dokumentálva és kiértékelve mindezt.
- 1990. óta polgáronként 25%-kal csökkentette a széndioxidkibocsátást
- elhatározta, hogy 2050-ig teljesen leépíti a fosszilis energiaforrások felhasználását
A Zöld Főváros címért való verseny ötlete egy tallini konferencián merült fel, 2006-ban, rá két évre meg is hirdették, s ma ca. 40 európai város, köztük 21 főváros, csatlakozott a gondolathoz, s vesz részt a zöld kooperációban és versenyben, pl. Sevilla, Glasgow, Bologna, Ljubljana, Nürnberg, Lodz és Budapest.
Stockholmot, mely alig 750 éve Svédoszág fővárosa, az útikönyvek Észak Velencéjeként is szokták emlegetni, mivel meghatározó eleme a víz. Lakónegyedeinek egyetlen utcája, tere nincs 300 méternél távolabb a víztől. Ez úgy lehetséges, hogy a város egykori alapítói a Balti-tenger partvidékének azt a pontját szemelték ki maguknak, mely érintkezik a Mälaren-tóval, melyből adódóan 14 kisebb-nagyobb szigeten terül el, s területének ca. harmada víz. A város keleti Sziget-kertje (Skärgården) mely mintegy 24.000 elszórt szigetet jelent, a Világörökség része. Az Óváros és a Déli-sziget közötti zsilippel szabályozzák a két különböző magasságú víz szintjét, ill. segítik elő a hajóközlekedést. A víz kristálytiszta – a város politikusai kezükben horgászbottal, s rajta méretes lazaccal szoktak a Stadshuset előtt kampányfényképezkedni. Igazi nyári látvány az élénk hajó-csónak-kenu-vitorlás-forgalom. Strandolni bárhol szabad. Bizonyos hajóvonalak részei a városi közösségi közlekedésnek, bérlettel is igénybe vehetők.
A történelmi városhatárok és kapuk ma is betöltik egykori funkciójukat, abban az értelemben, hogy azokon belülre autózni csak akkor lehet, ha megfizetjük a megegyező távolságra szóló buszjegy árával azonos autóvámot, mely fizetése alól hétvégeken és ünnepnapokon fel vagyunk mentve (a taxik és más közszolgálati járművek mindig). Ezt a rendet féléves próbaidő után, népszavazással megerősítve alakították ki néhány évvel ezelőtt. Láss csodát: a City nem hogy kiürült volna, de az ottani üzletek, éttermek mozik, mintegy 20-25%.kal megnőtt forgalomról számoltak be az első év elteltével! Az emberek egyszerűen tovább maradtak, mert nem volt ok (parkolóóra, stb.) a sietségre. A kerékpárhasználat kiterjedt, s a nyári félévben sokan váltanak négy kerékről kettőre. Gyakori látvány az öltönyös-kosztümös sisakos bicajos, elöl kosárral, hátul gyereküléssel.
Stockholm díjnyertes érvei és ötletei arra vonatkozóan, miként őrízhető meg a zöld és a kék:
A cikk eredetileg delisa svédségek blogján jelent meg.
Mosolyogni tessék!
Egy kreatív csapat játszani hívta a stockholmiakat, mivel hisz abban az egyszerű tapasztalatban, miszerint az öröm képes megváltoztatni az emberek viselkedését.
Céljuk, hogy minél többen agyaljanak, s alkossanak válaszul arra, hogyan lehet jópofán rávenni az embereket viselkedésük megváltoztatására.
1. Az öröm motivál: a Pianotrappa a korábbinál 66%-kal több embert vett rá a lépcsőzésre
2. A csilivili Palackvisszaváltó automatához 36x annyian mentek, mint a szokásos boltihoz
3. A Mély torok szemetesládába 41 kilóval több szemétet dobtak, mint a szürke másikba
A cikk eredetileg delisa svédségek blogján jelent meg.
Stockholmi sikersztori
Stockholm 1991-ben gondolt egy nagyot, s újradefiniálta önmagát.
A helyzet nem volt túl rózsás – de éppen ezért!
Hogy is volt? Egy bizonyos amerikai magyar üzletember valutaspekulációi indították el a lavinát (meg persze a svéd bankok felelőtlen hitelpolitikája, s a bankárok ‘ejtőernyős’ szerződései, melyekhez képest a bkv vezérek százmilliós cuccai apróságok) szóval: a 90-es években tönkre vágták a svéd valutát (is), melynek vége gazdasági mélyrepülés lett: becsődölt néhány bank, a munkanélküliek száma magasabbra szökött, mint most. Akik pedig bűnbakot kerestek mindehhez, meg is találták a bevándorlók tömegében (százezrek menekültek ide a Közel-Keletről, a Balkánról). Minden volt, csak felhőtlen hangulat nem.
Stockholm mégis belevágott egy egyszerűségében nagyszerű elképzelés megvalósításába. Lényege: a víz. Nem kerül pénzbe, s itt van körös-körül – erre épült a város: 14 nagyobb és 24.000 kisebb szigetre, illetve az ott egykor élt erdők levágása után hagyott tuskókra. Innen a város neve is: stock = farönk, holm=sziget. A vikingek azért választották ezt a helyet (a beljebb eső Birka helyett), hogy a szárazföldbe benyúló Mälaren-tó védettebb zugai mellett, a tenger felé is legyen szabad kijutásuk. Így Stockholmban a víz, édes is, meg sós is. A város közepén találkoznak, ahol egy zsilippel (Slussen) szabályozható a vízmozgás.
A víz – mint oly sokszor már – a 90-es évek elején is újraélesztette a várost. Stockholm azonban nem akarta feltalálni újra a meleg vizet – ez másoknak sokkal jobban megy… de újradefiniálta önmagát – a vizen.
A régi-új víz-imázst az a sokszínű tevékenység és alkotás élteti, melyet maga a víz inspirál vagy kényszerít ki a politika, a társadalmi kérdések, a gazdaság, a tudományok, a művészetek, s a kommunikáció áramlataiban.
A variációk víztémára – a turizmus terén is végtelenek.
Stockholm vizi fesztivált rendez, itt van a Volvo Ocean Race világkerülő vitorlásverseny utolsó előtti állomása, s az első útján elsüllyedt 500 éves csatahajó, a híres Vasaskepp… de van hajómúzeum, hajószínház, hajóhotel, s számtalan étterem-bár-kávézó-kricsni a vizen.
Gyakran vetnek itt horgonyt a világ különleges hajói, s választhatsz különféle túrákat te is: a város hídjai alatt, vagy ki a külső Skärgården felé (skär=kisebb sziget, gården=udvar, kert) persze hajóval – ha jó neked…
Stockholm – ahol a vizek találkoznak, 1991. óta, a világ vizeiért felelős embereknek is találkozóhelye.
A város, összefogva 22 világcéggel (hogy ne a teljes számlát kelljen a város polgárainak állni), s meghív mindenkit, aki saját hazájában döntési helyzetben van a vizeket illetően; akiknek problémája, ötlete, netán pénze van, s érdekeltek abban, hogy egy teljes héten át együtt végiggondolják, értékeljék, kitalálják, megvitassák s döntéseket hozzanak arról – mi legyen a világ vizeivel. Miközben a város, legszebb termeiben, terein és vizein látványos nemzetközi produkciókat kínál a széles publikumnak.
A nyár közepén tartják World Water Week -et. A hagyományoknak megfelelően, átadják a 150.000 dollárral járó vizes ‘Nobeldíjat’ is. A díj presztízsét emelendő, a király vállalta a fővédnöki szerepet, s nobel külsőségek közepette nyújtják át, a stockholmi Városháza aulájában, ugyanott, ahol a híresebb-nevesebb nagytestvér, a Nobel-bankett is zajlik.
A Stockholm Water Prize 2010-ben Dr Rita Colwell (University of Maryland & Bloomberg School of Public Health at John Hopkins University in USA), amerikai kutatóhoz került, úttörő kutatásaiért, melyeket az ivóviz által terjedő megbetegedések megelőzése – vagyis sokmillió ember egészségének és életének megóvása – érdekében végzett.
A cikk eredetileg delisa svédségek blogján jelent meg.
Vigyázó szemetek Bogotára vessétek!
A Kálmán Olga álinterjú Csipak Péterrel az ATV-ben – alaposan felbosszantott.
Undorítónak tartom azt a hányaveti nemtörődömséget, ahogy a közvélemény ellenérzését kezelik az érdekelt hivatalokban, és ahogy ehhez a ballib média készségesen aszisztál.
Kálmán Olga tudatlansága, ha valódi volt, akkor azért, ha megjátszott volt, és az egész egy PR-színjáték volt, akkor azért sértő.
Úgy látszik, hogy sem a beruházó, sem a hivatali bürokrácia nem érti, hogy itt sokkal többről van szó, mintsem 5 ház, legyenek értékesek vagy sem, lebontásáról, és egy botrányosan túlméretezett épület felépítéséről.
Itt a beruházói és hivatalnoki arrogancia olyan összefonódásáról van szó, amely túllépi az amúgy birkatermészetű magyar tűréshatárát is.
Jószimatú politikus ettől a projekttől távol tartja magát, mert ebbe bele lehet bukni.
2004 őszén a 168 óra nem volt hajlandó leközölni azt a cikkemet, amiben korrupciót vélelmezetem a zsidónegyedi rombolásos építkezések kapcsán. Bizonyítékokat kértek, holott a sajtónak nem a nyomozó, hanem a figyelemfelkeltő funkciója kellett volna már akkor belépjen, hiszen az ügyletek ezer méterről ellenszélben bűzlöttek. Utóbb kiderült, hogy nem alaptalanul.
A Bécsi utcai projektben túl sok pénzről van szó, és a város szempontjából túl nagy a tét, hogy a sajtó ne kísérjen árgus szemmel minden egyes lépést.
Ha a hivatalos sajtó túl gyáva ehhez, akkor meg fogják tenni a netes újságírás úttörői – ezt a szférát nem hallgathatja el a gátlástalan tőke.
Túl sok ideig, túl sok városidegen projektet nyomtak le ittlakók torkán – most mindet fölöklendezik, amikor azt mondják, hogy elég, ne tovább!
Elég az eszetlen beruházásokból, elég abból, hogy itt olyan gerinctelen csinovnyikok ülnek a döntésthozó poziciókban, hogy mindent meg lehetett építeni, ami csak a befektetőknek kifizetődő volt!
Egy darabig hülyére lehet venni a tömegeket – ez történt az elmúlt húsz évben, de ennek az időnek vége, a vekker rugói túlfeszültek és éktelen zajjal riasztja azokat is, akik ma még azt sem tudják, hogy hol a Bécsi utca.
Vigyázó szemeteket Bogotára vessétek!
Bogotában, Kolumbia 7 millió lakosú fővárosában, rövid pár év alatt fordult meg a fejlődés iránya.
Nem kellett más, mint néhány kiváló szakember és egy tisztességes és bátor polgármester. Enrique Peñalosa
Aki szakmájából kifolyólag figyeli, hogy mi történik a világban a városokkal, az természetesen ismeri a Bogotai példát, de mostanra szinte nincs már olyan, a városáért aggodó, magára adó civil Magyarországon, aki ne látta volna a FILM-et. Ha véletlenül, valaki mégsem látta, vagy nem elégszer látta ahhoz, hogy megértse, hogy milyen fontos mindannyiunknak tudni erről, az nézze meg újra és újra:
Zöldtetők
Amikor tavaly karácsonyra a társasházunk jövőképébe belevettem a zöldtetőt, mint egy lényeges elemét a felújításnak – a házban többen gondolták, hogy a közös képviselő elmeháborodott.
Nem baj, hiszen jó társaságban vagyok: azokéban, akik látják a születendő jövőt.
„Személyes érintettségem” okán a hírekből kihalászom azokat, amelyek a környezettudatos építéssel, vagy ahogy most is, kifejezetten a zöldtetőkkel foglalkoznak. A hg.hu néhány napja igen kíváló összeállítást készített a legújabb pédákból és irányzatokból – mindenkinek, aki nem fél nagyban gondolkodni – szívből ajánlom a cikket – A zöldtetők reneszánsza
Nekem, megvallom az tetszett a legjobban, hogy Koppenhágában idén kötelezővé tették a zöldtetőt minden 30%-nál laposabb tetőre. Ez aztán az előrelátó városvezetés!
Aki még többet akar tudni a zöldtetőről, a hg.hu további cikkekkel is szolgál: zöldtetők