A nagy érdeklődésre és elhúzódó kivitelezésre való tekintettel a sorozat egy-egy alkalmaira külön lehet jelentkezni.

A részvételi díj ezekre az egyes eseményekre 2000 forint.

Jelentkezni lehet: workshop.mihaly.eva@gmail.com 

Egy-egy felújítás folyamatát cikksorozatokban is lehet követni, de most alkalom nyílik arra, hogy egy 68 négyzetméteres, belvárosi lakás átalakulását „élőben” is megtapasztalják az érdeklődők.

ablakok a jövőre

1. Terepszemle a felújítás előtti lakásban – a meglévő állapotot dokumentáló felmérési terv, illetve az abból készült bontási terv. A statikus mérnök szakvéleményének szerepe – a felújítási koncepció ismertetése a helyszínen.

* A 2017.02.12-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást. 

2. Bontás után – a felszabadult tér, helyiség-kapcsolatok, a padló rétegeinek elemzése és a feltárt lehetőségek ismeretében a miként lesz a koncepcionális tervből konkrét felújítási terv és annak melyek a rész-tervei. Annak elemzése, hogy miért kellett megfordítani a sorrendet – az alapszerelés előtt a fém galéria-szerkezetet megépíteni, azzal együtt, hogy az új padlószint megállapításához precízen felmértük a gépészeti rendszer kiépítésének lehetőségeit.

* A 2017.03.05-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást. 

3. A nagy belmagasságú lakás belső szintjei (dobogó, galéria) konstrukciójának megépítése után, a lakatos-szerkezet elemzése.

munka közben…

* A 2017. március 19-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást. 

4. Alapszerelés – a lakás teljes felújításának lényeges eleme az új infrastruktúra kialakítása: viz-, és csatorna-rendszer, energiaellátás, elektromos hálózat, gyengeáramú hálózat (TV, telefon, internet), a világítás rendszere. A villanyórák helye és az energiaellátáshoz szükséges kapacitás, illetve a lakáson belüli biztosíték-tábla helye és szerepe.

* A 2017. április 23-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást. 

5. Az új falak helye és szerkezete – hő-, és hangszigetelés, a megújuló padló és plafon rétegei. Mit építünk ytongból, mit gipszkartonból, hogy néznek ki az új padló rétegei az elektromos padlófűtéssel, miként javítjuk a plafon szerkezetét, hogy a lakás hőháztartása jobb legyen és egyben kijavítsuk a régi plafon egyenetlenségeit. Kőműves javítások.

* A 2017. május 21-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást.

6. Burkolatok, ajtók, ablakok – padlóburkolat az elektromos padlófűtés felett, a dobogó és a lépcsők burkolata, a galériák padlója, a különböző falburkolatok: anyagfajták, színek és formák. Az ajtók és ablakok szerepe, formája, mérete. A különböző döntések indoka. A meglévő falak kezelésének fázisai.

* A 2017. szeptember 3-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást.

7. A konyha és a fürdőszobák berendezése, mint a lakás legdrágább helyiségei – a praktikusság és a szépség kapcsolata. Az izlés és a harmónia összefüggései. Anyagfajták, tartósság, kivitelezési problémák és megoldásaik. Elvi kérdések tisztázása a méretekkel kapcsolatban.

* A 2018. február 5-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást.

8. A tárolás, a háztartási helyiség, a beépített bútorok szerepe. A régi tárgyak átalakulása, illetve helye egy korszerű lakásban.

* Mivel az építkezés meglehetős csúszásban van, a következő alkalom a burkolás befejezése után lesz, amikor az asztalosmunkák még javában folynak…

* A 2018. június 17-i workshopok résztvevőinek köszönöm az aktivitást.

9. Világítás, dugaljak és kapcsolók helye, formája – az elektromos rendszer látható elemei. A világítás már évtizedek óta a belsőépítészet egyik legdinamikusabban fejlődő ága. A mesterséges fény  helye, a világítási technikák különböző fajtái figyelhetők meg ebben a lakásban. A szokásostól eltérő módon vannak elhelyezve a kapcsolók és a dugaljak is.

10. Végső simítások : mobil bútorok helye, dekoráció, kárpitok és szőnyegek, a színek, formák és anyagok harmóniája

A felújítás 2017. február 13-án kezdődött, a terepszemlék a munka előrehaladásának ütemében változnak.

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

MentésMentés

Comments Closed