A lakatos, akivel évek óta dolgozom, megkért, hogy nézzek rá az anyósa lakására, mit lehet kihozni belőle – el szeretnék adni.

Mivel a lakás nagyon jó helyen van, a XIII. kerületben, a Szent István park közelében, a ház is nagyon rendezett, csak a lakást kellene úgy átalakítani, hogy a mai kor követelményeinek megfeleljen.

A lakás nincs rossz állapotban – ennél sokkal rosszabbakat szoktam látni -, de az elrendezése korszerűtlen: széles, hasznos tárolókat nem tartalmazó előszoba, csőszerű konyha, hatalmas, de rendezetlen fürdőszoba mosógéppel és gázboylerrel, egymásból nyíló két szoba, az egyik udvarra, a másik az utcára. Hálószobának egyik sem jó.

példa a koncepcióra – egy 2.40×5.00×3.40(H) helyiség tagolása – a terven lévő nappali sokkal kellemesebb arányú ennél – 3.20×4.70×3.70(H)

Az átalakítás lényege az volt, hogy az udvari traktusban rendet csináljak: egy kényelmes zuhanyzós fürdőszobát, háztartási helyiséget, privát, külön bejáratú hálószobát, kényelmes étkezőt, konyhát, tervezzek sok tárolót: az előszobában, a hálóban, a nappaliban, diszkréten és a hosszúkás, utcai szoba arányait javítsam egy vendégágyat is tartalmazó fekvőgalériával.

Persze, korszerűsíteni kell a fűtési rendszert (parapetkonvektor van jelenleg) és egységes padlófelületet célszerű létrehozni. 45 négyzetméter 3.70-es belmagassággal ideális az elektromos padlófűtésre.

Számomra fontos, hogy az alaprajz áttekinthető legyen, világos orientációval. A funkciók értelmesen legyenek szétválasztva, majd az egészet egy harmonikus anyag-, szín- és formahasználattal tegyem kellemessé. A mellékelt terv még csupán koncepció, de innen kell elindulni.

Akit érdekel a lakás megvásárlása, forduljon hozzám privát üzenetben a facebookon.

Comments Closed