Az én váram_5

A kislakás dicsőítése

Egy magára adó nő ruhatárában mindig van egy „kis fekete” – egy rafináltan egyszerű fekete ruha, amit többféle alkalomra is sikeresen bevethetünk. A kis fekete nem egy ruha – ez a praktikusan elegáns szinonímája az öltözködésben.

A kislakás sem egyszerűen egy kis méretű lakás, hanem olyan térkapcsolat, amely használója igényeire szabottan kiemeli a környezet adta lehetőségeket.

Bár a „szabása” nagyonis különböző lehet, abban mindegyik példamutató kislakás megegyezik, hogy belépve úgy érezzük – ez így jó, ahogy van.

Coco Chanel szerint az elegáns ruha is kényelmes kell legyen.

A kislakásban  úgy érhetjük el a kényelmességet, hogy igyekszünk mindennek megtervezni a helyét. Egy nagy lakás jobban elviseli a rendetlenséget, mint egy kislakás, amelynek terét egy pillantással átláthatjuk… és, számomra, valahol itt a lényeg: egy kislakásban is lehet „térélménye” az embernek, ha átlátjuk a teret.

Az első izraeli lakásom, amit átalakítottam, mindössze 22 négyzetméter volt. Belépve, ezt még építészek sem tudták jól megsaccolni. Rendszeresen többnek gondolták.

Ott egy apró fürdőszoba volt az ajtóval elzárt tér, a szekrény helyett egy 80 cm mély falfülkébe kerültek a ruhák, a „konyhapult” mélyedése is az átlátható teret növelte.

A „nagy poén” azonban az a terasz volt, amit az előző lakók is szerettek volna beépíteni, de nem értették, hogy az így megszerezhető területnél fontosabb a fény, ami onnan jön.

Ezért 45%-os szögben,  áttetsző poligálnak nevezett anyaggal fedtem le, és alá került a rajzasztalom,  annak ugyanis nem kellett „fejmagasság” – így az építési szabályzatot betartva, mégis bekebeleztem a teraszt, és soha olyan jó munkaasztalom nem volt, mint ott.

A magasságokkal való játékhoz tartozott az is, hogy a 80/200 méteres ágyakat feketére festettem és levágtam a lábait, és egy ugyanolyan magas ágyneműtartó-ládával kiegészítve (szintén feketére festve) nappalra ülősarkot hoztam létre, ami éjjel fekhelyként funkcionált.

A könyveimnek pedig  az ajtó feletti,  2,10 méteres magasságban, körben készült egy polcsor, mint egy belső párkány. Ezáltal a falfelület teljesen szabad maradt. A térbe állított 80/200 méteres asztal körülötte négy székkel, nem zavarta az átláthatóságot.

Ezek roppant egyszerű eszközök, amelyek lényege, hogy a tér mindhárom dimenziójának ugyanolyan fontosságot tulajdonítunk. Ha egyen-belmagasság helyett a terv minden egyes pontján analizáljuk a szükséges  magasságot is, akkor roppant érdekes megoldásokhoz juthatunk.

Ha ehhez hozzávesszük a használat gyakoriságát, vagyis az időtényezőt, akkor még inkább megközelítjük azt az elvárást, hogy kényelmes, „magát rendben tartó” lakásunk legyen.

Igaz, ilyen megoldásokhoz a szokásosnál több szellemi befektetésre van szükség, de egy-egy építkezés költségéhez viszonyítva a tervezési díj olyan minimális, hogy sosem értettem, miért pont ezen akarnak az emberek spórolni.

Ahogy az első részben írtam, ennek a lakásnak szinte az egyetlen pozitív vonása a magassága.

A dongaboltozat, amely legmagasabb pontja 4,5 méter.  Vagyis, ezt a térélményt kell minél inkább megőrizni.

Persze, ezt a teret,   magyarországi viszonyokhoz mérten, ki is kell fűteni – de nem a teret zsugorítjuk a fűtéshez, hanem olyan fűtési módot keresünk, ami egy pont ilyen térre alkalmas:  esetünkben a padlófűtés.

Később kitérek a különböző döntések gazdaságossági megfontolásaira, így az elektromos padlófűtésre is, amire az emberek zöme azonnal felkapja a fejét – hú, az drága!

Ugyanezen emberek sokszor gázkonvekottal fűtik az utcát, és fagyoskodnak a saját lakásuk konvektortól távoli sarkán.

Számomra az olcsó vagy drága önmagában semmit nem érő fogalmak, ha építkezésről van szó.  A befektetés és az üzemeltetés hatékony vagy sem? – csak ez a releváns kérdés.

Visszatérve az átlátható tér kérdéséhez, amely a  kislakás központi, megoldandó problémája –   tapasztalatom szerint, a jó megoldások mindig akkor születnek, amikor egy dolog több igényt is kielégít, sőt, esetleg olyasmit is nyújt, amire kezdetben nem is gondoltunk – ez afféle visszaigazolása annak, hogy a megoldás valóban jó.

Az „én váram”  29 négyzetméteres alapterületét,  galériával nem akartam mértéken felül megnövelni. Legfőképpen azért, hogy megőrizzem az átláthatóságot, de az sem volt célom, hogy „haszontalan” négyzetméterekkel növeljem a beruházást.

Ugyanakkor, azzal, hogy például a háztartási helyiség (mosógép, szennyesruhatároló, szárítórúd, vasalódeszka, vasaló) falai  az optimális használathoz elegendő magasságban véget érnek, ennek a helyiségnek a teteje is hasznosítható. Esetünkben a dolgozó-rész rakodó felületeként szolgál.

Hasonlóképpen, azzal, hogy a dolgozó-sarkot felemeltem a nyolcvan centi vastag fal ablak-parapetének szintjére (a padlószinttől 90 cm magasságra), miközben az új ablak a külső falsíkra került, egy rendkívül értékes, jól megvilágított munkafelületet kaptam, és alatta egy raktárat.

De nem csupán erről volt szó, amikor a lépcsőket megosztottam – az 5 lépcsővel megközelíthető közbenső szint összekapcsolja a lentet és a fentet.

Látványban és használatban is.

Minden nap rengeteget lépcsőzök, de ritkán kell egyszerre „teljes szintet” megtennem. A munkaasztalomtól a konyhába leszaladni és vissza, mert felforrt a víz a teához, máskor felszaladni a CD-t kicserélni az ágyam melletti szerkentyűben, nem tűnik leküzdhetetlen akadálynak.

A lépcsők kényelmes volta alapkövetelmény, szerintem. A térbe állított lépcső őrült pazarlásnak tűnik első pillanatban. Csakhogy a lépcsősor  második 7 foka szinte kitér a fény útjából, így funkcionálisan ugyan elválasztja a dolgozó-részt az étkezőtől, de a teret továbbra is átláthatónak hagyja meg.

Mellesleg, de cseppet sem véletlenül, a lépcső alatti teret is kihasználtam – a magasabb részen vannak a kabátok (három lépcső alatt, különböző magasságokban, összesen 90 cm kabátszekrényt nyertem íly módon), az alacsonyabb belterű részen a porszívó, pótszékek, stb.) A másik oldalról nyílóan rejtőzködik a hűtőszekrény, felette a mikrosütő, száraz élelmiszer-tároló. Az első öt lépcső alatti fiókokban vannak a cipőim.

A kislakásban tehát mindennek alaposan megtervezett helye kell legyen ahhoz, hogy rend legyen. A kislakás ezért lehet idő- és pénz-spóroló. Kevesebb négyzetméteren ésszerűen elrendezett holmik között nem kell keresgélni, hiszen tudom, hol a helye. A tárgyak mindig ott vannak a szolgálatunkra, így az élet fontosabb dolgaira koncentrálhatunk.

A következő rész címe:  Egy építész másként csinálná