A tökéletes nap!

AskelonAhogy szaporodnak az évek mögöttem és fogynak előttem, úgy becsülöm egyre jobban a szép napokat.

Amikor a dolgok jól mennek, sikerül valamit elérnem, megértenem, tennem, vagy csak egyszerűen sütött a nap, öröm volt felkelni – a tökéletes naphoz olykor ennyi is elég.

Hétfőn Askelonban volt egy tökéletes napom, tegnap a Dél-Dunántúlon.

Reggel hétkor indultunk Danival Tel-Avivból: Kiryat Gatra utazott és “menet közben” (20 perces kitérővel) kitett engem Askelonban, közel a tengerparthoz.

Sütött a nap, enyhe délnyugati szél, friss a levegő – az askeloni tengerpart szinte néptelen.

A sétány déli csücskén indultam el, közel a Marinához, a csónakok, kisebb hajók kikötőjéhez. Ezen a részen már felfedezték a tengerparti magasházak piaci lehetőségeit – vad építkezések folynak.

Lakóépületek és bevásárlóközpont, látótávolságban a gázai határt jelző őrnaszádok sora.

IMG_5671

A homokos tengerpart fölötti magaslaton fut a kiépített sétány, ami ezáltal elválik a strandtól,  néhol van lépcsősor, vagy a tengerhez levezető ösvény.

Hétköznap délelőtt csak néhány “futkosóval” lehetett  találkozni, az egyetlen kávéház-étterem pedig zárva. A nagy csendet imott-amott az építkezések zaja törte meg.

IMG_5675Kitűnő alkalom arra, hogy az ember önmagával tisztázzon néhány alapvető dolgot…

Ahogy egyre északabbra gyalogoltam, úgy fogytak el a házak a jobb oldalon, csak néhány villa-építkezés jelezte, hogy ez a terület még mindig a városhoz tartozik.

Aztán véget ért a sétány, és éppen azon töprengtem, hogy jutok vissza a városba a kiadós séta után, amikor egy parkoló Eged buszt vettem észre, de sehol egy buszmegálló. IMG_5679

Elindultam a busz felé. A sofőr készségesen kinyitotta az ajtót, mondta, hogy csak nyugodtan szálljak fel, néhány perc múlva elindul a város felé.

Addig megbeszéltük, hogy az én akcentusom magyar az övé orosz, hogy én 1985-ben ő 1994-ben alijázott, köszöni jól van, szereti Askelont. Én elmeséltem, hogy 30 évnyi telaviviség után feltérképezem a tengerparti városokat, hogy kitaláljam, hol akarok öregkoromban élni.IMG_5699

Ezek után, az 5-ös számú busz bejárta szinte az egész várost – 1 sekel 90 agoráért buszos városnézésben volt részem, az idegenvezető szerepében az orosz akcentusos sofőrrel.

A villanegyedet elhagyva bejártuk a különböző korokban épült lakótelepeket, az első, 1948  utáni apró házakból álló “régi” várost (Askelon valójában több ezer éves város, csak ennek kevés látható jele van), a városközpontot, majd elérkeztünk a piachoz, ahol megköszöntem a sofőröm segítségét és leszálltam.

IMG_5700Imádom a közel-keleti piacokat, különösen, ha csak nézelődöm, és semmit nem akarok venni.

Végül, mégis vettem fűszereket, teát, aztán leültem az egyik kávézó teraszára, a ragyogó napsütésben, és rendeltem egy izraeli reggelit, déli tizenkettőkor – abszolút normális dolog errefelé…

Legfeljebb az volt egy kicsit furcsa, hogy a kávézóban a pincérlány volt az egyetlen nő rajtam kívül.

IMG_5704Elolvastam az aznapi újságokat, kényelmesen megettem a rántottámat, a salátámat, a házi kenyeret, megittam a kávémat és a grapefruit-levet.

Kártyával nem tudtam fizetni – ez nem Tel-Aviv kérem, mosolygott a tulaj, aztán elmondta, hogy honnan indul a busz a pályaudvarra.

Visszafelé az általam sokra becsült izraeli vasúttal utaztam. Mint “ezráh vátik” (idős állampolgár) jogosult vagyok az 50%-os kedvezményre, amit egy fényképes, névre szóló okos kártyával kapok meg az automatában. Ezzel az elektronikus kártyával és egy bankkártyával Izrael központi részén mindent meg tudok oldani, készpénzre szinte sosincs szükség, még a tengerparti napozóágyakért is kártyával fizethetek – de Askelon nem Tel-Aviv, mint tudjuk…

Askelon a tel-aviviak szemében a világvége, ahová gázai rakéták röpködnek (a gázai határ mindössze 7 kilométerre van a várostól), hiába vezet oda jó minőségű autóút, vasút, hiába van szép tengerpartja és izraeli viszonylatban olcsók a lakások.

De én szeretem a kihívásokat, és a város rám jó hatással volt.

Nem vágyom olyan helyre, ahol csak fehérbőrű askenázik élnek, ahol már minden ki van találva, ahol a divatos helyekre napokkal előbb be kell jelentkezni… szeretem Tel-Avivot, de egyáltalán nem biztos, hogy öregségemre a “szünet nélküli város” (ez TLV szlogenje) a legjobb lakóhely.

Askelonban van lehetőség, amit még nem igazán nyitottak meg, mint ahogy a tengerparti, egyetlen kávézót, de éppen ezért lehet érdekes itt létrehozni valamit. Mert öregség ide vagy oda, tétlenül nem szeretnék élni akkor sem, ha megérem a nyolcvanat.

A vonaton egy kedves nő kérdőívvel a kezében ült le szemben velem és udvariasan megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e válaszolni – a vasúti szolgáltatás minőségellenörzése folyik, ehhez nyújtanék segítséget. Naná, hogy válaszoltam minden kérdésére! Egyébként,  nagyon jól összeállított kérdőív volt, objektív és szubjektív szempontok kellő arányban szerepeltek benne. Számomra az izraeli vonat gyors, pontos, tiszta, kényelmes, van wifi – mi kell még? Jövendő lakóhelyem kiválasztásánál a tenger közelsége és a vasúti kapcsolat majdnem azonos súllyal szerepel.

Mint városgazdász amúgy is meggyőződésem, hogy a periféria bekapcsolása a pörgős, izraeli, gazdasági életbe a jó vasúti közlekedéssel oldható meg igazán. Egyetlen kifogásom van, mégpedig az, hogy ez a kítűnő, elektromos vasút nem megy be a városközpontokba, hanem diszkréten megáll a városszélen, és ezzel nem váltja ki az autót. Meggyőződésem, hogy ezeknek a korszerű, elővárosi vasutaknak a végállomása a városközpont kellene legyen, akár úgy is, hogy a város területén belül “alábuknak” a föld alá, vagy ahogy Tel-Avivban tervezik – a városi szakaszt egy tetőkerttel fedik le.

Budapest, ebből a szempontból ideális hely – a XIX. század végén épített fejpályaudvarokhoz csak egy korszerű vasút hiányzik, de az nagyon… Közben visszaérkeztem Magyarországra, de itt nem használom a nagy multú, de annál silányabb szolgáltatást nyújtó MÁV-ot, hanem Oszkárral közlekedem, ha vidékre kell utazzak.

IMG_5483Tegnap Pécsre mentem aláírni a szerződést, onnan Szentborbásra átvenni a házat.

Az első részletet átutaltam, de a szerződéskötésre készpénzt kellett vigyek – a helyi szokások ugye minden szabályt döntenek…

Hátizsákomban párszázerrel elindultam a találkozóra – előző nap foglaltam az utat. Még sosem utaztam a sofőrrel, de jó véleményeket írtak róla. Nem csalódtam, sőt az egyik legkellemesebb oszkáros élményem marad ez az út, mert olyan jót beszélgettünk, hogy szinte sajnáltam, hogy végetért.

Húsz percem volt még a szerződés aláírásáig, ezért a ragyogó napsütésben felmentem a Nick udvarig, de Krisztiánt nem találtam a Galériában.

Ekkor megszólalt a telefon és Faragó Judit jelentkezett be a Rádió Bézs-től élő adásban – nagyon élvezetes beszélgetés volt (29.10-39.10), aztán beültem a Lezserbe egy toszkán paradicsomlevesre. Épp, hogy meghozták a levest, szemben velem felállt egy nő, elindult felém, és akkor ismertem meg egy nagyon kedves, régi ismerősömet. Mi, amolyan LMP-csalódottak vagyunk, ő is, én is szerettük volna jobbá tenni Magyarországot, Budapestet, pár évvel ezelőtt, amikor az LMP még reménysugár volt, nem pedig egy szétesett mikropárt. Ő ügyvédként, franciországi tapasztalatokkal, én városgazdászként időt, fáradtságot nem kímélve próbáltunk értelmes programot összeállítani, aztán egy idő után mindketten felálltunk. Visszament Franciaországba, de ő is ingázik, üzleti kapcsolatai vannak, most éppen Pécsett. Jó volt látni, és fájdalmas volt abba belegondolni, hogy hány értékes embert kergetett el az ország…

északnyugati falDe nosztalgiázásra nem volt idő, már rohantam az ügyvédhez, aláírtam, fizettem, és némi pécsi, autós “városnézés” (az eladó nagyon elfoglalt ember) után kidöngettünk Szentborbásra.

IMG_5489A rémes rumli eltűnt a ház helyiségeiből, kivillantva a falak nedvességét, a villanyszerelés amatőrségét – lesz itt munka bőven. Leolvastuk a vízóra és villanyórák állását, az átadás-átvétel megtörtént.

Visszafelé szemerkélt az eső – Lakócsa, Teklafalu, Kétújfalu, Hobol, Szigetvár, Nagypeterd, Kacsóta, Szentlőrinc, Cserkút, Pécs. A Google-térkép szerint 65 kilométer, 1 óra 6 perc – nekünk ez kevesebb volt, de így is épp, hogy odaértem az oszkáros találkozóra a Centrum parkolóba. Nem illik késni – sokszoros elnézés-kérés közepette elindultunk Pestre. Fiatal lányok hátul, én az anyós-ülésen kaptam helyet és megint egy izgalmas beszélgetés kezdődött az ifjú gépészmérnökkel – sokat tanultam belőle a szennyvízkezelés és a házak hőtechnikájával kapcsolatban. Népliget, hármas metró, gyalog haza a Bródyba. A házi, kisboltban vettem még néhány dolgot, könnyű vacsora és forró fürdő… Az iPadon beállítottam az izraeli, közszolgálati adó esti hiradóját – ezt már a kényelmes ágyamban nézem, minden este. Net nélkül nincs élet!

A headline-ban nincs szó késelésről – ehhez képest az, hogy a közszolgálati adó október elsején megszűnik, kisebb fájdalom. Magas rangú katonatiszt nem kapja meg az előléptetését, mert beosztottjai molesztálásával vádolják – a bíróság elé még nem került, de a hadsereg főparancsnoka nem vár tovább, az eddigi nyomozati anyag alapján döntött – az IDF vezetői között nem lehet olyan ember, akire nőkkel szembeni erőszak árnyéka vetődik.

A szerdai késelős, palesztin gyilkos lelövésével kapcsolatban vizsgálat indult – indokolt volt a halálát okozó lövés, vagy a semlegesítéshez elég lett volna megsebesíteni? Az önkéntes rendőr számonkérése azután, hogy Jaffón egy embert megölt és 10-et megsebesített egy palesztin, ámokfutó terrorista, sokakban felháborodást kelt, de az izraeli demokrácia működik…

Így néz ki egy tökéletes nap számomra – tele eseményekkel, élményekkel, tennivalókkal és reménnyel, hogy a következő nap is nagyszerű lesz!

Comments Closed

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.