A tervezés folyamata_3

szaniterek és burkolatok 

a kiválasztott kád

Miközben a lakatos készíti a galériát a műhelyben, folytatom a tervezést. Az eredeti elképzeléshez képest finomodnak a részletek, ám ehhez bizonyos elemeket konkrétizálni kell.

A tervezés most a gyerekszoba, előszoba, fürdőszobák – traktusban folyik. Ehhez alapként már ott van a lakatos-terv 1:25-ös léptékben.

A poroszsüveg boltozatos födém megváltoztatta a galéria alátámasztására szolgáló oszlopok helyét – ezeket a vas gerendákra illesztjük.

Hogy semmiképp ne okozzunk kárt a valamikor leválasztott szomszédos lakás vékony falaiban, a gépészeti rendszert attól teljesen függetlenül igyekszem kialakítani. A mosógép víz-csatorna-bekötését, de még az elektromos csatlakozást is, a fürdőt és a háztartási helyiséget elválasztó falba tesszük, illetve a kád mögé egy szerelőfalat húzunk, abban lesznek a vízvezetékek és a túlfolyó elvezetése.

Ahhoz, hogy a gépész szerelő el tudja végezni az alapszerelést pontosan meg kell határozni a kiállások helyét.

A wc-k és a mosogató esetében már nyilvánvaló volt, a háztartási helyiség határát a galéria-oszlopok kijelölik, de a kádhoz és a mosdókhoz csak akkor tudjuk biztonságosan meghatározni a helyet, ha kiválasztom a konkrét kádat és a mosdókat. Miután alaposan körülnéztem az interneten, a tegnapi napot célirányos ellenörzésre szántam: elmentem néhány olyan üzletbe, ahol bele is ülhetek a kádba, mielőtt megrendelném.

Igy sikerült kiválasztanom azt a kádat, ami nem túl nagy, nem kell túl sok vizet tölteni bele ahhoz, hogy kellemesen érezze magát az ember, ugyanakkor elég széles ahhoz is, hogy alkalomadtán zuhanozni is lehessen benne. Mivel két fürdőszoba lesz, az egyik zuhanyzóval, a másik káddal, ezt a kádat alapvetően nem zuhanyozásra fogják használni, de sosem szabad kizárni ennek lehetőségét – ezért jók az aszimmetrikus kádak.  Geometriájukból fakadóan viszont egészen pontosan meg kell adni a csaptelepek helyét – ott, ahol a legkeskenyebb a kád pereme.

A mosdók kiválasztása sem túl könnyű dolog, ezért jó, ha az ember 1:25-ös léptékben tervez – itt már minden centiméter jelentősége nyilvánvaló.

Sok felújító-építkezővel ellentétben én nem költök túl sokat a szanitáris elemekre, burkolatokra. Jó minőségűnek kell lennie, de egyáltalán nem szempont, hogy divatos márka legflancosabb darabja legyen. Egyik ismerősöm milliós nagyságrendű Philippe Starck kádat, wc-t, mosdót vett – mai napig nincs befejezve a lakása, mert elfogyott a pénze ezekre.

A kád lábbakkal, automata szifonnal együtt nem lesz több, mint 60 ezer forint, az egyik mosdó  (Alföldi Miron mosdó, aszimmetrikus 57×37 cm), ami a kádas fürdőszobába lesz, ára 20 ezer körül, a zuhanyzóba való 25 ezer lesz. A padló és részben fürdőszobai falburkolat is 33×33-as spanyol gresslap mintás és alapszürke változatban, 4500 forint/négyzetméter volt (Bauhaus). Igy is 400 ezer fölött fizettem a burkolatokért.

Ezek a “látszó elemek” ugyan fontosak, de nem attól lesz jó egy lakás, ha 200 ezres mosdót teszünk bele!

Pár évvel ezelőtt, egy férfi építész, aki megnézte az én kis 30 négyzetméteres lakásom, ami ugyanilyen elvek szerint készült, eldicsekedett azzal, hogy ő milyen extra kilincseket vett az ajtókra, a saját tervezésű, befektetésre szánt lakásába… őszintén szólva, nehezen tudtam elnyomni a mosolyomat, pedig nekem is fontos minden apróság.

Miután eldöntöttem, hogy milyen kád, mosdók lesznek a fürdőkben, este, miközben egy dokumentumfilmet néztem fél szemmel, egy pohár bor mellett terveztem az udvari traktus két szintjét – rajtam kívül, még alig valaki érti, miről is van szó, ahhoz ezt le kell tisztázni, és a két szintet szétbontani, de éjfélkor azzal a megnyugtató érzéssel feküdtem le, hogy a problémákat megoldottam, és már a világítás rendszere is kezd kialakulni…

a lakatos terv alapra minden más is…

építő hozzászólások:

Van véleményem

Kérjük jelentkezzen be hogy hozzá tudjon szólni a cikkhez.